Meztelen női seggel kezdődik a történet, aztán a lányka végig kérdezgeti a testrészeit, hogy tetszik e férfinek. Az meg ahelyett, hogy rászólna, engedelmesen válaszolgat, hogy "igen, igen".
Utána értelmetlen párbeszédek következnek, amit fordítanak is, hogy több idő teljen vele. 20 perc elég volt belőle.

Erdekes volt latni, ahogy nagyon lassan lepesrol lepesre es csikicsukizva egyszerre haladnak benne parhuzamosan az emberek erzelmileg arra.. amerre haladtak vegul, kimondatlan hattergondolatokkal, de valahogy eloben is pont az ilyen szinleleseket probalom elkerulni, ugyhogy elethu volt annyira, hogy nagyon idegesitsen, es mar a veget varjam filmnezes kozben.

Csak annak, aki nem tudja megtölteni tartalommal, saját egyénisége, gondolatai, fantáziája szerint. Végtelenek a lehetőségek.

Ha megszeretsz valakit, és kiderül róla, hogy embert ölt, vagy liberális, akkor is szeretni fogod.

Felkavaró.

"Szerelmük végét jelenti?" Milyen szerelmük? Ami nincs, annak vége se lehet. Vagy az hogy dugnak, az már szerelem? Azt élvezetnek, testi örömöknek nevezik, nem szerelemnek. Ezek az emberek a film egyetlen pillanatában se szerették egymást. Végigkínlódják minden percét. A szeretet vagy szerelem sokkal több érzelmi hatás, a másik fél összes tulajdonságának ismeretével és elfogadásával.

Hülyeség ez a film. Ez a pár soha nem szerette egymást. Mert akit szeretek, azt nem tudom megvetni, akármit tehet, mindig szeretni fogom. Végülis azért szeretem amilyen. Ha meg meg tudom vetni valamiért, akkor nem szeretem. Se a rendezőnek, se a könyv írójának fogalma sincs arról mi az hogy szeretet. De ha nem szeretik egymást, akkor meg mi a lófasznak házasodnak össze? Dugni anélkül is lehet.

Bridget Bardot fenekének 5 percen át tartó mutogatásánál kevés erősebb nyitányt lehet elképzelni, de a továbbiakban nincs sok köszönet. Legalábbis számomra. A megvetés arról szól, hogy egy hollywoodi forgatókönyvíró a hires Fritz Lang-nál kap lehetőségét, hogy szcenáriót írjon a nagy noir rendezőnek. Neki (mármint az írónak) játssza a feleségét B. Bardot, akinek a bájait a férj előszeretettel dobná be az előrejutás érdekében. De ebből kb. csak annyit látunk, hogy hagyja a nőnek hogy beüljön a tipikus tenyérbemászó seggarc producer kocsijába. De semmi se történik akkor közöttük, és az se jön át egyértelműen, hogy a férj valóban hagyná-e, hogy más bármit is kezdjen a feleségével, csak sejtetik, hogy esetleg. A csávó további bűne, hogy egyszer rácsap a producer titkárnőjének a seggére. Aztán a feleség megelégeli, hogy arra használja a faszija feltételes módban, hogy szakmailag előrébb jusson, de a veszekedésükből az jön le, hogy sokkal inkább az említett seggre csapás zavarja. Nem is értem pontosan, mi volt a fő mozgatórugója, de egyszer csak bejelenti, hogy már nem szerelmes a férfiba, sőt megveti. Nem is az a baj, hogy ezt a folyamatot nem bontják ki és nem rágják a szánkba, mert az érzelmek és a kapcsolatok eleve kiszámíthatatlanok. Hanem, hogy túl színpadias az egész, és amikor egy jelenetet negyedórásra tolnak ki, és végig ez a valódi közlések nélküli diskurzus megy, az nekem egyszerűen fárasztó. És volt egy dallam, amibe Godard szerintem szerelmes volt, mert igyekszik minden kibaszott percbe beletuszkolni, ami egy idő után olyan idegesítő, hogy az arcom kapartam. És nem kell azt hinni, hogy van egyetlen szereplő is,aki normális vagy azonosulható, mert vagy egy hisztis picsát kell nézned, vagy egy pojácát, vagy egy önelégült barmot. Ez egyébként hiteles erre a világra nézve, amit Godard bemutat, szóval ezt nem is kéne hibaként felrónom, viszont a színészektől nem voltam elájulva. Szerintem ez, amit itt művelnek a színházba illene és nem a nagyvászonra.
Nyilván nem egy értékelhetetlen szar A megvetés. Látom benne, hogy mit akartak érzékeltetni, amit nagyon ritkán sikerült is, és nem én vagyok a célcsoport, de ezzel együtt is azt érzem, hogy a téma nem megfelelően lett feldolgozva. Egy ennyire vékony sztorira felhúzni egy filmet csak akkor lehet, ha minden színész brillírozik. Ha megvetést nem is érzek Godard filmje iránt, de 5 pontnál többet nem tudok rá adni.

2016. április 19-én, kedden 18 h-tól vetítjük a filmet az Esernyõsben. (Bp. Fõ tér 2.)

A könyv zseniális.Kíváncsi vagyok a filmre de azt hiszem a élményben nem érheti utol a könyvet.Vannak ilyen alkotások és persze fordítva is elõfordul.
Moravia írásait könnyû olvasni és stilisztikailag kifogástalan.

Óh, a végét el lehet ám bizonytalanítani egy lehetséges bûncselekmény irányába - csupán képekkel is könnyedén! :)

De a legjobb talán ez a rész lenne - extra narrációként az eleve esti-esõs-nagyvárosi-árnyékos közelihez:
"Nem, de ... - kezdi Emilia, és látom, hogy szép, máskor nyugodt és harmonikus arca elsötétül, mondhatnám szétesik valami fájó döbbenettõl."
Jó monoton, vészjósló hangon, miközben tényleg szétesik az arc képe egy áttûnés elõtt....
:)

Egyetértek.

