Téma: A dolog

csibu 2012 márc. 29. - 14:48:37
(164/244)
Érdekes, hogy most ide írok. Sajnos az 1982-es filmet (mely egy 30-as évekbeli novella adaptációja) csak pár éve láttam és mi tagadás, nem ájultam el tõle, de elismertem, hogy jó film, pláne azoknak, akik 20-30 éve látták. Szóval nálam a 82-es verzió egy erõs 6-ost ér, talán amiatt, hogy 82-es és még mindig megállja a helyét, 7-est is hajlandó vagyok rá adni. Legalábbis akkor így gondoltam...
Na már most. Volt szerencsém ehhez az új verzióhoz is. A film közben jöttem rá: ez bizony elõzmény... addig azt hittem, csak remake és ugyanaz a sztori... (így járok, ha oly ritkán, de nem olvasok utána mit fogok nézni)
Ez a film tökéletesen ugyanazt a hatást keltette bennem, mint a 82-es. De mivel a sztori nagyjából ugyanaz, ennek max. 6-ost tudok adni. De nem is ez az érdekes.
Ami miatt JAVASLOM MEGNÉZÉSÉT (a remek hangulaton kívül), az a tökéletesen összecsengõ két rész. Egyszerûen mindenre választ kaptunk, tökéletesen, hiba nélkül, hihetõ módon mutatta be a norvég csapat múltját. A film vége is remek, egyszóval nagyon nagyon tetszett ez az összecsengés. Nem lett olyan, jó mint az eredeti. Egy klasszikust úgy sem tudott volna túlszárnyalni! VIszont nem is kell elbújnia szégyenében, ami azt jelenti, hogy nagyon odatették magukat a film készítõi!
Ráadásul a két film egymás utáni újbóli megnézése után a végsõ pontszámom a két fimre is megnõtt:
1982: 8 (csak a vége miatt nem 9)
2011: 7
9/10
k11zoltan 2012 márc. 21. - 16:28:27 9/10
(163/244)
Nem teljesen.
Ez a film az elõzményeket taglalja. 30 éve a folytatást forgatták le.
5/10
gimbiikeeh 2012 márc. 21. - 15:27:50 5/10
(162/244)
Egyszer mindenképp meglehet nézni, mert nem rossz film!
Vaszics52 2012 márc. 21. - 09:42:30
(161/244)
Hát... a film nem mai keltû gondolat, inkább Remake. John Carpenter 1982-ben, Kurt Russell-el már leforgatta ezt a filmet, ami ugye kb. 30 éve volt.
attilas13 2012 márc. 19. - 20:49:06
(160/244)
Nálam már ott elvérzett hogy CGI monsterek garázdálkodnak a filmbe.
CGI-vel legyártott UFOk? KÖNYÖRGÖM ez már nem The Thing. Ez kb akkora baklövés mint a Kis Vukba a simabõrüek arcának mutatása.
De legálább megtudhattuk:
!!!SPOILER ALERT!!!
A balta miért került a falba, és miért is maradt benne.
Az a bizarr 2 fejü dög -amit az elsõ részbe elvittek Macready-ék- hogy is "készült el".
Valamint, hogy (engem a legjobban érdekelt) hogyan is került a kutya a bázisra és miért viselkedett a norvég csávó az 1. rész elején úgy mint egy idegbeteg mesterlövész. (igazából ez érdekelt a legjobban, merthát tudjuk hogyan alakult a norvég csapat sorsa)
!!! SPOILER OUT!!!
nikoXXX 2012 márc. 18. - 15:30:09
(159/244)
A film logikatlan mert:hogy jutnak ki a szakadekbol,az alien miert megy pont a bolygo legelhagyatotabb sarkara,miert ilyen buta 0 inteligenciaju az idegen,miert olyan huje a prof,semmi vedelmi eloiras,protokoll meg ilyesmi,kepesek vinnik egy paleontologust oda es nem hivjak a hadsereget az elnokot barkit ok maganakcioznak ez hatalmas vicc LOL film.A leny aztan hujemodra gyilkolaszik,minek kerdem en siman beulhetett volna az urhajobe es elmegy,vagy csak siman bekoltozik a kutyaba a kutyaval menekul plusz a masik reszivel gyilkolaszik es igy egy vilagmeretu dolog tortenne stb. stb. ....
Sok tudos de nekem megis tengereszeknek vagy halaszoknak tuntek,50 km-re van az orosz bazis de radion nem erik el... a virus sajat magat vagta haza amikor lezuhant a helikopter.... komolyan valaki adjon 2 orat es komolyabb sztoryt irok en ennek a filmnek amit aztan valaki megvalositana es abba nem volna logikatlansag.
Egy kerdes miert van egyedul az alien?elvegre akar o az utazo faj akar o csak egy virus amit hozott az utazo faj,miert van egyedul soha semmilyen korulmenyek kozott nem megy senki es semmi messzire egyedul,gondolj bele meg szorakozni se egyedul mesz nem hogy egy masik bolygora,aztan az urhajos resz fajdalmas volt semmi se volt benne csak fem.... jaj mind1 szornyu volt
7/10
jonny0762 2012 márc. 16. - 23:44:45 7/10 Előzmény Anti12
(158/244)
jo kis film csak egy kicsit vontatott a 82 sokkal jobb 10/7
1/10
Anti12 2012 márc. 14. - 23:28:39 1/10
(157/244)
Egy nagy rakás Sz@r ez a film. Nem szoktam ilyeneket írni, egyáltalán nem szoktam kommentálni a filmeket, de ezt már nem bírtam, pláne így, hogy ennyien dicsérik.
5/10
idõjós1010 2012 márc. 13. - 18:03:36 5/10
(156/244)
30 éve még érthetõ mód sokmindenre nem gondoltak az alkotók, de úgyhiszem mára már azért több évtizedes távaltból nem volna szabad ennyire elnagyolni egy filmet, vagy szimplán csak együgyûen lemásolni egy másikat.
Viszont vannak régi filmek, amiket el lehet fogadni pont úgy ahogyan ezt nem. A 79-es Alien film például nagyon korrektül sikerült. Ott az a kérdés sem merülhetett fel hogy mégis hogyan voltak képesek ûrhajót vezetni, hisz nem is vezettek.
9/10
Kulcskészítõ 2012 márc. 13. - 17:18:25 9/10 Előzmény idõjós1010
(155/244)
Némi összecsapottság talán valóban érzõdik rajta, de ettõl én még nem másztam a plafonra.
Én inkább afelé hajlok, hogy egyáltalán nem a parazitáé volt az ûrhajó. Úgy gondolom, megölte az elõzõ legénységet, ami miatt az ûrhajó lezuhant, õ pedig már az eredeti formájában próbált menekülni, így fagyott a jégbe. Hogy a hajót hogyan kezelhette, az már más kérdés, bár éppen lehet, hogy gyorsan tanuló fajta, nem tudom.
Ha viszont már itt tartunk, akkor a film ilyen jellegû hiányosságai miatt (miért ilyen a külseje, miért ilyen agresszív, miért nem kommunikál, hogyan építhetett ûrhajót, stb-stb) elsõsorban a '82-es eredetit kell "hibáztatni" (már ha beszélhetünk hibáztatásról), hiszen voltaképp arra alapozták az egész sztorit.
5/10
idõjós1010 2012 márc. 12. - 19:16:07 5/10
(154/244)
A 82-es verzióra azért még kíváncsi lennék.
5/10
idõjós1010 2012 márc. 12. - 19:14:42 5/10 Előzmény Kulcskészítõ
(153/244)
Én Matthias-hoz hasonlóan erõsen összecsapottnak éreztem a filmet, továbbá alapvetõ probléma hogy egy intelligens földön kívüli életformát, aki ûrhajójával meglátogatta kicsiny bolygónkat mért kell ilyen vérszomjas parazitaként ábrázolni ? Nem tudom hogyan nézhetnek ki azon idegen lények melyek feltehetõleg valóban léteznek valahol, de az biztos hogy a filmben ábrázoltnál azért kevésbé ragadozókülsejûek, és nem utolsó sorban intelligensebbek.
