8/10
Vadrenalin nov. 27. 20:49:20 8/10 Előzmény kettyo
(37/37)
A Vissza a jövőbe filmeknél az elméletet a második részben fejtik ki, talán ezért kerülhetett be az első részbe ez az elhalványuló fotós tréfa. De az elmélet akkor is ez lenne, ha nem magyaráznák el, az elhalványuló fotó az, ami csak egy vizuális geg, de fizikailag értelmezhetetlen.
8/10
Vadrenalin nov. 27. 20:42:52 8/10 Előzmény kettyo
(36/37)
Valójában 3 formája van az időparadoxon feloldásának. Az egyik, amit te írsz, ahol nem lehet változtatni a múlton - ez volt az alapja a Végső visszaszámlálás című filmnek. A másik, ahol időhurok van, mint a Terminátorban - tulajdonképpen itt sem változtat a múlton az időutazó, de szükséges az utazása és a tettei ahhoz, hogy a múlt olyan legyen, aminek a jövőjéből ő visszautazik. A harmadik az általam írt párhuzamos világok létrejötte.

Ez a film szerintem a ki nem fejtett elméletében ezt fejeli meg egy érdekes extrával: az az elmélete, hogy ha az utazó a jövőben már beavatkozott, akkor a jelenbeli beavatkozással úgy hasítja szét az univerzumot, hogy a jövőbeli közbelépése mindkét világban benne lesz. Ezért találkozgat újra a főszereplő az unokájával. Az is tök logikus, hogy a polgárháborús jövő a főhős számára nem létezik, hisz ő már abban az alternatív ágban van, ahol megtörtént a fő ideológus likvidálása.


4/10
kettyo nov. 24. 18:46:03 4/10 Előzmény Vadrenalin
(35/37)

Amúgy sokkal hihetőbb lenne az időutazásnak egy olyan formája, ahol nem lehet belenyúlni a múltba, csak megtapasztalni a maga valóságában, hasonlóan mint a Trónok harcában. Így pontosabban meg lehetne ismerni a történelmet mint a mások szemszögén keresztüli leírások alapján, illetve rejtélyekre is fény derülhetne pl. ki ölte/ölette meg Kennedyt stb. Persze az más kérdés hogy ezt nyilvánosságra hoznák-e. Valószínűleg túl nagy érték lenne ahhoz.


4/10
kettyo nov. 24. 18:05:36 4/10 Előzmény Vadrenalin
(34/37)

Ha az én koncepcióm alapján írják a történetet, úgy jobban működhetett volna :) Mert ugye akkor a főszereplő visszaküldi az unokáját, az teljesíti is a feladatait, de mégsem változik semmi, csak kicserélődnek a nevek. Persze ez is sántítana valamelyest, mert nyilván PONT ugyanúgy biztos nem történne minden, de az üzenet szempontjából működne, és mégiscsak jobb mint a választott megvalósítás. Ebben a változatban a főhős személyes tragédiája lenne a sztori, aki messiásvágyból, hibás koncepció alapján feláldozza unokája életét a semmiért. De hát a készítők koncepciója ugye más volt.


4/10
kettyo nov. 24. 17:45:14 4/10 Előzmény Vadrenalin
(33/37)


Szerintem egyszerűen nem gondolták végig, hogy logikailag hogy állhatna össze az egész. Az elágazó világokat nem igazán támasztja alá, hogy a főszereplő találkozgat az időben visszaküldött unokájával, ahogy az sem, hogy azt mondja, csak az ő számára létezik az eredeti polgárháborús világ párhuzamosan a gyilkolászással létrehozott idillivel, mindenki más számára csak az idilli létezik, ha jól emlékszem. Nekem ez sehogyan sem ér össze.

A Vissza a jövőbe általad említett magyarázatára én sem emlékszem, de ott akkor ez egy komoly inkonzisztencia a filmben. Lehet a forgatókönyvíró elfelejtette törölni az elágazó világokról szóló részt, vagy többen írták a forgatókönyvet, és nem egyeztettek, másnak meg nem tűnt fel, a rendezőnek sem :) Ha ez így van, ez szarvashiba.


8/10
Vadrenalin nov. 24. 16:46:31 8/10 Előzmény kettyo
(32/37)
Ez a paradoxon a legtöbb hasonló film kapcsán előjön, ahol
*** Spoiler ***
az időutazás célja valami katasztrófa elhárítása még a megtörténte előtt. A legáltalánosabb feloldása az, ha a múlt megváltoztatása létrehoz egy elágazást, ahonnan két alternatív világ létezik, az egyiknek a katasztrofális jövőjéből jött vissza az időutazó, és a másikban még bármi történhet a közbeavatkozásától függően. És a legtöbbször úgy érzem - ahogy itt is -, hogy az író ezt végig is gondolta, erre több jel utal, pl.
- ez az egyetlen magyarázata, hogy a lány miért az időben visszafelé haladva gyilkolászik (hogy ne kelljen később a maga által létrehozott alternatív univerzumok mindegyikén végigmennie)
- ezért nem változtathat a halálán, miközben a világ jövőjén változtathat (csak a létrejött alternatív világ jövője lesz más, az ő eredeti énje viszont ennek a létrejött világnak az első elágazásánál halt meg).

