Téma: A nyomorultak

Mirmolya 2013 jan. 19. - 22:27:03
(140/200)
Jézusom, mennyi hülye ember. Azért énekelnek végig benne, mert ez egy ilyen fajtájú musical (sung-through). Az operákban sincs párbeszéd.
Bed-T 2013 jan. 17. - 17:45:42
(139/200)
Kritikus szemeimben is párát generált a film, a végén csaknem kollektív zokogásban tört ki a nézõtér. Hugh Jackman és Anne Hathaway csodálatos színészi alakítással úgy megríkatták az embereket, mint még soha.
Aki még nem látta, annak ajánlom, hogy egy nagy pohár folyadék és százas zsepi legyen kéznél, meg esetleg valaki, akinek lehet szorítani a kezét.
A nagy vásznon, a közeli felvételek által fókuszba helyezkedõ, természetesen megcsillanó, szomorú arcokon lecsorduló könnycseppek - néhol orrcseppek - a legtöbb nézõbõl elõidézték az empátiát, szimpátiát. A lélek vesztõhelyei, a bûntudat kényszeressége, az igazságtól és törvénytõl való menekülés, és az isteni feladat boldog fordulatai váltották egymást. A film drámaiságán túlmutat, hogy belecsempésztek egy kis lelkes csatajelenetet is, amely minimalista stílusban éreztette velünk a francia forradalom ízét, valamint volt minimum fél óra nevetés is hála Helena Bonham Carter és Sacha Baron bohóckodásainak és paradox hebehurgyaságának.
Anne Hathaway-t nagy valószínûséggel jelölik az Oscar-ra, a leginkább együttérzést kiváltó ártatlan áldozat szerepéért. Szerintem megérdemli, igencsak szép fejlõdést mutat a színésznõ a Neveletlen hercegnõ óta.
Jean Valjean vérprofi szökevényként, és szentté avatott fõszereplõként félóránként végrehajtott valami jótettet, amitõl egyre közelebb került a nézõk szívéhez.
Még Javert, a törvény büszke, állhatatos szolgáját is megkedveli az ítélõszék a történet végére. Hozzátenném, hogy Russel igencsak kitett magáért, mint musical színész, ki gondolta volna, hogy dalra fakad a kedvünkért.
Cosette szerepét nem meglepõ, hogy Amanda Seyfried kapta, azonban rövid szerepeit a porondon annyira nem emelném ki, többre is képes ez a lány.
Az éneklés néhol nyávogásba torkollik, néhány fület bánthatott, de még emiatt is annyira élethû, hiszen az volt a lényeg, hogy eljusson az üzenet, és valóságosnak hasson. A giccsparádét nem kedvelõ nézõk örömére a szerelmes részek csak pár percig tartanak. Szerintem moziban érdemes megnézni és felvállalni az érzéseket. Ui: annak ajánlom, aki végig bírja nézni, ahogyan mások sírnak.
3/10
littlerock 2013 jan. 16. - 19:55:28 3/10
(138/200)
Én nem tudom, hogy hány embernek mûködik jól a füle, aki ebben a filmben az "ének" részt nem értékelte katasztrófának? Az a minimum, hogy az Xtraktor, vagy a megafrász hangtechnikusát kellett volna felkérni... Az, hogy a köztes, beszédes részben amolyan tré éneklés utánzást kellett berakni, azt képtelenség megbocsátani. A felénél abbahagytam a filmet. Ez egy erõltetett baromság. Írom ezt úgy, hogy képes voltam a Mamma mia-t megnézni, sõt, még jópofának is tartom. A nyomorultak az egyik kedvenc regényem, és néha még színházba is eltévedek operettet, vagy musical-t nézni, de ez a film borzalom... ennyi... három csillagot talán megér... az idióta la-la-la-t beszéd helyett nem tudom megbocsátani...
Andrew8 2013 jan. 15. - 20:09:58
(137/200)
A nyomorultak:

