Fellini Édes életét nagyon szeretem de ez valami förtelem.Kidobott ,elvesztegetett idõ.Senkinek nem ajánlom.

****SPOILER*****

Hasonló érzések dolgoztak bennem, amikor ezt a filmet néztem. Nagyon elgondolkodtató és egyben ijesztõ a szereplõk egyéni tragédiája. Jep ismeri vagy meglátja kinek mi lakozik az álarca mögött. Az életének nagy ígérete elhagyta és ez tévelygésre ítélte és ebbõl a börtönbõl nem szabadul.

Különleges film, nem egyszerû, "több ismeretlenes". 10/9

Nem ajánlom senkinek. Egy vízszintes vonallal lehet jellemezni a filmet. 10/3

Remek film.
Mi az élet értelme? Hogy JÓ !

***SPOILER***

Lehet, csak mi, az ember gondoljuk túl és romlik el.
És akkor bizony esélyes, hogy a létezés a saját gondolati rárakódásainktól guanóvá válik. Ebben zseni a film. Egyfelõl harsognak a színek, és harsognak a lények benne. Mégis nagy azÛr'.
Mindenkinek igaza van… Mindenkinek igaza van a saját megítélése szerint, és mindenkinek joga van azt az életet élni, amit igaznak vél. Még akkor is, ha más ezzel kívülrõl nem ért egyet, illetve nem tartja igaznak. Ez a lelki ismeret - a saját lelkem ismerete. Ismerem én a lelkem? Jó kérdés. Az emberek 99%-a nem. Miért? Mert a személetük és viszonypontjaik nem igazak. Nem igazak, de itt a földön mára már 2014-re legálissá váltak. Mert minden legális lett. Így alakult és nem mondanám, hogy ez rossz. Nem is olyan régen, még a hosszú hajú férfiakat is "üldözték", és volt idõ amikor emberek egymást öldökölték mint cirkuszi látványosság (Colosseum). Mamár meg mivan? Miért írom ezt? Mert a film is ezt mutatja be szerintem a fõszereplõn keresztül. Elért a világ valahova, mostanra, ami csak szám 2014. De mi változott mondjuk 1814-hez képest, vagy bármilyen idõhöz képest. Az alapértékek bizonyosan nem. Csak a külcsín. Na az változott. Az információ mennyisége, és a hozzáférés lehetõsége változott. A minõsége a tartalma azonban nem. De a dolog csalóka. Mert míg a tárgyi kultúra, és a környezet változott és azt mondják "fejlõdött", a világ alapjai tehát semmit sem változtak.

A barátság az barátság, a szerelem az szerelem, mióta világ a világ. És JÓ.

A VIP-ek Jep-je olyan figura, akit a jó vesz körül - kívülrõl. És mivel a filmben a saját értékrendek szerint mindenkinek igaza van, neki is igaza van, ha ezt élvezi. És nekem is igazam van, mert azt látom, hogy van a felszínen megmutatkozó felszínesen látható jó, amit Jep él, és van az, amelyik mélyebb és az is jó. Mert ez a trükk ebben a filmben. Ettõl lesz Zseni. Az alakok az ember lények egy asztalnál ülnek és semmi közük nincs egymáshoz. Mindenki jó, de a mindenki felszínen látszó ártalmatlansága mögött mégis kong az üresség. Nem hat senki senkire.
Egyvalaki nem kong – szerintem. A Szent. Aki térden kúszik és vezekel, és példa. "Valami", ami nem e-világi körül-libegi, amit mindenki érez, de fel nem foghatják… Azért szent, mert a tartalma nem e világi, a cselekedete kiszakad a standardból, a monotóniából. Mára már érthetetlen és feldolgozhatatlan a 99% számára.

