Téma: A falu

dracung 2010 nov. 02. - 17:34:35
(323/383)
Most néztem meg, és hûha :) Megvan a hangulata, a zene fantasztikus, és a lassú történetvezetés ellenére azért megkaptuk a végén a csavart és a mondanivalót.

SPOILER:
Ami nem tetszett, hogy nem lett kibontva Ivy és Lucius szerelme, számomra nagyon hirtelen jöttek össze. És amikor Ivy ment a város felé, addigra már tudta, hogy nem léteznek szörnyek, mégis elkezdett menekülni az õt megtámadó "szörny" elõl, és a verembe csalta. Arra is gondoltam, hogy persze nem látta, hogy mi ólálkodik körülötte, de az a valami egyszer fellökte, tehát tudhatta, hogy nem vadállatról van szó, mert az már megölte volna.

De összességében megvan az a valami ebben a filmben, ami emlékezetessé teszi. Jobban tetszett, mint a Jelek, örülök, hogy ez az élmény is megadatott.
feketevipera 2010 okt. 25. - 11:41:29
(322/383)
Hmmm... Szerintem alapvetõ baki, ha thrillerként próbáljuk besorolni a filmet. Emiatt sokan másra számítanak, mint amit kapni fognak, és aztán csalódnak is rendesen. Tény, hogy én is másra számítottam, de a történetbeli fordulat után meglepõdtem, és örültem, hogy végül is nem thriller lett belõle, hanem annál sokkal több.
Azt be kell vallanom, hogy úgy gondolom, Shyamalan nem a világ legjobb rendezõje, és A falu sem a világ legjobb filmje, de a maga módján egy tisztességes iparosmunkának megfelel. Sokaknak talán azért nem tetszik a film, mert kiderül egy s más a szörnyekrõl, õk pedig vérengzést vártak, rettegést, borzongást (mondjuk talán jogosan, ha már egyszer thrillerként sorolták be az alkotást). Azonban észre kell vennünk azt, hogy a rendezõ finoman, szinte hitchcocki módon adagolja a feszültséget, és a történetben nem a rettegésnek jut az elsõdleges szerep, illetve nem abban a formában, ahogyan azt elvárnánk. A film nem thriller, hanem PÉLDÁZAT, egyfajta "szimbolista" parabola önmagunkról, a világról. Lehet, hogy amit a következõkben le fogok írni, azt csak én láttam bele a filmbe, de én így láttam, és egy mûalkotás megengedi a többféle értelmezést, persze bizonyos határokon belül.

SPOILER

A félelemnek annyiban van szerepe, hogy mindannyiuknak vannak "szörnyei" a lelkében, amelyektõl ki-ki retteg. Mindenkinek vannak csalódásai, sokan torkig vannak a világgal. Valamilyen formában mindenki igyekszik elmenekülni a világ elõl. Fallal zárjuk körbe magunkat, akár szó szerint, akár képletesen. Sokszor még szörnyeket is teremtünk, hogy elriasszuk a kíváncsiskodókat attól, hogy más "világokat" megismerjenek. Azonban mindig vannak olyanok, akik ezt nem akarják elfogadni, és egyetlen zártnak hitt rendszer sem zárt a maga valójában. A történet arra is rávilágított az én olvasatomban, hogy a tragédiák elõl nem lehet elbújni, nem lehet hazugságban élni, mert a valóság úgyis közbeszól. A múlt feldolgozásának nem az az eszköze, hogy elmenekülünk elõle, és hazudunk magunknak egy látszólag idilli világot, mert attól a szörnyek még ott vannak, marják a lelkünket. A múltat feldolgoznunk kell, nem kitérni elõle. Plusz azért én azért beleláttam a történetbe azt is, hogy minden közösségben/társadalomban vannak bátor emberek, akik felnyitják mások szemét, akik elõreviszik a közösséget, mint pl. a tudósok, a felfedezõk. A falu akár ennek is lehetne a parabolája. Aztán ott van a felsõbbség elvének kérdése is, hiszen olyan is elõfordulhat, hogy a tényleges vezetõ (esetünkben a Hurt által játszott figura) konfliktusba kerül mással, aki akarva-akaratlanul szintén vezetõvé növi ki magát. Plusz azért rendkívül fontos a szimbolika is, mint pl. az, hogy éppen egy vak lány lesz az, aki kvázi új vezér, kiváló ember lesz, a vaksága ellenére nagyszerû tettre képes, míg a többi ember gyáván megbújik a biztos fedezékben, és inkább vaknak tettetik magukat (persze átvitt értelemben).

