10/10
Rojita 2023 máj. 21. - 16:04:45 10/10
(1195/1395)
A sorozat minden egyes karakterének van egy csak Rá jellemző tulajdonsága, amivel tudjuk megkülönböztetni a többiektől. Ha ezt a tulajdonságát elhagyják, (és nem kap egy másik különleges tulajdonságot), akkor már is megszűnik a különlegessége és hétköznapian unalmas lesz.
Az alkoholista, lusta közmunkások, ha a jövő héttől megundorodnának az italtól, az életben többé a lábukat se tennék be a kocsmába, mi lenne? El tudjuk képzelni, h amint lejárt a munkaidejük, hazamennek és egy bögre tea mellett az egyikük elkezdené falni mondjuk a sci-fi könyveket, a másik pedig éjfélig fel se állna a tv elől. Jó lenne az nekünk?
Vagy a kedvesen bolondos Saci hirtelen "kitisztulna", elfelejtene minden eddigi téveszméjét és kristálytiszta logikával helyretenne mindenkit a faluban. Egyébként pedig esti iskolában töltené minden szabadidejét. Összeillenének akkor Lacival és tudnánk Rajtuk nevetni?
Vagy ha a két csökkent értelmi képességű rendőr hirtelen felsőbbségesen és lekezelően kezdenének viselkedni a falusiakkal, viccesek lennének?
A most felbukkant Józsi bizonyára rokona Bazsónak, azért kapta meg az utóbbira jellemző hadarós beszédet. Egyébként, a 2-3 jelenetében egy szavát sem értettem. Bazsóval is így voltunk az elején, aztán reklamálásunkra, a következő évadtól már érthetően hadar ez a rossz-múltú szélhámos.
Sztem, ez a Józsi nem lesz állandó szereplő, csak erre az epizódra látogatott ide.
Aki ráunt a kis falu változásra képtelen szereplőire, az ne nézze. Van csomó más csatorna és rengeteg más sorozat. Talál jobbat?
Én megemelem egyetlen (féltve őrzött és sosem hordott) kalapomat az alkotók előtt. Annyi könnyed humort és mégis felismerhetően magyar karaktert ábrázolnak, hogy nem hagyok ki egyetlen epizódod se. Sőt, akárhányadik ismétlésben is tudok Rajtuk nevetni.
Mindezek mellé vegyük észre a fk-író színészbarát igyekezetét is. Minél több szereplőt bevonni a képtelen kalandokba. (Gondolok most pld. a magamutogató Ildikó körül kavart performance-ra. Azt hiszem, mindegyik nő, hozzám hasonlóan, - nagyon rövid időn belül megszabadulnánk az ilyen erőszakos albérlőtől, úgy, hogy közben megváltoztatnánk a lány frizuráját és a szomszédok is hallhatnák a fejleményeket. Az egyértelmű konfliktust a forgatókönyv elegánsan és frappánsan megoldotta a szomszédság csoportos táncbemutatójával. Nyilvánvalóan túlzás, a való életben nem így oldjuk meg a családi perpatvart, de ez a könnyedség most is elismerésre méltó.)
Kívánok az alkotóknak és magunknak is soha véget nem érő falusi idillt ezzel a sorozattal.
8/10
tyrichie 2023 máj. 21. - 09:36:44 8/10
(1194/1395)
Bazsó beszédét lehet érteni, persze kell hozzá egy kis szleng ismeret, de ez a Józsi valóban katasztrófa. Saci az elején még vicces volt, de egy jó ideje már bosszantó. Kezd elfáradni ez a sorozat pedig jól indult.
10/10
Féderweisz Nünüke 2023 máj. 21. - 09:01:59 10/10
(1193/1395)
Drága jó RTL - már úgy összekeverte az évadokat, hogy kezd követhetetlenné válni az egész ! Mellesleg egyre laposabb, és úgymond "túlspilázott" is. Ámbár az elejétől kezdve nézem, 'asszem most jött el az a pillanat, hogy elegem van belőle.
8/10
napraforgó 2023 máj. 21. - 07:37:53 8/10 Előzmény luci87
(1192/1395)
Na igen, Bazsó beszédét sem érteni, erre most van egy másik hülye, akiét még annyira sem. Nem tudom, ki hogy van vele, de én utálom, ha nem értem valaki beszédét. Általában visszakérdezek, egyszer, kétszer, aztán ha még azután sem értem, hát mérges leszek és kijelentem, hogy akkor nem is érdekel. Ha valaki nem képes értelmesen, érthetően szólni hozzám, hát inkább ne is beszéljen.