Jep lehetne a tarot szerinti a 22-es, a Bolond. De nem az, mert bár rengeteg tulajdonsága, és tette hasonlóvá teszi, mégis életét nem tölti meg tartalommal: a misztérium iránt – a szent iránt – érzéketlen, közönyös marad. Ezért lesz az léte tartalmatlan. Azt mondják rá: keres. Keresi Önmagát. Szerintem nem. Õ nem keres, Õ tévelyeg. Az nem ugyan az. Azért tévelyeg, mert nincs benne hála, és mivel nincs benne hála, ezért nincs benne öröm. Aki nem ürül az már már közönyös, ami pokol egyik legdurvább borzalma (aki nem hiszi nézze meg a norvég zseni filmjét: http://port.hu/a_kiallhatatlan_den_brysomme_mannenthe_bothersome_man/pls/fi/films.film_page?i_topic_id=2&i_film_id=83689&i_city_id=3372&i_county_id=1 )

Az alkotó tehát géniusz.
Nem a rendezõ, hanem a rendezõ rendezõje.
Megmutatja, hogy mennyire elkerülhetetlen a tartalom. A tartalom, amely feltölti a létet és létezéssé változtatja.
A tartalom ezt a filmet úgy töltötte föl, hogy alapvetõen a tartalma az ûrrõl szólt.
Üres maradt a tartalmas film, hogy Mi megérezhessük a magunk tartalmát…

Fellini mondta egyszer egy vele készített riportban:
" Mi olaszok a semmittevés mûvészei vagyunk, élünk mert nekünk ez élvezet, szeretünk, mert mindénél jobban óhajtjuk, ülünk évezredes kultúránk romjain és csak úgy átszõ minket a keresztény kultúra leple".
A nagy szépség olyan mint egy képeskönyv Rómáról, annak is arról a szegletérõl vagy férfiairól és nõijeirõl akik már feltûnnek az Édes élet kockáiról, hol kiégett egzisztencialistaként vagy cinikus megfigyelõként és mint egy folytatásként
megjelennek ebben a filmben is kortalanul, a társadalom lenyomataként. Olasz arisztokraták, mûvészek, dekadens vagy extrovertált figurák, egy-egy életfoszlánnyal. Pillanatokkal melyek számukra jelentõsek, vagy kevésbé azok, ne tán megrázóak és lehetnek halálosak is.
Mindennek a díszletét Róma adja az örök város, ahol több a történelmi díszlet és a tökéletességet célzó mûvészeti alkotás, mint az a kontraszt ami szereplõk kisszerûségét vagy kicsinyes céltalan pillanatait jelenti.
Mert a város az ami örök az ember aki benne él pedig csak egy pillant emlékkel, vágyódásokkal, elérhetetlen vagy meg nem valósult vágyakkal. Kétségbeesésekkel és végtelen társas magánnyal, amikor a legjobb buliban és üresség a kósza kapcsolatok kilátástalansága az semmit mondó szellemesség pillanatait nyújtja. Persze vannak kívülállók, az elsõ szerelem és vágyódás, örök szépsége, a történetbe bele simuló szereplõk akik csak az élet töredékes pillanatát hivatottak demonstrálni. Majd pedig a jelentõs karakterek akik meghatározzák az író életét.
Hiszen a "díszlet város" átmeneti lakójaként lehet partiról, partira mulatni a magányt csak a társ élet az ami a feledés mámorát adja. Persze lehet menekülni, vagy régi nagyságot siratni, netán rengeteg pénzzel "megvásárolni" a halál, végül csak a hit, a város marad, morálisa kérdések, hova tovább az egzisztencialistáknál is felvetett kérdések melyekre akarunk ugyan választ kapni csak úgy néz ki a mai napig is nehezen kapunk. Vagy csak egyszerûen kapaszkodókat keresünk, öngazolást létünk miértjére, vagy félelmeinket hordozzuk középszerûségünk valódiságától.
A céltalan lét, a napi aktualitás banalitására az élvezetek habzsolásában látjuk meg a tovább lépés lehetõségét. Pop, technó, alkohol, cigi, ajzószerek, a mámor kellékei, a feledés orákulumai. Közben felvirrad, besötétedik, a napok hol ólomlábakon járnak, hol pedig viharos gyorsasággal. Úgy látszik csak írónk az a bizonyos fix pont a történetben, de rá kell jöjjünk, hogy õ az elszalasztott élet várományosa, cinikus, kiégett bohém figura aki hol az elveszett fiatalságát, hol pedig a lét az új regény értelmét keresi akár: "A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük a mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság, és kalitkája; az emberi szív." Már pedig Maurice Maeterlincknek szerintem lehet hinni.
Jep Gambardella is egész életében ezt kergette, hiszen a boldogság az a szépség ami után mindannyian vágyakozunk, legyünk szegények és gazdagok, koldusok és királyok és ami keveseknek adatott meg. Hozzá mindig túl közel van a boldogság /szépség/ kecsesen hozzá simul, majd tovább suhan mint halovány kísértet.
Már pedig a film a keresés filmje, csodálatos mûtárgyak szépsége, szép emberek szépsége, torz emberek szépsége, hiszen a szépség definíciója annyira egyedi és személyre szabott, hogy ki merne egy szépség fogalmat állítani?
A történet az idõ idõtlenségérõl az ember porszem voltáról és az enyészet drámájáról is szól, a mi végre is vagyunk a földön örök problémájáról, amint korok és népek, emberek és hõsök is elenyésznek, úgy a mûvészet szépsége is halandó, s végül is nem marad más mint egy bolygó amin az alkotások egy pillanattal tovább élnek mint mi aztán pedig...
Paolo Sorrentino akár Visconti, Fellini, vagy a Taviani fivérek abba az olasz rendezõ generációba tartozik akik az egyetemes filmmûvészet mesterei. Olyan félelmetes képességgel ami kevesek sajátja. Karaktereket hoz létre, ehhez olyan színészeket talál akik úgy közvetítenek gondolatokat ami megrendítõen egyszerûnek hat a vásznon, mégis csodálatosan bonyolult szerepformálásokat kap a nézõ, hamisság és modorosság nélkül. Nekem már a A szerelem következményei vagy a Il Divo - A megfoghatatlan filmekben is az volt megkapó mennyire egységben van a gondolat és a színészi játék.
Végül pedig ebben a hatalmas forgatagban számomra az a filmes és emberi pillanat volt a fortissimo ami a kulcsot jelenti.
Jelesül ha valaki emlékezik Fellini Rómájára és abban a néhány másodperces jelenetre ahol Anna Magnani áll egy régi római ház ajtaja elõtt majd vissza néz a kamerára és kesernyés mosollyal azt mondja: "menj haza Frederico".
Itt, ebben a filmben Fanny Ardant látjuk egy véletlen találkozás erejéig, szomorkás félmosollyal, tétova félfordulattal hõsünk felé kis pillant, majd csendesen mint tünékeny álom eltûnik a római éjszakában.
Talán így tûnünk el mi is végül, talán ha még lesz egy filmszalag vagy DVD, vagy ki tudja mi õriz majd minket ez marad utánunk, de kinek is?

