A Müpa közleménye:
"Kedves Látogatóink,
Magyarország kormányának döntése értelmében, a megfogalmazott iránymutatást követve a Müpa a mai naptól kezdődően - egyelőre 2020. március 31-ig - az előadásait nem tartja meg. A megvásárolt jegyeket a Müpa visszaváltja, ennek módjáról hamarosan tájékoztatjuk a közönséget.
Megértésüket, együttműködésüket köszönjük."
Km.: Kriszta Kinga (szoprán), Schöck Atala (alt), Fekete Attila (tenor), Cser Krisztián (basszus), Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté),
Nyíregyházi Cantemus Kórus (karigazgató: Szabó Soma)
Beethoven: Missa Solemnis, op. 123
2020 Beethoven éve: december 16-án lesz születésének 250. évfordulója. Nincs szüksége arra, hogy a jubiláris évfordulók irányítsák rá a közönség figyelmét, egy ilyen kerek évforduló azonban mégis jó alkalom arra, hogy feltegyük magunknak a kérdést: miért is szeretjük annyira? Azért, mert művei bővelkednek gyönyörű dallamokban, harmóniákban, felfedezhetjük bennük a kimeríthetetlen alkotó fantáziát? Azért, mert zenéje nem andalít, hanem felkavar és némelykor úgy érezzük, más emberek lettünk egy-egy művének meghallgatása után? Mert ismerjük szenvedésekkel teli, küzdelmes életét és tiszteljük azt az erőt, amelylyel mindezt legyőzte? Igen, mindezért. Ezen a hangversenyen utolsó hatalmas műve csendül fel, az Ünnepi mise, amelyet halála előtt néhány évvel komponált. Ez a mű a hagyományos katolikus miseszövegre íródott, de nem egyházzenei mű, méreteinél fogva sem alkalmas arra, hogy a templomi liturgia keretében szólaljon meg – ahogyan Beethoven hite sem hasonlítható a hétköznapi hívőkéhez. Az ő vallása felekezeteken fölül áll, az ő Istene maga a mindenség. A szeretet számára azt jelenti: átölellek, emberiség. Ez az eszmeiség korábbi műveiben is megjelenik, de itt teljesedik ki. Nem ajánlhatjuk szebben a hallgatók figyelmébe ezt a művet, mint Beethoven saját szavaival, amelyeket a partitúra első sora fölé írt: „Szívből fakadt – bár a szívekig hatna!”.
Szőke Tibor mesterbérlet/3