Már az is furcsa volt, amikor a vetélkedőben Nellit arra kényszerítették, hogy tájszólásban beszéljen. Lau, mondta, és a játékvezető nem értette, hogy az a ló. Na ott még valamennyire vicces volt ez, de ha valaki nem képes érthetően beszélni, az nem vicces, hanem idegesítő, zavaró.
-------------------
Saci is kezd nagyon idegesítő lenni, kicsit sem vicces, hogy annyira ostoba.
-------------------
A rendőrök ostobasága is szánalmas, valahogy azt sugallja, hogy aki nem képes mást csinálni, valami értelmes munkát, az még rendőrnek jó lesz. Szomorú.
5/10
luci87 2023 máj. 21. - 06:28:50 5/10
(1191/1395)
A hülye rendőrök most se maradhattak ki,elég szánalmas volt a kaméleonkeresésük,időhuzás.

Nem tudom miért kellett ezt a Józsi nevu tagot behozni,kije ő egyátalán Bazsónak? Nem értettem..-ahogy szinte az egész beszédét...Ki ez a szinész,ritka ellenszenves a fizimiskája is.-

Érthetetlen beszédűből egy is elég lett volna,kár volt még egyet behozni..
8/10
napraforgó 2023 máj. 07. - 17:14:55 8/10
(1190/1395)
Két ilyen hülye rendőrt! Még Ökörapátiban sem ennyire félnótásak. Nem tudnak Zsoltra semmi terhelőt, hát kitalálnak mindenfélét és ráadásul telekürtölik vele a falut. Ahelyett, hogy örülnének, hogy nincsenek bűnözők a faluban.(Majdnem azt írtam, hogy problémás emberek, de aztán letettem róla, hisz itt szinte mindenki problémás...)
1/10
topik1960@gmail.com 2023 máj. 07. - 16:03:12 1/10
(1189/1395)
A mostani részek kezdenek egyre rosszabbak lenni! El kellene felejteni ezt a Pali bácsi Bazsó saci vonalat! Elsőre még érdekes volt,másodjára még elment. A többi meg már idegesítő , unalmas , borzalmas , nézhetetlen kategória lett!
offtopic
guess.who 2023 máj. 01. - 08:05:58 Előzmény napraforgó
(1188/1395)
Tudom, ezért is lepődtem meg, hogy használtad a szót. :) (Egyébként konkrétan a nagyon szabados viselkedésükkel pénzt kereső nőneműekre szokták használni.)
8/10
offtopic
napraforgó 2023 máj. 01. - 07:47:56 8/10 Előzmény guess.who
(1187/1395)
Mire gondoltál? A rüfkére? Az a szótár szerint pimasz, szemtelen, szabados viselkedésű leányt jelent. És ez nagyon is ráillik Ildikóra. Amúgy semmi közöm Szebolcshoz, tősgyökeres Pesti vagyok.
offtopic
guess.who 2023 máj. 01. - 07:39:09 Előzmény napraforgó
(1186/1395)
De régen nem hallottam már ezt a szót! Bár én úgy tudtam, Szabolcsban használják... :)
offtopic
guess.who 2023 máj. 01. - 07:38:41 Előzmény napraforgó
(1185/1395)
Zűrzavaros ez az egész mese (mármint NEM az, amit leírtál, hanem amit az írók összehordtak Ildikó visszahozásának kedvéért), ahogy egyébként zűrzavaros volt Zsoltiék költözködése is: eredetileg egy olyan házba költöztek be, amelyik (ha az utcáról nézünk a kapura) az udvar BAL oldalán volt, alacsonyan, talán 2-3 lépcső volt a bejárati ajtóig, amelyik az udvarra nézett (ebben volt az, hogy Viki hisztériázott, hogy nincs térerő, aztán Zsolti megmutatta neki, hogy a szoba sarkában a plafon alatt van; illetve ebben szerelt eredetileg villanyt Gyuri nekik). Aztán bármiféle magyarázat nélkül váltottak egyik részről a másikra, és elkezdtek lakni egy olyan házban, aminek csak egy nadrágszíjnyi udvara volt, ahová az a kis kocsijuk éppen befért, és ettől az udvartól a ház JOBBRA volt, magas volt a lábazata, a bejárat pedig ennek megfelelően hosszú lépcső után következett, és az ajtó az utca felé nézett. Ebben a házban volt rendszeres a tányértördelős üvöltözés (amikor egyszer még Stoki is kivonult a rikácsolásra). Na, erről a házról állították aztán később, hogy összedőlt, és ezért költöztek Erikáék házába.
