Koncert

Nomad - Akusztik tévéfelvétel

Nomad előadó
A38 Hajó (Koncertterem)
2020. január 21. (kedd) 13:00
Ár: Regisztráció szükséges

Helyszín:

A38 Hajó (Koncertterem)
1113 Budapest, XI. kerület, Henryk Sławik rakpart Petőfi-híd budai hídfő

A  Nomad zenekar Hotel Polimer című második albumának megjelenése (2014.  október) óta példaértékű kitartással alkot és építi rajongótáborát. Négy  országos turnén (Kowlasky meg a Vega, Tankcsapda, Road, Leander Kills) vett részt előzenekarként, majd 2017 ősze óta önállóan járja az országot. Azóta 88 önálló koncertet adtak. 2016-os Márványmenyasszony című albumával már Petőfi Zenei Díj és Fonogram jelölést is kapott a csapat. Sajnálom című daluk jelentős rádiós sikert ért el. 2018-as Új remény című új albumuk szintén Fonogram Díj jelölést kapott. A remény hídjai című dalukkal bejutottak A Dal 2019 legjobb 18-as mezőnyébe. A dal februárban a Petőfi Rádió legjátszottabb dala volt. 2019-ben  szerepeltek a NAGY-SZÍN-PAD tehetségmutató nyolcas döntőjében. A Nomad  ötödik stúdióalbuma 2020. február 29-én jelenik meg Kilépő címmel, melynek budapesti lemezbemutatója március 27-én az A38 Hajón lesz.