1/10
manna1956 2018 dec. 14. - 21:52:42 1/10
(37/97)
Így az 55. résznél már simán kijelenthetem, hogy nagyon szar.
7/10
kiramiracica 2018 dec. 11. - 20:18:55 7/10
(36/97)
Elkapkodtam az elején az értékelést. A meleg vonalat is túltolják.
A hangminőségre szavak sincsenek.
jameri 2018 dec. 10. - 12:10:17
(35/97)
Mindenképpen végig nézem, ha már eddig követtem, de sajnos azt kell mondjam, semmi nem sikerült ebben a sorozatban, nagyon gyenge a történet, nagyon gyenge a színészi játék, még az igazi profiké is.
Kakaduka 2018 dec. 07. - 23:10:57
(34/97)
Egyre lejjebb zuhan ez a sorozat. Szerencse, hogy csak 60 részes. Az a szomorú, hogy nagyon jól indult, aztán a felénél minden elveszett.

Luca most már nemcsak szerencsétlen, hanem agresszív és affektáló is. Ahogy néhány emberrel beszél, ahogy beszólogat, hát legszívesebben felpofoznám. Na és azok a pofák, amiket vág... Komolyan ott tartok, hogy akárhányszor megszólal, megy fel bennem a pumpa. Lehet, hogy ez lesz az első olyan sorozat, amit a vége előtt befejezek.

A többiek is tudnak ultragázok lenni, és egyetértek, végtelenül buta szövegek hangzanak el. De Luca a csúcs. Mármint a negatív csúcs. Ostoba, szerencsétlen, agresszív és elviselhetetlen. Rádiósnak meg teljességgel alkalmatlan.

Amúgy a rádió megagáz. Egy ilyen rádióműsort senki a világon nem hallgatna.

Kár volt ezt a nőt így elcseszni, a végére mindenki megutálja szerintem.
1/10
manna1956 2018 dec. 07. - 22:03:58 1/10
(33/97)
Sajnos egyre ócskább ez.
6/10
tom_pika 2018 dec. 07. - 17:09:57 6/10 Előzmény Piszu0505
(32/97)
Amúgy szerintem nagyon sok férfi szereti a "husi"-t, vagyis ez nem feltétlenül negatív külső jegy, ugyanúgy lehet pozitív is. Csak ízlés kérdése. Nincs objektív szépség, csak (hülye) divat.
8/10
Angie72 2018 dec. 06. - 13:12:17 8/10 Előzmény Piszu0505
(31/97)
Azzal a résszel teljesen egyetértek, hogy Luca minden, csak nem kövér! Könyörgöm, 65 kg! Azta, de el van hízva....láttam részletet az eredeti verzióból, az a színésznő valóban túlsúlyos volt egy kicsit, de ő sem nagyon, ellentétben a kitömött Gáspár Katával! Szégyen, hogy a mai vilàgban csak a külső számít! Lehetsz akármilyen rohadék, de a tested legyen tökéletes, mert az a fő!
1/10
Piszu0505 2018 dec. 05. - 22:06:55 1/10 Előzmény Piszu0505
(30/97)
Idegességemben ejtettem lentebb pár hibát: *fényévekre, *hatása, *hát én
1/10
Piszu0505 2018 dec. 05. - 22:04:29 1/10
(29/97)
Ez egy nézhetetlen szar!! Felháborítóan buta, életszerűtlen, vacak párbeszédekkel, sok esetben nulla színészi játékkal, de ami a legundorítóbb, hogy egy tök csinos, a kövértől vényévekre álló nőt állítanak be benne "husinak", amikor nemzetközi szinten közismert probléma, hogy a média negatív hazása miatt mennyi testkép- és étkezésizavaros fiatal nő van. Erre jön ez az okádék borzalomhalmaz, és ráerősít!!! Hátvén még soha sem kommenteltem műsorokhoz, de most rendesen kiakadtam!
luci87 2018 dec. 01. - 11:49:41 Előzmény zazee
(28/97)
Ezzel en is egyetertek.
A meleg,leszbi ,transznemu.szal tuleroltetesevel is.
1/10
zazee 2018 nov. 30. - 21:09:05 1/10
(27/97)
Mellesleg nem értem, miért kell Rozinát mindig köldökig kivágott felsőrészben szerepeltetni. Normál dekoltázsban is látszanának Novák Angéla adottságai, ez az indokolatlan meztelenkedés totál gusztustalan erőlködés!
1/10
zazee 2018 nov. 30. - 20:43:59 1/10
(26/97)
Ez a sorozat egy rettenet!! Amúgy Pápai Erika, Trokán, Járai Máté és Szerednyei miatt kezdtem el nézni, de feladom. Szőrnyű gagyi a story, a párbeszédek ostobák, nívótlanok és szájbarágósak. A homi fiú páros után most majd gondolom egy leszbi pár is lesz, tök erőltetett. Plusz még ráadásnak a Rozina figura. Na ez már röhejes! Azért ennyi másság már egy történetben túl sok/k/! Roland figurája is hülyén van beállítva. Sajnos ez az egész katyvasz egy stílustalan nézhetetlen csalódás, nagy kár mert ennyi erővel akár lehetett volna jó is.
7/10
kiramiracica 2018 nov. 27. - 15:45:05 7/10
(25/97)
Kicsit le vagyok maradva, de csak nekem ijesztően csúnya a Blankát megformáló színésznő? Meg úgy általában Félix mellett soha nem bombázók vannak. Ahhoz képest, hogy mekkora szívtipró állítólag...
8/10
Angie72 2018 nov. 22. - 19:34:43 8/10
(24/97)
Na, ne már! Márk mikor jött rá, hogy érdekli Luca??? Eddig ennek semmi jelét nem adta!
Én ugyan az első rész óta tudom, hogy Márk lesz a befutó, de most hogy? Elvileg minden kerek közte és Adél között, ami ugye nem igaz, de hogy hirtelen Màrk megvilágosodik, s rájön, hogy Luca álmai nője...!?
1/10
manna1956 2018 nov. 20. - 21:53:40 1/10
(23/97)
Sok idegesítő dolog meg ember van benne, de leginkább Zita alakítóját kéne színészetre tanítani, ha még lehetséges, de szerintem nagyon tehetségtelen. De persze csinos, csak ez nem elég.
Kakaduka 2018 nov. 19. - 10:14:24 Előzmény luci87
(22/97)
Ma már 40 évesen is fiatal tud maradni valaki, ezzel nincs is semmi gond. Sokan nem is akarnak gyereket. Luca viszont tényleg infantilis. De számomra nem a kora miatt, hanem mert egyáltalán nem tud viselkedni, mintha soha senki nem tanította volna meg az alapvető illemszabályokra, és mostanra úgy tűnik, hogy valójában elég buta is.