Elnézést, kihagytam valamit: a dialógusok jobbára kitûnõek voltak.

COGITO ERGO SVM.

A kritikákba belelapozva kíváncsisággal vártam a filmet. Számomra hiányzott az átgondolt dramaturgia, néhol pedig egyenesen tolakodónak éreztem a rendezõi vonalvezetést (pl. tenger a plafonon, napi 1 fotós-srác a végén, az egész Szent-szál). A karakterek kiszámíthatóak és egyszerûek, mint valami moralitásban, de elfolyik az egész...

Színészileg egy-egy jelenet értékelhetõ igazán, vannak remek képek és a zene is kiváló, de a többi egy 2,5 órásra nyújtott merengés (ld. kép)- merengése egy olyan fõszereplõnek, akinek a tragédiáját vsz. nem mindenki éli át, mint mondjuk, Übü királyét sem. Aki szokott az élet nagy kérdésein elmélkedni, annak sem ad sok újat a film.

6/10

U.I.: Számomra egyébként lenyûgözõ a történetben, hogy hogy tud valaki évtizedekig ilyen életet kiégés nélkül? Túl egészséges maradt a pasas.

Nagyon tetszett. Nem egy mûvészetre erõltetett film. Szenzációs a képi világa, amivel néhol többet közöl mint a dialógusok. Fantasztikus alkotás.

Lenyûgözött, elvarázsolt a film. 10 pont.

nagyszerû film, nem gondoltam volna, hogy egy kortárs olasz alkotásban felfedezhetõek lesznek még a Fellinire jellemzõ karakterek, hangulatok, s maga a képi világ is sok helyen! Irodalmat kedvelõknek külön ajánlom kiegészítésképpen Krasznahorkai: Seiobo járt idelent c. kötetét!

