Téma: A doktor úr

1/10
tenet 2020 szept. 22. - 16:55:08 1/10 Előzmény Rojita
(10/10)
Ha ez az átrendezett, akkor még nagyobb bajok vannak :)
1/10
tenet 2020 szept. 22. - 16:51:53 1/10
(9/10)
Az utóbbi évek egyik legrosszabb előadása. Jellemzően nem szoktam elolvasni a véleményeket mielőtt megnézek valamit, ezen darab után lehet, hogy változtatni fogok a szokásomon. Elment az egész esténk - teljesen feleslegesen és még fizettünk is érte ugye.

Hol is kezdjem?

Régi motoros színházasként és vérbeli marketingesként bizony beleestem én is a csapdába. A főszereplőt nagyon ügyesen választották meg, hiszen Fesztbaum Béla neve már önmagában be tud vinni bármire. Kitűnő színész. Ám itt hiába brillírozott, nem segített a darabon. Igazából nem is volt túl sokat a színpadon. Tehát abban megegyezhetünk, hogy a PR-os, marketinges tökéletes munkát végzett, mert az első előadásokra elkeltek a jegyek. De hogy a későbbiekre nem lesz ez már elég, abban biztos vagyok.

Kezdem a legnagyobb érthetetlen kellékkel, amit már korábban is említettek a véleményezők.

Az oroszlánfej

Erről még hosszasan beszéltünk napokig és vannak teóriáink rá, hogy miért is lehetett benne.

1. A rendező be volt szívva. - na ezt gyorsan elvetettük, mert ha így is lett volna az első pár alkalommal, azóta csak látta józanul is, rájött volna, hogy ultragáz az, amit illuminált állapotban jó ötletnek tartott.

2. Fogadást kötött a rendező valakivel, aki nem hitte el, hogy beletesz egy totál életidegen kelléket.

Ez amolyan hogy lehetne már egy oroszlánfej egy Molnár darabban - "Fogd meg a söröm" kihívás lehetett.

3. Az amúgy (messziről legalábbis) nagyon szépen kidolgozott oroszlánfejet valaki elkészítette és hogy ne vesszen kárba, valahol mindenképp fel kellett használni és sorshúzással erre a darabra esett a "szerencse".

4. Az oroszlánfejet valami nagyon közeli ismerőse készítette a rendezőnek, így nem volt kérdés, hogy belekerül a darabba.

5. Csak azért került bele, hogy beszéljünk róla. És tökéletesen be is teljesítette az életcélját, mivel én magam is egy nagyobb bekezdést szentelek most neki.

6. A rendező kedvenc filmje a Női szervek - (amúgy nekem is bejött) abból a jelenetből merített ihletet, amikor a bárban megkérdezi a maffiózó csávó az alkalmazottaitól: "Fasz kivan - ki pakol folyton oroszlánokat hátra?" (lehet, hogy nem pontos az idézet teljesen - bocsi)

7. Jelen időkben mindenhol erőltetik a modernizálást a színházakban (én nem szeretem) és ezzel próbálta a problémát megoldani.

... ha eszembe jut még teória, folytatom a pontokat eskü - csak mert tényleg nagyon érdekel!


A konteók után térjünk ki, hogy az oroszlánfejet viselő férfi, aki legnagyobb bánatomra nem jött ki a tapsrendre - pedig akkor én vastapsot adtam volna - azon felül, hogy egyik székről/kanapéról a másikra vonaglott időnként, még simogatta is magát, itt kissé megijedtem, hogy esetleg nem egy posztmodern pornódarabra váltottunk-e jegyet, de szerencsére pár simi után ezzel leállt minden alkalommal.

Beszéljünk a ruhákról is. Nagyon szép, meg színes, meg minden, de egyáltalán nem indokolt sem a témához, sem pedig a történésekhez nem illeszkedik. A feleségnek, mint egy jól menő ügyvéd nejének a gazdagságot, sznobságot, eleganciát, luxust kellett volna megjelenítenie az öltözködésével, ezek közül egyiket sem sikerült, ellentétben az extrém színekkel és hatalmas kivágásokkal épp az ellenkezőjét sikerült illusztrálni. A szobalány dzsungel-zöld-pálmalevél motívumos ruhája jöhetett volna egy mai divatlapból is, csak éppen nem egy szolgálót tükröz és főleg nem abban az időkben...

Az extra magas sarkú cipellők nagyon csinik meg minden, de az ügyvéd feleségen kívül a személyzetnek életidegen, ráadásul mindegyiküknek totál felesleges, szerencsétleneken nagyon látszott, hogy koncentrálnak arra, hogy ne essenek hasra bennük. A matricázott padlózat pedig úgy tűnt, mint ha a díszletes direkt ki szeretne cseszni a nőkkel, és látni akar egy hatalmas esést előbb-utóbb.

Puzsér ruháját nem sikerült értelmeznünk. Vajon egy másik univerzumban ez a rabruha? Vagy valami superman akart lenni?

Ahogy már többen is megírták, a túl sok fiatal színész ide nem illik. Tegyék be őket a Gatsby-be, a Diktároba, írjanak rájuk új darabokat, de ne ide! Ne ennyit! Ne olyat, akin nagyon látszik, hogy alig huszonéves. Egyik sem volt hiteles a szerepében!

Igazából Hegyi Barbarát sajnáltam nagyon, méltatlan hozzá ez a darab, ez a szerep. A ruhája legalább illett hozzá, viszont így nem jött le az, amit játszott, a csúnya vénkisasszony. Amúgy meg az elején nem is értettem, hogy Ő ki. Azt hittem, hogy Ő a feleség, mert igen elegáns. Na mindegy.