A rendezők azonban általában beáldozzák és elhallgatják a paradoxon feloldását valami szívhez szólóbb dramaturgiai megoldásért, mint amilyen itt a finálé: ha jobban belemennének a logikai magyarázatba, nem lenne értelme olyat üzenni a nagypapának, hogy képezze ki őt, és indítsa el a küldetésre, hisz a világnak nem ebben a verziójában lesz a katasztrófa, nem is innen küldték vissza a lányt.

Az elvi alapok beáldozását sajnos nagyobb klasszikusokban is elkövetik: A Vissza a jövőbe filmekben még el is magyarázzák az elágazások és alternatív jövők elméletét, ennek ellenére megcsinálták az ennek teljesen ellentmondó elhalványuló fényképes poént. De a közönség reakciója a rendezőt igazolta: az elméletre alig emlékszik valaki, az elhalványuló fotó viszont szinte mindenkiben megragadt. :-)
6/10
itsme1 júl. 29. 09:13:52 6/10
(31/37)
Terminátor light.
Az alapötlet nem rossz, de maradt néhány elvarratlan szál. Hiába raktak bele "sorozatsztárokat" a színészek játékát sem mondanám parádésnak.
2/10
Böhöm máj. 21. 21:02:40 2/10
(30/37)
Még mondjuk 10-15 évvel ezelőtt, a filmtár szolgáltatók széleskörű elterjedése előtt ilyenek voltak a reklámok közötti időket kitöltő ZS-kategóriás filmek. Nagyon gyenge, ma már, amikor az otthonában válogat mindenki sok száz film közül, nem is értem, hogy ilyen szemetek hogyan tudnak egyáltalán megjelenni. Csak azért kap némi pontot, mert legalább pörgős, jó tempójú film, de ezzel együtt sem tudok senkit, akinek ezt ajánlanám.
1/10
Genius64 2020 okt. 27. - 08:11:00 1/10
(29/37)
Thriller, sci-fi, akció, Misztikus, film? Á dehogy. Simán Netflix-es film. Se füle se farka. Más filmekből lenyúlt témák zavaros történetté összegányolva, jó adag rasszizmusba bújtatva. Lapos párbeszédek, akció jelenetek minimális mennyiségben (azok is gázosak), karakterek semmi. Valószínű szado-mazo hajlamom van hogy végignéztem, de a film végén az a dagályos, követhetelen, értelmetlen monológ az már nekem is sok volt.
3/10
feherpeter77@gmail.com 2020 aug. 02. - 21:32:05 3/10
(28/37)
Tegnap a Dermesztő Félelem, és a Hóember, előtte a 64-es Jegyzőkönyv, ma ez! Hát mit ne mondjak, nem volt egy súlyban a fentebb említettetekkel, erőltetett beszélgetések, érdektelen történet, gyenge színészi munka, és nem utolsó sorban borzasztó rossz szinkron. Mondanám, hogy ez a Netflix műsorszolgáltatási stratégiájából adódik, de Az Ír után (a Narcos, és a Chapo ismeretében) ez rosszindulatú lenne. Lényeg a lényeg, elvitt két órát az életemből, lehetett volna rosszabb is, egy vasárnap esti munka előtti elalváshoz azonban tökéletes választás.
Roni72 2020 júl. 19. - 22:04:31 Előzmény buncow
(27/37)
Bocs, de most tényleg nem értelek :-O Ezzel a logikával lehetne akár egy tipikus '80-as évekbeli német pornófilm is 8/10...
8/10
buncow 2020 júl. 19. - 21:50:00 8/10 Előzmény Roni72
(26/37)
Pedig filmnek nem volt rossz, mondanivalót leszámítva. Főleg az elmúlt 10 év Marvel dzsungelében.
Roni72 2020 júl. 11. - 16:46:37
(25/37)

Az alapfelállás egy sci-fi közhely (az is rosszul kezelve), hozzá Shakespeare: Félreértések vígjátéka, és egy nagy adag fehérember-ellenes propaganda. Örülök, hogy a hozzászólók is jól látják ezt: én egy "100 legjobb film" listáról gyűjtöttem be, de már nem tudom teljesen komolyan venni a lista összeállítóit.

4/10
kettyo 2020 máj. 17. - 17:21:57 4/10 Előzmény buncow
(24/37)

A gyilkos elsősorban azért mulatt szerintem, hogy még nagyobb meglepetés legyen, mikor kiderül a kapcsolata a főszereplővel. Ha nem az lenne, hasonlítania kellene külsőleg az édesanyjára.


4/10
kettyo 2020 máj. 17. - 16:56:43 4/10 Előzmény buncow
(23/37)

Nézd a csaj kinézetét, tetkóit - közte az anarchisták egyetemes 'A' szimbóluma - meg maga a durván alteros diszkó ahol megtámadják, ennél nyilvánvalóbb aligha lehetne :)

Mivel ez csak a háttér, annyira nem bontották ki, de szerintem egy weimari Német Köztársaság szerű állapotot vízionáltak, ahol szélsőbalos és szélsőjobbos milíciák csapnak össze napi rendszerességgel az utcákon, egy széteső USA-val kiegészülve (ld. az új zászlót a pár csillaggal).

