Km.:
Hamm - Frode Olsen
Clov - Haja Zsolt
Nell - Hilary Summers
Nagg - Leonardo Cortellazzi
Danubia Zenekar, vezényel: Markus Stenz
zenei munkatárs: Sándor Szabolcs
Egy kritika szerint Kurtág Fin de partie-ja szeretetteljes búcsú a 20. század modernizmusától. Kurtág György Samuel Beckett drámája nyomán írt operáját 2018 novemberében mutatták be Milánóban. A Teatro alla Scala előadását Pierre Audi rendezte, a produkció később Amszterdamban, majd Valenciában és Párizsban is színre került, a szereposztás azonos volt a premierével. Az egyik holland kritikus úgy látta, „Beckett kietlen világának csonkolt alakjai ezúttal elvesztik brutális vonásaikat. Kurtág György szeretettel burkolja be őket zenei világával. Az ő »végjátéka emberi«, majdhogynem gyöngéd.”
A játszma vége elnyerte az egyik legrangosabb elismerést, az International Opera Awards világpremier kategóriájának díját. A budapesti előadáson a Danubia Zenekar működik közre, az együttes aktívan részt vett az ősbemutató előmunkálataiban, a muzsikusok közvetlenül a szerzőtől kapták az instrukciókat.
Opera egy részben, szünet nélkül, francia nyelven, magyar felirattal.