AvatáR Gil Maerth 2012 febr. 25. - 18:11:12
(21/41)
A nagy Vörös Egyes? arról még nem hallottam. Mirõl szól? hmm-hmm !
olahmiki1959 2012 febr. 24. - 18:54:31 Előzmény AvatáR Gil Maerth
(20/41)
Látjátok milyen érdekes? Ha háborús filmekrõl van szó, mindannyian hajlamosak vagyunk szinte kizárólag csak amerikai filmekben gondolkodni. Kétségtelen, hogy ezek a leglátványosabbak, és az is igaz, hogy fõleg a 60-as években sorra készültek a mára már klasszikussá vált darabok. Azok mellett, amiket te is említettél, - A halál 50 órája, Kelly hõsei, A leghosszabb nap, - szerintem még idetartozik többek között A piszkos tizenkettõ, A Crossbow akció, A híd túl messze van, Kémek a Sasfészekben, vagy A nagy vörös egyes, egyik jobb, mint a másik.
Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy készültek európai háborús filmek is, amelyek - valószínûleg a kisebb költségvetés miatt - inkább az emberi sorsok ábrázolását helyezték elõtérbe. A túlélést, egyszerû, hétköznapi emberek helytállását vagy éppen lealjasodását a háború borzalmai között. A lengyel Csatorna, a csehszlovák Szigorúan ellenõrzött vonatok, a szovjet Ballada a katonáról, az olasz Egy asszony meg a lánya, vagy éppen a magyar Budapesti tavasz, Két félidõ a pokolban, Az ötödik pecsét, A tizedes meg a többiek - megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk, egytõl-egyig zseniális, filmtörténeti jelentõségû alkotások.
Elgondolkodtató, hogy ezeknek szinte mindegyike a 60-as években készült...
Az újabb amerikai filmek még hatalmasabb költségvetéssel készülnek, minden be van dobva, díszletek, számítógépes technika, egyik látványosabb, mint a másik, de talán nem véletlenül, csak az marad meg az emlékeinkben hosszú távon, - a régebbi Jó reggelt, Vietnám!, a Gyilkos mezõk, A szakasz, a német Das Boot, az újabbak közül pl. a Ryan közlegény, - amelyik a lélegzetelállító, szuper csatajelenetek mellett az érzelmeinkre is hatni tud. Nem minden a látvány és a technika, és jó, hogy a rendezõk közül egyre többen felismerik ezt.
AvatáR Gil Maerth 2012 febr. 24. - 11:24:25
(19/41)
Igen.. Régen valahogy másmilyen volt a Hangulat.
Mára ezt talán a technika? de valami elvette :(

A leghosszabb nap, Halál 50 órája, Kelly hõsei, Ryan közlegény - egyes részei, Levelek Iwo Jimáról, Sztálingrád
mind megfoghatatlan klasszikus !
Mondjuk készíthetnének filmeposzt a budapesti, kaukázusi harcokról, Monte Cassinóról, Kurszkról....
egyéb ötleteimen még gondolkodok !
olahmiki1959 2012 febr. 23. - 08:17:57
(18/41)
A halál 50 órája c filmmel kapcsolatban történelmi, vagy pláne technikai hitelességet én nem említettem, és nem kértem számon a filmen sem, mert nem értek hozzá. A rendezõ minden részletre kiterjedõ alapossága viszont az én szövegem, és ezt továbbra is vállalom.
Ahogyan a tankok vészjóslóan, némán várakoznak a bevetésre az erdõ mélyén, ahogyan az öreg katona megrántja a vállán a puskát menetelés közben, ahogyan a német tiszt kõhideg arccal, összehúzott szemmel a távolba néz, ezek azok a részletek, külön-külön jelentéktelen apróságok, amelyekbõl végül összeáll a háború ábrázolásának hitelessége.
Azt, hogy a tank milyen típusú, valószínûleg 10 emberbõl 1 ha tudja, viszont mindenki a gyomrában érezheti, - ha megfogja a film -, a feszültséget, az izgalmat, a fõszereplõkért való aggódást.
Te, aki értesz hozzá, biztos számtalan technikai hibát tudnál találni a viatnami, a 90-es sivatagi, vagy a mostani iraki háborúkról szóló filmekben is, ezek baromi látványosak, de mikor aggódtál utoljára az egyik szereplõért? Mikor szorult össze a torkod, mikor hatódtál meg igazán, - annak ellenére, hogy tudtad, hogy ez csak egy film - vagy mikor éreztél tehetetlen dühöt, hogy nem tudsz segíteni annak, akinek kéne? Sajnos, nem hiszem, hogy ez mostanában gyakran elõfordult volna.
A régi filmklasszikusok, amelyekrõl most beszélünk, ezekben a dolgokban voltak erõsek, technikai dolgokban talán nem annyira, de ahogy mondani szokták, nem ezért szeretjük õket.
dantonb 2012 febr. 21. - 22:29:36
(17/41)
Hát pedig lényegileg igaza van ,mert az a lényeg hogy hiteles légkört tudott e teremteni a filmben.És nagyon is tudott,mert az emberek nagyon kis százaléka tankbuzi,úgyhogy senkinek nem tünt fel ezeken kívül semmiféle anakronizmus.Mellesleg én csak Tigrisekrõl hallottam ,mármint tankban,királytigrisekrõl csak a dzsungelban:)
olahmiki1959 2012 febr. 21. - 21:00:27 Előzmény dr.csávoly jános
(16/41)
Talán nem véletlen. A rendezõ az a Ken Annakin, aki a Halál 50 óráját is jegyzi. Ugyanaz a profizmus, a legkisebb részletre is kiterjedõ alaposság, kitûnõ színészek egész sora, stb. Érdekességképpen megemlítem, hogy az egyik gyalogos angol katona szerepében a fiatal Sean Connery is feltûnik egy rövid idõre.
10/10
dr.csávoly jános 2012 jan. 04. - 09:33:55 10/10
(15/41)
TALÁN A LEGHITELESEBB FILM A D-DAY TÖRTÉNETÉRÕL. MINDEN IDÕK LEGJOBBJAI KÖZÉ SOROLOM UGY, HOGY KB. 70 ÉVE
NÉZEM A FILMEKET!
10/10
g.legrady 2012 jan. 03. - 19:32:32 10/10 Előzmény AvatáR Gil Maerth
(14/41)
Teljesen egyetértek Veled !
Kb. 20 éve vettem fel ezt a filmet videó szalagra. SZÍNES!
Azonban már szeretném felújítani. Uram bocsáss, SZÍNES változatban.
Megnéztem már fekete-fehérben is: Vagy 40%-ot veszít a hatásból.
Ami igazán bosszant az az, hogy utóbbi egy évben már kétszer vagy háromszor
leadták a "ff.,színes" csábító beharangozás után fekete-fehérben.
Igaz, a fekete is, a fehér is szín.
offtopic
ceia 2011 nov. 08. - 12:27:06
(13/41)
Az ilyen filmet kéne esti fõmûsoridõben adni, nem a Hazárd megye lordjait ..
AvatáR Gil Maerth 2011 szept. 14. - 11:07:11
(12/41)
adhatták volna a színes verziót (ha van olyan ) IGAZÁN !

