Km.: Borisz Berezovszkij (zongora), A Nemzeti Énekkar Nőikara (karigazgató: Somos Csaba), Nemzeti Filharmonikus Zenekar; vez.: Kovács János
Liszt Ferenc – Kocsis Zoltán: Ünnepi induló Goethe tiszteletére
Szergej Rachmaninov: III. (d-moll) zongoraverseny, op. 30
Claude Debussy: Három noktürn
Bartók Béla – Kocsis Zoltán: Scherzo, BB 27/4
Minden korszaknak megvannak a nagy ikonikus alakjai, akik bekerülnek az örökkévalóság nagykönyvébe. Ilyen név a zenei életben Kocsis Zoltán, aki a zene népszerűsítése érdekében végzett fáradhatatlan munkájáért és muzsikusi tevékenységéért számtalan hazai és nemzetközi díjat kapott, köztük a művészeti érdemrend lovagi fokozatát, de jutalmazták Kossuth-díjjal, Liszt-díjjal és 2007-ben "a magyar kultúra követe" címet is Kocsis Zoltán kapta. Művészi tehetsége már ötéves korában megmutatkozott, de a zenei életbe 18 évesen robbant be, s ettől kezdve megállíthatatlanul ívelt felfelé pályája. Számtalan meghívást és felkérést kapott, tehetségét a világon mindenhol elismerték.
1997 őszétől vette át a Nemzeti Filharmonikus Zenekar - akkor még Magyar Állami Hangversenyzenekar - irányítását. Művészi koncepciójának megfelelően szélesedett az együttes repertoárja, irányítása alatt több mű magyarországi ősbemutatójára sor került. A betegség azonban túl korán legyőzte őt.
Legendás karmestere halálának évfordulójáról a Nemzeti Filharmonikus Zenekar olyan hangversennyel emlékezik meg, melynek minden darabja utalás a muzsikus számára fontos életművekre és Kocsis Zoltán tevékenységeire. A nyitó- és zárószám, miközben arra emlékeztet, hogy Kocsis nagy Liszt- és Bartók-előadó volt, hangszerelői termésének gyöngyszeme. Rachmaninov és Debussy is a zongoraművész–dirigens szíve csücske volt; az orosz mester III. zongoraversenyét az a Borisz Berezovszkij tolmácsolja, aki többször együtt muzsikált magyar pályatársával.
Liszt Ünnepi indulója frappáns kezdés, hiszen az energikus mű nyitánynak is beillik, és megemlékezésre – az 1849-es Goethe-centenáriumra – született. Rachmaninov Kocsis pályájának egyik tájékozódási pontja volt: emlékezetesen tolmácsolta a zeneszerző–pianista zongoraversenyeit. Ezek közül az 1909-ben komponált 3.-at gyakran emlegetik úgy, mint a zongorairodalom egyik legnagyobb hangszeres igényű darabját. A kifinomult színvilágú, pasztellárnyalatokban gazdag Három noktürn ismét egy meghatározó vonzalmat idéz: Debussy zenéjét, mely a harmadik, Szirének tételben megszólaló női kar jóvoltából arra is alkalmat ad, hogy a koncerten ne csak a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, de a Nemzeti Énekkar is tiszteleghessen Kocsis Zoltán emléke előtt. A műsort záró Bartók-Scherzo a fiatalkori Négy zongoradarab utolsó tételéből változott át Kocsis hangszerelői műhelyében zenekari kompozícióvá. Az ötvenes éveiben járó Borisz Berezovszkij világjáró orosz zongoravirtuóz, aki többek közt kivételes állóképességéről híres. Kovács János a magyar karmesterek egyik legkiválóbbja: nagy tudású, feddhetetlen szakmaiságú muzsikus, akit Kocsis Zoltán is nagyra becsült.