Az evolúció ugyanis egyetlen élõlényt sem kerül el. Az idegenek pedig ha már eljutattak idáig, akkor elsõ sorban intelligens lények, és csak legutolsó sorban (vagy leginkább egyáltalán nem) ragadozók.
Egyébként csak érdekességképp mondom hogy ha egyszer valóban meglátogatnak minket az idegenek, ufo kutatók szerint egészen biztos hogy nem személyesen jönnek. Akármit is akarjanak tõlünk, azt gépeik segítségével fogják megvalósítani.

No persze értem én hogy egy jó filmnek nem feltétlenül kell értelmesnek is lennie, sõt a legtöbb esetben bõven elég a látvány, de itt valahogy egyiket sem éreztem.
5/10
idõjós1010 2012 márc. 12. - 18:46:01 5/10
(152/244)
Döbbenet hogy vannak akiknek maradéktalanul elnyerte a tetszését ez a film.
A nagyrészét én elég egyhangúnak éreztem. Az egész történet mindössze egyetlen kérdés köré épült (spoiler) kiben bujkál az idegen ? (spoiler vége) Vérszegény egy sztori, és nagyon buggyant a megvalósítás.
9/10
Kulcskészítõ 2012 márc. 11. - 00:24:43 9/10
(151/244)
Ez a film engem teljes egészében lekötött, és kiválóan kikapcsolt másfél órára. Nem voltak róla infóim, így nem tudtam, hogy feldolgozás lesz, vagy elõzményfilm, de azért volt egy olyan sejtésem, hogy talán fogok látni a végén egy menekülõ kutyát - és hát bejött.
Persze aligha lehet róla úgy írni, hogy az ember ne hasoníltsa össze a '82-es eredetivel, úgyhogy én csak azt tudom mondani, hogy ez egyértelmûen jobban sikerült. Láttam az eredetit is, de azt kell mondjam minden jó szándékom ellenére, hogy bizony sokszor eléggé untam, és úgy általánosságban véve sem nyomott igazán a székbe, ez viszont végig fenntartotta az érdeklõdésemet. Nem egy Shakespeare dráma, így hát nem is kell nagy mélységekig belefolyni, csak leülni, aztán elmerülni a hentelésben, meg az új, lángszórós Ripley hadnagyban :-)
6/10
beo71 2012 febr. 02. - 22:35:50 6/10
(150/244)
Ha nem létezne John Carpenter klasszikusa,azt mondanám ez egy egész jó kis horror,de mivel létezik,azt mondom:nézhetõ.6/10.
Egyet dob a filmen,hogy általa felrémlett,milyen régen láttam A valami(The Thing)9/10 filmet,itt az ideje újra elõvenni.
Vajon mitõl van,hogy 2011-ben millió dollárokat költhetnek és mégis pár napja láttam,de alig emlékszem rá(egy hónap múlva tutira elfelejtem)míg Carpenter filmje 30 év után is az agyamban van.Talán azért,mert akkor igazi filmkészítõk dolgoztak és nem számítógép elöl felugráló reklámrendezõk.Remélem nem hal ki a Ridley Scott féle generáció,mert különben bajban leszünk.
5/10
convar 2012 jan. 28. - 20:11:49 5/10
(149/244)
Nagyjából u.az a helyzet mint az Alieneknél: a technika fejlõdésének köszönhetõen nyilván látványosabb mint elõd (ami a történetet tekintve itt ugyebár az utód :) ), de mégis az elsõ rész a jobb, mert John Carpenter sokkal nagyobb feszültséget tud teremteni mint Matthijs van Heijningen.

A vége pedig számomra már bántóan popcorn ízûre sikeredett.


