Téma: A nõ

6/10
beo71 2014 júl. 24. - 16:40:53 6/10
(55/135)
Zavarba ejtõ film.
Nagyon lassú, cselekmény semmi, de egy olyan érdekes és szinte kézzel fogható témát boncol, ami viszont igen különleges és gondolkodtató.
Maga a film, sajnos kissé unalmas és álmosító, ( a párom hamar bealudt, így egyedül maradtam )a végére újra élet költözik bele, örülök, hogy végig néztem, de nem nézem újra, ez biztos.6/10.Errõl a témáról beszélgetni kellene inkább, azt szívesen tenném, de emberekkel, négyszemközt, nem pedig gépen, pláne nem gépekkel.
Csõre Gábor hangja idegesített, egy férfiasabb hang illett volna Phoenix-nek. Úgy látom, én kissé alul pontoztam, de most ezt érzem.
7/10
Atis88 2014 júl. 22. - 18:42:05 7/10
(54/135)
Nos, én általában nem csípem a romantikus filmeket. De ez legalább nem a szokásos klisékkel van teletûzdelve. Más aspektusból közelíti meg a témát és ez egész érdekessé tette a filmet. Persze azért voltak benne itt ott klisék, mint pl az a jellegzetes mondat a végén: ,,A szíved nem egy doboz, ami meg tud telni, az is együtt nõ a szeretettel.'' valami ilyesmire azért ezek a filmek mindig próbálnak célozni. Csak ezzel az a baj, hogy olyan nesze semmi fogd meg jól duma, fõleg ebben a filmben. Hogyan szerethetne már valaki több mint 600 embert egyszerre. Na mind 1 ezt leszámítva nem volt rossz és ha ezt nem erõltették volna akkor többet adtam volna rá.

Így csak 7/10.
5/10
Julicska 2014 júl. 17. - 18:28:49 5/10
(53/135)
,,A szíved nem egy doboz, ami meg tud telni, az is együtt nõ a szeretettel.'' - Mi van?! Coelho írta a forgatókönyvet? :) Bár kihagyták volna ezt a mondatot. (Annyira elcsépeltnek tûnt, biztosra vettem, hogy már hallottam valahol, de rákerestem, és nem találtam, szóval ezt az elcsépelt jelzõt talán visszavonom.)
trudy 2014 júl. 13. - 18:40:55 Előzmény Darkcomet
(52/135)
Teljesen egyetértek Darkcomet hozzászólásával. Nekem is kb. fél óra után, a faszi második ágyban agonizálásánál ütött be a vészharang, hogy na jó, ez idõpocsékolás. Gyorsan végigpörgettem a maradékot és megnyugodtam, hogy semmirõl nem maradok le, ha ezt én nem nézem tovább. Pedig igen, nagy kár érte. Karakteres a fõszereplõ megjelenése, ez a Super Mario stílus abszolút szerethetõ is lehetne, ha mögötte is egy szerethetõ valaki lenne, aki tudja mit akar, vagy legalább a története vezetne valamerre. Mert a képi világ alapvetõen hangulatos, és ha mellé egy kidolgozott, mozgalmas és érzelmekkel teli sztorit kaptunk volna, akkor tényleg egy tök ötletes, kedvelhetõ romantikus sci-fi alkotás lenne, ami még akár kultfilm státuszba is emelkedhetett volna, de ehelyett csak céltalan agonizálás zajlik hosszú percekig, ami szerintem unalmas. Scarlett Johansson hangja meg ilyen szétdohányzott kiélt hang, nem ilyennek képzelném egy intelligens gép hangját, de ez a legkisebb baj az egészben.
zegorias 2014 jún. 29. - 21:59:07
(51/135)
Az egyik legjobb romantikus film, amit valaha láttam.
10/10
Teknocc 2014 jún. 28. - 21:12:40 10/10
(50/135)
5*
Mr.Stájsz 2014 jún. 23. - 22:49:10
(49/135)
Agyhalottak nem ajánlatos ez a film! Az amolyan filozófusok baráti körének esti téma indítójának tökéletesen megfelel. Amúgy egy egészen kis pazar film a maga nemében!

És igen! Én is kivertem vagy kétszer Scarlet Johansson hangjára, de én még még egy darabig maradok a Windows XP-nél!
szkuli 2014 jún. 22. - 21:26:45
(48/135)
Bocs, de ez a film egyszerre nevetséges (nem a szó jó értelmében) és gàz...nem a színészek, hanem maga a téma miatt.
9/10
Findzs 2014 jún. 22. - 14:22:52 9/10
(47/135)
ebben igazad van, de ettõl még jó film
3/10
stellaz 2014 jún. 22. - 08:24:49 3/10
(46/135)
Ez egy nem túl jó film, nagyon nyomasztó és melankólikus, tele felesleges okoskodással, bennem kifejezetten rossz érzéseket keltett. Kár volt megnézni.
Anteris 2014 jún. 21. - 20:54:03
(45/135)
***SPOILER***

azért az érdekes, hogy a fazon által megvásárolt hiperszuper interaktív beszélõ szoftver világújdonságként tálalják miközben otthon már olyan 3d-s holografikus játékkal játszik amelynek fõhõse verbálisan kommunikál a játékossal...

