Magenta99 2020 dec. 18. - 08:21:27 Előzmény nuiii
(125/205)
Igen, első perctől kezdve biztos voltam benne, hogy Lia és Pali marad a döntőre. Annyira egyértelmű bunda volt az egész.
Na most ebből a "maradékból" én is inkább Palinak drukkolok, Lia stílusa és rettentően nagy arca baromira ellenszenves számomra.
Magenta99 2020 dec. 18. - 08:18:47 Előzmény nappalitv
(124/205)
Mondjuk, az elkészült tányérok önmagukért beszélnek, látványra.
Némelyik olyan, mintha egyszer már megették volna.
6/10
nuiii 2020 dec. 17. - 23:25:51 6/10
(123/205)
Sisakot és Attila-botot is szívesebben láttam volna a döntőben, mint Liát, pedig amúgy nagyon bírom, mint színésznőt, de ahogy a "beosztottjaival" kommunikál, az ultrabunkó. Palinak szurkolok.
nappalitv 2020 dec. 17. - 18:37:50 Előzmény Magenta99
(122/205)
Azt látjuk amit láttatni akarnak. Nagy fos az egész.
Magenta99 2020 dec. 17. - 09:50:55 Előzmény nuiii
(121/205)
Én pont azon akadtam ki, hogy Jenő első perctől fogva azt mantrázgatta, hogy a Sisa hogy le van maradva, közben meg éppen Lia volt az, aki folyton az események után kullogott és állandóan Sisát kérdezgette, mit és hogyan kell csinálni.
Szép-szép, ha egy mentor a saját embereit védi, na de Rácz Jenő ezt már abszolút túlzásba viszi. Simán lefikázza az ellenfél versenyzőjét úgy is, hogy egyáltalán nincs igaza. Ákos sosem csinál ilyet, mindig igazságos, ha a piros csapatban jót főz valaki, akkor megdícséri.
Egyre mélyebbre süllyed nálam a Rácz Jenő, mint ember. Fosik Sisától, ezért mindenáron ki akarta ejteni - csak nem jött össze neki.
6/10
nuiii 2020 dec. 16. - 21:59:38 6/10
(120/205)
Hogy lehet, hogy Jenő séf szerint tök le voltam, maradva, miközben úgy éreztem, hogy nem? - teszi fel a kérdést Sisak kisasszony. Hát úgy, hogy nem az ő csapatában vagy...

Amúgy a tegnapi tortadoblás után ma bekeményítettek kissé.
Magenta99 2020 dec. 15. - 12:01:42
(119/205)
Rácz Jenőt megint elküldeném a pi.....ba.
Annyira látszott, hogy Alexet akarja kirakni, csak az ő halát túrta szét ficnikre, pedig lehet, a többieknél is lett volna szálka, ha keres.
Szonja megégette a májat, látszott, amikor fordította, teljesen íztelen és randa volt a tányérja, Feke és Sisa tányérján alig volt valami, az sem lett a legjobb, Attila püréje meg úgy nézett ki, mintha egyszer már kihányták volna.
Szerintem most messze nem Alex tányérja volt a legrosszabb....
Magenta99 2020 dec. 13. - 08:34:48
(118/205)
Ja igen - és Palinak ő vágta fel a galambot, mert nem tudta, mit lát a tányéron és ehhez hogyan kéne szétvágnia a galambot.
Ez szerintem sokkal nagyobb hiba, mint az, hogy Linda tudta, csak lent felejtette a rókagombát.
Ez megint baromira nem fair. Rácz Jenő egy csaló!
Magenta99 2020 dec. 13. - 08:32:33
(117/205)
Rácz Jenő annyira erőszakosan győzni akar, hogy még az sem érdekli, hogy áthágja a szabályokat.
Liának - mivel nem kóstolhatott - gőze nem volt egy csomó dologról. Jenő többször is odament hozzá és elmondta neki, mit mivel és hogy kell csinálni. Pl. Lia szerint a hús kókuszmorzsába van forgatva, Jenő elárulta neki, hogy parmezán.
Ez így baromira nem fair!
Sárközi Ákos csak célozgatott, de nem mondta el konkrétan egyik versenyzőjének sem - úgy mint Jenő - hogy pontosan mit kell csinálni.
Magenta99 2020 dec. 11. - 10:53:51 Előzmény SZOTYl
(116/205)
Igen, ettől a perszónától már a Nyerő párosban is kivert a víz. Folyton sipákolt, áskálódott, semmi nem volt jó neki - bezzeg saját magát mindenkin felülinek tartja, közben meg egy ostoba, faluszéli, felkapaszkodott kis liba.
Én nem értem, ezek az influenszer csajok (lásd Farm VIP, Sidney-kéje) mind ilyen nagyképű, beképzelt, prosztó pics@?