Úgy érzem, Moravia könyvének magával ragadó hangulatát "egy az egyben" adaptáció esetén film noir stílusban filmesíthetnék meg ... de a könyv persze akkor sem lenne pótolható.

:)

Ha az ember a film megnézése elõtt elolvassa a könyvet, akkor lelövi magának a film végének a csattanóját. Az a bizonyos történés pedig nyilván lényege az egész történetnek. Tehát fontos lehet az elsõ nézésnél az az élmény, hogy nem tudjuk a végét a sztorinak.

A könyv és a film más-más dolgot tart fontosnak, és csak a magjuk közös. A könyvrõl most nem beszélnék sokat. A legfontosabb: nem emlékszem benne olyan részre, ami Emilia-t butának írná le...

Ebbe a filmbe nem is kell több Moravia könyvébõl. Godard átírta a szöveget, mégpedig úgy, hogy általánosabban meséljen férfi és nõ tragikus szépségû örök küzdelmérõl-örömérõl, amit röviden szerelemnek is szoktak hívni. Moravia egy ettõl konkrétabb esettel foglalkozik, bár õ is általánosítja az általa bemutatott problémát: a modern társdalomban az elidegenedett házastársak borzalmas esete sejthetõen más párokkal is elõfordulhat, sõt...
Az író és a rendezõ más-más eszközöket használ, mert más a céljuk, mondanivlójuk. Godard szerint - lásd a gyönyörû zenét és képeket, és a klasszikus példát (a szépen filmezett görög szobrokat) - a szerelem reménytelen tragikussága mellett is szép. És ez a szépség egyszerre éteri és érzéki. Bardot lába, háta, feneke olyan gyönyörû és annyira szexualitással teli, mint semmi hasonló JLG filmjeibõl... és ide kapcsolódnak a meztelen úszás vibráló jeleneteit is.

Godard kihagyta pl. a könyv álom-rémálom-jelenetét, ami pedig ott talán a legfontosabb - mert nem volt rá szüksége. Egész más lett a filmrendezõ alakja is a filmben, mint a könyvben volt. Az Il disprezzo-ban Rheingold (a neve is primitív utalás A Rajna kincsére) egy idejét múlt, korlátolt, citromba harapott iparos, aki mindent freudi-wagneri szabásminta szerint varr filmre, de ennek ellenére nagy mûvésznek hiszi magát. Ellenben a Le mépris-ben Fritz Lang az egyetlen mûvelt és érzékeny, bölcs és életvidám alak. Tetszik neki az élet minden szépsége: öröm nézni, ahogy a problémás emberekkel és helyzetekkel bánik. Ahogy a vadbarom producert kezeli, azt már tanítani kellene... és valódi nevén, Fritz Langnak hívják a filmben - azért, hogy képviselje a Német Némafilmet és a Film Noirt, hogy a többi munkájáról ne is beszéljünk...

De hát milyen ajakbiggyesztést és érzelmi instabilitást is mutathatna egy nõ, akinek a férje többször rátukmálja õt egy bunkóra... Ráadásul folyton a fejére olvassa, hogy õ bizony a nõ miatt áldozza fel a karrierjét. És legfõképpen nem szeretkezik vele eleget... Michel Piccoli kiválóan tudott hozni egy ilyen töketlen figurát, igazi nagy színész, pedig benne aztán volt libidó!

Nem hiszem azt sem, hogy Moravia elmagyarázza a könyvében Emilia érzelemváltozásait és cselekedeteinek mozgatórugóit - hiszen pont ez a kifürkészhetetlen talány a könyv lényege. Sajnos Camus Közönye túl közel van ide, viszont a hibákat szépen javítja Godard a klasszikus szépség és a filmes mûalkotás problematikája felé való eltolással.

A filméli szereplõknél az intelligencia nem téma, nem erre fókuszál - leszámítva a már említett Langot. Bardot természetesen soha nem volt túl okos nõ, de ebbe az egy Godard filmbe azért belefért. Viszont itt nem a saját nevén szerepel, mint Fritz Lang, ne azonosítsuk tehát a színésznõt a szerepével.

Jó hosszú lett ez a hozzászólás - mint a kígyó vagy a temetési menet...

Valóban gyönyörû szép és okos film.
A legjobb Godard. Csak élni kell hozzá... húszévesen megnéztem és unalmasnak találtam. Ma a legjobb férfi-nõ filmek közé sorolom.
És Nyolc és fél egyik legjobb párdarabjának tartom.

A zene és a táj (emberi test és természeti kép egysége) valóban a csodálatos kategóriába emelik...

Viszont Camille nem hisztis fruska.
Egyáltalán nem.
Ha valaki egy kicsit is így gondolja, akkor szemellenzõvel olvasta a könyvet, és elképesztõen szûk látókörûen nézte meg a filmet.

Talán a legjobb (és legmélyebb) Godard film, de annyi bizonyos, hogy hozzám ez áll a legközelebb, azok közül, amiket láttam. Erõs, hátborzongatóan szuggesztív film. A Moravia regény is nagyszerû, és ez azzal együtt is kiváló adaptációnak mondható, hogy szabadon kezeli az anyagot. Fritz Lang szerepeltetése pedig igaz kuriózum (állítólag a filmbéli filmet tényleg õ rendezte).
Pár évvel ezelõtt láttam A megvetést, a közeljövõben újra fogom nézni, kíváncsi vagyok változik-e a véleményem.