Koncert

Georg Friedrich Haas: in vain

karmester
Müpa (Fesztivál Színház)
2019. január 15. (kedd) 19:00
Ár: 1500, 2500 Ft

Helyszín:


1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

Km.: Budapest Sound Collective; vezényel Dubóczky Gergely


„Az igazság útja a sötétségen keresztül vezet” - írta a New York Times kritikusa az in vain előadása után. Az emberi faj fejlődésének spirálja - melyről hajlamosak vagyunk egy-egy társadalmi krízis során azt hinni, hogy csak látszólagos eredményekkel járt - hasonlatos M. C. Escher litográfiájának önmagába visszavezető, emelkedő lépcsősorához. A mű mára kultikus szerepet tölt be a világ hangversenytermeinek műsorán. Ezt bizonyítja többek közt, hogy 2017-ben a Classic Voice olasz komolyzenei lap több mint száz neves zenekritikus szavazata alapján a darabot a 21. század legnagyobb hatású alkotásának választotta. Betanulására most először vállalkozott hazai együttes.
A mű előadásának egyik nehézsége, hogy a partitúra több helyen teljes sötétséget ír elő a hangversenyteremben - ilyenkor az előadóknak kotta és karmester nélkül kell játszaniuk. A darab hangzásának különlegessége, hogy a nyugati temperált hangrendszer - ez határozza meg például egy modern zongora hangulását - és az akusztikusan tiszta felhangsorok hangközeinek világa párhuzamosan van jelen a hangszerek intonációjában. A hangzásban meghatározó Escher lépcsősorának akusztikai analógiája, a Shepard-skála, mely egy hangsor végtelen felfelé vagy lefelé mozgásának illúzióját kelti.
A hangverseny része a számos budapesti koncerthelyszín összefogásának köszönhetően 2019. január 4. és 20. között megvalósuló Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválnak, melynek eseményein a művek elhangzása előtt részben interaktív, beavató foglalkozások segítik a tájékozódást az újzene sokszínű és innovatív világában. Az előadás első felében zenei illusztrációkkal tarkított műismertető beszélgetés hangzik el Haas kompozíciójáról, a szünet után pedig a teljes mű felcsendül.