Km.: Mao Fujita (zongora)
Rachmaninov: III. (d-moll) zongoraverseny, op. 30
Stravinsky: Gyászének, op. 5
Prokofjev: VII. (cisz-moll) szimfónia, op. 131
Európa egyik leghíresebb operaházának zenekara koncertegyüttesként, a szimfonikus repertoár tolmácsának szerepkörében is világklasszis - ezt bizonyítja ez az est, melyen a 20. század három orosz remekművét hallgathatjuk meg: Rachmaninov Harmadik zongoraversenye a műfaj egyik legbonyolultabb, legendásan virtuóz darabja, Stravinsky közelmúltban előkerült, fiatalkori Gyászódája mesterét siratja, Prokofjev utolsó szimfóniája pedig a nosztalgia és melankólia hangját üti meg. A koncert karmestere, korunk egyik legnagyobbja maga is Milánó szülötte, ezer szállal kapcsolódik a városhoz és a Scalához, az est szólistája, az ifjú japán titán, Mao Fujita pedig már a Lipcsei Gewandhaus Zenekar koncertjén is bizonyított, amikor beugrással helyettesítette Yuja Wangot.
Rachmaninov 1909-ben komponált d-moll zongoraversenyét a kor kiváló pianistájának, Józef Hofmann-nak ajánlotta, aki azonban sohasem adta elő nyilvánosan, mondván „nem neki való”. Az igencsak ujjkitekerő mutatványokban bővelkedő versenymű a szerző kedvence volt, a korabeli zongoraművészek közül viszont csak kevesen vették repertoárjukra: Gary Graffman például úgy fogalmazott, bánja, hogy nem tanulta meg fiatalon, amikor még nem ismerte a félelmet. Stravinsky fiatakori művét, Gyászódáját ugyanabban az évben mutatták be, mint Rachmaninov III. zongoraversenyét, a komponista ezzel a darabbal tanárától, Rimszkij-Korszakovtól búcsúzott, a mű érdekessége pedig, hogy kottája eltűnt a bemutató után, és csak 2015-ben bukkantak rá ismét. Prokofjev egy évvel halála előtt, 1952-ben fejezte be Hetedik szimfóniáját, melyben leginkább visszafogott, komor érzelmeknek adott teret a komponista, ideszámítva a zárótételt is. A százezer rubel értékű Sztálin-díjat annak az energikus, optimista kódának köszönheti a szerző, amelyre barátai beszélték rá, és amelyet végül visszavont. A műfaj rajongóinak Mekkája, a Teatro alla Scala 1778-ban nyílt meg Milánóban. Falai között olyan zeneszerzők remekműveinek ősbemutatója zajlott, mint Rossini, Bellini, Donizetti, Verdi, Puccini, Catalani, Boito, Respighi, Stockhausen, Kurtág. Az intézmény vezetőkarmesterei között olyanokat találunk, mint Toscanini, Serafin, de Sabata, Giulini, Cantelli, Gavazzeni, Abbado, Muti, Barenboim. Riccardo Chailly, a város konzervatóriumának hajdani neveltje, Franco Ferrara egykori növendéke 1978-ban debütált a Scalában Massenet Wertherének karmestereként - ekkoriban Claudio Abbado asszisztense volt. Széles repertoárral rendelkező, szuggesztív és virtuóz dirigens, aki immár évtizedek óta a világ nagy operaházainak és koncerttermeinek várva várt vendége. 2015 óta a Scala zeneigazgatója. Az est szólistája, a fiatal, 1998-ban született japán pianista, Mao Fujita a 2017-es svájci Clara Haskil Zongoraversenyen, valamint a 2019-es moszkvai Csajkovszkij Versenyen aratott fölényes győzelmeinek köszönhetően robbant be a nemzetközi koncertéletbe.
