8/10
napraforgó 2021 jún. 09. - 17:24:09 8/10
(403/523)
Újabban a betegségek mindig pszichoszomatikus alapon alakulnak ki?
10/10
Széles Ágnes 2021 jún. 08. - 19:27:08 10/10
(402/523)
Mindig mosolygok már előre, amikor a házból lehozzák a lenti kerti asztalhoz azt a rengeteg ételt-italt,ami legalább 10 emberre elég. Nem telik el pár perc, már úgy összevesznek valamin, hogy valaki már rohan is felfelé, aztán Martint telefonon hívják a kórházba, még egy kis vita és a végén a mama marad egyedül az asztalnál a rengeteg étellel. Még azt sem értem, hogy azt a rengeteg zöldséget, gyümölcsöt amit kitesznek a ládákban a ház elé a polcokra, hol termelik meg, mert én nem látok semmi kerti munkát, csak elől a virágoskertben kapálgatnak néha.
10/10
Széles Ágnes 2021 jún. 08. - 09:09:02 10/10
(401/523)
Kicsit látszik az idő múlása a színészeken, más a hajuk, arcuk. Lilit nem láttam az első két részben, mert éppen üdült valahol. A mama is már benne van a 70-ben szépen, de most már inkább a számítógép érdekli, blogol. Ilyen szép téli képeket korábban nem láttunk, volt,hogy egyik helyen zöld fű volt, kicsit odébb pedig méteres hó. Talán a magassági eltérés miatt. Várom a folytatást.
8/10
napraforgó 2021 jún. 08. - 06:13:00 8/10 Előzmény Széles Ágnes
(400/523)
Magában a sorozatban sem csak egyféleképp mondják, sem Martin távollétének éveit, sem Lilli életkorát. De annyira nem is fontos.

A XIII. évad elég érdekesen indult ezzel a "porfiriás" lánykával. Megint láthattunk egy ritka téli epizódot. Eddig leginkább csak nyári epizódok voltak a házakon a leomló futó muskátlikkal.
10/10
kekval 2021 jún. 07. - 20:25:27 10/10 Előzmény Széles Ágnes
(399/523)
Ez így van. Martin Münchenben járt orvosi egyetemre, ami tudjuk, hogy min. 5 év vagy inkább több. Ott kapta a new yorki állásajánlatot. Többé-kevésbé kijön a 15 év távollét. Ő is és Hans is Sonjába volt szerelmes, de ő lemondott Sonjáról Hans javára és inkább elment. Ezt jóval később említi, amikor Hans visszaadja neki ezt a "gesztust" egy Anneval és a gazdasággal kapcsolatos ügy kapcsán.
10/10
Széles Ágnes 2021 jún. 07. - 14:51:18 10/10 Előzmény napraforgó
(398/523)
Most visszanéztem az elejéről. A második részben van, hogy elmondja Hansnak,hogy mielőtt elment volna New Yorkba, kérte Sonját,hogy jöjjön el hozzá Münchenbe, elbúcsúzni, és remélte, hogy vele megy majd New Yorkba. Akkor a búcsúzásnál jöttek össze és ekkor lett terhes. Mivel Sonja már Hans felesége volt, nem ment vele. Martin Münchenben tanult évekig, de mivel összeveszett az apjával, mert az nem akarta,hogy orvos legyen, nem ment haza többé. München után rögtön elutazott New Yorkba és 8 évig ott volt orvos. Ezt az újabb részekben el is mondja több betegének. Ludwig amikor újra felbukkant, Martin azért volt rá mérges, mert az elárulta az apjának,hogy orvos szeretne lenni, ezért veszett össze az apjával és nem is ment haza már, csak az anyja születésnapjára. Szerintem valahogy így jön össze az a 15 év, amit távol töltött a falujától.
8/10
napraforgó 2021 jún. 05. - 14:46:51 8/10 Előzmény Széles Ágnes
(397/523)
Valamikor az első évad első részeiben volt arról szó, hogy Martin 3 évvel a távozása után egy rövid időre hazajött Amerikából. A szerelme akkor már az öccse felesége volt. De azért fölelevenitették a régi románcot, igy esett, hogy a nő teherbeesett Lillivel.
