5/10
vargama 2023 nov. 22. - 16:09:35 5/10
(99/99)
November 18-án meghalt Csomós Mari, a Duna Televízióban ezzel a filmmel emlékeztek rá.

A pontszám alapján jobb filmet vártam. A 141 mondat nem volt elég, hogy visszaadja a könyv hangulatát. Nem sikerült jó forgatókönyvet írni belőle, a szereplők nem érezték jól magukat a szerepekben. Nem volt ez a film jó a bemutatáskor sem, ám a kritikákból ez akkor nem derült ki.

Ám 2000 tavaszán, miután a köztévében újra levetítették, a Magyar Nemzet bősz bírálója nekiesett:
(idézem, mert ezzel én is egyetértek)
"Amikor (…) A befejezetlen mondat filmváltozatát bemutatták, ellentmondást nem tűrő módon, egy emberként lelkesedett érte a kritika. Alighanem több volt ebben az osztatlan elismerésben a társadalmi igazságosztás vágya, a művész rehabilitálásának a szándéka, mint az esztétikai megfontolás, a művészi érv és bizonyíték. De az is lehet, hogy jó negyedszázada józan eszét és értékrendjét is feledve elalélt a hazai szellemi élet attól a nagypolgári miliőtől és attól a voltaképpen tapintatosan ábrázolt osztályharctól, amely e mű sajátja. (…) Ma viszont a sok gyönge párbeszéd hallatán, a sok kimódolt jelenet, túldimenzionált figura láttán zavartan hümmögünk: lám csak, lám, mennyi jobb sorsra érdemes művészi erő ment veszendőbe, miközben a (…) sarkaiból kifordított értékrendet igyekeztek itt filmesek, írók, dramaturgok és színészek a helyére billenteni, mindhiába! "
1/10
offtopic
Xxy92 2023 nov. 20. - 16:47:07 1/10
(98/99)
22:35, vasárnap (november 19.)
DUNA Televízió

Műsorváltozás keretein belül vetítette a Duna Csomós Mari emlékére. Így elmaradt az Anthony Zimmer c. francia film, amiért sz.v.sz. nem nagy kár...
Bodkamano 2023 máj. 11. - 23:04:59
(97/99)
Az az igazsag az un. baloldalnak meg a kommunizmusnak volt igazsagalapja foleg ugye 1848-1950 kozott(persze kitagithato elore es hatra is ez), aztan valahogy tullepett rajta az ido, mert a tarsadalmak elkezdtek atomizalodni. Talan kisse errol az erzesrol is szol ez a film es probal ennek ellenere menni...
2/10
ligetiz51 2020 nov. 06. - 12:10:36 2/10
(96/99)
Aczél elvtárnak és utódainak tetszhet, nekem nem.
szennylap 2020 nov. 05. - 23:21:38
(95/99)
Vannak itt szép számmal olyanok, akiknek hiányzik Horthy vagy épp Szálasi. Ezek köpködik ilyen elszántsággal ezt a filmet.
9/10
Sophie_Western 2020 máj. 02. - 22:14:40 9/10
(94/99)
Nagy élmény ez a film, többször is meg lehet nézni. A kommunista lány figuráját kicsit nehéz kibírni, ezért vettem le egy pontot.
2/10
offtopic
Segítõ Béka 2011 dec. 14. - 00:15:11 2/10 Előzmény zampano
(93/99)
mai plurális viszonyok közt nem hivatkozunk - csak úgy - tekintélyekre"

jajajaj de okos vki
2/10
offtopic
Segítõ Béka 2011 dec. 14. - 00:08:00 2/10
(92/99)
igen, az
2/10
Segítõ Béka 2011 dec. 14. - 00:07:44 2/10 Előzmény Humpy
(91/99)
Fábri filmjében a legtöbb munkás-proletár és illegálisan ténykedõ kommunista rokonszenvesnek van bemutatva."

ez így van
2/10
Segítõ Béka 2011 dec. 13. - 23:59:10 2/10
(90/99)
nagyon vártam ezt a filmet, és nagyot csalódtam benne. nagyon komcsi, szó mi szó.
eléggé buta film is. fábrinak most nem jött be a képi ugrálás, most csak idegesítõ lett zolikám,

latinovits hozza a márió és a varázsló szerepét. a fõszereplõ meg egy hülye, úgy is kezelik mint egy hülyét, öntudatos proli, akinek nem kell a pénz: unalmas jesszusom :) mintha egy rákosi propagandafilm lennének ezek a részek.

