Koncert

Nyáresti Koncertek – Kalmus Felicián

Kalmus Felicián előadó
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
2021. június 20. (vasárnap) 19:00

Helyszín:

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
1131 Budapest, József Attila tér 4.

Komolyzene felrázva, nem keverve….


Felicián műsorában a legnagyobb klasszikusok mellett filmzenék, nép- dalok, és saját szerzeményei szólalnak meg. Játszon bármit, az magán hordozza egyedi, senkivel össze nem téveszthető stílusát, zenei sármja játszi könnyedséggel nyitja meg a hallgatók szívét a komolyzene irányába. Gyönyörű ívekben gondolkodik és kézen fogva vezeti végig hallgatóját egy nagyon színes instrumentális (hangszeres) zenei világban. Otthonosan kombinálja a szimfonikus hangzást és az elektronikus zenei elemeket, de amikor egy dal úgy kívánja, saját csellójátékát többszörözi meg.


Kalmus Felicián ötévesen kezdett csellózni, első zenekarral kísért szólókoncertjét nyolcéves korában adta. Később a Szent István Konzervatórium növendékeként folytatta tanulmányait, majd diplomáját a Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte. Kilencéves korától már stúdiófeljátszásokra kapott meghívást, zenélt Bécsben, később Bázelben is. Akadémiai évei alatt szervezett koncertkörútjai voltak Svájcba, ahol már saját szerzeményeit is előadta. Később szinte kizárólag crossover csellistaként hallható. Szóló műsora mellett számos lemezen és filmben közreműködik, így a nemrég bemutatott Kincsem című filmben is. Több ismert hazai előadóval és zeneszerzővel dolgozik együtt pl. Hrutka Róbert, Udvaros Dorottya, Tompos Kátya.


Általa indított “#randomcello” kisvideóit mind többen és többen kezdték el követni, a kis zenei hangulat bonbonok helyét az utóbbi években komoly, nagyszabású videoklipek és koncertfelvételek vették át . Műsorában ötvözi a klasszikus, pop, jazz, elektronikus és a filmzenékre jellemző hangzást. Első lemeze “Great Great Grandma” címmel látott napvilágot 2018-ban, majd második “No2” lemeze 2020-ban.


A pontos helyszín miatt kövessétek a facebook-ot!