Különben az kicsit érthetetlen, hogy hogyan kaphattak fészekrakó hitelt egy olyan romhalmazra, ami simán összedőlt pár hónap, esetleg egy-két év után - és ha már rég nincs ház sem, akkor mégis mire fizetnek?! És persze erre a hitelre hivatkozva nem válnak el Zsoltiék és erre hivatkozva nem költözött el Viki eddig, de úgy látszik a "londoni ösztöndíj" komolyabb jogállású, mint a hitel. :)
8/10
napraforgó 2023 máj. 01. - 07:25:37 8/10 Előzmény guess.who
(1184/1395)
Nem tudom, hogy hogyan intézték jogilag a ház bérlését. De, eredetileg Zsolt és Viki a "fészekrakó" program keretében megvették (???!) volna azt a romos házat. Zsolti most is fizeti utána a részleteket (nyilván hitelt vettek fel rá).
Aztán, amikor a ház lakhatatlanná vált (talán összedőlt), akkor az önkormányzat bérelte ki nekik kárpótlásként Erikáék lakatlan ingatlanát. Vicces, de hárman költöztek, Zsolt és Viki, akik nyilván még azóta sem váltak el, és Nelli.

Erikáék szülei eléggé tisztában lehettek hármójuk kapcsolatával - lásd a fürdőszoba kifestéséről szóló részt. Hogy jutott el hozzájuk Viki elköltözésének híre az rejtély, de most oda költöztették az unokahúgukat, mivel a csaj nem akar a saját szüleihez visszaköltözni(!), náluk meg nem fér el. Ez konkrétan elhangzott! (ez utóbbi infó Anna Dének szól)
8/10
napraforgó 2023 máj. 01. - 07:14:11 8/10 Előzmény Anna Dé
(1183/1395)
Biztos nem tévedek, Ildikó az unokahúga Erikának. A szülők is ezzel jöttek, nem a lányuknak kerestek szállást, hanem az unokahúguknak. Az lehet, hogy Ildikó megpróbál rámászni Zsoltra, de Nellit elég vehemensnek látom, ő tuti nem hagyná, megtépné a kis rüfkét.
Anna Dé 2023 máj. 01. - 04:22:37 Előzmény napraforgó
(1182/1395)
Tévedés. :) Ildikó az az Erikának a húga. Valamelyik régebbi részben benne volt hogy a pasiját is elszerette. Mármint Ildikó az Erikáét. Aztan rámászott Gyurira is. Most meg gondolom Zsolt van sorba. Biztos azert hoztak vissza hogy megkavarja a szálakat. Amúgy én nagyon nem bírom. Nekem túl sok ez a nő. Mar a Baratok köztben is az volt.
offtopic
guess.who 2023 ápr. 30. - 19:32:31 Előzmény napraforgó
(1181/1395)
Nem az itteni stáblistára gondoltam (ez nyilván független a készítőktől), hanem az epizódokban levőre! Sem a főcímben, a figurás névlistában nincs ott Saci (Laci és Kati vannak egy jelenetben), sem az epizód végén levőben, ahol előbb a főbb szereplőket sorolják fel, aztán a mellékszereplőket és epizódszereplőket - de Sodró Eliza ott sem létezik, pedig azt aztán végképp a készítők írják...
offtopic
guess.who 2023 ápr. 30. - 19:29:53 Előzmény napraforgó
(1180/1395)
Szó szerint azt mondták most Erika anyjáék Ildikóról, hogy "elvált a férjétől és nincs hol laknia". Szóval nem csak élettársa volt a bumburnyák, azaz Laci biztosan nem a férje és így nem is használhatja a Berkics Lászlóné nevet...