az 1982es film: 6/10, ez: 5/10
miénkittatér 2012 jan. 23. - 13:27:24 Előzmény Matthias
(148/244)
-spoiler-

Szerintem a nõ átmegy az orosz bázisra ezzel megalapozva a 3. részt :)
7/10
bunndda 2012 jan. 19. - 16:36:23 7/10
(147/244)
Sok dologban igazad van, bosszantóan sok a logikátlanság (pl. a professzor viselkedése, a többiek agyhalottra jellemzõ reakciói). Viszont a kérdéseid 80%-ára magad is megtalálod a választ, ha újra megnézed a filmet - ezúttal figyelmesebben. Az ûrhajó nem barlangban volt, hanem lezuhant. Pontosan lehet tudni hogy ki fertõzõdött meg elsõnek - de nem spoilerezek. Nem ez a földönkívüli létforma építette a hajót, hanem csak megfertõzte és felzabálta a legénységet - úgy 100.000 évvel korábban. Van éppen elég hibája a filmnek, nem kell még tízszer annyit kitalálni :D
miénkittatér 2012 jan. 19. - 15:16:29
(146/244)
Jaj Te! Attól mert hideg van meg hó, még az Antarktiszon is van nyár :D
Matthias 2012 jan. 19. - 15:04:11
(145/244)
Biztos lesz az én hozzászólásomban is SPOILER, szóval aki nem akarja ne olvassa el, de ennyi zavaros hozzászólás után már szeretném tényszerûen leírni a véleményem.

Elõször is, miért kell az Antarktiszon kiírni, hogy tél van? Írják le, hogy milyen hónap. Mindig tél van.
Aztán. Engem is érdekelt, volna, hogy abból a beékelõdött jármûbõl, hogy másznak ki, a jármûvet visszaszerezték valahogy?
Ottvan egy ûrhajó egy barlangban, szóval mégcsak el sincs temetve, ami 100000 éve közvetíti a jelet valahová. Logikus.
A professzor tényleg sggfej volt. Találnak egy idegen életformát, és semmi biztonsági elõírás, csak fúrjunk bele mint a barmok. Aztán persze a lény széttöri a jeget, amibõl 100000 évig nem tudott kiszabadulni. Sokkal hihetõbb lett volna, ha leolvad valamennyire az jégtömb, és utána eltûnik a lény, vagy mondjuk megfertõz valakit, de az nem szabadul ki. Persze kell negatív szereplõ is a filmbe, de kell valaki, aki szembe is száll vele, nem pedig valaki, aki csak néz mint a birka. Én a nõ helyébe mentem is volna, azt oldja meg nélküle, ahogy tudja, ha ekkora bunkó.
Persze az nem derült ki, hogy kié volt a fogtömés, hogy miért az fertõzõdött meg elsõnek, aki. Hogy a buli alatt a piakeresõ csávóval mi történt? Hogyha a helikopterbalesetet a két pilóta túlélte, akkor a lény hogyhogy nem? Hogy a másik nõ mikor fertõzõdött meg? A rádiós hogy halt meg és mikor, aki ottmaradt megfagyva a székben? Az is jó kérdés, hogy egy ilyen baktériumszerû lénynek, minek ekkora ûrhajó? Ez igazából egy parazita. Egy ilyen lény hogy épít ûrhajót? de nyilván az övé volt, mert beindította és el akart repülni vele, nem pedig itt megélni a földön.
Azt is mondja meg valaki, hogy a nõvel mi lett a végén? Rájött, hogy õ is fertõzõ lehet?
Az se tetszett, hogy elõször azt hittem, ott vége is a filmnek. Az itteni kommentek után jöttem rá, hogy tovább kell nézni. És persze jön a kutya, akivel végig nem foglalkoztak, csak azért hogy azt lehessen mondani, hogy összeköthetõek a filmek. A nõ megérdemelte, hogy túlélje, de ha már túl is élte szerettem volna tudni azt is, hogy miért?
Szóval alapvetõen jó film, csak túlságosan összedobott.