SZOTYl 2020 dec. 11. - 10:34:35
(115/205)
Tokár Tamás dórija ritka undorító nő. Ahogy fikázza az ételt (amit amúgy nem a versenyzők találtak ki - kaviár+eper), hogy nem passzolnak egymáshoz, mintha ő legalábbis valami nagy szakértő lenne, aztán meg a kést a szájába veszi a parnyák, onnan nyalja le a mártást. És még mutatják is. Gratulálok :/

Amúgy is elkeserítő, ahogy az evőeszközt ebben a műsorban (is) használják a celebritások.
6/10
nuiii 2020 dec. 10. - 20:49:26 6/10 Előzmény lacccci69
(114/205)
Amúgy amióta kevesebbet rinyog, azóta úgy tűnik jobban főz.
Magenta99 2020 dec. 09. - 11:38:37
(113/205)
Én nagyon örültem, hogy a Hujber végre kiesett.
Beteg az az ember, sztem nagyon komoly baja lehet. Amúgy is halálra idegesített azzal az örökös szolgalelkűséggel - folytonos bocsánatkérések, igen uramozások - hogy neki fizikai fájdalmat okoz másokat hátráltatni (na persze :)) - ő egy ideggyenge, zavaros fejű "áldozat".
Egy ilyennek semmi helye bármilyen műsorban.
Zsupsz 2020 dec. 09. - 06:57:19 Előzmény lacccci69
(112/205)
Viccnek is rossz :D
lacccci69 2020 dec. 08. - 21:59:04 Előzmény Zsupsz
(111/205)
A pénteki hatalmas teljesítményt -ő ment fel elsőnek!- elnézve, remélem megnyeretik vele... :D :D :D
6/10
nuiii 2020 dec. 07. - 22:51:03 6/10
(110/205)
Azért ezt az ujjnyalogatós-ujjszopkodós dolgot főzés közben nem kéne, mert undi. Aztán azzal taperolják a kaját. Remélem utána kezet mosnak, különben eléggé pfhujj...ez olyan, mint mikor azzal a fakanállal kóstolnak, amivel utána főznek.
Magenta99 2020 dec. 05. - 19:15:58
(109/205)
Érdekes, hogy a pénteki adásban Bea jutott tovább, Pamela meg kiesett. Rácz Jenő érdekérvényesítő ereje sokkal nagyobb, mint Sárközi Ákosé.
Bea ehetetlen, túlsült, kőkemény húst, nyers bacont vitt ki és nagyon szarul nézett ki az egész tányér, Pamela hibája annyi volt, hogy darabos és nem krémes volt a tészta tölteléke, mégis őt ejtették ki.
Ráadásul Bea egy hisztis idegroncs, Pamela meg egy nyugis, de pörgős versenyző.
BUNDA AZ EGÉSZ!
8/10
nikato 2020 dec. 05. - 11:46:23 8/10
(108/205)
Bea nem csak magával szúrt volna ki, ha nem lettek volna kész időben a tányérok, Lia igaz, hogy megalázóan rákiabált, de már tiszta ideg volt... 10 millió a fődíj nem?!
Pamela azért eddig jobban főzött, mint Bea. Alexandra a hangját és nyávogó beszédét/magában beszélését nehezen bírom, de azért sikerült neki rittyentenie valamit.
Feri trikóját szidják sokan: Melóban is mindig ugyanaz a póló van az embereken, ki van mosva! Miért kéne kiöltöznie főzéshez? Melege is lehet. Linda meg egyfolytában kabátban van. Tavasszal vették fel, lehet ömlik az izzadságszag.
A lógó haj örökös probléma... egyik nap nagyon durván előre lógót Alexának is. Oké, szépek akarnak lenni. De ugye sietni is kell. Engem még az is zavar, ha lófarokba van kötve és előre lóg, konyhába teljes kontyba tűzöm, de még néha így is találok hajszálat. Ott csoda, hogy nem találnak. Másik, hogy a tésztát úgy gyúrja, hogy a kötszerhez ér végig a tészta, egy kézzel lehet gyúrni edényben, vagy a mixerrel.
Magenta99 2020 dec. 04. - 16:01:58 Előzmény temi3
(107/205)
Ami azt illeti, a Palya Bea a másik fele. Az a rengeteg hiszti és úgy viselkedik, mint egy dacos óvodás - nem értem, miért kell egy ilyen versenyző a Rácz Jenőnk? Én a helyében már rég hazazavartam volna.
temi3 2020 dec. 03. - 14:35:38
(106/205)
Ennek a hisztis, nyafka, picsogó Alexandának a lelkivilágát meddig fogja mindenki pátyolgatni? Az ilyen ne vállaljon szereplést ilyen műsorban. Vagy pont ezzel akarják feldobni a műsort? Engem a főzés érdekelne, nem a szereplők lelke.