SPOLIER VÉGE

Annyiféle olvasata van ennek a filmnek, és aki ezt képtelen elfogni, az magát a filmet sem fogja megérteni. Persze mit is várunk az emberektõl a sötétség korában? Rólunk szól ez a film, akik a szellemi-lelki sötétség útvesztõiben bolyongunk, akik gyávaságból elbújunk a falaink mögé, ahelyett, hogy szembenéznénk a problémáinkkal, mert ilyen az emberi természet, mindig a könnyebb utat választja. Megpróbálunk "kivonulni" a társadalomból, megpróbálunk felejteni, ahelyett, hogy egyszer s mindenkorra feldolgoznánk a múltat és a gondjainkat, és hogy valami produktívat tennénk azért, hogy jobb legyen körülöttünk a világ. Inkább kitalálunk szörnyeket (ha már a magunk szörnyei nem biztosítanak elég szorongást nekünk), és azt hisszük, ha a homokba dugjuk a fejünket, akkor nincs is semmi gond. Könnyebb elmenekülni a szappanoperáknak, a valóságshow-knak, a bugyuta vetélkedõknek, egymás fikázásának a világába, mint hogy valami hasznosat tennénk, és ne adj' Isten picit változtatnánk a bennünket körülvevõ valóságon. A falu a különbözõ logikai bukfencek ellenére is tartalommal bír - én úgy gondolom-, és ha valaki ezt nem látja meg, akkor jönnek az olyan épületes kritikák, mint "szar", gondolkodni egyáltalán nem óhajtó "tulajdonosukkal" együtt. Õk egyszerû "esztétikai" kategóriákban gondolkodnak, és talán soha nem fognak elmélkedni azon, hogy a filmnek esetleg nincs-e mögöttes jelentése. Így is lehet, csak akkor plusz élményektõl fosztjuk meg magunkat. Már ha egyáltalán van igényünk ilyesmire.
lambo83 2010 okt. 23. - 08:09:37 Előzmény kontrollpont
(321/383)
Marha okos!
Gratulálok!
lambo83 2010 okt. 23. - 08:06:42 Előzmény Ochoa
(320/383)
Gondolom, ha a kerítés után valaki leszúrná, akkor sokkal izgalmasabb lett volna... úgy már tetszett volna, nem?
Az volt a film fordulata, remélem azért józanon ez átjön/megy.
lambo83 2010 okt. 23. - 07:52:29 Előzmény stop light
(319/383)
Szia!

Amikor azt írod, hogy "hány bõrt lehet még lehúzni róla", akkor melyik filmekre gondolsz? Õszintén kérdezem. Én elég sok filmet láttam (úgy gondolom), de nem nagyon tudok hasonlítani hozzá filmeket.
Cordelia 2010 szept. 20. - 20:45:55 Előzmény peti2006
(318/383)
még egy Shyamalan filmet sem volt kedvem újra megnézni
5/10
stop light 2010 szept. 19. - 19:57:00 5/10
(317/383)
Tegnap néztem meg.