Mindenesetre ettől még továbbra is enyhén szólva necces egy ilyen jellegű beköltöztetés jogilag. Erikáéknál még úgy-ahogy elfogadható, ha rokon, meg ha a szülőké a ház - de Zsoltiéknak senkije, és hát felteszem: készült valamilyen bérleti szerződés (főleg ha -ahogy mondod- az önkormi fizeti a bérleti díjukat!), egy ilyen beköltöztetősdi pedig minimum a szerződés felrúgása. Módosítani a szerződést ugyan lehet, de mindkét fél hozzájárulásával és bizonyos határidő kikötésével, szóval semmiképp nem úgy, hogy beállítanak, hogy "már mától itt lakik és kész" (no és nem szólva arról sem, hogy ezt a szerződésmódosítást láthatóan nem foglalták írásba, csak szóban mondták a szülők el, tehát jogilag ez egy semmi, Ildikót azonnali hatállyal kidobhatják Zsoltiék).
8/10
napraforgó 2023 ápr. 30. - 19:21:35 8/10 Előzmény guess.who
(1179/1395)
Igazad van, Saci nevét is feltüntethetnék és persze a Pali bácsiét is. De Fehér Tibor (Zsolt) és Töröcsik Franciska (Viki) nevét sem látom itt fentebb. Sőt az új kocsmárosnőét, Éváét sem.
8/10
napraforgó 2023 ápr. 30. - 19:16:05 8/10 Előzmény guess.who
(1178/1395)
Én úgy emlékszem, hogy az a ház Erika szüleié, valószínűleg a lányuknak vették, de talán még a nevükön van telekkönyvileg. Ildikó Erika unokatestvére, nem a barátnője. Látszott is, hogy nem is voltak annyira jóban, de mint rokont azért csak megtűrte, amikor az épp aktuális krapekjával szakított és beállított hozzájuk. Gyuri meg kifejezetten utálta Ildikót.
Ildikó talán a Lacitól való válása után hozzáment a Norbijához, de lehet, hogy nem. Ha csak az élettársa volt és nem a férje, akkor akár meg is tarthatta Lacika vezetéknevét. De az is lehet, hogy csak froclizni akarta Sacit. Ez majd kiderül.
offtopic
guess.who 2023 ápr. 30. - 18:52:13 Előzmény janderka
(1177/1395)
Így-így: Peller Anna érthetetlen volt a pispek részegeskedése miatti megbotránkozásával, hiszen nem is túl sok résszel ezelőtt ő maga is évadzáró jelenetként csontrészeg lett Reviczky pálinkájától...
offtopic
guess.who 2023 ápr. 30. - 18:46:08 Előzmény napraforgó
(1176/1395)
Az első bekezdéseddel egyetértek: nagyon hullámzó, attól függ, hogyan sminkelik és honnan fényképezik. Törőcsik Franciska -bár ez nagyon ízlés kérdése- valóban szebb, de hát az állandóan rikácsoló Vikit végső soron érthető, hogy Zsolti lecserélte tulajdonképpen bárkire. :) TF egyébként szerintem a "más irányú elfoglaltságai" (kurzusfilmek) miatt lépett ki. De tényleg meglepő volt, hogy egyetlen rész alatt ki is írták

Ildikó megjelenését én sem értettem: azért még ha albérlők is Zsolték, akkor sem rendelkezhetnek így, egyik napról a másikra a tulajdonosok (akik ráadásul nem is Erika szülei, tehát ők meg végképp nem szólhatnának bele). Arról nem is szólva, hogy nekem az rémlik, hogy Ildikó Erika barátnője, tehát még csak nem is rokon...
Viszont szerintem Ildikó és Laci elváltak hivatalosan is (mikor Ildikó beleesett a vizesárokba, akkor volt szerintem, hogy aláírták a válási papírokat és még fricskázgatta Ildikó Lacit, hogy végleg megszabadul tőle), ráadásul Erika anyjáék azzal állítottak be Zsoltékhoz, hogy Ildikó ELVÁLT attól az izomagyú suttyótól és nagyon kivan - erre most Berkics Lászlónéként mutatkozik be Sacinak? Mivaaaan?!?!?! Szegény Sacikával már eljátszatták kétszer a féltékenykedőst (Döbrösi Laurát és Pokorny Liát is egy-egy részig vegzálta), nem értem, miért kell még egyszer?
Ami viszont egyre csúnyább, hogy annak ellenére, hogy Saci már vagy másfél évad óta elég fontos figura, mégis sem a főcímben, sem a stáblistában, a főbb és a mellékszereplőknél SINCS ott Sodró Eliza neve. Hogy egy epizódszereplő kimarad véletlenül, azt még csak-csak megértem, de hogy Saci?!