Koncert

Ivan & The Parazol, vendég: DeWolff

Elmarad
DeWolff előadó
UP Újpesti Rendezvénytér
2020. március 11. (szerda) 19:30
Ár: 2800 Ft

Helyszín:

UP Újpesti Rendezvénytér
1042 Budapest, IV. kerület, Szent István tér 13-14

18.00 - Kapunyitás
19.10-19.40 - Grand East
19.50-20.50 - DeWolff
21.10-22.30 - Ivan & the Parazol


Megalkuvás és szabályok nélküli rock’n’roll, elsöprő energia, ami az élő fellépeseken olyan hatást vált ki a közönségből, amit leginkább a hatvanas, hetvenes évekbeli koncertfelvételeken láthatunk. Az
Ivan & The Parazol közel évtizedes fennállása alatt bebizonyította, a kétezres években is felnőhet egy új beatnemzedék, akik az egykori garázsos, hardrockos, bluesos hangzásokból kiindulva képesek
moderné tenni a rockzenét. Azt vallják, másnak lenni mindig előny, és sosem hátrány, s ebben a szellemiségben már most olyan utat jártak be, ami kevés magyar zenekarnak adatik meg. Nemcsak a
hazai nagyszínpadok fellépői lettek, de világszerte is több száz koncertet adtak.


2019 márciusában jelentették meg Exotic Post Traumatic c. albumukat a holland Butler Records kiadásában. A felvételeket Los Angelesben, a legendás EastWest stúdióban rögzítették, ahol többek között Frank Sinatra, a The Rolling Stones, Michael Jackson és a Foo Fighters is dolgozott. A munkát a Grammy-díjas hangmérnök és zenei producer, Wil Anspach irányította. Két dalban a Crystal Fightersből ismert Ellie Fletcher is közreműködött. A lemezbemutató turné Európa nagyvárosaiban indul, majd a hazai helyszínek után a lezárása Amerikában lesz.


Az Ivan & The Parazol rövid idő alatt lett komoly tényező a hazai zenei életben. Azzal a Take My Hand című számmal robbantak be a köztudatba, amit 2014-ben az amerikai SXSW Fesztivál reklámzenéjének is használt. Debütáló lemezüket, a Mama, Don’t You Recognize Ivan & The Parazol?-t már teltházas koncerten mutatták be Budapesten. A zenekar a kezdetektől hangsúlyosan
építi külföldi karrierjét is.


A Pablo van de Poel (ének, gitár), Luka van de Poel (dobok) és Robin Piso (Hammond-orgona) alkotta DeWolff a hetvenes évekbeli, pszichedelikus blues-rock zenekarokat idéző hangzásvilágával mára Hollandia egyik legnépszerűbb fiatal zenekara lett. „Ezek a fiúk nemcsak zenét játszanak, hanem együtt lélegeznek a zenével. Csak két percet kell megnézni egy DeWolff koncertből, hogy megértsük, miért van helyük a rock aranykorát idéző daloknak a 21. században is” – írják róluk.


Érdekesség, hogy a DeWolff tavaly jelentette meg Tascam Tapes című, hetedik stúdióalbumát, amit turné közben, egy bőröndnyi méretű négysávos magnóval rögzítettek mindössze 50 dolláros költségvetésből. Dobokat, Hammond-orgonát és gitárerősítőket sem használtak a lemez felvételénél. A nyolcvanas években készült Tascam Porta Two magnó kimeneteibe egy különleges hangzású samplert és dobprogramot, egy elemes szintetizátort és egy gitárt kötöttek be, ezzel teremtettek egyedi atmoszférájú hangzásvilágot.


A DeWolff tehát hasonló utat követ, mint az Ivan & The Parazol: nem csak tisztelik és szeretik a múltat, de képesek a saját képükre formálni a korábbi hatásokat. A két zenekar tavaly egymás után lépett fel a Sziget Fesztiválon, de már előtte is ismerték egymást, hiszen a magyar csapat régebben dolgozott a DeWolff menedzserével is. A március 11-i újpesti buli után tavasszal két hollandiai koncerten is közösen lépnek fel.