a fõszereplõ mindenkinek segíteni kar, erre megráncigáláják a nyakátörökbefogadom, a pénz nem kell egy burzsujtól. gyanítom nem volt a Horthy-korszakkban ennyi kommunista-affér az utcán, gyárakban, dehát kell a propaganda, itt mindenki elvtárs a gyárban! nem számítanak a tények elvtársak.
volt pár jelenet ami tetszett, pl amikor a két sárvérû áll a nemesekkel a temetésen, hogy kilógnak a sorból. nagyon buták, nem tartja a gyászt se a ringyó fattyú-lány, de buta.
szóval ez egy nulla ez film, a színészi játék jó, de ez ekvés elvátrsak, ott az Ötödik pecsét, a kedvenc filmem, az is komcsi propaganda de az legalább nagyon jó film, ott van történet, van funkciója a képi ugrálásnak
kettest adtam rá a nagyon kevés jó jelenet miatt.
2/10
offtopic
Segítõ Béka 2011 dec. 09. - 20:12:08 2/10 Előzmény bigred
(89/99)
örök hála
2/10
offtopic
Segítõ Béka 2011 nov. 14. - 07:34:26 2/10
(87/99)
hol lehet megnézni ezt a filmet?
minden megoldás érdekel
Vinogradov 2010 szept. 20. - 18:18:30 Előzmény Segítõ Béka
(86/99)
"Ezek szerint egy ideológikus alapokon álló államapparátus regnálása alatt készült filmek közül csak az a hiteles, amelyik az ideológiát élteti?"

Nos, amikor ezt leírtam, életem nem a legjobb idõszakát éltem + az ember sokat változik az évek alatt, fõleg életének elsõ húsz-harminc esztendejében - ezek talán - némiképp - mentségnek tekinthetõk a korábban általam közöltek esetleges hibáira, túlzásaira, pongyolaságaira nézve.


Továbbra is vallom, hogy Fábry filmje grandiózus kísérlet - s ebbõl következõen grandiózus bukás. Kétségtelenül figyelemreméltó darab, de sajnos gerince több helyen is megroppan, struktúrája nem bírja el a rá halmozott tartalmak hihetetlen súlyát.

A regény olvasataira még kevésbé térnék ki: annyi bizonyos, hogy Déry nagyszabású nagyepikai kísérlete nem nélkülözi az ideologikus tartalmakat. Kiváló tollú író volt, remek könyvek és tanulmányok is kikerültek a kezei közül, de regényei nem mentek mindenfajta elfogultságtól.

Ez persze nem baj, hiszen ha emberek vagyunk, plusz ráadásul még írók is, nem lehetünk elfogulatlanok sem. De mégis feltûnõ, hogy Déry akkor van leginkább elemében, akkor igazán élvezetes õt olvasni, mikor polgári humanista szemszögbõl vizsgálja kora társadalmát, és akkor válik unalmassá, mikor elkezd marxizálni, mikor már nem csak társadalomról ír, hanem osztálytársadalomról is (igaz, ez utóbbi nem marxista fogalom, hanem pozitivista).

A filmben erre elsõrangú példa, mikor a tudatlan öregasszony elkezd hûdemély monológba meritkezni, olyan mondatokat eldünnyögve, amelyek így, ebben a kontextusban legfeljebb egy népfõiskolát vagy marxista szabadegyetemet végzett elme bugyraiból fortyoghatnak elõ sötéten.

Általában is gyakran ezért siklanak félre ezek a marxizáló, inkább szélsõbaloldali, mint demokratikus szocialista fejtegetések, irodalmi szösszenetek, mozgóképek: cselekedni akaró, csak látszólag mozgalmas, dinamikus attitûdjük jobb esetben avíttá, esetleg megmosolyogtatóvá, rosszabb esetben röhögtetõen szánalmassá teszik ezeket, ha pedig a vulgármarxizmus fortyogó üstje felett kifeszített vékony drótkötélen egyensúlyoznak, ahogy azt idõnként jelen filmalkotás is teszi, akkor egyenesen borzasztóvá.