Azt a vallási szálat én sem tudtam hova tenni, de ezen kívül az összes többi nagyon rendben volt és hatott rendesen, fõleg John Travener - The Lamb c. száma miatt ami már a Golden Globe-on is felcsendült a háttérben egy pillanatra és ott felfigyeltem rá. Aztán most megnéztem és huh, emésztenem kell. Azt hiszem kissé nehéz volt, vagy csak szimplán túlkomplikálom.


8/10

Nekem nagyon tetszett. Szerintem a megöregedésrõl szól vagy mi...

Én tudom értékelni a mûvészetet, de szerintem ez a film nagyon távol áll tõle.
Lehet, hogy nem tetszenek a mûvészfilmek, ebben az esetben felhívnám az olyanok figyelmét, akik szintén nem rajonganak érte, hogy ha leülnek a film elé, eléggé értelmezhetetlen 2 órát fog kitölteni az életükbõl.

Nagyon nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal ültem le a film elé, de hatalmas csalódás volt.
Volt egy-két érdekes párbeszéd és szép kép a filmben, ettõl eltekintve idõpazarlásnak érzem.
3/10

Fellini, Altman, Greenaway, Fellini, Fellini, Sorrentino.

Mindenképpen többször is megnézendõ film. A dialógusok érdekesek, pörgõek, az olasz nyelvnek köszönhetõen. Úgy gondolom a megértéshez, túl rövid idõ áll rendelkezésre. Talán az olaszul beszélõknek elegendõ egy alkalom is a megértéshez. De az aláíratok olvasása, a lenyûgözõ képi világ, a mennyei zene és a mondanivaló együtt, egy nézésre nekem túl sok volt. A hangulat azonban már elsõre is átjött. Az a típusú film amire biztosan még évek múltán is emlékszik az ember.

Szerintem sem rossz film, nagyon hosszúra nyújtották, egy fél órával rövidebben ugyanúgy átjött volna az egyszerû mondanivaló. A hangulat tényleg jó, és ahogy már sokan mondták a képi világ is. Az élet értelmének keresése, gazdagon és szegényen.

- Spoiler gyanús-
Kár, hogy nem tudtak egy alternatívát felmutatni a fõhõs keresésére, a végén a vallási szál sem tudott válaszokat adni neki (ami nem is csoda), pedig lehetett volna valami pozitívabb végkicsengést adni a történetnek.
- Spoiler gyanú vége-

Nálam nem többször nézõs, de egyszer mindenképp érdemes megtekinteni.

Engem sikerült lenyûgöznie.
Hibátlan volt a film,imádtam a város megjelenítését,a film mondanivalója is elég egyszerû történet,
na de milyen csomagolásban?
Számomra valahol értékmérõ ha valamit újra meg tudnék nézni,és azt hiszem,
ez annyira csodálatos volt,hogy igen,újra meg tudnám,és aztán újra...
Mert mint oly sokan mások Jep-el egyetemben,keressük a nagy szépséget egész életünkben,aztán
van aki megtalálja van aki nem :-)

Azt hiszem kicsit mellényúltam...10bõl 8at szerettem volna adni erre a filmre.Én nem mondom hogy rossz film bár tény volt némi hiányérzetem utána.Kicsit mélyebb filmre vártam ez talán annyira nem volt az.De nekem a képi világa az ami nagyon tetszett+ egy két zenés éjszakai jelenet is bár lehet a kevesebb több lett volna e téren ez igaz.Mindenesetre összességében engem megfogott mert olyasféle hangulatot érzek ki belõle amit nem sok filmbõl lehet.Az hogy mi a történet mi a konkrét üzenete...?Hát nem tudom.Lehet hogy igazából nincs is hanem olyan mintha tapogatóznánk a lényeges és a lényegtelen dolgok között.Ha van ennél sokkal jobb film ebben a kategóriában akkor kíváncsian várom. :-)

Ötven évvel ezelõtt még a sznobok kedvence lett volna. Ma már túlzás ezt filmnek nevezni. Beállított, erõltetett képekbõl áll. A cselekmény helyét fáradt líraiság tölti ki. Az éjszakai jelenetek ilyen mennyiségben eleve a szegénységi bizonyítványt jelentik. Feledhetõ, kockázatmentes, problémátlan film, fesztiválzsûriknek készült.