A film arról álmodott hogy az egyik legnagyobb kritikai és üzleti siker lesz év végén. Ez nem sikerült. Viszont amit Anne Hathaway az elõadásával és akaratával elõálmodott nekünk, na az tényleg mesteri lett és érezni az érzelmi hatást s hogy nem mûvi az egész 10-20 perces jelenete a vásznon. Eddig szinte csak õ nyert a nõi mellékszerep kategóriákban és az Oscaron is õ fog megérdemelten. Mennyire más ez a szerepe a Macskanõtõl és mégis mûködik ez is. Ez a jó elõremutató, ez a method acting, ami annó Heath Ledgerre is jellemzõ volt. Hugh Jackman is próbálkozik õ se énekel rosszul nagyrészt, és a film elején és végén hoz valami színészi erõt is a filmbe, de tõle picit azért többet vártam volna, ugyanis a film nagy részében olyan semmilyenné válik, elszürkül. A legnagyobb baj, az ahogy filmre vitték ezt a történetet. Nem tudom a színpadi változatban is ilyen-e, de azért más élõben a színpadon biztos. Egyrészt miért kell 95%-ban énekelni? Miért kell a kamerát sima párbeszédeknél is a színészek orrlyukáig betolni? Vagy ugyanígy a makettek közé közelrõl? Hogy lássuk mi makett mi nem? Miért kellett Russel Crowe-t ide betenni? Se színészileg se hangilag közelébe se volta többieknek. Ahogy mind Eddie Redmayne és mind Samantha Parks is csekély szerepet kapott és erre még csekély mértékû színészi elõadást is nyújtott a hangjukkal még nem volt annyira gond bár tökélyre se vitték azt sem. A fiatal Cosette, Anne Hathaway, Hugh Jackman néhol és Amanda Seyfried azok akik tudtak énekelni. A tömegek a statiszták sokszor hamis hangokkal voltak tele amikor tömeges ének szólt. No és miért kell annyit szenvedni párbeszédek közben is folyton folyvást? Komolyan mondom ez a film rossz érzést, pesszimizmust és elátkozott hangulatot kelthet egyesekben. Alig van benne pozitív felemelõ erõ és jelenet.
Sacha Baron Cohen és Helena Bonham Carter színt visznek viszont a filmbe, õk nem nyavalygó és szenvedõ figurák, hanem humoros vicces és szélhámos figurák.
A legrosszabb még a filmben hogy 2,5 órás. Ebbõl kb fél óra, ami jó éneklés, a többi pedig párbeszéd sok hamis hanggal és felesleges kornyikálással, amitõl szinte megfájdul a nézõ feje a 2,5 óra múltán. Amit dalként írtak és csúcspontként az mûködik is a filmben, ez kb. 4-5 jelenetet és dalt takar. Viszont amely dalokat láthatóan nem erre teremtettek (még ha esetleg a színházban is így van) azt nem kellett volna ennyire erõltetni a sima párbeszédek helyére is. Komolyan ha azt mondták volna hogy megyek szarni, azt is kiénekelték volna magas hangban és kamera közeliben? :D
A fényképezés a nagy totáloknál pazar, egyébként meg a makettekben lent elég mûvi a sok ultra közeli beállítással, a város is kihaltnak látszik a sokszor ismétlõdõ helyszíneken kívül.(fõ tér, sikátorok, 1-2 belsõ lakás) A harci jeleneteket pedig félvállról vették láthatóan.
Úgyhogy csalódás, bár én nem szeretem a musicaleket általában de a Hair, A Muzsika hangjai, még a sokszor hamiskás Sweeney Todd is képes volt megfogni ezzel ellentétben, egyediségeivel nem folytonos éneklésével, és az adott korszakokba ágyazásukkal, no meg egy szinte teljesen jó színészi gárdával, sokféle mondanivalójukkal. Itt túl sokat beszélgetnek énekelve lelki és érzelmi töltéseikrõl a színészek és érzéseikrõl no meg szenvedéseikrõl ez is egy idõ után ellenszenves és mûvi lesz. Az említett korábbi filmekben ez azért nem érzõdött ennyire.