10/10
Széles Ágnes 2021 jún. 05. - 14:01:44 10/10
(396/523)
Az ismertetőben mindenhol azt írják, hogy 15 év múlva tér haza édesanyjához Amerikából. Ez érdekes, mert akkor,hogy lehet hogy van egy 10 éves lánya. De ő maga is később sokszor emlegeti,hogy 8 évig volt Amerikában. Most már több csatorna is adja a sorozatot, Jocky TV, Prime, TV2. Kapkodjuk a fejünket, hogy melyik csatornán hol tart éppen a sorozat. De jó,hogy már itt van a 13-as évad is.
10/10
kekval 2021 jún. 03. - 14:25:14 10/10
(395/523)
A 14. évadot még először szinkronizálják, persze miután megvették, ha megvették. A német ZDF csatornán meg lehet nézni, ha valaki tud németül.
www.zdf.de/serien/der-bergdoktor
10/10
kekval 2021 jún. 01. - 18:05:53 10/10 Előzmény lesszi
(394/523)
Szuper! Nagyon jó, már annyira vártam! Köszi az infót, itt fentebb látom most már a játszási időpontok között.
8/10
napraforgó 2021 jún. 01. - 12:29:56 8/10
(393/523)
Tehát ez egy új évad lesz a Tv2-őn? És ahogy látom kettesével adják.
lesszi 2021 máj. 31. - 17:23:03
(392/523)
2021 junius 7-én vetítik tovább. 13. évad 1. rész
10/10
kekval 2021 máj. 23. - 20:41:39 10/10
(391/523)
Engem is nagyon érdekelne, hogy mikor vetítik már a 13. évadot, sőt mát a 14. évad is kész a ZDF tv-n adják. 8 rész/88 perc. Nálunk minden részt ketté vesznek, ezért van 16 része majdnem minden évadnak.
Tisztelt TV2 nagyon várjuk! Nincs rá keret??? Az ismétlések már biztos semmibe sem kerülnek. Nem telik a rengeteg reklám bevételből?
karel1958 2021 máj. 17. - 20:27:04
(390/523)
Tényleg ez a "hűlye" tv2 most megint elöröl kezdte a sorozatot! Érdemi választ senki nem ad!
Mikor folytatják a 13. évaddal? Tudja valaki????
pinkcat35 2021 márc. 21. - 11:08:18
(389/523)
Mivel a sorozat szerint dr. Martin Gruber egy New York-ból hazatért, elismert idegsebész, lényegesen több, mint egy falusi doktor, csak ő ezt vállalta. SPOILER!! Mivel a 13. évadban felajánlottak neki egy dozens-i állást sebészként, egy neves müncheni klinikán, csak ő nem fogadta el, nem akarta a lányát hátrahagyni. Persze az mindenképpen csak a film sajátja, h csak úgy bemegy a kórházba, bár volt róla szó, h szerződése van a kórházzal bizonyos műtéteket elvégezni vendégorvosként. Ezt nem tudom, h való életben jogilag belefér-e, de hát ez egy film. Sajnálom ha nem jött át, pedig remek kis sorozat!
10/10
kekval 2021 márc. 17. - 18:14:14 10/10
(388/523)
Ez csak egy film! Mese olyan háttér történetekkel, amelyek akár a való életben is előfordulhatnak.
Szórakoztató és kikapcsolódásra való, nem pszichológiai analízisre.
10/10
kekval 2021 jan. 05. - 18:34:12 10/10 Előzmény szigetigabo@gmail.com
(387/523)
Nem hogy nem kezdik vetíteni a 13. évadot, hanem ma váratlanul újra elölről kezdték ismételni. Nagyon szeretem a sorozatot, már többször végig néztem az összes évadot. Biztosan vannak, akik még nem látták és szívesen nézik, de akkor ismételjék végig az összes évadot folyamatosan és ne hagyják abba a 2. évad végén és kezdjék elölről, ahogy most történik.
9/10
zsazs7993 2020 nov. 29. - 13:42:09 9/10 Előzmény szigetigabo@gmail.com
(386/523)
Nagyon szépen köszönöm a felvilágosítást. Én várom...
10/10
szigetigabo@gmail.com 2020 nov. 29. - 09:06:58 10/10 Előzmény zsazs7993
(385/523)
Állítólag 2021 januárjától vetítik magyar szinkronnal
kovaka05 2020 nov. 19. - 06:34:32 Előzmény AFC11FAN
(384/523)
Nézd meg az anyját, vedd el a lányát szól mondás.
Itt is, ha a buta, sokszor hazug és közel sem olyan becsület mintapéldánya anyától csak ezekre a gyerekekre futotta.