Programkereső

ERRE A HÉTRE AJÁNLJUK

Csillagászati Hét

Március 18-24., Pécs, Planetárium-Zsolnay Kulturális Negyed, Látogatóközpont-Zsolnay Kulturális Negyed, Zsolnay Negyed-Csillagterasz

Immár 5. alkalommal várja a látogatókat a legizgalmasabb csillagászati előadásokkal és bemutatókkal a Csillagászati Hét a Zsolnay Negyedben, március 18-24. között. Az érdeklődők többek között részt vehetnek Mars-küldetésen, irányíthatnak robotot, valamint bepillanthatnak a Csillagok között című film tudományos hátterébe. Ráadásul a Holdra szállás 50 éves évfordulója kapcsán látható lesz az ország legnagyobb, nyilvánosan megtekinthető holdi meteoritja is! Mintegy 30 program, planetáriumi vetítések, érdekes csillagászati-űrkutatási előadások, távcsöves bemutatók és gyerekprogramok várják az érdeklődőket a Csillagászati Héten.

Agora Gyermek és Ifjúsági Művészeti Fesztivál 2019

Március 19-21., Szombathely, Agora Savaria Művelődési és Sportház

A két nap során 95 műsorszámot láthat a közönség és a zsűri. Összesen 273 fellépő -  30 oktatási / művészeti intézményből (3 óvoda, 19 általános iskola,  8 középiskolából) adta le regisztrációját. Kategóriák mindkét napon:• versmondás,• mese-, prózamondás,• népdaléneklés,• népi hangszer,• mai dal éneklés (könnyűzenei slágerek, pop, rock, musical dalok…

MOST Fesztivál

Március 20-24., Tatabánya, Jászai Mari Színház, Népház

2019 tavaszán ötödik alkalommal rendezi meg a tatabányai Jászai Mari Színház a MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivált. A fesztivál elsődleges célja az, hogy lehetőséget biztosítson a haladó szellemiségű, új formanyelvekkel kísérletező monodrámák és stúdiószínházi előadások vidéki, határon túli és független képviselőinek egy speciális seregszemlén történő bemutatkozásra, megmérettetésre. A kínálat fantasztikus!

XIII. Kecskemét Fringe Művészeti fesztivál alkotó fiataloknak

Március 21-24., Kecskemét, Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ

2019-ben 13 éves lesz a Hírös Agóra – Ifjúsági Otthon összművészeti fesztiválja. Várjuk azalkotók, előadók jelentkezését, minden művészeti ágban: zene (népzene, komolyzene, könnyűzene…), tánc (kortárs tánc, társastánc, pole dance, moderntánc, néptánc, stb.), színjáték, irodalom, film (játék-, animáció-, dokumentumfilm, videoklip), képző- és iparművészet (felhívás szerint), illetve egyéb, a kreativitásra építő műfajokban és színpadi megvalósításokban.  

20. Internet Fiesta - Könyvtár – Kommunikáció – Internet

Március 21-28., Országszerte több helyszínen

Két évtizedes hagyományra tekintünk vissza, amikor az Informatikai és Könyvtári Szövetség – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával – Internet Fiestára hívja a könyvtárakat. Az Internet Society felhívásához Magyarország 2000-ben csatlakozott először, s a könyvtárak rövidesen a magyar Internet Fiesta zászlóshajói lettek. A kezdeti célkitűzés az internet rohamos elterjedésével némileg módosult, hiszen ma már nem a mindennapjaink részévé vált világháló népszerűsítésére van elsősorban szükség.

JÖN-JÖN-JÖN!

7. Friss Hús Rövidfilmfesztivál

Március 25-31., Budapest, Toldi mozi

2019 márciusában hetedik alkalommal lesz Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A Friss Hús elsődleges célja a legújabb magyar és külföldi rövidfilmek bemutatása, valamint egy olyan szakmai fórum felépítése, ahol a visszajelzésre és párbeszédre vágyó alkotók egy nagyobb közönség előtt mutathatják meg filmjeiket. A vetítések rendre telt házasak, és jelentős szakmai és sajtóvisszhangot keltenek. A fesztivál évről évre növekvő látogatottsága bizonyítja, hogy a rövidfilmek széles körű érdeklődésre tartanak számot.

II.Budapest Quartet Weekend - BQW

Március 29-31., Budapest, Nádor Terem

Idén új nevet öltve, második alkalommal kerül megrendezésre a Budapest Quartet Weekend -Budapest Kvartett Hétvége 2019. március 29-31 között a Nádor Teremben. A 2018. évi, Beethoven vonósnégyeseit középpontjába állító minifesztivál után idén Franz SCHUBERT összes kvartettje hangzik el három nap alatt.

