Koncert

Ütőshow - az Óbudai Danubia Zenekar Ütőegyüttesének előadása

Danubia Zenekar előadó
Klebelsberg Kultúrkúria (Szabadtéri színpad)
2021. augusztus 27. (péntek) 18:30

Helyszín:

Klebelsberg Kultúrkúria (Szabadtéri színpad)
1028 Budapest, II. kerület, Templom utca 2-10.

km.: Keresztes Magor Szabolcs (együttesvezető), Wenzon Zsuzsanna, Halász Illés, Kolics Máté, Szalai Tamás, Szekér Attila


Az együttes 2020-ban alakult meg, ám tagjainak szakmai kapcsolata - a közös egyetemi, és zenekari munka révén - több mint 10 évre nyúlik vissza. Ez a pótolhatatlan összhang remekül megmutatkozik a színpadi produkciókban is. A kamaraegyüttes anyazenekara az Óbudai Danubia Zenekar, ahol szimfonikus zenekari zenészként rengeteg tapasztalatra tettek szert. Emellett mind azt érzik, hogy szívesen dolgoznak együtt a zenekar berkein kívül is, és mivel az ütőhangszeres irodalom kimeríthetetlen forrásként rendelkezésükre áll, ezért nagy örömmel vágtak bele a közös munkába. Így született meg az Óbudai Danubia Zenekar Ütőegyüttes.


A 2020-as évünk intenzív koncertezéssel telt, igyekeztek az ország minél több pontjára eljutni, és bemutatni a zenekedvelő közönségnek az ütőhangszerek ezerarcú világát.


Műsorukat úgy állították össze, hogy minél több zenei műfajba nyújthassanak betekintést a koncerten: afrikai törzsi zene, dél-amerikai samba, japán stílusú ütőhangszeres zene, továbbá amerikai ragtime-ok, filmzenék, klasszikus darabok átiratai, valamint hétköznapi tárgyakon (például kukákon, botokon) játszott szórakoztató „show” darabok. A stílusok sokszínűsége és a számos ütőhangszer látványa minden korosztály számára egy nem hétköznapi koncertélményt biztosít.