Koncert

Los Orangutanes

Los Orangutanes előadó
Fonó Budai Zeneház
2020. február 28. (péntek) 20:30
Ár: 2000 Ft, elővétel: 1500 Ft

Helyszín:

Fonó Budai Zeneház
1116 Budapest, XI. kerület, Sztregova utca 3.

A Magyarországon unikumként életre hívott, Közép- és Kelet-Európában is egyedülálló formációnak számító latin-amerikai cumbia együttes, a Los Orangutanes - amelynek tagjai közt tudhatjuk az uruguayi Ivan Tabeira énekest és a perui gitárművész Alex Torrest is - már többször bebizonyította, hogy ilyen zenét nem lehet hallgatni ülve hallgatni: koncertjeiken igazi táncparty hangulat van.


A zenekar 2017 decemberében, egy teltházas koncerten debütált Budapesten, és azóta is rendszeres havi klubokat tartanak a legnépszerűbb budapesti helyszíneken (Ellátóház, Instant, Kuplung, A38, Pontoon). A zenekar már játszott a Sziget Fesztiválon is, az Irie Maffia zenekar vendégeként pedig már a Budapest Parkban is koncerteztek.


A Los Orangutanes számára 2018 legnagyobb eseménye egy teltházas fellépés volt a Művészetek Palotájában, ahol acsapat nagyzenekari formációban is bemutatkozott a közönségnek. Az este sztárvendégei Shango Dely (Columbia) és Mario Ochoa (Honduras) voltak.


Acumbia-t eredetileg furulyán és ütõhangszereken játszották. A legenda szerint a 20. század elején egy Argentínába harmonikát szállító teherhajó elsüllyedt, és a víz sok hangszert a partra sodort, ezeket pedig a helyiek összegyűjtöttek. Elkezdték használni ezeket, és annyira megszerették őket, hogy a harmónika a műfaj egyik fő hangszerévé vált. A '40 -es években a hagyományos hangszereket a divatos big band hangzás követte, és a zenei felvételeknek köszönhetően a cumbia az egész világon elterjedt. Azóta minden kultúra hozzáadott valamit a saját zenéjéből, tehát most már léteznek schlager, gengszter, hipster, electro, hagyományos és dub verziók is.