Téma: A másik én

Kattrin 2008 aug. 17. - 19:12:58
(51/191)
8/10
Kicsit mást vártam, valami skizós dolgot, de így is nagyon tetszett.
9/10
offtopic
Miki1900 2008 júl. 22. - 16:37:48 9/10
(50/191)
9/10
Miki1900 2008 júl. 22. - 16:36:56 9/10
(49/191)
meg még csak ennyit, mert most olvastam és nagyon illik ide:

"Már a Manson-per is megosztotta az amerikai társadalmat, országszerte tüntetésekre került sor a gyilkosok érdekében. Az évek múlásával Mansonból és az elkövetõkbõl már-már kultikus figurák váltak, és felmerült annak lehetõsége is, hogy szabadlábra kerüljenek. Sharon Tate édesanyja, Doris Tate az 1980-as évek elején megdöbbenve értesült arról, hogy Leslie Van Houten (a LaBianca-gyilkosságok egyik résztvevõje) szabadon bocsátására aláírásgyûjtési kezdeményezés indult. Doris Tate ellenakcióba kezdett, 350 ezer aláírást gyûjtött a feltételes szabadlábra helyezés ellen. Az asszony az áldozatok jogaiért kezdett harcolni, és maga köré gyûjtötte azokat a szülõket is, akiknek gyermekei szintén erõszakos bûncselekmények áldozatául estek. Õ volt az elsõ civil személy, akinek 1984-ben megengedték, hogy részt vegyen egy feltételes szabadlábra helyezést megelõzõ meghallgatáson. Charles „Tex” Watsonról volt szó, Sharon egyik gyilkosáról. Az asszony azt mondta Watsonnak az eljárás során: „Miféle kegyelmet tanúsított Ön a lányom iránt, amikor õ az életéért könyörgött? Milyen kegyelmet gyakorolt Ön, mikor õ azt mondta: »Legalább addig hagyjatok élni, míg megszülöm a gyermekem, és csak azután öljetek meg!«? Õ és a többi hét vagy esetleg több áldozat vajon ki tud kelni a sírjából, hogy Önnel együtt visszatérjenek az emberek közé? Magában nem lehet megbízni.”"
9/10
offtopic
Miki1900 2008 júl. 22. - 14:57:12 9/10 Előzmény eugénia22
(48/191)
"lift gombja miatt kezd gyanakodni a nõre"

ez mi? erre nem emlékszem.
9/10
offtopic
Miki1900 2008 júl. 22. - 13:50:50 9/10 Előzmény myatom
(47/191)
Tessék!

http://youtube.com/watch?v=jPw7R61pRpU
egy szenzációs magyar sorozatról van szó. azt hiszem ezzel mindannyian egyetértünk.
9/10
Miki1900 2008 júl. 22. - 13:43:55 9/10 Előzmény myatom
(46/191)
bizony ebben látom én is a bökkenõt. ha mindenki ezt megcsinálná, nyilvánvaló, h tömegmészárlások lennének és ártatlanok kerülhetnének veszélybe. a közbiztonság nulla lenne. szerencsére Magyarország nem USA, itt nincsenek legálisan kapható, mindenki számára elérhetõ fegyverek. csak a feketepiacon. és szinte csak a bûnözõk használják õket itt, olyanok amelyeket Jodie lelõtt ott.
arról nem is beszélve, h a bosszúálók sok esetben rosszul is dönthetnek, ezért is van szükség az állam fennhatóságára.
9/10
offtopic
Miki1900 2008 júl. 22. - 13:35:14 9/10 Előzmény myatom
(45/191)
"Van a végletekig tiszteletbentartó típusú (halálbüntetés teljeskörû eltörlése, eutanáziának szinte még a gondolatának is tiltása), és van bõven példa a másik végletrõl is: abortusz meg különösen tragikus érvrendszerei, a kábítószer-legalizálás, a halálba is torkolló társadalmi nyomorral szembeni nagyfokú érzéketlenség. "

na most ezt jól összekeverted. a végletek különböznek egymástól, nem lehet csoportosítani a különféle dolgokat. úgy értem én halálbüntetés mellett vagyok, mégis tiltok minden drogot.
lehet, h félreértem, de nem hiszem.
9/10
Miki1900 2008 júl. 22. - 13:28:30 9/10 Előzmény Suz
(44/191)
Azért nem olyan egyértelmû az a "nem".
Igazság, ha õ is azt kapja, amit õ megcsinált mással, másokkal. Ha gyilkolt gyilkolják meg, ugyanazzal a módszerrel, mert ezek olyan emberek, akik képtelenek az empátiára.

Ez csak a pacifista embereknek barbárság. Azt gondolom, h csak az élhet teljes életet, aki mindenbõl felszed egy kicsit. Pacifizmusból éppúgy, mint militarizmusból.

nem muszáj persze az ököljognak érvényesülnie (aminek felvetése nagyon divatos lett ismét az 1700-as évek után), ezt megcsinálhatja az állam is. ahogy meg is csinálja, egyes amerikai államban még mindig van halálbüntetés.

