Koncert

Fonó Szerda: Visai táncok

Fonó Budai Zeneház
2021. szeptember 22. (szerda) 19:00
Ár: 1000 Ft

Helyszín:

Fonó Budai Zeneház
1116 Budapest, XI. kerület, Sztregova utca 3.

Fonó Szerda táncalkalmainkra olyan kezdő és haladó táncosakat várnak, akik tánctanfolyam keretében szívesen elmélyítenék ismereteiket egy-egy tájegység táncát illetően. Az élőzenés tanítás kezdő és haladó csoportban párhuzamosan folyik, majd egy közös énektanulással és össztánccal zárul. Várnak minden érdeklődőt párral vagy pár nélkül!
Visa az erdélyi Mezőség, ezen belül a Belső-Mezőség kistájon található. Azon települések egyike, ahol - az 1960-as évek végéig - a helyi fiatalság által rendszeresen megtartott hétvégi táncalkalmakat a magyarpalatkai cigányzenészek muzsikálták ki. A magyarpalatkai zenészek körzetéhez tartozó falvak: Visa, Magyarpalatka, Vajdakamarás, Mezőkeszü, Báré, Mócs, Gyulatelke, Mezőgyéres stb. Ezen falvak táncait ismerjük “mezőségi táncok” néven. A “mezőségi tánc” nem véletlenül oly kedvelt és népszerű világszerte. Motívumokban hallatlanul gazdag és virtuóz, s a tánc közbeni harmonikus együttműködés a testbeszéd végtelen és “költői” tárházát nyitja meg férfi és nő között.
A visai táncok oktatói évtizedek óta elmélyülten tanulmányozzák Visa tánchagyományait. Régi ismeretség és barátság köti őket az ottani emberekhez, ami záloga lehet a visai táncok hiteles átadásának.
„A visai tánc, amit tanítani fogunk, különösen gazdag és izgalmas. A visai emberek nagyon szeretnek mulatni, nagyon szeretnek táncolni. Rendkívül virtuóz módon sok motívummal, átvetőkkel, páros forgásokkal, a nők hát mögé dobásával, kar alatti kiforgatásával, csapásolásokkal, fantáziadús és kreatív motívumfűzésekkel fűszerezett. A visaiak tánca a “mezőségi tánc” krémje, esszenciája. Az bánja, aki nem jön el!” (Szappanos Tamás)


Oktatók:
Deffend Irén "Inci" és Szappanos Tamás "Szapi" - haladó csoport
Vatai Barbi és Galát Péter - kezdő csoport