55%


http://www.youtube.com/watch?v=KX786zCAft8&list=UU_4MOlXobzHcth-sg43_6jQ &index=1
Képes voltam róla még videót is csinálni. Egyszerre idegesített fel és lepett meg néha, mert voltak benne jó jelenetek, de jól elcseszték az egész filmet. A Moonrise Kingdom szintén.
http://www.youtube.com/watch?v=lMpV_-CRTU8&list=UU_4MOlXobzHcth-sg43_6jQ &index=2
Az éhezõk viadaláról is csináltam idegességemben.
http://www.youtube.com/watch?v=3CZiiJailaM&list=UU_4MOlXobzHcth-sg43_6jQ &index=3
Ezt a sorozatot viszont ajánlom erõsen ebben az ajánlóban. Már aki jót akar derülni 45 perc erejéig. :D. (Doc Martin sorozat)
nacska1 2013 jan. 14. - 19:47:41
(136/200)
10/10
illyria 2013 jan. 14. - 19:28:36 10/10
(135/200)
szóval nem akarok én telhetetlennek tûnni és négybõl három Golden Globe remek teljesítmény, de a legjobb betétdal díját nem kapta meg a Nyomorultak??? :D Miféle tré díjkiosztó már ez??? :)
dszusi 2013 jan. 14. - 13:30:57
(134/200)
hello!
valaki nem tudja honnan lehet letölteni?
Köszi!
10/10
Viki1080 2013 jan. 14. - 07:34:04 10/10
(133/200)
Nem dráma,vígjáték/musical :D
10/10
Viki1080 2013 jan. 14. - 05:17:52 10/10
(132/200)
Gratula a golden globe-okhoz:)))
Legjobb dráma,legjobb színész,legjobb mellékszereplõ/színésznõ.
Remélem az Oscar is "hasonlóan jól sikerül"
tooty 2013 jan. 13. - 14:10:50
(131/200)
Tegnap volt szerencsém megnézni a filmet, kicsit olyan érzésem volt mint ha színházban lettem volna, a film jo volt kicsit zavart az elején hogy minden egyes szoveget énekelnek de aztán megszokja az ember, mindenkinek ajánlom élmény volt...
10/10
Viki1080 2013 jan. 12. - 17:46:51 10/10
(130/200)
Az Oscarhoz szántat megint lenyúlták,így már letölthetõ élvezetes minõségben:)
Végre nyugiban,ágyból sasolhatom:D
11messi87 2013 jan. 10. - 18:44:18
(129/200)
"megnéztük a lö mizöráblõt. én alapjaiban kedvelem a musicalt, mint mûfajt, így lendülettel ültem be a terembe. a történet, így nyilván a regény miatt is kifejezetten vártam az egészet.

ilyen szemét filmet nem igen láttam mostanság. az utolsó betût is dalban mondják el, ráadásul a lipsync hiánya miatt végig 2 centirõl veszik mindenki arcát. nem vagyok szédülõs, de ez, hogy csak orrlyukakat látok majdnem 3 órán keresztül, ez bántott. BÁNTOTT. pedig az elején egybõl berántott. az elsõ óra még úgyahogy, de rendben van. elhiteti veled, hogy szeretni fogod, élvezni. aztán elkezd rugdosni. addig, amíg földre nem kerülsz. és amikor már fekszel, akkor leköp és lehugyoz.

mondjuk az Oscaron söpörni fog, mint a kurvaélet, a színészek borzalmasan odatették magukat. értsd ezalatt azt, hogy képes volt elérni azt, hogy kiszeressek Anne Hathaway-bõl. és ez nagy szó."
webulon 2013 jan. 10. - 10:25:32 Előzmény illyria
(128/200)
Colett vagy Cosett tök mindeggy.......szõke olyan szenvedélytelen feje volt...


Hát az Imádat erre erõs szó....a szimpla tetszik az okésabb...reakció..