Egyik színnek sem volt se füle, se farka...

Nagyon sokan elmentek már az első felvonás utáni szünetben, nekik volt igazuk!

Az utolsó jelenetek egyikében pedig az, hogy az öregeket (is) fiatal színészek játsszák, ráadásul erősen túljátszva, ruppotlan ősz parókában, tényleg mindennek a teteje!

És végezetül: értettük a Donald Trump poént, de
1. Nem ide illett
2. Nem értjük miért
3. Bénán túljátszotta, olyan volt, mint egy kabaré jelenet
4. De tényleg, miért?

Képtelen voltam tapsolni. Még egyszer megemlítem, hogy kár, hogy az oroszlánfejes fickó nem jött ki a végén tapsra, mert Ő vastapsot érdemelt volna, a felesleges szerepért és hogy így bírta a 40 fokban és a vírusos helyzetben a fején a baszomnagy maszkot.

Bár lehet, hogy pont ezért nem jött ki... mert ciki neki és nem akarta, hogy megtudjuk ki is Ő valójában...
Rojita 2020 júl. 14. - 21:35:14
(8/10)
Rojita 2020 júl. 14. - 20:46:50
(7/10)
Halli-halihó! A Víg szervezése elkezdte kiértesíteni a bérleteseket, h az elmaradt 3 hónap előadásait mikor kapjuk meg.
Mit gondoltok, lehet, h Zsótér a kényszerű szünet + nyári szünet alatt átrendezte/ átrendezi ezt a darabot, tekintettel a nézői panaszokra? Szokott ilyen előfordulni?
1/10
rigoperl 2020 márc. 04. - 11:15:21 1/10
(6/10)
Ennyire unalmas, fárasztó, rosszul rendezett, rosszul játszott darabot régen láttam. Olyan érzésem volt, mintha egy amatőr diákszíntársulat előadására fizettem volna be. Bár lehet, hogy ők jobban eljátszották volna Molnár darabját. Egy alkalommal volt szórakoztató, amikor a 3. felvonásban a tanár Trump imitátorként megjelent. Bár ennek persze semmi köze Molnár darabjához, de valószínű érezte a rendező, hogy katasztrofálisan sikerült az egész és egy geggel próbálta feldobni. Sajnos ez édes kevés három felvonásra.
Rojita 2020 márc. 03. - 23:42:00
(5/10)
Pedig, nem unalmas a történet. Néhány éve ismételte vmelyik csatorna a darabot, a Madách Színház 1980-as bemutatásában. Haumann Péter, Márkus László volt a 2 főszereplő, de a kisebb szerepekben is Zenthe Ferenc, Basilides Zoltán, Dunai Tamás, a női vonalon meg olyan színésznők játszottak, mint Békés Itala, Piros Ildikó. Ádám Ottó volt a rendező. Hát, végig nevetett a közönség. Emlékezetes előadás volt.

Hogy lehet egy Molnár- darabot elrontani?
Fesztbaum Bélát, Józan Lászlót nagyon szeretem, - mindketten nagyon értik a humort is. (Dino Benjaminra kiváncsi vagyok).
Akkor talán a rendező nem szereti a humort, nem szereti Molnár Ferencet. De akkor miért nem más darabot rendezett?

A meghirdetett előadások le fognak menni, mert ennyi bérlet van a Vígben.
Áprilisban fog az én bérletem sorra kerülni. Hátha addig összerázódik a darab. Reménykedem.
1/10
mercury22 2020 márc. 03. - 22:50:48 1/10
(4/10)
JAJ. Ez most nem sikerült. Finomat ettem és sétáltam a városban a 2. és a 3. felvonás alatt. Szegény színészek, még ők is unták! Nem sokszor jutott még eszembe, de most igen, hogy valamiből a színészeknek is élniük kell. Alapvetően a darabnak a története is dögunalmas, nemcsak ők voltak a hibásak. Poén sem volt, egyáltalán. A színésznőknek javasolnék beszédtanárt, kellemetlen a hangjuk, arrogáns. Az a kérdés jutott eszembe, hogy miért nem szólt valaki premier előtt? A rendezőnek, egymásnak - hogy itt valami nagyon nem stimmel?
1/10
geod01 2020 febr. 29. - 11:32:55 1/10
(3/10)
sajnos nekem is csatlakoznom kell az előttem szólókhoz. egészen sokkoló volt látni ezt a darabot, a teljes értetlenség volt minden néző arcán. hová tűntek a molnári poénok? hogyan lehetséges a vígszínházban ennyire gyenge, ennyire semmilyen színészi produktumot látni? és mi a vihar volt az az oroszlánfej? :D
szigorúan nézhetetlen. kizártnak tartom, hogy lemenjen ennyi meghirdetett előadás ebből.
1/10
boris.the.blade 2020 febr. 28. - 11:54:35 1/10
(2/10)
Az alkotók összesen egy (1) jó döntést hoztak ezzel az előadással kapcsolatban.
Azt, hogy három felvonásban játsszák. Az alkotók ugyanis azt az egyet helyesen ismerték fel, hogy tömeges igény fog mutatkozni az idő előtti távozás lehetőségére; ha valaki elmulasztja a szökést az első szünetben, még pótolhatja a másodikban. A közönség köszöni szépen, és él is a lehetőséggel.
A legmagasabb művészi színvonalat Sárkányné piros tűsarkúja képviseli a második felvonásban.
Ez az előadás egy lagymatag, pocsék, érdektelen dögunalom. Ne nézd meg.
1/10
Lb123 2020 febr. 27. - 23:00:52 1/10
(1/10)
Az érdektelen történetet csak a színészek alakítása múlta alul.