9/10
K. Judit 2017 jan. 11. - 11:23:15 9/10
(635/715)
Én nem csodálkozom az anyacsászárné viselkedésén, õ minden eszközzel meg akarja tartani a hatalmát az udvar belsõ ügyei felett, és ennek érdekében felhasználni, kihasználni bárkit, szövetségeket kötni azokkal, akiknek ugyanaz a céljuk, vagy a halálba küldeni azokat, akik valamiért keresztezik az akaratát. Nyanggal sem a szívjóság és a szimpátia hozta össze, csak felismerte, hogy a császár csakis Nyanggal együtt értékes szövetséges – ezt tudjuk, nem is sorolom tovább.
Tanasirit sem azért utálta, mert gonosz volt (vagy gonosszá vált), hanem azért, mert meg merészelte nyírbálni a hatalmát. Abban a pillanatban, hogy sikerült Tanasiritõl (is) megszabadulni, elkezdte Nyangot figyelni, eleinte csak a gyengéivel akart tökéletesen tisztában lenni, késõbb már nyíltan is szembeszállt vele (a korjói „vére” miatt), bár tudta, hogy Togon miatt ennek is vannak határai. Ezért most szövetséget kötött az új császárnéval, ugyanis az lett az érdeke, hogy Nyang tûnjön el a fattyával, majd õ felnevelgeti Tanasiri gyerekét, akibõl ha sikerül császárt csinálni, egy jó idõre megint be van biztosítva az õ hatalma is…
Szóval a palotában nem az érzelmeké, hanem az érdekeké a fõszerep, az érzelmek, csak jóval ezután következnek, ha vannak egyáltalán. Ebben a drámában, ill. ebben a palotában egyedül és kivételesen a császár engedhette meg magának, hogy az érzelmei irányítsák. Hagyták, hogy Nyangot válassza hitveséül, elnézték neki, hogy csakis vele törõdik, csak akkor ocsúdtak fel, amikor Nyang mellett teljesen megváltozott, már beleszólt abba, mit ír alá, kezdett császárként viselkedni….

Engem a tegnapi részben igazából csak Taltal viselkedése gondolkoztatott el, vajon életszerû-e, hogy lemondjon Temür hatalmas elrejtett vagyonáról csak azért, mert Nyang cselezte ki? Jó, talán õ sem volt annyira oda az újabb háborúkért, újabb népek leigazásáért, újabb területek meghódításáért, DE vajon tényleg képes volt a klánja elõl elhallgatni, hogy a mesés kincs kicsúszott a kezükbõl és valószínûleg Korjóba fog kerülni???
Azt írta itt valaki, hogy nincs bizonyítéka Nyang ellen. ÉS??? Ez talán gondot jelent egy ilyen császári palotában? Elég csak addig kínozni egy szolgát, vagy kormornát, míg bármit bevall. Annál könnyebb dolog nincs is egy palotában, mint vádat koholni valaki ellen. Szóval ez egy kicsit zavar, de lehet, hogy lesz rá elfogadható magyarázat.

(Láttam pár éve ezt a drámát, de nem emlékszem már ezekre a részletekre. Ugyanúgy izgulok, mintha elõször látnám. Azt sem tudom, hogy ettõl az új császárnétól vajon hogy sikerül majd megszabadulni. Lehet, hogy túlzásba visz valamit (ez nem lenne meglepõ), lebukik és kivégzik … vagy lehet, hogy lesz valami halálos betegsége …. Tényleg elfelejtettem :))
8/10
napraforgó 2017 jan. 11. - 08:24:56 8/10
(634/715)
Az, hogy az özvegy császárné fiamnak nevezi a jelenlegi császárt, nem jelenti azt, hogy õ lenne az édesanyja. Hogy ki volt Togon valódi, vérszerinti anyja, azt nem tudom, de nyilván már nem élt, így az akkor még hivatalban lévõ császárné lett az "anyja", örökbefogadással, vagy csak a szokásjog alapján, mindegy, de hivatalosan az anyjának számított.