Egy nõ imádja a szexet, a pasiját , a jó ételeket, a szexis fehérnemûket...:-) stb......de egy filmet vagy sorozatot..vagy fõhõst inkább ne...nálam az biztosíték kiverõ :-))))
7/10
Danaee 2013 jan. 10. - 10:15:41 7/10
(127/200)
A film jó volt, maga a moziélmény nem annyira. Nem tudom, a mozi cseszett-e el valamit (Cinema City) vagy tényleg ilyen a film. Konkrétan nem volt dübörgés, surround hatás, a hang végig elölrõl jött a vászon felõl. Persze otthon is így nézek filmet, de moziban hozzá vagyok szokva, hogy dübörög a hang (a plusz dolgokért fizetek jegyárat, amúgy ki bírnám várni, hogy megjelenjen). Ez meg musical, a hangon lenne a lényeg. Bár a forradalmi dalok így is magával ragadtak, surround hangzással totál ott éreztem volna magam a barikádokon. Komolyan azon voltam már, hogy beülök az elsõ sorba.
Nagyon különös élmény volt maga a film, furcsa volt ez a kicsit naturalista beütés. A story ismert, bizonyos szempontok szerint - a musicalhez hasonlóan - egy nagyon leegyszerûsített változat tárul elénk, bár aki abszolút nem ismeri a történetet, annak szerintem helyenként marad egy kis hiányérzet a történetben, néha sokat ugrik, nem magyaráz. Az, hogy a többi musical filmtõl eltérõen a dalok nem stúdióban lettek felvéve, hanem a forgatás közben, meglepett. Bár érdekes volt mindenképp, de nem tudom igazából, hogy ezt a trendet kellene-e követni. Lehet azt mondani, hogy így "élethûbb" a dolog, de onnantól kezdve, hogy a való életben az ember nem énekel haldoklás közben, így szerintem nem feltétlenül kellene ezt erõltetni. De amúgy tényleg érdekes volt és adott valami extra szomorúságot a filmnek. Bevallom, Fantine I dreamed a dream-ja közben még pityeregtem is, Az is érdekes volt, hogy a dal elejétõl a végéig csak Fantine arcát mutatják, tehát végig nyomon lehet követni, hogy a kiénekelt sorok mit hoznak ki belõle érzelmileg.
Finneas33 2013 jan. 09. - 22:29:41
(126/200)
már a Colette anyja is nehezen halt meg, de hogy ez a Jean Valjean mit össze nem szenvedett a halálos székén... nehezen volt rosszul.

uncsi volt, szenvelgõs és pont 2,5 órával volt hosszabb, mint kellett volna! :D
10/10
illyria 2013 jan. 09. - 18:27:55 10/10 Előzmény webulon
(125/200)
MARIUS azért választja COSETTE-et, mondom, Cosette-et, mert hülye, vak és süket. :) Ha pasi lennék, én is jobban buknék EPONINE-ra :D

Egyébként meg én nem veszem zokon, hogy utáltad a "legkedvencebb" musicalem filmváltozatát. Á, dehogy. Nem töröm ám fel a port.hut, szerzem meg az e-mail címed, az alapján minden más adatodat és jutok el hozzád röpke pár óra alatt a haverjaimmal és egyik este... na de mindegy, éld csak az életed :D

És mivel arról nem nyilatkoztál, hogy a barátnõdnek hogy tetszett, ide a rozsdást, hogy imádta :)
jessm 2013 jan. 08. - 08:04:26
(124/200)
Nekem tetszett, lehet elmegyek mégegyszer.
Mindenkinél máshol van az inger küszöb , nekem zsepi nem kellett, de valóban van egy-két meghetó jelenet, ahol aki akar könnyezhet. Nekem tetszett, hogy a film naturalistavolt, és Hugh és Anne nem csillogó fehér fogakkel rendelkezett, hanem sárgák voltak a fogaik. De épp ez a naturalista dolog okozott gondot, anikor a csatornás jelenetnél az ebéd és a film alatt elfogyasztott cukor igen csak visszakívánkozott.

A színeszek nagyon jók voltak, a szerepét mindenki jól játszotta, mindenki tetszett még Amanda is .
Az ének nem volt tökéltes,de mindenki tetszett. Russel nagyon messze volt a többiektõl,ez még akkor is látszik, ha én nem vagyok szakértõ. Õ nem igazán tetszett, de mivel volt szerencsém operett színházban musicalhez,ebben megvílágításból nézve, Russel rendben volt. Az elsõ 5 percben zavaró különbség közte és Hugh között, de utána megszoktam és inkább játékát figyeltem amire nem lehet panasz.