***SPOILER***
10/10
Nissifer 2014 jún. 21. - 01:00:58 10/10
(44/135)
Végre egy értelmes film. Elmúlt 10 évben nem született ehhez hasonló. Gondolkodó embereknek kötelezõ! :)
Clyde 2014 jún. 19. - 19:08:38 Előzmény nyuszo04
(43/135)
Szia!

A nõ (Her) c. filmmel kapcsolatban kérdezted, hogy hol lehet letölteni. Most már fent van nCore-on, én is onnan szedtem le.

cs.
5/10
Rahar 2014 jún. 18. - 23:14:17 5/10 Előzmény Darkcomet
(42/135)
Osztom a véleményedet. Annyit tennék, hozzá, hogy a filmet én egyfajta figyelmeztetésnek fogom fel, a közeljövõ akár így is alakulhat.
***SPOILER***
Egyrészt már az furcsa, hogy emberek megbíznak meg más embereket, hogy nevükben leveleket írjanak. Másrészt intelligens programok ellenõrzés nélkül egymással kommunikálnak, majd a film végén elmennek. A hátramaradt fõszereplõ meg teljesen kiakadt, mintha a szerelme, barátja hagyta volna el. Nagyon jól rávilágít arra, hogy az emberek a jövõben teljesen emberként kezelnék az intelligens szoftvereket és ezzel nagyrészt ki is merülne a napi kommunikációjuk. Alapvetõen számomra olyan, mintha a fõszereplõ teljesen magányosan élné az életét, pedig egy nagyvárosban, emberek között lakik, dolgozik. Érdekes problémákat feszeget, csak ezt oly módon teszi mely számomra unalmas. Bár úgy tûnik, hogy azért sok embernek tetszik.
***SPOILER VÉGE***
caomilla 2014 jún. 17. - 13:41:17
(41/135)
Eléggé vontatott és abszurd film. Érteném a lényegét, de valós alapokkal kellett volna megcsinálni. Nagyon szerettem volna látni, de 10/3-at tudok csak adni rá. Nagy szerencse, hogy nem moziba láttam.
Diána Petióky 2014 jún. 17. - 12:56:51
(40/135)
Ez egy baromsàg!!!!
4/10
gyapif 2014 jún. 17. - 10:43:31 4/10
(39/135)
Szerintem egy kicsit túl van értékelve ez a film.Nekem nem tetszett.
3/10
Darkcomet 2014 jún. 15. - 12:22:08 3/10
(38/135)
Kb. fél óra után úgy letöröltem, ahogy illik. Ezt a céltalan nyavalygást hosszútávon nem bírtam volna.
Pedig minden adva lett volna egy izgi sci-fi/romantikus/dráma bizbaszhoz. De elcseszték szerintem, nem is kicsit.

SPOILER

Lehet, bennem van a hiba, de engem baromira nem érdekel, hogy egy faszi, akinek annyi a munkája (bukott íróként), hogy mások helyett leveleket ír, és egy év múltán sem tud túllépni a feleségével történõ szakításán (válás még nincs) képtelen kapcsolatokat teremteni új nõkkel, ezért inkább belezúg egy intelligens operációs rendszerbe, pontosabban hangjába. Azért itt ugye felmerül az a kérdés, hogy a szoftver mennyire alkalmazkodik hozzá, hiszen a krapek minden online és nem onlie tevékenységéhez hozzáférése van.

SPOILER

Ez így erõltetett, kidolgozatlan, mondhatni részemrõl szar. Megint azt kéne bámulnom, hogy olyan emberek, akiknek alapvetõen nyugis életük van (értsd: jó meló, jó fizu, klassz lakás), borzasztóan szenvednek és kurva módon nem akarják értékelni mind azt, amijük van. Ez szánalmas. Mármint az ötlet. Mert a színészek faszán rendben vannak, képileg minden oké, csak teljesen érdektelen
az egész.

Ebben a témában Marco Ferreri I Love You címû filmje alapvetés. Fölösleges kitekerni, meg újra értelmezni.

Egy pozitívum viszont akad, és a föntebb említett fél órát is neki köszönhetem. Scarlett Johansonnak iszonyú szexi hangja van. Ezért szinkronosan nem ajánlott megnézni.
buddyisrael 2014 jún. 14. - 12:08:30
(37/135)
szerintem hihetetlenül jó volt.egy nagyon erõs modernitás kritika.az oscart abszolút megérdemelte.a színészek mind jók voltak, a fõ"hõs" elképesztõen azonosulható.néhol kicsit túl volt cukrozva, no de nem baj.összetett film, dráma,sci-fi,romantikus, mindezt jó ízléssel.
10/10
Irgum76 2014 jún. 13. - 16:58:10 10/10
(36/135)
az általam látott legjobb film oscar jelöltek közül
(Amerikai botrány, Phillips kapitány, Gravitáció, 12 év rabszolgaság)
én ennek a filmnek adtam volna a díjat
eredeti, elgondolkodtató, újszerû, egyedi
csak jót tudok róla mondani
10/10