mert így... élvezhetetlen. fõleg az esti képsorok, amikor az összes árnyalat egybeolvad.

a Film. markáns, nagy színészekkel.
minden kosztüm a helyén.
a történelmi hitelességgel sincsenek bajok, a problémák a valóságban is pont ezek voltak.
de azt nem hiszem, hogy egész Frankreich-be két (du, zwei, two) Luftwafe egység volt.


10/8 - mert klasszikus- de csak ha színes :(
8/10
Erika3 2011 szept. 13. - 20:36:32 8/10
(11/41)
Vagy hétvégén du.????
pot79 2011 szept. 13. - 19:04:45 Előzmény JocokaZero
(10/41)
Egyetértek, de miért nem lehet 19.00 órakor elkezdeni?
JocokaZero 2011 jan. 21. - 13:08:12
(9/41)
Valóban az egyik legjobb háborús film!
K. L. 2010 febr. 03. - 14:34:41
(8/41)
ez most szines vagy feket-fehér?:? mer imdn fekete-fehér de itt szines képek vannak.
10/10
zzoe 2009 ápr. 04. - 14:26:03 10/10
(7/41)
Különösebben már nem vonzanak a háborús filmek, de ez a film alap film, szerintem a legnagyszerûbb film, amit eddig ebben a mûfajban produkáltak /és persze "A piszkos tizenkettõ"!!:)/, több, a partraszállást feldolgozó filmet láttam, de ezt nem múlta fel eddig egyik sem, tárgyilagos próbál lenni, remek karaktereket hoz, kitûnõ szinészekkel...nagyon izgalmasan peregnek az események, annak ellenére is izgul az ember a storyn, h a történelem könyvekbõl már ismeri a végjátszmát.
Husi_ 2008 dec. 01. - 21:55:13
(6/41)
Nagyon jó film!!! Igazi klasszikus.
Anditos 2008 júl. 24. - 10:46:08
(5/41)
Valamikor 20 éve az egyik régi filmeket játszó moziba, bevallom, csak azért mentem el megnézni, mert szerepel benne Paul Anka. 16 évesen õ jobban érdekelt, mint a partraszállás. :-) Akkor még nem tudtam, hogy néz ki, és nagyon büszke voltam, amikor a beszédhangjáról felismertem. :-)
offtopic
Miki1900 2008 júl. 23. - 22:08:26
(4/41)
megnézném
10/10
Zajac 2007 dec. 23. - 06:52:07 10/10
(3/41)
Nekem is kedvenc háborús filmjeim közé tartozik,szintén fekete-fehérben van meg.
Akárhányszor nézzem ugyanolyan izgalmas.
Newcastle United 2007 febr. 22. - 08:43:47
(2/41)
Nekem is fekete-fehéren van meg felirattal, színesben még nem is láttam, de nem is nagyon érdekel. Elvenné az eredeti sajátos hangulatát.