Koncert

Csendül a nóta - Szalai Antal és népi zenekara

Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központ (Színházterem)
2019. március 18. (hétfő) 14:00
Ár: 1000 Ft

Helyszín:


1143 Budapest, XIV. kerület Stefánia út 34-36.

Szalai Antal Liszt-díjas hegedűművész, a Honvéd Együttes Népi Zenekarának volt és örökös vezető prímása. Művészi tevékenységét 1997-ben Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel ismerték el, 2003-ban kiemelkedő katonazenészi munkásságáért Egressy Béni-díjat kapott, majd 2005-ben Liszt-díjjal tüntették ki. A tradicionális nemzeti cigány-, verbunkos- és népzene önálló és virtuóz tolmácsolója, aki az idén ünnepli prímási működésének 50. évfordulóját és mai napig aktívan zenél. Hosszú éveken keresztül lépett fel a kulturális központ színpadán, elkápráztatva zenei művészetével a nagyközönséget.


Vendég szólisták: Nagy Ibolya, Déryné-díjas, operett primadonna
Bokor János, Cselényi-és Jákó Vera-díjas nóta előadóművész


Köszöntőt mond: Aranyos Károly a Honvéd Együttes volt igazgatója