Koncert

… Mint fának susogása - Nemzeti Filharmonikus Zenekar, vez.: Somos Csaba

Somos Csaba karmester
Kovács Imre előadó
Horváth Béla előadó
Szatmári Zsolt előadó
Bokor Pál előadó
Sipkay Deborah előadó
Pesti Vigadó
2019. október 13. (vasárnap) 19:30
Ár: 3500, 4000 Ft

Helyszín:

Pesti Vigadó
1051 Budapest, V. kerület Vigadó tér 2

Km.: Kovács Imre (fuvola), Horváth Béla (oboa), Szatmári Zsolt (klarinét), Bokor Pál (fagott), Sipkay Deborah (hárfa)


Mozart: A-dúr szimfónia, K. 201
Hindemith: Versenymű fafúvós hangszerekre, hárfára és zenekarra
Bizet: C-dúr szimfónia


Tizenévesek művét hallhatja a közönség a koncert elején és végén. Mozart tizennyolc esztendős korában komponálta a négytételes A-dúr szimfóniát. Úgy is mondhatnánk, élete félidejében. Hiszen pár hét híján ugyanennyi évet tartogatott még számára a sors. Igazi profi kompozíció, friss, eleven szélső tételekkel, mély szenvedélyeket nem korbácsoló lassúval, elegáns menüettel. Georges Bizet mindössze tizenhét tavaszt látott, amikor belekezdett az ugyancsak négytételes C-dúr szimfóniába. Neki ez volt az első komoly kísérlete a műfajban (Mozart majd’ másfél tucat szimfóniát írt már az A-dúr előtt, s épp kerek tucatot utána). Érdekes módon a francia fiatalember művének első tétele Mozart zenéjére emlékeztet. A második már inkább Berliozt juttatja eszünkbe, dallama romantikusan szárnyal, ahogy 1855 körül illik. A két fiatalember muzsikája közt egy olyan érett férfiú zenéje szól, aki az ötödik x-en túl is megőrzött valamit a gyermekkorból. Paul Hindemith késő öregkoráig szeretett odahaza modellvasúttal játszani. Zenéjében szintén van valami játékos vonás. Úgy vélte, a 20. században is érdemes feltámasztani a barokk concertók lüktető-motorikus ritmusvilágát, polifon szólamszövését, persze modernebb, érdesebb-csípősebb harmóniákkal.


Lukács bérlet 1.

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás