9/10
Tenebra Mors 2008 jan. 24. - 00:29:13 9/10
(17/157)
Nem olyan rég néztem meg, és bevallom, tetszett! Pedig erõs elõítéleteim voltak Matt Damon-nal szemben (csak a Dogma volt az, amit láttam tõle, és tetszett). Nem hittem volna, hogy képes ilyen szerepet eljátszani. S mégis.
A történet engem leginkább a francia képregényre, a XIII-ra emlékeztet (na, esetleg valaki?). Ugye ott is egy rejtélyes ügynök vetõdik partra (itt hajóra), aki nem tudja hová tenni, kicsoda.
S ez benne a zseniális! Bourne amnéziás, ami persze nagy sablon a filmtörténetben, de itt mégis mûködik! Fel-feltörnek emlékek, s ez menti meg az életét is. Gondolok itt ugye a harci fogásokra. S itt kötném is a filmet az egyik legnagyobb pozitívumához, a marha jól kidolgozott harchoz. Azok a fogások! LOL! És még meg is lepõdik rajta Bourne, hogy honnan tud ilyenekt. Fantasztikus!
Illetve merõben újfajta koncepció él a filmben kamerakezelés-forma szempontjából is. Ahogy így, másodéves filmszakos szemmel meg tudtam ítélni, sok a kézikamerás felvétel. Emellett nem alkalmaznak hû-de-látványos üldözéseket sem, ehelyett a realizmus dominál ezeknél inkább, s paradox módon (vagy pont ezért) iszonyat élvezhetõ és mégis látványos lesz az egész.
S nem utolsó ugye az elég izgalmas történet, és a viszonylag jó színészi alakítás. Igaz, Bourne-ben kicsit lehetne több élet is, de ahogy elnéztem a Supremacy és az Ultimatum jeleneteit, ott már jobban átjön Bourne egyénisége.

Engem meggyõzött a film. James Bond-ot szeretem, de ott már túlságosan is elmentek ilyen sci-fi irányba azzal az extra kütyükkel. Bourne sokkal kiszolgáltatottabb, sokkal jobban lehet érte izgulni. S mint ismeretlen, nem tudja az ember, hogy most valóban túléli-e. Bond-nál azért ez sejthetõbb.
molnibalage 2008 jan. 01. - 18:22:24
(16/157)
Ja és Franaka Potenete nagyon jó választás volt szerintem a nõi fõszerepre. Nem tehetségetel színésznõ, mint a Bond színésznõk... (A filmek is ócskák, kettõt megnéztem, hogy ne ok nélkül fikázzam õket.)
molnibalage 2008 jan. 01. - 13:52:49
(15/157)
Egyelõre csak az elsõ két részt láttam. Egyik sem rossz, bár a második kicsit harmatosabb. Az elsõ viszont nagyon jól el van találva, alig van valami ami nem jön be a filmbõl.

A nagykövetségrõl való meglépés az egyik legjobb rész a filmben, amikor lemászik. A hangulata nagyon ott van.
Alternat 2007 dec. 16. - 12:54:57
(14/157)
Szerintem ez egy jó film. Megnéztem mind a három részt (rejtély, csapda, ultimátum), nekem mind a három tetszett, bár az kétségtelen, hogy itt is mint általában az elsõ rész volt a legjobb. Rögtön egymás után néztem meg mind a három részt és passzoltak. Ennél sokkal sz@rabb filmeket csinálnak, sokkal nagyobb nevekkel ebben a kategóriában, fõleg mostanában. Az autósüldözések is jók voltak.
Azt meg soha nem értettem és most se értem, de szinte minden topiknál találkozok vele, hogy miért kell egy filmet egy könyvhöz hasonlítani. Persze hogy jobb a könyv, mivel ott azt és úgy "látod", ahogyan Te elképzeled és amikor a filmben látod a rendezõ elképzeléseit, akkor meg csalódott vagy, mert nem egyezik a Te fantáziáddal, arról nem is beszélve, hogy 2-2.5 órába kell ugyan ezt belerakni és van egy csomó olyan dolog, amit könyvben részletesen lehet ecsetelni, de filmben nem lehet megvalósítani, mert unalmas lesz. Nem azonos súlycsoport a kettõ. Szóval a legnagyobb hülyeség szerintem filmet könyvhöz hasonlítani.
zszoltan 2007 szept. 18. - 22:34:41
(13/157)
Csak úgy érdekesség gyanánt kiemelném egyik teljes, és hozzá egy félmondatodat:
"Igazán jó ötlet, hogy alapvetõen a fõhõst féltjük a rá vadászó sereg elöl, holott õ a veszélyesebb." Technikai értelemben persze õ a nagyobb harcos. De mint utaltál is rá, "többet ésszel, mint erõvel". És ugye neki pont az esze nem lehetett eléggé a helyén. Mivel nem tudta, hogy kik vadásznak rá, milyen módszerekkel és mikor csaphatnak le rá. Ezért volt õ az ûzött vad, és összességében valóban hátrányban ellenfeleivel szemben.
De az valóban szépen megjelent, ahogy a menet közben megtudott információmorzsák segítségével hogyan tudja egyre inkább kihasználni a 'tehetségében' rejlõ lehetõségeit.
Noncsa 2007 jún. 08. - 20:42:03
(12/157)
lehet, hogy csak egy estés film, de én most láttam és most még nagyon tetszik :) nekem a minis rész külön tetszett, meg a zene alatta, és ebben az üldözésben pont az volt jó, hogy olyan valószerû volt, nem röpültek kocsik a levegõben, meg nem lett mind totalcar...
igaz sok minden nem derült ki a storyból, de ezért fogom megnézni a következõ(ke)t
zszoltan 2007 ápr. 15. - 16:31:49 Előzmény Adriane
(11/157)
Köszi, hogy ajánlottad a könyvet. A történet maga akár érdekes is lehet, de nem ilyen feldolgozásban.

A 666 által említett szerelmi szálról az a véleményem, hogy - az elõtte látható elõkészítés után - a virágboltban kezdõdik, ahol a srác a motorcsónak-bérlési lehetõségekrõl érdeklõdik.

A film maga az "Átlagos vasárnap esti popcorn-mozi" szintjét talán eléri. De ma engedékeny hangulatban vagyok:

4/10
zolten 2007 jan. 07. - 20:28:51 Előzmény Punkológus
(10/157)
Én azon már réges rég túlvagyok, hogy összehasonlítsam a könyv tartalmát a filmre vitt sztorival! Ezeket nem szabad és nem is lehet egy lapon említeni. Az persze világos, hogy a film alkotói már a könyv harmadik oldalát átmixelték, de nem ez a baj, hanem az, hogy szemét módon összekapcsolják az írott remekmûvet, a szórakoztatásra 'itélt' mozival. Legyen más a film címe és tegyék hozzá, hogy melyik könyvbõl merítették az ötletet. Ez megoldás lenne a jogosan felháborodott olvasó számára.
A film amúgy kiválóan megrendezett, modern, jól koreografált akciómozi lett! Legyünk öszinték: Damon nagyszerûen, természetesen hozta a szerepét.
Punkológus 2006 dec. 11. - 22:07:47
(9/157)
EMBEREK EZ A FILM EGY VICC VOLT!!!! Olvasta itt valaki a könyvet, mert a film semmit nem adott belõle vissza. Ezt a filmet felesleges volt megcsinálni, de legalább is pofátlanság Bourne-rejtély címen eladni. (Amit ugye "born"-nak ejtettek "börn" helyett). A film kb annyit igazodott a könyvhöz, hogy kifognak egy amnéziás fickót a tengerböl, aki elég kemény kiképzést kapott. Ezzen kívül SZINTE EGYÁLTALÁN SEMMI nem egyezik meg az eredeti, zseniálisan megírt történettel. Ez kb olyan, mintha Frodó megkapná a Gyûrût és elindulna a Roxfortba, hogy Harry Potter barátja legyen. Ez a film eredeteileg arról szólt volna, hogy a Jason nekiáll nyomozni a saját múltja után és ahova megy, mindenhol azzal szembesül, hogy bárhol járt a múltban (és éppen akkor a jelenben is), ugyanott járt (és általában gyilkolt) egy nemzetközileg keresett hírhedt terrorista, Carlos a Sakál. Az egész könyvön végighúzódik a dilemma, hogy õ maga e Carlos vagy õ csak Carlos-t üldözte. Mindeközben nyomában van több szervezet is. Ehelyet pedig kaptunk egy -az eredeti Mandzsúriai jelölt óta- elcsépelt agymosott szuperügynök klisét. Mindezt leöntötték amerikai szentimentalizmussal és heroizmussal. Vicces, hogy Bourne a filmben csak az igazán gonosz, megátalkodott gonoszokat ölte meg, ellenben a könyvvel, ahol már az õt igazoltató rendõrt is simán kinyírja. Azon pedig majdnem elsírtam magam (neeeem, nem a meghatottságtól), hogy az agymosott szuperbérgyilkos, akinek a lételeme eddig a feltétel nélküli, érzelemmentes ölés volt, hírtelen nem akarja lelõni célpontját a gyerekei elött. NEVETSÉGES. Helyette inkább inkább hátbalöveti magát. Apropó, a hátbalövés. Nem tudom, hogy milyen fegyvert használtak ellene, de tök jó, hogy egy felázott lõt sebbõl, csak úgy ki lehet piszkálni egy golyót. Ennek a filmnek zúzdába kéne küldeni az összes kópiáját.

UI.: Volt még egy teljesen felesleges autós üldözés, amiben egy Mini Moris-szal (ami nem igazán megy gyorsabban 70-nél) lehaggyva az egész párizsi rendõrséget autóstul, motorostul lezúgva egy bazinagy lépcsõn is.

10/1
Thonuzaba 2006 dec. 10. - 20:58:13
(8/157)
Egy szóval sem mondtam, hogy az a '88-as változat kitûnõ film lett volna. Csak mivel már láttam ebbõl a történetbõl egy változatot, ezért egyszerûen nem vagyok rá kíváncsi.

Te azt a filmet nem láttad én meg ezt. Ezek után szerintem nem nagyon illõ, hogy a kettõt összehasonlítod.

Vagy tévednék?
dizecsekke 2006 dec. 10. - 18:35:41
(7/157)
Kíváncsian várom, mivel könyvben nagyon tetszett.
gow 2006 dec. 10. - 16:57:27
(6/157)
Azé ANNYIRA nem rossz a film
Quasar 2006 dec. 10. - 15:51:32
(5/157)
"Jézus Mária" ... Thonuzaba, hát mikor olvastam a hozzászólásod, önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám miközben hitetlenkedve csóváltam a fejem ...

1988,-as "futottak még" szinészes (Richard Chamberlai 88-ban már rég nyugdíjas volt nem?) filmet akarsz összehasonlítnai ezzel a mai kivételessen jó filmel ... ááááá

szerintem nézd meg ...

mondjuk én nem láttam és nem is hallottam errõl a 88-as változatról, de pl. én meg azt nem nézném meg ha lenne a tv-ben :)
Thonuzaba 2006 dec. 10. - 12:17:22
(4/157)
Én már láttam az 1988-as feldolgozást Richard Chamberlain fõszereplésével, úgyhogy ez az új változat nem igazán tud érdekelni.
Adriane 2006 dec. 10. - 08:09:49 Előzmény Newcastle United
(3/157)
A film lehet nem túl lebilincselõ, de a könyv hihetetlenül jól megírt, fordulatos, többedjére is izgalmas krimi. Igazán érdemes elolvasni.

Robert Ludlum: A Fantom (A Bourne-rejtély)
5/10
Newcastle United 2006 aug. 20. - 21:04:51 5/10
(2/157)
Hát nem is a szerelemrõl kellett, hogy szóljon, de nekem mint akciófilm se nagyon tetszett. Egyszer nézhetõ.
666 2006 aug. 20. - 20:30:16
(1/157)
A szerelmi szálat leszámítva (sztem az elég gyér volt), nagyon tetszett a film. Nem lesz a kedvencem, de korrekt módon megcsinálták.