Nyang úgy tudom Ki Dzsao parancsnok lányaként kisnemesi származású volt, de a származásával nem ez volt a baj, hanem az, hogy Korjói volt, amely nem város volt, ahogy írod, hanem ország, éspedig egy többé-kevésbé leigázott, elfoglalt ország, vagyis gyarmat. Korjó függetlenségi törekvései miatt pedig gyakorlatilag ellenségnek számított.
Jon Beiszu pedig nem mongol lány, hanem türk, habár itt töröknek írták. Az õ népe is mongol uralom alá került, miután a haderejüket megsemmisítették, törzsüket többé-kevésbé fölszámolták, kereskedésre adta a fejét és nyilván kereskedett akár a mongolokkal, akár a korjóiakkal, sõt talán a nyugatabbra fekvõ államokkal is.
Az új császárné nagyon ravasz, alattomos kis bestia, nagyon meg tudja játszani magát az özvegy császárné elõtt, Ki inkább gyanakszik rá. Csak Taltal az, aki átlát rajta, hisz együtt gyerekeskedtek, kiismerte a lány alattomos, agresszív, gonosz természetét. Mivel az új császárné - ezt is Bajannak hívják - olyan jól meg tudja játszani magát, az özvegy császárné - Budasiri nem félti tõle a hatalmát. Kí úrnõtõl meg fél, mert tudja, hogy a császár a tenyerébõl eszik, vagyis bármire rá tudná venni a császárt.
Taltal tényleg okos, hiszen pár perc alatt rájött arra, amin Nyang napokig gondolkodott, vagyis El Temûr kincseinek rejtekhelyére. Azt is rögtön tudta, hogy Nyang nyúlta le a kincseket, habár a nõ tagadta, Taltal meg nem tudta volna bizonyítani, de azért finoman figyelmeztette a nõt, hogy figyelni fogja, mire költi a pénzt.....
Nyang viszont közölte, hogy ha õvé "lenne" a pénz, nem háborúskodásra költené. És nem helyezné a klánt (a nagycsaládot) az egész nép elé. Taltal lenyelte, mert nyilván ezekkel a célokkal valamelyest egyetértett, talán õ sem értett egyet az értelmetlen hódítási törekvésekkel, meg a nép kizsákmányolásával, ami a háborúskodás velejárója, hiszen az adókat tõlük zsarolták ki.
De akárhogy is, Nyang hatalma erõteljesen megnövekedett, a megtalált kincsekkel a háta mögött meg pláne. Az egy dolog, hogy nem támogatta Korjó leigázását, bekebelezését, de azért eléggé irányítgatja a tartományi kormányzókat is, ráadásul a császár háta mögött...
Bajan régens meg az ellenfelévé vált, mert Bajan világhódító tervekbe fogott és ehhez megszerezte a császár jóváhagyását is. Kí úrnõ meg - ebben a sorozatban legalábbis - Jüan gazdaságának felvirágoztatását szeretné, és Korjó függetlenségét, gazdasági megerõsödését is támogatná. Tehát itt az építés és a rombolás áll egymással szemben.
Amennyire a mongol - tatár hódításokról tudok, õk nem igazán adtak semmit a világnak, a leigázott népeket végigrabolták, a javakat elhurcolták, a népeket kiirtották, vagy rabszolgasorba vetették és elhurcolták, vagy eladták, de termelni nem termeltek semmit. de ha már kiirtották a népeket, elvittek minden mozdíthatót, akkor nem maradt több zsákmányolni való.
--------
Azt viszont nem értem, hogy a tegnapi epizód végén miért is nyitotta ki a ládát Ki, miért mutatta meg az aranyat? Fõleg, hogy még a császár is visszacsukta a ládát? Mit akart ezzel? Hová kerül most a kincs?
