A progmetál szcéna egyik leginnovatívabb zenekara újra az A38 Hajóra érkezik!

Progmetál-ügyben nehéz látványosabb bemutatkozást mondani az utóbbi időből a hatfős brit együttes, a Haken első lemezénél. A 2010-ben megjelent Aquarius elképesztően invenciózus, hatalmas, többtételes, ezernyi hangszert, témát és ritmusváltást felsorakoztató lemez volt, amelynek rögtön az első száma, a 11 perces Point of No Return összefoglalt mindent, de tényleg mindent, amit a progresszív rock/metál fejlődése során elért. Minden volt ez, csak nem egy pályakezdő zenekar első szárnypróbálgatása. Nem csoda, hogy a kritika és a közönség meghökkenve fogadta a lemezt, hogy aztán annál nagyobb eufóriával ünnepelje.

A Haken azóta is tartja a debüttel magasra emelt tétet. Idén már az ötödikilemezét jelenteti meg. A korábbiakhoz hasonlóan már-már ez is konceptlemez, de anélkül, hogy a műfajban azért elég gyakori önismétlés vagy túlgondolás csapdájába esne. Úgy retró, hogy közben korszerű marad. Úgy nyúl vissza a hetvenes évek nagy progrock-hagyományához (főleg a Yeshez), hogy közben jellegzetesen egyedit nyújt. A nagyszabású, zakatoló matekriffek, Ross Jennings briliánsra csiszolt, nagyívű énekszólamai tökéletesen megférnek a nyolcvanas évekből áthozott szintiszólamokkal, a triggerelt dobokkal (amik helyenként nem átallnak diszkóalapokat hozni!). A lemezt átszövő elektronika azonban nem takarja el a Haken jellegzetes hangzását, és legfőképpen elképesztően kidolgozott, szimfónia-gazdagságú dalait. A billentyűs Diego Tejada például két héten át bütykölte a szintiszólamait.