Elég gyengének találtam. Hobby fotós-videósként én mindig figyelem a fényképezést a képi megoldásokat. Ez nagyon tetszett, viszont a történet elég elcsépelt. Nem tudom hány bõrt akarnak még lehúzni errõl az amish és hasonló kultúráról. Nincs olyan nagyobb (bûnyügyi) sorozat, ami ne foglaolkozott volna ezzel egy vagy több epizódon keresztül (pl. X akták, Helyszinelók... stb).
A filmnek olyan semmilyen vége van szerintem... nem tudjuk meg, hogy a srác végüli felgyógyul-e, összeházasodnak-e, a falu megmarad-e a jelenlegi vagy hasonló körülmények között... inkább klasszikus befejezés pl. 10 év múlva, vagy mittudom én.
Kizárólag a fényképezés miatt, 5 pontot adtam.
mbalint86 2010 szept. 09. - 03:16:42
(316/383)
Egyszer nézõsnek kiváló adrenalinfokozó :) Összességében tetszett, még a logikai bakikat is el lehet nézni, tipikus Shyamalan film :)
a lények titkát még elviseltem volna, de a városé azért beoltott keményen.
daniel_88 2010 aug. 23. - 15:41:55
(315/383)
Az elõzetesbõl kiindulva egy nagyon parázós filmnek gondoltam,de kellemeset csalódtam.Mindig mikor kezdett unalmassá válni,jött a fordulat,ami még izgalmasabbá tette a filmet.
A véleményemet nem fejtem ki,sokan megtették már elõttem,talán jobban kifejtették,mint ahogy én tudnám...na mind1.
Nagyon elgondolkodtato film,nem véletlen,hogy 3x néztem meg eddig,de sztem lesz az több is.
Panka200908 2010 aug. 22. - 03:29:23
(314/383)
... ja, és még az elõbb átvitt értelemben említett FAL is ott van a filmben fizikai valóságában!:)
Panka200908 2010 aug. 22. - 03:23:41
(313/383)
"maga az alapötlet nagyon jo, hogy mi lenne, ha ilyen lenne"

Akkor nem értetted.
A falu az emberi tudatot szimbolizalja, az a vilagkepet, amibe a csaladod es a tarsadalom belenevel.
Azutan jon egy elethelyzet, amit csak ugy tudsz megoldani (és ez az elethelyzet nagyon gyakran a szerelem elérése kapcsán jelentkezik), ha felrúgod a korabbi vilagképedet, és kiderited az igazsagot, felfedezed, mi van a körédmagyarázott mítoszon túl a valóságban. Ennek felfedezéséhez semmi egyeb utmutatod nincs, mint a belsõ hited, sajat belso valoságod - ami mar regota ott dorombolt, és jelezte, hogy a kulsõ normákkal valami nem stimmel!
Nem kis jelentosege van annak, hogy ezt a falat egy fiatal nõ töri át, a lélek feminin oldala az ugyanis, ami ezt a lélekfejlõdési munkát végzi bennünk.
Annak is jelentosege van, hogy ez a nõ vak, hiszen igy sokkal inakbb belso hangjara, és kevésbé a kulvilag jelzeseire fókuszál, s ennek koszonheti sikerét. Rajta kivul a faluban senkinek nem volt képessége ezt megtenni.

Én ezt nap mint nap élem, pontosan magamat láttam viszont a vásznon.
Panka200908 2010 aug. 22. - 03:14:38 Előzmény Hannibal Lecter
(312/383)
Benne van a TOP5-ben nekem ez a film, nagyon ütõs. Akkoriban láttam a Narnia krónikáit is, amikor ezt (mindkettõt a TV-ben), és orrhosszal gyõz A falu, de a mondanivalójuk szamomra ugyanaz - és még millio azonos temaju és ütõképességû mûvet sorakoztathatnank fel, ahogy emlitetted is, most egy pszichoanalitikusi szemmel is elemzett mítoszgyûjtemeny jut eszembe elsõként, a Farkasokkal futó asszonyok Clarissa Pinkola Estés-tõl.
Hannibal Lecter 2010 aug. 22. - 01:05:27
(311/383)
Általában a film üzenete éss megvalósítása passzolni szokott, a falu lényegiségét pedig már rengetegszer feldolgozták. Messzebbrõl nézve az ,aki "fos" "szar" jelzõkkel illett pl egy ilyen filmet, az azért ennél jóval súlyosabb kérdés, mert ha nem érti, nem tetszik, stb stb, akkor sem érdemli, hogy a béltartalommal tegyük egy lapra. Azok a filmek amelyek a legsötétebb kontármunkáknak foghatóak fel, sem feltétlen érdemelnek ilyen jelzõket. Én pl mindig kifejtem, a legborzalmasabb filmeknél is, pontosan miért tartom silánynak, levezetve és értelmezve, ezt megteszem annál is amit nagyra becsülök. Valami minõsítése elõbb engem minõsít és ezeket az embereket, akik becsméreltem ítélkezéseik kifogásolhatóságáért, ott lehet a legjobban megérteni, hogy maguk sem tudják miért rossz, hiszen nincsenek érveik, véleményük. Azt hiszik a fos, és talán második körben az unalmas, vontatott jelzõket is bevetik, hiszen megtanulták, de jobban megnézve nincsenek érveik, hiszen nem tudják mit is támadnak, becsmérelnek, minõsítenek. Szar, miért? Mert! Ez a logikátlan logika bújik meg emögött. Elnézést ha csak nem 400 hsz-emben velem is elõfordult volna ilyen, mert pl a hivatlanok, a fehér zaj, a lost befejezése stb én se biztos, hogy hosszabb fejtegetésekbe kezdtem, mert van olyan trehány alkotás, amelynek készítõi nem vették a fáradtságot, hogy minõséget alkossanak, ezért én se vettem, hogy értelmezzem miért is hibáztak, de engem nem ment fel mások közönye, sõt a filmesek közönye, mely szenvedélytelenné és egyszerûvé tette a filmet, nem köszönhet vissza a mi kritikánkban, bizonyos fokig nekünk túl kell õket lépnünk. Eléggé régimódi vagyok ebben és azt hiszem, hogy a vélemény alkotás felelõsségteljes munka. A kevesek dolga és az internet sajnos egy rakás olyan embernek is teret ad, akik mindenféle bensõ alap nélkül vállalkoznak alkotások értelmezésére, aztán minden megértési alap nélkül a belõlük megnyilvánulható leghosszabb véleménnyel, az egyszavas végtermék panelekkel, fos, szar, a szó zseniális értelmében: bepiszkolják az értelmezés ezen egyszerû, de kényszerû területét. Az alkotást csak megérteni lehet, ha rossz, ha jó, az értelmezésnek pedig értelem kell, és a kritika errõl az értelemrõl árulkodik. A fos szar, vagy a jó, elmegy, arról árulkodik, hogy egyik irányba sincs mélyebb megértés, nincs értelmezési és közlési szenvedély se, csak egy valami van, ez pedig egy leküzdhetetlen kényszer a jelenlétre és a valamihez tartozásra, de általában ez a közfigyelem provokálással van az egyénekre fordítva. Mindenkinek magának kell eldönteni,igazat írtam e, de elõtte nézze meg a falut és utána képzeljen maga elé egy gõzölgõ kupac fost, tegye a film adta érzéseket az ítélkezése egyik részére, a másik oldalra a fost és döntsön mi magyarázóbb, mivel tud jobban azonosulni, melyik áll hozzá közelebb, melyik melyik. Én már most több sort szántam ezen emberek értelmezésére, mint amennyit õk egy film értelmezésére. A kérdésre tehát a válasz, a vélemény szabad, az ítélkezés szabad, filmtõl és mondanivalótól függetlenül, de akkor az vélemény, ítélkezés és értelmezés legyen, ne csak suttyóság szókészleti panel, vagyis a hozzá nem értés leleplezése.
Hannibal Lecter 2010 aug. 21. - 11:46:10
(310/383)
Hosszas, magammal folytatott vívódásaim során arra a következtetésre jutottam, hogy a nemtetszés bizonyos alap lényegiséget hordozó történeteknél, maga a nem értés. A falu egyértelmû, de nem mindenkinek és bármennyire is szomorú a mûvészet megértése nem ismeri a liberalizmust és a demokráciát, ez értelmi kérdés nem pedig társadalmi vágyakozás, hogy milyen jó lenne ha mindenki mindent értene. Az emberek nagyrészével nem az a baj, hogy nem értenek, hanem, hogy nem nyitottak azok felé akik meg értenek. Vagy tényleg azt hittük, hogy az a réteg aki évezredek óta a földet túrta és kb 150 éve be van kapcsolva az oktatásba, már képesek megítélni a szórakoztató trash "alkotások"-on kívül bármit is? Ennek a rétegnek már azon képessége meg van, hogy a szarnál valamivel magasabbra helyezze, az önmaga építésére irányuló értékorientációját, de az még nincs meg, hogy teljes egészében fel is fogja. A falu különösen nehéz háttér üzenetet hordoz, ami a megfejtési kulcs segítségével olyan egyszerûvé válik és ez az a paradoxon helyzet, aminek két oldalára felsorakoznak az emberek. A falu üzenete nagyon fontos, csak magamat tudom ebben ismételni és véletlenül se akarok megbántani senkit, aki az elõbbi kategóriába lett sorolva, ezeket értük mondtam.
Commodus 2010 aug. 20. - 19:23:48
(309/383)
Végre!!!

Te vagy az én emberem...
Már kezdtem azt hinni, hogy én hülyültem meg :)

Pár oldallal korábban hasonlókat vartyogtam én is, az egy szavas filmkritikákért meg, amúgy is rajongok.
Hannibal Lecter 2010 aug. 20. - 19:03:43 Előzmény cometzjeah
(308/383)
Tényleg nem provokálásként és bántó szándékkal mondom, hisz már elég seggel veszekedtem bizonyos filmek kapcsán, és se építõ kritikával se ego romboló agresszióval nem lehetett elérni a változást náluk. Nem is építõ jelleggel mondom, mert az meg senkit sem érdekel, nem azért írom ezt, mert bárkit is megakarok gyõzni, hogy ne ezekre hallgasson, mert aki egy fos - szar stb jelzõt látva eláll egy filmtõl, azért nem is kár, hanem azért írok mert az érthetetlenség már már elviselhetetlen, de tényleg: hogy lehet bárki olyan suttyó kretén, hogy nem fogja fel mirõl szól ez a film? Az, hogy valaki azt írja erre fos-szar, pont azt bizonyítja, hogy semmit sem értett meg belõle. Pl ilyenek még a matek szar, kémia szar, ezzel csak valaki a saját kiskapacitású agyát részesíti némi önutálatban.
A falu az egyik legfontosabb film amit eddig láttam, és az egyik legérthetõbb, legegyszerûbb formában próbálja elénk tárni a lényeget, melynek kifejtésére semmi kedvem, egyébként meg teljesen felesleges, eltûnne a sok fo-szar egymondatos filmkritikus zsenik megnyilvánulásai között. A port.hu-ra már rég nem érdemes értelmes hsz-eket felrakni, disznók közé a gyöngy, kb ennyi. A falu egyetlen hibája, amit Shyamalan még jobban elkúrt mint most a Last airbendert, az a trailer volt, amibõl egy teljesen más film képe jött le. Azért jó tudni, hogy sokan akik valami ócska 22. ótvar horrort vártak, agyhalott állapotuk tovább züllesztéséért, azok ráb@sztak.
2/10
csokiseperr 2010 aug. 19. - 21:45:46 2/10
(307/383)
Ez komolyan lekötött bárkit is?
cometzjeah 2010 aug. 18. - 22:36:18
(306/383)
ez egy fos .
8/10
foltosboci 2010 aug. 18. - 12:04:11 8/10 Előzmény Bigpapa
(305/383)
Ja, én is láttam, h aztán megmutatta. Úgy emlékeztem magam is, h még annál a jelenetnél kerül sor rá, nem késõbb. Különben ez egy nem rossz film. Nem átlagos, és nem kiszámíthatóak a fordulatok. Brodyról pedig elhittem, h bolond. Amikor elõször láttam 5ösnél nem adtam volna többet rá, mert thrillerként volt hirdetve, és hát... csalódtam, mert nem erre számítottam, de ez nem a film hibája. Most viszont, h az elejétõl kezdve tudtam mi újság, jobban élveztem, és egy 8ast szerintem megérdemel.
8/10
didier88 2010 aug. 16. - 09:34:41 8/10
(304/383)
egy falu elszigetelve a világ minden mocskától... végül is nem rossz film , remek alakításokkal! Fõleg Brody! 10/8