Kit Fisto 2017 jan. 10. - 20:42:00
(633/715)
A császár anyja eddig szimpatikus volt, de most dobott egy 180-ast, szemétség amit csinál. Erre mondják, hogy hálátlan dög. Oké, nem Nyang lett a császárné, na de a kapott palotát miért sajnálja tõle? Nem járna valami hála is Nyangnak azért, amit az õ fiacskájáért, a császárért és egyben az országért tett? Még olvasni is õ tanította meg! Hiába vergõdik, hogy Nyang nem nemesi származású, de nélküle még mindig az öreg régens rémuralmát szenvedné, pláne ha az császárrá lett volna, akit meg úgyis a nagyobbik fia követetne. Az angyali arcú, de annál gonoszabb császárnével is mindig háborúznia kellett, legalább tõle is megszbadult. Az új régens még nem is fordult volna Nyang ellen, (bár az látszik, hpgy õ is beájult egybõl) de a császár anyja õt is Nyang ellen bujtogatja. Milyen hlátlan és rosszindulatú õ is, pedig eddig nem ez jött le róla. Nekem egyelõre az nagyon lejön a filmbõl, hogy mongolban sose bízz! ;) Az biztos, hogy jó poén lesz, ha kiderül, hogy a dédelgetett trónörökös valójában Nyang és a király fia! Egyelõre még a mongol lányt nem értem, most végülis kihez hûséges, de leginkább senkihez, pedig a király megmentette az életét. Taltal a legokosabb a sorozatban, de most õ is két irányba dolgozik. Nyanggal is tanácskozgat, amellett, hogy továbbra is az új régenst szolgálja. Nekem az új császárné egybõl gyanús volt, hogy nem hülye, hanem nagyobb nála a baj.. Viszont az is meglepõ, hogy a császár anyja bár tudja, hogy az egykori császárné két komornája mennyire bûnösek, mégis kiemelte õket és az új császárné mellé helyezte? Ez eléggé ostoba dolog lett volna a vlóságban. Ezzel azt is kockáztatja, hogy az új császárné õ fölé is könnyebben kerülhessen a segítségükkel.Tõle nem fél, csak Nyangtól, aki már bizonyította a császár iránti hûségét? Szóval ez eléggé össze lett kutyulva innentõl. Na és hogy a császár belemegy Bajan tervébe, hogy leigázzanak mindenkit, még Korjot is, ami szeretett Nyangja szülõvárosa?? Kiváncsi vagyok, mi lesz! Nagyon jó ez a sorozat is.
abisztriczky 2017 jan. 10. - 11:59:12
(632/715)
Itt meg lehet nézni, és még rengeteg más sorozatot is, de regisztrálni kell. Ha már nem lehet közvetlenül regisztrálni, meghívót kell kapnod egy már regisztrált nézõtõl. Ha privát üzenetben kéred, és elküldöd benne az e-mail címedet, én szívesen küldök: http://www.sorozat-barat.club/series
malvinkicska 2017 jan. 10. - 09:14:38
(631/715)
Sajnos én is lemaradtam de fent van a sorozat baráton bármikor pótolhatom .
Kamilla80 2017 jan. 10. - 07:37:28
(630/715)
A Médiaklikken, de nem tudom hányra napra visszamenõleg lehet megnézni. Keresd ki a Médiaklikken a Duna Tv mûsorújságában, és kattints a Videó indítására.
8/10
napraforgó 2017 jan. 10. - 04:30:35 8/10
(629/715)
Ki úrnõ nagyon kavarja, több vasat is tart a tûzben. Ott van Vang Ju, de Bej Szuval is üzletel, sõt Taltal is ott van talonban. Szegény császárka meg szomorkodik, hogy el van hanyagolva.... Közben mindenki az elrejtett kincset keresgéli.
