5/10
sorozatneked.hu jún. 30. 21:01:04 5/10
(58/58)
5/10

Egy gyenge ötös. Nagyon gyenge. Csalódás volt ez a rész, mint ahogy a legtöbb Marvel mostanság. Az Infinity war után mintha szétesett volna az egész és nem értem miért. Addig minden Marvel filmet vártam és moziban néztem meg. Most meg félve indítom el őket otthon, több napos vagy hetes csúszás után, mert inkább mindig valami mást nézek meg. Mondjuk a legutolsó Thornál és Hangya embernél egy fokkal jobban tetszett, de ez nem nagy dicséret.
6/10
cinemad márc. 04. 01:51:35 6/10
(57/58)
A trilógiát figyelembe véve egész jó. Gondolom. Nekem a Galaxis őrzői nem igazán jött be eddig sem. Túl öreg, vagyok ehhez szerintem. Bár az előző két film után nem okozott már meglepetést a stílus, tartalom, nagyjából azt is hozza mint azok, de itt is végig azt éreztem, hogy iszonyat gyermeklelkűnek kell lenni ennek befogadásához. És ebben nincs semmi negatív, vagy bárkire nézve bántónak szánt dolog, sőt. Engem egyszerűen nem jár át a póklábú nyuszi, kerekesszékes rozmár és egy antropromorf vidralány könyfakasztónak szánt drámája hős gyermekmosómedvénkkel. Aranyos? Persze. De én nem tudom kellően komolyan venni. Amúgy helyenként tényleg vicces a film, vannak benne jó jelenetek. Meglepő módon Mantis és Drax kifejezetten jók (persze nem magyarul nézve). Nebula viszont átcsapott valami hiperérzékenybe, nem áll neki túl jól. Akinek az előző részek tetszettek valószínűleg ez is nagyon fog. Nekem az elvitathatatlan pozitív dolgok mellett nagyon bugyuta. De nem vagyok igazán célközönség. Dzsup-dzsup...
2/10
Szíriusz febr. 08. 19:38:51 2/10
(56/58)
Nem vagyok fan, de az eddigi összes Marvel filmet megnéztem, kíváncsiságból. Mindegyik tetszett, mindből őrzök valami emléket. Erről a filmről viszont csak negatívan tudok beszélni. Megdöbbentően gagyi, kitalált lények garmadájának öncélú felvonultatása, húsboltból beszerzett űrállomás kialakítása, stb. Stallonenak nem lett volna szabad ebben részt vennie, csak lejáratta magát, hogy a nevét adta egy ilyen minőségen aluli filmhez! Két emlékem marad ami nekem pozitív, a nyitó jelenet isteni zenével, és a kis mosómedve alakja, ábrázolása, jelleme és megható története.
7/10
Vik 2023 szept. 23. - 22:49:00 7/10
(55/58)
Voltak benne humoros részek de többnyire unalmas volt.
Zsolti-kun 2023 aug. 17. - 11:55:12 Előzmény Sz. Péter
(54/58)
Ezzel az a baj, hogy én ezenkívül nem nagyon szeretem a Marvelt és az említett filmek nem érdekelnek. Ha most 2. rész után 3. részként jelenik meg valami, akkor ne kelljen teljesen más filmeket megnézni a kettő között. Ez agyrém.
1/10
stoth77 2023 aug. 05. - 21:40:35 1/10
(53/58)
Ez valami borzalom volt. Óriási csalódás.
5/10
itsme1 2023 júl. 31. - 07:45:09 5/10
(52/58)
Amennyire tetszett az első rész, annyira erőltetettnek tartottam a másodikat. Ez meg, hát...
1/10
wolfy83 2023 júl. 21. - 15:30:07 1/10
(51/58)
Unalmas
10/10
Dr. Kritikus 2023 júl. 20. - 21:04:15 10/10 Előzmény Ahoj poplacsek
(50/58)
"Divat lett a nem tetsző dolgok nemlétezését kívánni."
Kiváló gondolat. Én is ezért emeltem szót a témában. Ha nekem nem tetszik egy film, akkor nem rohanok az adatlapjára tizenötször mínusz 1 pontot adni, úgy, hogy csak annyit írok "érvként", hogy sz..r, és 0 iq-s, akinek tetszik, ne gyártsanak több részt stb...

Nem akarom elpusztítani a nekem nem tetsző filmet és azokat sem, akiknek tetszik az a film....
.....hoppá, lehet, hogy valami ilyesmiről is szólt a galaxis örzői 3. főgonoszának története? Csak nem magára ismert sok ember és ezért gyűlölik ennyire?
Sz. Péter 2023 júl. 17. - 18:08:14 Előzmény oscar beaty
(49/58)
Mert akkor azokat is muszáj lesz megnézned? :)

