Koncert

LAZARVS

A38 Hajó (Koncertterem)
2020. március 13. (péntek) 19:00
Ár: 3500 Ft, elővét (300 db): 3000 Ft

Helyszín:

A38 Hajó (Koncertterem)
1113 Budapest, XI. kerület Henryk Sławik rakpart

Több ezer ember előtt, tizedik születésnapi koncertjük végén jelentették be a zenekar tagjai, hogy ez volt az Apey & the Pea utolsó fellépése. A jubileum ugyanis egyben korszakváltást is jelent, a metál trió LAZARVS néven folytatja tovább.


Tíz év alatt az Apey & the Pea a hazai metálvilág egyik legjelentősebb zenekarává nőtte ki magát, és a külföldi jelenlétük is egyre erőteljesebb. A tízéves koncertjükkel azonban lezártak egy korszakot, és új fejezetet nyitnak. „Nagyon köszönjük mindenkinek az eddigi 10 évet, minden pillanatát imádtuk. Mint azt bizonyára már a legtöbben tudjátok, nagy lendülettel íródnak az új számok, és minél többet dolgozunk rajta, minél közelebb a végcél, úgy érezzük, új fejezetet kell nyissunk a zenekar életében. Innentől LAZARVS néven folytatjuk tovább” – jelentették be a zenekar tagjai.


A LAZARVS októberben magyarországi klubturnéra indul melynek budapesti állomása tavasszal jön el, emellett a 2020 őszén megjelenő, Lazarus című lemezükön is dolgoznak. „Ezzel az anyaggal zeneileg nagyon messzire megyünk. Hideg, helyenként kifejezetten morbid lesz, tele új dolgokkal” – mesélte Áron András „Apey”.

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás