Téma: A mintadiák

Rita Oláh 2016 okt. 30. - 10:25:19
(42/42)
Nagyon szeretem az igaz történeteket és ez egy nagyon bájos kis film. Tanulságos és reménykeltõ, egy olyan kissé sérült embernek, mint én is vagyok, akinek a problémája nehezíti az embert céljai elérésében és a munka világába való beilleszkedésében, hogy ne adja fel.
pneklara 2015 okt. 11. - 10:08:57
(41/42)
A film alapja valóságos történet. Bobo egy szép arcú, okos tekintetû kisfiú, aki beteg: Tourette szindrómában szenved. Ez egy idegi betegség, kísérõje a tic:hangokat, mozdulatokat ismételget, s ez idegesítõ, zavaró a környezete számára. Bobo tanár szeretne lenni. A film arról szól, sikerül-e ez neki, lesz-e igazgató, aki bizalmat szavaz neki, a néha kegyetlen gyerekek elfogadják-e ezt a másságot, a szülõk támogatják-e, hogy gyermekük nevelését "ilyen" tanárra bízzák?
Szép film, néha könnyeket is fakaszt. Nagyon helyes, nyílt arcú férfit találtak a szerepre, talán így könnyebb is megérteni, elfogadni, mint azokat, akik a Tourette mellett még elõnytelen külsejûek is. De Amerikában minden lehetséges és könnyebben megy.
Én Nárai Erika hangját szeretem, de nem mindenkor passzol az adott szereplõhöz. Ha gyerekként ezt a hangot kellene minden nap elviselni az anyámtól, valamilyen szindróma nálam is kiütközne.
10/10
NADALFAN 2015 aug. 31. - 19:11:00 10/10
(40/42)
A film tényleg hibátlan.Ráadásul a közelemben lakik egy ugyanilyen betegségben szenvedõ férfi. Gondoltam hogy valamilyen idegi alapon van a betegsége , de hideg rázott amikor láttam és hallottam hogy mindig ugat. Most már megértem hogy miért is ,az ilyen filmek mint felvilágosítóként is üzennek nekünk egészségeseknek ,hogy fogadjuk el az ilyen betegséget is mint ez. de ez amit a filmben elért ezzel betegséggel az igazán felemelõ!
10/10
10/10
atisarts 2013 okt. 08. - 13:59:32 10/10 Előzmény jeffero
(39/42)
Szia :) Neked hogyan van meg az eredeti szinkronos verzió? :)
10/10
atisarts 2013 okt. 08. - 13:57:51 10/10 Előzmény sugar3
(38/42)
Ez az egyik legszebb film, amit valaha láttam. Pasi létemre a film közben 3 alkalommal sírtam el magam. Szomorú, hogy még nem jelent meg DVD-n. Mindenképp nézzétek meg. :)
10/10
sugar3 2013 ápr. 07. - 16:34:12 10/10
(37/42)
Csillagos 10/10. Csak ajánlani tudom gyereknek, felnõttnek egyaránt.
8/10
Ze74 2012 dec. 02. - 22:36:07 8/10
(36/42)
Nagyon szép film,és még meg is történt.
A végén azért kicsordult a könnyem,ezt kevés film tudja elérni nálam.
Mindenkinek ajánlom.Tanulságos.
10/10
offtopic
Sz22 2012 aug. 19. - 18:05:55 10/10 Előzmény jeffero
(35/42)
A fem3-as szinkronnal is csodálatos, talán még kicsit job is:), de a lényeg, ugyanolyan nagy élmény, mint mikor a movies 24-en láttam.
Megható, tanúlságos, több szó nincs is rá... Mindenkinek látni kell akár többször is!
10/10
felhasznalo_nev 2012 júl. 07. - 07:34:44 10/10
(34/42)
Ez a tolerancia, ez a küzdelem és, szerencsére, néha a valóság is. 10/10
10/10
katibb 2012 júl. 06. - 22:26:28 10/10
(33/42)
Nagyszerû film, jó lenne bemutatni osztályfõnöki órán, mint a tolerancia és a küzdeni tudás példáját!
Íme, mire képes az ember, ha hisz önmagában!És mire képes, ha esélyt adnak neki a bizonyításra!
Felemelõ film.
Tibag05 2012 júl. 06. - 14:16:52 Előzmény bluebird
(32/42)
bluebird!
"Jó tudni, hogy vannak, akik a magától értetõdõen, természetesen, felesleges ideológiák gyártása nélkül képesek elfogadni a másságot."