10/10
avarklari 2017 jan. 09. - 20:38:39 10/10
(628/715)
Sajnos az elsõ epizódokról lemaradtam,de a sorozat nagyon tetszik. Hogyan lehetne megnézni az egyes epizódokat?
Kamilla80 2017 jan. 07. - 12:19:37
(627/715)
Vagyis az 5-ös a kedvencem, de a 6-os is nagyon szép!
Kamilla80 2017 jan. 07. - 12:15:00
(626/715)
Sziasztok! Figyelmetekbe ajánlanám az Empress Ki gyönyörû betétdalait! Nekem a legszebbek: 3,4,5 és különösen a 6-ost imádom! A 8.-at Ji Chang Wook énekli! https://www.youtube.com/watch?v=fEYriRF-Q8Q&list=PL3R7Ms1sFV5oKuvFm0mFyANK0P-14Mp7m&index=1
8/10
napraforgó 2017 jan. 07. - 10:29:07 8/10
(625/715)
Cang mester volt az, aki Togont anno elkísérte a számûzetésbe, és õ volt az, aki segítségért próbált menni, mikor Togont, mint trónörökös herceget meg El Temûr parancsára meg akarták ölni. Éppen ezért én elvártam volna tõle, hogy késõbb is, sõt végig! hûséges legyen a hercegéhez, a késõbbi császárhoz! Ehhez képest valóban ott áldogál az özvegy császárné mellett és neki engedelmeskedik...
Õ volt az elsõ csalódás számomra.
Mert aztán még jön néhány.... Na de ne szaladjunk elõre...
Cafee. 2017 jan. 07. - 09:33:27
(624/715)
Cang ur csak arra jo, hogy alldogaljon az ozvegy mellett, az ozvegynek pedig az a fontos, hogy Nyang ne keruljon a tronra, rettenetesen fel tole. Ha az o szempontjabol nezzuk, ertheto a felelme, mindenki tisztaban van azzal, hogy Togont Nyang iranyitja, amivel nem jart volna rosszul az orszag, egyensulyt akart teremteni a hatalommegosztassal.
8/10
napraforgó 2017 jan. 07. - 03:57:47 8/10
(623/715)
Nekem azért furcsa, hogy Budasiri ennyire fölkarolta Mahát, mert a születésekor pont õ utasította Cang urat, hogy nyomozzon a születési körülményei után. Már akkor gyanakodott, hogy nem a császár és császárné gyermeke, nem hasonlít egyikükre sem, stb. Hiszen õ már akkor rmeg volt gyõzõdve arról, hogy Tanasiri meddõ, mert ugye a füstölõ, meg a szájpirosító... Na, ha ezek valójában nem is okoznának terméketlenséget, azért az az orvos, aki hónapokig "kezelte" a császárnét, válogatott kínzásokkal, csak tudhatna valamit... de ez az orvos eltûnt a semmiben, soha senki nem találta meg, de még csak nem is keresték.

Más koreai filmekben láthattuk, hogy a király, királyné, hercegek, anyakirályné, stb. egészségi állapotáról részletes leírásokat vezettek, a tûneteikrõl, a kezelésekrõl, a betegség leírásáról, a halál okáról, stb. Valahogy nehéz elhinnem, hogy Tanasiri kezelésérõl ne lett volna ilyen feljegyzés, ami ugyan nem volt publikus, de valahol csak megõrizhették...

Mostmeg, bár Tanasiri kivégzését maga a császár rendelte el, tehát elvileg Maha apja, mégis Ki úrnõ ellen uszítgatja a gyereket, hogy "miatta halt meg az õ szeretõ édesanyja".
Cafee. 2017 jan. 06. - 19:43:27
(622/715)
Megmosolyogtató az egész szituáció, ahogy Mahát pesztrálja nem tudva, hogy Maha is Nyang gyereke, vérvonalazik meg korjói fattyuzik, miközben ölelgeti Wangjo és Nyang gyerekét:)

Az uj császárné egy pszichopata.