Egyébként ehhez nem a 2. részt, hanem az "Avengers - Infinity War"-t illetve az "-Endgame"-t érdemes megnézni.
5/10
oscar beaty 2023 júl. 17. - 10:16:04 5/10
(48/58)
Elkövettem azt a hibát, hogy nem néztem újra a 2. részt, így végig Gamora szerepén agyaltam, mi történt, amiért ott van ahol? Ami az elsö részben magával ragadott, a laza szeretni való karakterek, az eltalált zenék (miattuk szerettem meg a The Sweet zenekart - Fox on the Run), a történet, már a 2. részben kezdett kopni a hírtelen jött siker miatti gyors folytatás miatt, ebben a részben pedig már rendesen izzadságszagú volt minden. Egyik karaktert sem tudtam igazából szeretni, a zenék is idegesítettek, a látvány pedig, inkább nem is mondom. Remélem tényleg búcsú volt és nem jönnek vissza a kiragadott karakter szálas mellèk filmekkel
8/10
The Cortez 2023 júl. 15. - 15:35:22 8/10
(47/58)
A korábbi részektől eltérően nyomasztóan, egyben depresszíven indít a film. Később visszatér a jól ismert, laza feeling meg a harsány színorgia, de a mozi a mosómedveembert helyezi a középpontba, akinek a drámai eredetsztoriját magyarázó hol merész, hol megborító, hol nevetséges flashback-jei futnak végig a cselekményen. A történet tehát személyes, valamint nem meglepő módon szentimentális.
A főellenség egy ijesztően nagy szemű néger, ki egyszerre félelmetes, utálható, illetve röhejes. Will Poulter Adam Warlock-ként vicces, ám ezenkívül nem sokat tesz hozzá az egészhez. A poénok szórakoztatóak, mennek a popkult-utalgatások, akadnak totálisan elborult ötletek, a látványvilág pedig megint csak minőségi a kiváló díszleteknek + az igényes CGI-nak köszönhetően. Az akciók színvonalasak: a legmenőbb a fináléban látható, vágatlan(nak tűnő), videojátékszerű csapatás. A lezárás a cinkes táncot leszámítva faszán sikerült, mivel ügyesen zártak le, na meg vezettek fel különböző szálakat. A zenék szokás szerint retro track-ek, viszont ezúttal a rockosabb vonalat erősítik.
A múvi, ami vélhetően a franchise záróakkordja, az állatkínzásra- és kísérletekre hívja fel a figyelmet, ráadásként erősen feszegeti a PG-13 határait. A stáblistás jelenetek humorosak, de a második az, amely komolyabban előrevetít valamit.
8/10
nefefe 2023 júl. 14. - 09:09:33 8/10
(46/58)
Nekem ez a rész jobban tetszett, mint a második. Bár úgy is mondhatnám, ez egy CGI-film némi emberi közreműködéssel. Tele látvánnyal, akcióval és némi humorral fűszerezve. Gyakorlatilag Mordály köré csoportosul a sztori, annak elő- és jelenlegi életével foglalkozik, bemutatja, hogy lett belőle az, aki. Néha egy kicsit túlcsordulnak benne az érzelmek, ami talán nem nagyon illik a hasonló filmekhez. De mostanában ez megy az amerikai filmiparban, minden műfajban. Lassan a horrorfilmekbe is belerakják… Az, hogy megjelent benne Stallone és Fillion is, nem nagyon emelt a színvonalon, nem sokat tettek hozzá a filmhez. Néhány hibától eltekintve egy nézhető film, jó zenékkel, és lehet, hogy ez lesz az utolsó a sorban.
Ahoj poplacsek 2023 júl. 13. - 22:22:42 Előzmény Sz. Péter
(45/58)
Na ez az, én se vagyok rá kíváncsi, de ha van rá igény, akkor annak örülök, ha létrejön. Divat lett a nem tetsző dolgok nemlétezését kívánni. WTF. Éljen a sokszínűség és a választék, nem vagyunk egyformák, a filmeknek se kell azoknak lenni.
Sz. Péter 2023 júl. 13. - 18:43:49 Előzmény pihes
(44/58)
Mert ha mégis lesz, valaki pisztolyt tart majd a fejedhez, hogy megnézd? :)
2/10
pihes 2023 júl. 13. - 15:12:51 2/10
(43/58)
Egy maréknyi túróval több, kinek mit jelent, az előző részekkel is valahogy bumm. Remélem több nem lesz KETTŐ/TÍZ
Irgum76 2023 júl. 12. - 15:04:16
(42/58)
"képes vagyok vitába bonyolódni nem Marvel fanokkal"
jah nálad ilyen a vitakultúra? :D
jó lehet veled beszélgetni...
Patalenszki Tamás 2023 júl. 12. - 14:19:27 Előzmény Irgum76
(41/58)
Te vagy a helyi megmondóember?
Őszintén elnézést kérek, hogy én így látom. Ha te nem, legyen.
Isteni szerencse, hogy lehet saját véleményem. Mondjuk ha az a te véleményeddel nem egyezik , pont le…
Irgum76 2023 júl. 12. - 13:59:47 Előzmény Patalenszki Tamás
(40/58)
"tudom, épp erről szólt a film, a tökéletest létrehozni"
nem, nem erről szól
"Unalmas, gyermeteg, itt-ott gusztustalan és értelmetlen."
legalábbis számodra értelmetlen (értelmezhetetlen)
"Elég nagy Marvel fan vagyok"
nincs több kérdésem
Patalenszki Tamás 2023 júl. 12. - 08:40:54
(39/58)
Elég nagy Marvel fan vagyok... képes vagyok vitába bonyolódni nem Marvel fanokkal, nagyon sok filmet majdnem kívülről fújok... Az első két része kiváló volt, de ez a harmadik... ez borzasztó volt. Ősziontén sajnálom, hogy megnéztem.
1-2 poénon és lelkizős percen kívül semmi értékelhetőt nem tudok mondani a filmmel kapcsolatban.
A Marvel filmekben kimondottan sok elrugaszkodott rész van, lények, amelyek vagy elámítják az embert, vagy csak úgy tudomásul veszed, hogy vannak a filmebn és nem foglalkozol vele. De ebben, amiket megalkottak... borzalmas. (tudom, épp erről szólt a film, a tökéletest létrehozni)
Ettől függetlenül egy ilyen Bollywood kategóriának mondanám. Unalmas, gyermeteg, itt-ott gusztustalan és értelmetlen.
Életem eddigi legrosszabb Marvel filmje.