JÓ LENNE TUDNI!!!!!!
csak a filmekben...!!!
mrlujoak 2012 jún. 18. - 01:13:22
(31/42)
Nagyon megérintett a film. Logikus, ésszerû, nem tündérmese volt, de mégis tanulságos, és nagyon emberi. Mind a pozitív, mind a negatív értelemben.
Többször megkönnyeztem a cselekményt, és bizony nagyon megérte megnézni!

Mindenkinek csak ajánlani tudom!
olahmiki1959 2012 jún. 06. - 22:10:49
(30/42)
Azt hittem, egy tipikus amerikai "szájbarágós" tanmese lesz, giccses, könnyfakasztó jelenetekkel, de nagyon kellemesen csalódtam. Egy valódi problémára világít rá a film, egy tulajdonképpen gyógyíthatatlan beteg ember küzdelmére, aki minden akadályt legyõzve végül eléri, amit szeretne, a társadalom, a barátok, a legközelebbi hozzátartozók értetlenkedése ellenére.
A fõszereplõ srác egy rendkívül rokonszenves fiatal színész, eddig nem nagyon láttam más filmben, de remélem, hallunk még róla, mert nagyon tetszett a játéka, teljesen természetes módon, nem "túljátszva" a szerepét, mutatta be ennek a srácnak az életét, küzdelmeit, és végül sikereit a munkában, a szerelemben és minden téren.
A szinkron is tökéletesen passzolt a figurához, és az összes többi szereplõhöz is, ami manapság egyre ritkább, sajnos.
Nagyon tetszett a film, valóban csak ajánlani tudom mindenkinek, és jó lenne, ha nem csak a FEM3-on, a sokak számára elérhetetlen csatornán adnák le, hanem nagyobb tv-kben is.
10/10.
10/10
zetorka 2012 jún. 05. - 17:41:08 10/10
(29/42)
mindenkinek csak ajánlani tudom!
10/10
bluebird 2012 jún. 03. - 10:22:50 10/10
(28/42)
Csak a buta és érthetetlen címferdítést nem értem. Semmi mintadiákság nincs benne, inkább arra utal, hogy ereje van kiállni egy osztály elé, hogy elfogadtassa magát, ahelyett, hogy a négy fal közé bújna.
10/10
bluebird 2012 jún. 03. - 10:10:10 10/10 Előzmény toinette
(27/42)
Nagyon szép film, s jó tudni, hogy igaz! Jó tudni, hogy vannak, akik a magától értetõdõen, természetesen, felesleges ideológiák gyártása nélkül képesek elfogadni a másságot. Vajon mi lett volna ebbõl a fiúból, ha máshová, mondjuk ide születik?
toinette 2012 jún. 02. - 21:17:33
(26/42)
Nagyon szeretem ezt a filmet!!:) Örülök, hogy megint adják, régen láttam.
Sajnos az elejérõl lemaradtam, de így is jó!!
offtopic
jeffero 2012 jún. 02. - 20:17:58
(25/42)
A FEM3 úgy hallom most másik szinkronnal adja, így ha esetleg valakinek nem tetszett a szinkron régebben a Movies24-en, most tehet még egy próbát vele. Bár a hangok hasonlónak tûnnek, a fordítás, a szöveg tér el valamennyire, a Movies24-es felvételemmel összehasonlítva.
editmaur 2011 febr. 20. - 19:03:21
(24/42)
Nagyon jó kis film mindig aktuális témával. Érdemes megnézni.
10/10
picuro71 2011 jan. 20. - 14:22:08 10/10 Előzmény ekenemarta56
(23/42)
A film nálam 10/10-es osztályzatot kap. Elfogultságból. Teljesen egyetértek a hozzászólással. Én mozgássérült vagyok. Több iskolát kijártam. De nem egyszer elõfordult, hogy a jelentkezésnél a munkahelyen, vagy a kísérõmmel álltak szóba, vagy megkérdezték tudok-e egyáltalán írni. Piszok megalázó, ha átnéznek rajtam csak mert más vagyok.