A film nekem is tetszett.
10/10
ghiggia 2008 jún. 15. - 01:59:08 10/10
(43/191)
Nagyon király film!!!
6/10
Hörcsögg 2008 jún. 12. - 02:18:22 6/10
(42/191)
Nos, sajna ez volt az a film amiért sajnáltam az ezresemet a megnézése után. De azért ígyis kap egy 6ost.
eugénia22 2008 máj. 02. - 16:24:04
(41/191)
Mint már írtam,nekem tetszett.Nekem egy baki tünt fel rögtön,már írtam is,de leírom még egyszer.Van egy jelenet,azt hiszem, amikor veszi a pisztolyt,krémszínû polóban van,aztán hirtelen átváltozik vörössé a poló.Vagy az is bakinak számít,szerintem,hogy a lift gombja miatt kezd gyanakodni rá a rendõr.De jó film,és tetszett.
10/10
Vérbeli 2008 máj. 02. - 16:17:47 10/10
(40/191)
A parommal egyutt neztuk vegig es szamomra egy izgalmas, porgo, elgondolkodtato, es hatasos befejezese van. Nekunk bejott!
8/10
skillet 2008 márc. 14. - 22:06:29 8/10
(39/191)
jó film. én amúgy is szeretem jodie foster-t. szerintem jól alakított. engem megérintett a film. és bele tudtam magam élni a fõszereplõ helyébe. nem lehet kellemes ha ilyen csúnyán összeverik az embert a szerelmével együtt, és az egyikük túléli. más filmben is biztos volt már hasonló sztori, de itt úgy tûnik jobban hatása alá kerültem. az mondjuk meleg, hogy miután kijött a kórházból, nem sokra rá ment volna a párja után, ha akkor a közértben nincs nála stukker. hihetõ. mert mocskos ez a világ, és egyre mocskosabb. nem szívesen laknék amerikában, fõleg nem hasonló környéken. de azért mifelénk is vannak cifra dolgok néha...
eugénia22 2008 márc. 12. - 19:24:30
(38/191)
Nekem tetszett.Nem volt benne az a sablon,hogy összejön a rendõrrel.A sztori is tetszett.10-bõl 8.A rendõrt alakító színész játéka jobban tetszett, mint a nõifõszereplõé,szerintem nem volt annyira meggyõzõ, mint amilyennek kellett volna lennie.Nem volt tökéletes az operatõrimunka,de volt benne fantázia.A forgatókönyv eléggé hasonlít egy másik filmre, amiben egy férfi családját megölték, és õ is járta az éjszakákat.Azt hiszem a címe a Bosszú ágya,de engem nem zavar a hasonlóság.Vannak benne szerintem apróbb hibák,talán fõleg a forgatókönyvben,(de például hirtelen átváltozott a krém színû felsõ vörössé,de ez nem olyan fontos),inkább olyasmi,mint a lift gombja miatt kezd gyanakodni a nõre.Na mindegy, nem egy rossz film.Voltak egész jó jelenetek a filmben, és jó ötletek is, a forgatókönyvben.8-asra értékelem a filmet.
3/10
enskore 2008 márc. 07. - 19:09:33 3/10
(37/191)
igen, igen, igen, és még kismillió film van ilyen témában, és ez a példány jóesetben is egy gyenge közepes. az abszolút fav a fûrész renezõjének változata, a 2007-es Death Sentence. (magyarul Halálos Ítélet, vagy hasonló semmitmondó címe van, mégis nagyon-nagyon jó cucc! <- mindenkinet ajánlom!)
Lylus 2008 márc. 07. - 07:09:14 Előzmény taen
(36/191)
Nagyon köszönöm!!!
taen 2008 márc. 05. - 15:33:03 Előzmény Lylus
(35/191)
a szám címe és elõadója Sarah McLachlan: Answer. A filmben is elõjön egyszer, nagyon szép szám!
Lylus 2008 márc. 04. - 20:58:44
(34/191)
Sziasztok!

Tudna valaki segíteni, mi a címe annak a számnak, ami a film végén szól? Nagyon megköszönném :)
10/10
hozzászóló 2008 febr. 27. - 15:05:08 10/10
(33/191)
köszi
10/10
myatom 2008 febr. 26. - 15:41:33 10/10 Előzmény hozzászóló
(32/191)
Erica Bain - Ráckevei Anna. A nyomozóé pedig Kálid Artúr (emlékszem õ volt az egyik katona az Angyalbõrben; neki mondja Kárádi -> hogy "ragyogjon minden a tisztaságtól, a fekete is fehér legyen, de ez magára nem vonatkozik olajbogyó!")