Amúgy egy ilyen forgatókönyv sajnos nem teljesen kizárt a jövőben szerintem.


8/10
buncow 2020 máj. 17. - 16:15:49 8/10 Előzmény kettyo
(22/37)

Miért volt nyilvánvalóan szélsőbalos anarchista a diszkós csaj? Amúgy jó ötlet a szélsőbalos-nacionalista polgárháborús vonal, de nekem egyértelműen fekete (sötétbőrű)-fehér ellentétnek tűnt végig. Kb. pont ezért van értelme a félig fehér, félig fekete unokának a filmben, amúgy tök mindegy lett volna a színe. Nekem továbbra is egy túlzott megfelelési kényszernek tűnik a film, köcsög, szipós, ostoba, félresiklott életű nacionalista fehérek - néhány PC fehér főszereplő kivételével - vs. tudós, egyetemesita, sikeres kisebbségiek. A film alapján úgy tűnik, hogy csak a fehérek hajlamosak szélsőségekre, erőszakra és kireskesztésre. Leszámítva esetleg azt a pár demonstrációt az elején, amikor megölik a fekete csajt.


4/10
kettyo 2020 máj. 13. - 10:31:36 4/10 Előzmény buncow
(21/37)
Ne felejtsd el hogy ez egy tavalyi amerikai film, tehát

nagyban befolyásolták az utóbbi időszak ottani erőszakos utcai megmozdulásai, hogy havi rendszerességgel tűznek össze az utcán alt-rightosok és szélsőbaloldaliak, sok sérülttel és néha halottal, valamint hogy újdonságként megjelent és terjed a fehér nacionalizmus az átlagemberek (nem szkinhedek, neonácik) körében. A fekete nacionalizmus is erősödik (black lives matter mozgalom). Ezekből a folyamatokból vizionáltak egy polgárháborús jövőt.

Az utolsó faszi akit kinyírt a lány, egy fehér nacionalista ideológus. Az előtte a diszkóban megtámadott és kinyírt lány viszont nyilvánvalóan egy szélsőbaloldali anarchista. Feltételezem ő meg egy nagyszabású szélsőbaloldali mozgalmat fog inspirálni és a két nagy mozgalom közt zajlik majd a polgárháború, a lány meg biztos ami biztos alapon mindkettő ideológusait, szellemi elődeit kiirtja.

Nem nagyon mennek bele a részletekbe a filmben de nekem így jött le.

Persze az igazán bátor húzás a rendező és forgatókönyvíró részéről az lett volna ha egy fekete nacionalista ideológust is kinyír a lány ugyanezen az alapon.

Persze továbbra is fenntartom hogy rendkívül ostoba és vállalhatatlan elképzelés kinyírni ártatlan embereket egyszerűen azért mert hisznek valamiben. Rengeteg tragédiát szült már ez a gondolat.

A végén a faszinak a veje nem néz ki amerikai feketének, inkább egy gazdag kelet-afrikainak, márpedig aki ott gazdag az NAGYON gazdag, szóval ez nekem inkább a hétköznapi "a pénz mindent visz" elv megtestesülése, mint a PC.

A "PC" kapcsolatok 99%-a amúgy hazugság, mert azonos vagy magasabb társadalmi osztálybeli idegennel szokták összeszűrni a levet. Az igazán PC az ha egy jómódú, jólnevelt valaki egy gettónégerrel, vagy putriscigánnyal, vagy akár egy lecsúszott fehérrel kezd, de erre nagyon kevés a példa.


8/10
buncow 2020 máj. 12. - 23:38:17 8/10 Előzmény kettyo
(20/37)
Elnézve a rendező munkásságát, valószínűleg ezzel próbált dobbantani nagyobb projektek felé, így próbált bevágódni a vezetésnél és annál aki számít.
8/10
buncow 2020 máj. 12. - 23:33:43 8/10 Előzmény buncow
(19/37)

Tipik 21. századi idill, a látszólag intelligens egyetemista életvidám fekete kúrogatja a szőke csajt, míg a sok depresszív fehér fax nem bírja elviselni a sikereiket és, hogy milyen okosak, barnák és jóképűek, ezért gyilkos eszméket terjesztenek bekokózva, hogy kiírtsák a feketéket. A sztereotíp világmegváltó kutatóorvosprofesszor indiai zseniről nem is beszélve. Kár volt ezzel a megfeleléskényszerrel elcseszni, szofisztikáltabban is lehetett volna hirdetni a szivárványos unikornist ennél. Az üzenet tehát: halál a kcsg rasszista fehérekre, ők tehetnek mindenről, a 21. századi modern fehér ember pedig szorgalmazza, hogy a lányát fekete csinálja fel, hogy bizonyítsa pécésségét. Sarkítva, de ennyi.


8/10
buncow 2020 máj. 12. - 23:26:26 8/10 Előzmény kettyo
(18/37)
Erről az Erőszakik ugrik be. Vajon a néger törpék a fehér törpékkel harcolnak?:D