8/10
napraforgó 2017 jan. 06. - 17:09:31 8/10
(621/715)
Jól bevásároltak az új császárnéval, még meg se koronázták, de már megpróbálta megmérgezni a kis Aju herceget. Tanasiri elég elviselhetetlen, de legalább nyílt volt, ez az új nõ viszont alattomos, álnok. De milyen jól ismeri õt Taltal, rögtön tudta, ki volta mérgezõ. Ez a Taltal nagy koponya, hogy megfigyelte, hogy a könyvek nem ugyanolyan sorrendben állnak, mint ahogy hagyta.
Az övvegy császárné viszont már Ki úrnõ ellen fordult, a kis Mahát meg ellene neveli.
8/10
napraforgó 2017 jan. 05. - 15:19:50 8/10
(620/715)
Megdícsértem a fordítást, erre itt egy baki, az "invesztirúra". Miért nem lehetett ez beiktatási ceremónia, vagy a ceremóniát is lefordítva beiktatási ünnepség?
8/10
napraforgó 2017 jan. 05. - 13:11:36 8/10
(619/715)
Szerintem a császárság kincse majdnem olyan jó és fordulatos, mint a Silla királyság ékköve. Sok a hasonlóság is, mindkettõben fiúruhában kezd a hõsnõ és aztán mindketten igen magasra viszik. Fordulatos cselekmény, mozgalmas és látványos kivitelezés jellemzõ mindkettõre. Egészen kíváló színészek játszanak benne. Ráadásul ennek a sorozatnak, A császárság kincsének a magyar változata, a szinkronja is sokkal jobb, mint a többi koreainak, nem hemzsegnek benne a sokat kritizált anakronisztikus nyelvi és fordítási hibák.

Nagyon jók a karakterek, nemcsak a fõhõsök, hanem a kisebb szerepek is jól kidolgozottak, szerethetõk. Pl. Vang Ju harcostársai, vagy a császári eunuchok - Dokmán, Kolta, Pak. Mostantól pedig jól megfigyelhetõk lesznek a személyiség változások, a hatalom személyiségtorzító szerepe. Átrendezõdnek a szövetségeké, aki barát volt, most ellenfél lesz, stb.
Bevallom, valamikor a 25. rész táján nem bírtam kivárni, hogy mi lesz, hogyan alakul a történet és 3 nap alatt lezavartam a másik 25 részt. Nem akarok spoilerezni, de nagyon érdekes volt a tegnapi rész végén, ahogy Ki úrnõ gondolatait halljuk. Valami olyasmit mondott, hogy most már az õ fia örökli a trónt és a birodalmat pedig õ, Ki fogja irányítani. "Én leszek a vilag ura" mondja magabiztosan.

Az biztos, hogy itt egy percig sem lehet unatkozni, amit A fény hercegnõjérõl nem tudok elmondani. Fõleg, amikor a sok egyforma piros köpenyes Miki-egér tanácskozik és végigdumálják az egész epizódot.
Cafee. 2017 jan. 05. - 12:40:53
(618/715)
Itt kedvencem Taltal és Togon is szenzációs volt az elején, mostanra ellaposodott a szerepe, császárként nem viselkedhet már annyira infantilisan, idétlenül, meggondolatlanul, mint az elején. De az eunuchja is tetszik egyelõre.
Cafee. 2017 jan. 05. - 12:38:18
(617/715)
Érdekes, nekem is egyik kedvencem a Silla királyság ékköve, de sztem ez A császárság kincse nagyon is jól sikerült, meseelemek pedig mindegyikben vannak bõven.
abisztriczky 2017 jan. 05. - 12:27:08
(616/715)
Ezeket az újabb koreai sorozatokat már egyre inkább úgy készítik, hogy minél többet el lehessen adni külföldre is, nem csak hazai közönségnek gyártják õket.