sofi 72 2011 jan. 22. - 18:17:19
(30/270)
Nem tudom. Tegnap jobbnak tûnt, mint ma visszagondolva. Nem fognak róla sokáig beszélni, de egy péntek esti lazításnak tökéletesen megfelel. Russelkét a "Bennfentes" óta szeretem, bár nem mindegyik filmjét láttam, és nem is fogom begyûjteni õket. Nem az a kategória a számomra, de mégis jónak tartom. Ebben a filmben is szerintem tök jól hozta a búbánatos, elkeseredett, gondterhelt férj szerepét. :) Sokkal jobbakat is érdemelne, mielõtt beleöregedne a "nagypapa" szerepekbe. Szerintem õ inkább drámai színész, úgyhogy jó választás volt ebbe a filmbe is. Nagyon tetszik, hogy hitelesen tudja eljátszani a problémás helyzeteket, nagyon jól játszik a tekintetével is. Nélküle ez a film gyenge középkategória lenne. Így vele együtt inkább erõs középnek érzem. A feleség számomra ismeretlen volt, ami nem lett volna baj, de a szereplése sem hagyott túl nagy nyomot. Mondjuk, ez szerintem így is volt kitalálva. Az egész filmet Russel vitte. Tehát, a mai köznépnek szánt hulladékok között (mert egyszerûen botrány,amit mostanában a "mozinak" nevezett barlangokban vetítenek) erõs középnek nevezném, tehát, akinek nincs jobb dolga, nyugodtan elmehet, megnézheti. De az biztos, hogy két-három nap múlva csak annyit tud majd róla mondani, hogy: "ja, igen, amikor a fickó megszökteti a feleségét a börtönbõl"...aha, ja, 1x nézhetõ kategória...

Ja, és a zene. Nekem nem tûnt föl, csak a férjem hívta fel rá a figyelmet, hogy jó volt. Talán, aki jobban rákoncentrál, "hallani" is fogja....!?
10/10
Serf 2011 jan. 22. - 17:36:30 10/10 Előzmény PivarnyikKrisz
(29/270)
Hi.

Tetszett a film, de hozzátenném nem vártam tõle túl sokat.
Én nem vagyok annyira oda Russell-ért,(Egy csodálatos elme
-ben tetszett, ellenben a Gladiátorral), de most nagyon tetszett a játéka.
Zene kiemelkedõen jónak tünt, a többi meg kellemes mozi szórakozás, én csak
ajánlani tudom annak, aki egy picit szereti az akció-szerelemi történeteket.
(csajok jók benne és nem beszélve arról, hogy sok "nagy" színész játszik benne.

Hitelességre nem térek ki, mert a mai filmekben, semmi értelme nem lenne, manapság már nem elfogadott egy normál emberi történet, jócskán kell bele túlzás, hogy eladható legyen, de nem is baj, azért nézem és ha írhatom nézzük meg.

Üdv.
9/10
PivarnyikKrisz 2011 jan. 22. - 10:33:56 9/10
(28/270)
Egyetértek. Nagyon jól eltalált film.Nem számítottam rá,hogy ilyen jó lesz.
Russel Crowe hatalmasat alakított a filmben.
Nagyon bejött.
10/9.
10/10
razsa 2011 jan. 22. - 00:14:23 10/10
(27/270)
Kedves egy a sokból.

"Engem érdekel ez a film, de megnéztem a kisfilmjét s már most lerombolta a hangulatomat, ez a szokásos
- akkor most két ember miatt felbojdul a város
- és csak minket követnek
- csak mi foglalkoztatjuk az interpolt

stb hangulat..."

A film egyáltalán nem ilyen. Hogy úgy fogalmazzak egyáltalán nem tipikus amerikai! Sõt! Nem volt benne egy robbanás se..hihetetlen:D

Nem csak a két miatt ember miatt "bojdult" fel a város..igazából nem is bojdult fel nagyon. Ha megszökik itthon egy rab, Bp en is ellenõriznek lezárnak amit tudnak.

A másik kettõ felvetés kb ugyanez..nem így van. Meg kell nézni a filmet. Én ma láttam és zseniális.
8/10
Yarra75 2011 jan. 21. - 20:18:54 8/10
(26/270)
Nekem pozitív csalódás volt, bár szerintem a sztori több helyen homályos, illogikus volt, de biztos, h végig érdekes, hogy mi sül ki ebbõl.

