Téma: A Keresztapa

offtopic
wukovsky 2009 okt. 05. - 08:52:42
(158/478)
Na már most a történelem legnagyobb férgei azok mindig is a kommunisták voltak, lásd szovjetúnió, Pol Pott és a vöröskmerrek, vagy éppen a mai napig észak korea.

Történelem másik nagy férgei, új kori történelem, nos azok az amerikaiak, a két ledobott atombombájukkal, és azzal a képmutatással, hogy jönnek Európába harcolni a rasszizmus, és a fajgyûlölet ellen, oda haza texayban, meg arkansasban a 70 évekig kimütötték vakbélmütét közben véletlenül az afroamerikai nõk petefészkeit. Ez az igazi féregség!!!!

Hogy a maffiózok milyen emberek voltak, olyanok, akik másmilyen törvények szerint éltek. Ha ezeket a törvényeket tiszteletben tartottad, és nem volt véletlen óriási balszerencséd, akkor megúsztad a dolgokat.

Azt sem lehet mondani,hogy idióták lettek volna, tudták, hogy meddig mehetnek el, tudták, hogy egy boltost árust meddig lehet szorongatni, ha túl szorongatod, csõdbe megy, és akkor jövõhéten nem lesz bevétel, stb.

Arról pedig ne is beszéljük, hogy a meleg J. Edgar Hoover FBI igazgató lepaktált velük, ezért tudtak akkorára nõlni amerikában, amekorára nõttek.


Egyébként látszik, hogy nagyon nagyon mélyen mûvelt vagy, hiszen a nácik azok pont Isten tagadók voltak, és nagyon gyatrák voltak vallásosság terén!!!!

Egyébként pedig mi bajod van azzal, ha valaki szereti a családját ? :$

Ez már elítélendõ dolog? Netán Te is olyan vagy mint Hoover, és nem lehet családod, ezért utálod azokat, akiknek van, és szereti õket ? :$
10/10
NANU...! NANU...! 2009 okt. 05. - 01:20:16 10/10
(157/478)
Óóó, te jó ég ez 1972-ben készült... ?
37 év...-e.
Nem semmi...
Nagyon jó volt újra látni...
Jöv. héten jön a második része, Robert De Niro-val.
10/10
NANU...! NANU...! 2009 okt. 05. - 00:53:26 10/10
(156/478)
Ezzel egyet kell, hogy értsek...
Mert nekem sem tûnt fel, hogy más a szinkron, de ez azért lehet, mert már rég láttam...
Nekem tetszik így is.

A megszokott dolgokon felül kell kerekedni, mert hatalmában tartja az embert a megszokott dolgokkal és nem engedi, hogy megszokjuk könnyen az újat...
10/10
ondok 2009 okt. 05. - 00:16:31 10/10
(155/478)
Más :szerintem túl nagy a sápítozás a szinkron miatt .Volt egy megszokott hang ,nade az új sem rontja le a filmet, jelentõs mértékben el van túlozva a fikázás.
10/10
ondok 2009 okt. 05. - 00:14:29 10/10
(154/478)
A nácik azok egy politikai ideolódiát jelentenek ,a maffiózók pedig egy elvileg illegális az írott szabályokat ,törvényeket negligáló valóságos hatalmat kiépítõ csoport.sok esetben összefonódnak a politikai gazdasági elittel .Úgyhogy nem olyan egyértelmûen "férgek",jellemileg akár különbek sok makulátlan hatalmasságnál.Ráadásul az egyszerû emberek nemigen kerülnek velük konfliktusba ,hanem a konkurencia emberei mészárolják egymást.
Anteris 2009 okt. 04. - 23:48:04
(153/478)
Ezek az olasz maffiózok pont olyanok, mint a nácik: mindenük a család, a gyerekek, atom vallásosak miközben a történelem egyik legnagyobb férgei.
10/10
NANU...! NANU...! 2009 okt. 04. - 23:39:05 10/10
(152/478)
Mit mondott ? ? ? =:()
Neerson 2009 okt. 04. - 22:22:35
(151/478)
szerintem a képírókból nem vágnak ki.
A magyar szinkronnál meg azt nem értem miért nem adja el nekik az mtv a régit..
franky4fingers 2009 okt. 04. - 22:12:43
(150/478)
Felháborító ez a szinkron. A jelenetek tartalmát változtatja meg. Nem értem, hogy kerülhet ilyen adásba.

A szinkronszínészek nem nézték meg az eredetit???

Szégyen.
10/10
norton15 2009 okt. 04. - 22:02:55 10/10
(149/478)
Vagy az eredeti, rekedtes hangján.:)
offtopic
Moldávia bánata 2009 okt. 04. - 22:00:01
(148/478)
Én szeretem Tordy Gézát, nincs vele semmi bajom, de Don Corleone az bizony Szabó Sándor magyar hangon...
10/10
NANU...! NANU...! 2009 okt. 04. - 21:58:43 10/10
(147/478)
Na végre már, egy jó film... :)
Imádom, nálam is 10.
offtopic
Moldávia bánata 2009 okt. 04. - 21:58:17
(146/478)
Kedves tv2-s kötsögök! Kúrjátok meg az új szinkronotokat!
(Marad a Sevilla-Real a Sport1-en.)
10/10
ShelbyGT0303 2009 okt. 04. - 21:42:01 10/10
(145/478)
Klasszikus. 10/10
hiden 2009 okt. 04. - 20:16:31
(144/478)
Igen igen igen!:)
Guszti2004 2009 okt. 04. - 19:59:51
(143/478)
Nálam is No.1.
Nagymenõkrõl szólva: többször láttam, de nem hagyott mély nyomot (ez mondjuk legyen az én hibám). De itt többen azt írják A Keresztapáról, hogy a legjobb film. A Nagymenõkrõl ilyet nem mondanak. Ez a különbség, a jó filmek és a legjobb film között. A kritikusok pechjére patika mérlegen nem mérhetõ varázsról van szó.
6/10
Stockes 2009 okt. 04. - 19:24:19 6/10
(142/478)
Szerintem meg egyszerûen csak egy jó film, amit túlértékelnek, kultusszá emeltek. Sokáig az imdb toplistáját is vezette.
zampano 2009 okt. 04. - 19:11:03
(141/478)
Minden szempontból?

Azért ez túlzás. A maffia- ill. gengszterfilmek közt valóban kiemelkedõ, de Scorsese Nagymenõkje még ezt is veri: hitelesebb, hidegebb, kidolgozottabb.
10/10
Bondár Nóri 2009 okt. 04. - 18:47:57 10/10
(140/478)
A filmtörténet - szerintem - legjobb darabja..... minden szempontból.
Aggerawayter 2009 okt. 04. - 18:32:37
(139/478)
Spoiler


Keresztapa kérdezi a fiától, hogy honnan ismered fel az árulót.
Az aki, majd halálom után odamegy hozzád és ajánlatot tesz neked az az áruló.

Kb 10 éve nem láttam ezt a filmet, de ez a gondolat valamiért megmaradt bennem.