A 141 perc olyan, mint a tészta, amelyet sokáig fõztek.

Fábry talán túlságosan hosszú ideig dolgozott rajta, hogy olyan tiszta szintetikus erejû legyen, mint a Fábián Bálint találkozása Istennel, vagy egyik fõmûve, az Ötödik pecsét.

Valahogy eltévesztette a recept szokásos utasításait, vagy csak elmerült a részletekben, s ezért nem figyelt a végeredményre.

Nem tudni, s most már talán nem is annyira érdekes.

A "141 perc" egyszer megnézhetõ, figyelemreméltó alkotása filmtörténetünknek, különösen színészi játék és vizuális megvalósítás szempontjából tekinthetõ kiválónak, de tudni kell helyén kezelni és nem túl sokat várni tõle.

Csak fölöslegesen csalódnánk...



"**moderálva**"

Nem tudom, hogy mi került itt törlésre, de nem lehetett valami kedves megjegyzés, ha a nem mindig túl éber moderátorok szeme megakadt rajta.

Hiába, no, meglátszik az ideológiai elfogultság... :P

Elismerem, régebben jómagam is az voltam. Mármint ideológiailag elfogult.

De ma már felülemelkedtem rajta és tudok tárgyilagosabb, visszafogott lenni.

Én bevallottam hibáimat, most Rajtad a sor... :)



"Ki volt az? Dezsõfi?"

Hát, ez az irónia, vagy mi, most nem jött át.

Nem Dezsõfi tanít, mert, ha jól tudom, jelen pillanatban egyébként nem is tanít.

De amúgy is Szegeden tanulok, amelynek egyeteméhez az MTA meg a médiumok környékén rendszeresen és igen hangsúlyosan megnyilvánuló Dezsõfinek nem sok köze van (jellemzõ, hogy az õ nevét említetted, pedig sokkal tehetségesebb és jelentõsebb szakemberek is vannak nála, csak éppen õ szerepel mindenhol).

Egyébként, ahogy az illetõ tanár is bölcsen kinyilvánította, hogy nem fogja felfedni politikai orientációját, úgy én sem fedem fel kilétét - már csak az õiránta érzett tiszteletbõl sem.
2/10
offtopic
Segítõ Béka 2010 szept. 15. - 22:47:25 2/10 Előzmény Vinogradov
(85/99)
ki volt az ? dezsöfi?
2/10
offtopic
Segítõ Béka 2010 szept. 15. - 22:37:56 2/10 Előzmény Vinogradov
(84/99)
Persze, egy baloldali író könyvébõl készült, baloldali rendezõ filmje nem lehet hiteles, ha nem baloldali, de hogy csak vastag bulgármarxizmussal telített film lehetett hiteles a hetvenes évek elején (ami persze azért kevéssé igaz a 141 percre, tehát, mondhatni egy kicsit OFFTOPIC vagyok most) e kies közép-európai tájon, az kolosszális (ha csak nem értettelek félre)...
Ezek szerint egy ideológikus alapokon álló államapparátus regnálása alatt készült filmek közül csak az a hiteles, amelyik az ideológiát élteti?"
**moderálva**
2/10
Segítõ Béka 2010 szept. 07. - 15:47:45 2/10
(83/99)
hol lehet megvenni dvd? vagy letölteni?
2/10
Segítõ Béka 2010 jún. 08. - 20:47:22 2/10
(82/99)
hol lehet megnézni? sehol se találom
varkesz 2009 febr. 12. - 12:06:22
(81/99)
SOS érdeklõdnék, hogy létezik e ez a film DVDn, egyik kedvencem és nagyon rég nem láttam, pedig ott lenne a helye a polcomon. Ha tud valaki segíteni, vagy ötlete van, hogy hol lehetne beszerezni (MOKÉP?), szóljon.
Elõre is köszönöm.
offtopic
Vinogradov 2008 aug. 05. - 18:06:42 Előzmény efes
(80/99)
Én sem tudom már, mi a vita tárgya, de talán visszatérhetnénk a filmhez a sok OFFTOPIC hozzászólás helyett...

Szóval innentõl kezdve részemrõl:

ON