Szerintem a csaj is jót játszott, hozta, amit kell, nem az õ jellemfejlõdése volt a film témája. Brian D. tényleg tök jó volt!
9/10
Miss Arizona 2011 jan. 21. - 17:28:43 9/10
(25/270)
Jó volt, nézhetõ volt, leköti a figyelmet.
A legtöbb amerikai film felett van az értékelése. Jobb, mint a nagy átlag.
Nekem olyan érzésem volt, hogy szinte bármelyikünkkel megtörténhetne a filmben lévõ bizonyos véletlen... és az szívás! ;) :)
Fiat500 2011 jan. 21. - 17:22:10 Előzmény Hani
(24/270)
az eleje nekem is vonatott volt, és a feleség nem tetszett. sem a játéka, sem a személyisége, sem semmi. Russel játéka viszont kárpótolja azt, aki végignézi. 10/8
Hani 2011 jan. 21. - 10:28:20
(23/270)
Nagyon izgalmas film! DE nem az a típusú, ahol a fõhõsünk (Russell Crowe alakítása szuper!) 5 percenként elugrik a golyózápor elõl. A végkifejlet is nagyon fordulatos....
tinika 2011 jan. 21. - 06:30:48
(22/270)
Megint egy remake, eredeti: Pour elle 2008-ból, 8/10, érdemes megnézni, nagyon jó, igaz még nem láttam az amerikait, tapasztalatom szerint az eredetik mindig jobbak.
8/10
kalad 2011 jan. 21. - 02:20:50 8/10
(21/270)
Az eleje kicsit nehezen indul be, de utána egy izgalmas filmet láthatunk, ha beülünk a moziba. És érdemes beülni.
Russell Crowe nagyon jó, kis felesége kevésbé, de ez egy szemernyit sem von le a film értékébõl, és láthatjuk Brian Dennehy-t, kicsit megöregedve, mert ugye az idõ nem áll, de legalább halad. Abban a kis, rövid szerepben is zseniális, nagyon kevesen tudnak egy fél mosollyal annyi mindent elmesélni, mint Õ.
10/8.
10/10
emilio10 2011 jan. 20. - 21:28:33 10/10
(20/270)
Régen láttam ilyen izgalmas és jó filmet. Az utolsó egy óra tömény izgalom. Igaz, hogy van benne egy két túlzás, de ettõl függetlenül 10/9,9. Megéri megnézni!!!Tétitata Tetette
8/10
swell 2011 jan. 17. - 15:43:49 8/10
(19/270)
izgalmas, bar sokszor "unreal" 8/10
10/10
wonderbra 2011 jan. 14. - 21:47:46 10/10 Előzmény Egy a sokból..
(18/270)
egyáltalán nem volt ilyen érzésem a film alatt, hogy most csak velük foglalkoznak, meg az egész város értük, stb. Az intézkedések, amiket tettek, hogy elkapják õket, a filmet nézve teljesen érthetõ és realisztikus.
10/10
wonderbra 2011 jan. 14. - 21:44:05 10/10
(17/270)
Nagyon-nagyon klassz film, aki beül rá, biztosan nem csalódik. Kellõen megható és végig izgalmas!
10/10
ZoLiZ 2011 jan. 14. - 21:36:44 10/10
(16/270)
Ma néztem meg a Westendben : Nagyon jó film , izgalmas ! Nem mondom el, hogy a végén happy end vagy a rendõri intézkedések újabb sikeres akciója van-e, ezt mindenkinek látnia kell sztem ! Russell Crowe hozta a formáját ! 10bõl 10 !!!
10/10
mindscream 2011 jan. 14. - 20:35:02 10/10
(15/270)
Hihetetlenül izgalmas film. Egyszerû történet, de brilliáns megvalósítás. Csillagos ötös!
Analfa Béla 2011 jan. 14. - 18:38:00 Előzmény Koalanyuszi
(14/270)
Sajnos a hagyomány az még valamilyen szempontból hagyomány marad... Általában a Rátóti szokta csinálni, Volt amikor a Vass Gábor csinálta, de mostanában a Kõszegi a nyerõ... Nagyban függ a szinész kolégák idõbeosztásától, és a szinkronredezõ választ. Ezeket tapasztalatból mondom, mert magam szinkron hangmérnökként (is) dolgozom...
Egy a sokból.. 2011 jan. 14. - 13:48:38
(13/270)
Engem érdekel ez a film, de megnéztem a kisfilmjét s már most lerombolta a hangulatomat, ez a szokásos
- akkor most két ember miatt felbojdul a város
- és csak minket követnek
- csak mi foglalkoztatjuk az interpolt

stb hangulat...
offtopic
Charles Foster Kane 2011 jan. 14. - 10:52:47
(12/270)
kíváncsi vagy a válaszra? :)
10/10
vedder 2011 jan. 13. - 22:45:38 10/10
(11/270)
remélem nem az a csattanója, hogy az asszony mégsem ártatlan