30 részig szimpi volt, de szerintem ezt most már túltolják. Ahogy a műsorában beszél, azért még egy gyakornokot is elküldenének. Szakadozó, dadogó, hülyeségeket beszélő kis szerencsétlen. Egy ilyen ember minden létező rádiónál azonnal megbukna.

Aztán ott van az is, hogy egyfolytában teli szájjal beszél mostanában. Valamelyik részben még lehetett is látni a félig megrágott kaját a szájában. Undorító.

Az egész nő egy csődtömeg lett, ebben már nincs semmi aranyos vagy vicces, de már sajnálni sem lehet. Ki kellene rúgni a rádióból a francba, és mehet nyugodtan takarítani valahova. Ugyanis úgy tűnik, hogy semmi szándék nincs benne arra, hogy megváltozzon.
luci87 2018 nov. 17. - 14:09:28
(21/97)
Na most meglepodtem.Luca 33-34 eves,ha 15 eves osztalytalalkozoja volt.Ha belegondolok,nekem ilyen idos koromban,( igaz jo regen volt) mar 12 es 8 eves gyerekeim voltak...O meg ugy viselkedik mint egy kamaszlany....Persze a mai vilagban mar maskepp van,kesobb kezdenek mindenhez,de akkor is kicsit infantilis...
Alakul ez azert.Mark es Adel szunetelnek,Bence es Lali osszemelegednek...( szegely Biborka)
Kriszta titka is lassan kiderul..Zitat gondoltam hogy csak szivatja a kolleganoje,es a volt volegenye..;)
Kakaduka 2018 nov. 17. - 09:27:08
(20/97)
Már hogy ne lenne. Az én munkahelyemen simán bemegyek a vezérigazgatóhoz, és megmondom neki, hogy hülyeség, amit éppen csinál. Ezekkel a szavakkal. Össze is veszhetek vele. Amíg a cég érdekei miatt vitázunk és nem személyeskedünk, addig simán lehet. És ez így a normális. Sok helyen így is van.
10/10
hoyabella 2018 nov. 13. - 20:28:39 10/10
(19/97)
Jézusom, nem akarom elhinni, hogy ez a Luca ekkora, de mekkora idióta!!! Élő adásban jelenti be Félix visszajöttét, úgy, hogy rajta kívül senki sem akarja?! Én a tulajdonos helyében őt is páros lábbal rúgnám ki, az biztos...
luci87 2018 nov. 13. - 05:06:25
(18/97)
En mar nem vagyok mai csirke,ezert azon is meglepodtem,hogy ferfiak( hetero) a talalkozzunk helyett," talizzunk" ot mondanak,es sok hasonlo...

Sorike? Ezt nem is hallottam..:)
Krisztarol velemeny,ki lehet vajon?mit titkol?