Az egy5egy célja a lélek darabokra szedése, leporolása, majd újra összerakása. A dalszövegek táncot járnak a hangszerekkel, így teremtve minden dalban egy önálló, sajátos világot. 2022 októberében jelent meg első, 'Szépek voltak egyszer' című nagylemezük, melyet a ZAJZAJZAJ stúdióban vettek fel Pécsett, Egyedi Péter produceri zsenialitásával fűszerezve. 2023-ban kiadták 'Utómunkák' című kislemezüket, illetve 'Egyedül bárkik' koncertlemezüket. 2024 márciusában adták ki második nagylemezüket, az ‘El nem álló nagy vihar’-t, amin Dióssy Ákossal dolgoztak.
Azóta pedig további két dalt jelentettek meg, amik akár egy következő lemez alappillérei is lehetnek - hamarosan kiderül. A SEMMI SZÉP és a HIRTELEN itt hallgatható.
Vendégzenekar: Domingo