Bírom, hogy az emberek egymást szídják, nem tudom miért kell leszólni a másikat. Ha neki nem tetszik akkor nem tetszik és kész. Ha valaki nem egy musical kedvelõ az baromi messze kerülje el és teljesen független attól hogy valaki milyen nemû. Ez zene és érzékenység kérdése , és aki nem ilyen annak ez film , felér egy kínzással.
Nekem is van olyan film amit egyszerûen nem tudnék végig ülni akármennyire is kérnének rá.
Jól jellemzi az emberek hozzáállását a filmhez az, hogy kb. 12en voltunk a teremben ebbõl 2 ki-be mentek , 2 lelépett a felénél, 3-4 dumáltak, maradék és én csöndben élveztük a filmet.
webulon 2013 jan. 07. - 22:05:36
(123/200)
:-)) nos ezt is megéretem troll még sosem voltam ...ma azzá avanzsáltam :-)))

de tudom mit legyen igazad nem hadakozom

gyere és menjünk el futni vagy hegyet mászni a férfiasság jegyében .......az sokkal de sokkal jobb szórakozás ..:-)
hidd el nekem x-km után is kicsordulnak a könnyeid ..:-)))

Tudod mi volt a legnagyobb bajom ...ez egy musical nos miért Russelt kérték fel? ...nincs vagy nem volt egy igazi Európai énekhang aki ezt normálisan énekelte volna el ?

Russel jó gladiátor de csapnivaló Javer ...mert nem illik hozzá sz.r hang...stb........

S nekem nem tetszik szeritem vacak .. s ennek az ódiumát vállalom bárhogyna is ostorznak
10/10
cserkutiz 2013 jan. 07. - 20:27:30 10/10 Előzmény webulon
(122/200)
Látom a trollok is támogatják és látogatják a mozikat.
Kár.
A film nagyon jól sikerült, az eredeti regény romantikus regény, így a film is ezt tükrözi. Nagyszerû szereposztás, gigantikus látványok, mélyreható, reális ábrázolás! Valóban zsebkendõvel szabad csak beülni a filmre.
Tehát nagyszerû.
Ha unod a világmegváltó, felrobbantó értéktelen amerikai szemet akkor ez a Te filmed!
Rajta!
Egy jól eltalált musical.
Férfiak is nézzék meg, rájuk fér az érzelmi finomodás...
Még azokra is akik ide irkálnak érzéketlen, tudatlan baromságokat.De egyszer talán õk is felnõnek, nem csak nagykorúak lesznek.
Embereknek, emberi pároknak nagyszerû kikapcsolódás!
webulon 2013 jan. 07. - 10:09:52
(121/200)
elöljáróban : 34-éves pasi

szóval csajommal ültünk be rágta a fülem,hogy így meg úgy ,- ám legyen jó szereposztás ..úgy voltam vele ,ha nem jó alszom picit a lánynak dõlve ...vittem mp3 játszót is ha nagyon zavarna az ének ...,-summa-felkészültem ..

elsõ kockák ,- húúú micsoda látvány jó lesz ez hmm megérte ...beülni :-)))) aztán bumm Russel hangja..mint bagzó macska nyávogása...gyalázatos ....
de legyen a táj a díszlet csodaszép a hegyek jaj :-)) a sztory is ment valahogy ..picit vontatott ( bevallom a közepén bele is bóbiskoltam ..kezem zsibbadása ébresztett ) ...majd a végén jött a fekete leves...
Azt a szörnyû romantikus édes ömlengõ zuhatagot ami rám zúdúlt ..nézni sem bírtam...rettenetes ( férfiak tilos megnézni ...!!! ) a nyûglõdés szeretlek -így szeretlek úgy ....jaj de most nem haza vagy szerelem ..stb....
http://www.youtube.com/watch?v=KcsXaGP0t4k 1,38nál a véleményem ....

full nyál az egész....mintha nyakon öntöttek volna egy adag harmadrendû romantikus vers levessel....szagtalan-íztelen ....

a végén is szenvedés..hegyek jajaj....elmegyek mert így a jó óHH JAJ meghalok óh jaj....ohh kérlek ....stb......

Vacak nekem ez max 4-pontos ......


Viszont egy vmit nem értek ,- a fickó miért Colettet választja ...Apoline sokkal de sokkal jobb nõ ,- nem volt szeme ???...... egy unalmas nyávogó szõkét választani a dögös barna helyett ?? ?? ,- érthetetlen ....



Uff ....