XXVIII. Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál

Március 29-31., Kecskemét, Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ

Immáron 28. alkalommal rendezzük meg a Bohém Fesztivált tele izgalmas koncertekkel, nagyszerű művészekkel, a megszokott hangulattal, ízig-vérig jazz-zel. Csak azoknak, akik jól akarják magukat érezni! Egy-két óráig, vagy akár egy egész hétvégén keresztül. Azért az sem árt, ha a "jólérzést" a húszas-harmincas évek Amerikájának zenéjére is képesek művelni, a Bohém Fesztivál ugyanis a régió legjelentősebb klasszikus jazzfesztiválja. 

XIII. DESZKA Fesztivál 2019

Március 29.-április 6., Debrecen, Csokonai Nemzeti Színház

Debrecenbe visszatér a DESZKA fesztivál március végétől! A kortárs magyar dráma seregszemléje arra törekszik, hogy bemutassa a legfrissebb és leginspirálóbb színházi előadásokat, s igazi fesztiválhangulatot teremtsen a városban. A Csokonai Színház nemcsak hazai, hanem határon túli és külföldi produkciókat is vendégül lát. Tavasszal egy hétre a kortárs drámák fórumává válik a Csokonai Színház, akkor nyitja meg kapuit a DESZKA Fesztivál.

Jegyajánló

Nyári fesztiválok
ÖSSZES NYÁRI FESZTIVÁL

Underground sztár dj-kkel erősít a Sound

Az underground DJ-világ bázisai idén is felépülnek a Balaton Soundon. Ismét jelentkezik a népszerű ELROW és új helyszíne lesz a szcéna zenészeinek a The Club.

Hip-hop fronton erősít a SOUND

Sorjáznak a fellépők Európa legmenőbb vízparti fesztiváljára, a legújabb listán ott van Sean Paul, KSHMR, Desiigner vagy Denzel Curry. A Balaton Sound szervezői közben folytatják a tavaly létrehozott, tudatos és biztonságos fesztiválozásra buzdító Safety First kampányt, melyhez önkéntesek jelentkezését várják

Majd’ 20 újabb fellépő jelentkezett a Szigetre

Ismét egy nagy csokor fellépőt jelentett be a Sziget, köztük a tavalyi “Legjobb alternatív album” Grammy nyertese, a The National, az idei Grammyn a legjobb remixnek járó díjat bezsebelő Mura Masa, a brit alternatív rockzenei élet kiemelkedő gitárosa Johnny Marr vagy a tavaly év végén új nagylemezzel előrukkoló Tom Odell. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy már csak alig két napig, azaz március 7-én délig lehet olcsóbban Sziget jegyet vásárolni.

Teljes a Telekom VOLT Fesztivál nemzetközi programja

Sopronba érkezik a Black Eyed Peas, a Cypress Hill és a Papa Roach. Június 26-tól négy napon át várja Sopron a hazai és Európa számos pontjáról érkező vendégeket. Az új nevek között igazi legendák és a legaktuálisabb kedvencek is helyet kaptak: a Black Eyed Peas-től a Papa Roach-on át a Cypress Hill-ig,

Kész a Telekom VOLT Fesztivál négy színpadának a programja!

Majd' 100 hazai és számos nemzetközi világsztár, köztük a Slipknot, a Black Eyed Peas, Slash vagy épp Parov Stelar is érkezik idén Sopronba. A szervezők most négy zenei színpad teljes programbontását tették elérhetővé.

Újabb Sziget nevek: Post Malone, Franz Ferdinand és sokan mások…

Harminc új név dúsítja az idei Sziget fellépőinek változatos listáját, köztük ott van Post Malone, a Franz Ferdinand, Tove Lo, James Blake vagy a Years&Years is. Aki még szeretne olcsóbban jegyeket venni, március 7-ig megteheti. Nézzük a részleteket!

Történelmi filmek legnagyobb baklövései

Ne ezekből a filmekből tanuld a történelmet!

100%-os almalevek tesztje: Van értelme költeni a drágábbra?

Az egyik termék majd háromszor annyiba kerül, mint a másik. Kitalálod, melyik nyert?

Megeheti-e a gyerek a boltban, amit még nem fizettünk ki?

Kibonthatja-e a terméket előbb, ha utána kifizetjük?