Téma: A sas

5/10
KoviUbi12 2012 jún. 21. - 04:58:47 5/10
(37/77)
Én totál meg vagyok lepõdve, hogy ez a film a többségnek jobban tetszik, mint a kvázi 1. rész, a "Kilencedik légió" (és még jobb értékelést is kapott)
Nekem a kilencedik légió (minden esetleges hibája ellenére) tetszett, de ez a film csalódás volt számomra.
Az eleje tök jól kezdõdik, és a film közepéig még fent is tartja a figyelmemet. De aztán nagyon ellaposodik, bealtat, a vége pedig már nagyon giccses.

Amúgy többen írták, hogy már csak azért is jó film, mert milyen szépek benne a tájak! Attól ez még nem lesz jó film szerintem! Szépek-szépek, de ennyi erõvel akár magam is sétálhatnék vadregényes tájakon, ahelyett, hogy a film elõtt csücsülök.
Bár a film elején vicces az a vonuló szürkemarha-csorda. Akkor ezek szerint nem is mi magyarok hoztuk be magunkkal Kárpátiába, hanem úgy importáltuk õket Nagy-Brittanniából??? Vagy esetleg maguktól vándoroltak onnan ide??? Elképzelem, ahogy szépen átvágnak a skót felföldön, végig Britannián, átúsznak a csatornán, végigmasíroznak fél Európán, és megállnak nálunk, mert itt a legjobb a fû! :-))
No, mindegy, oké, hogy itt nálunk forgatták, és büszkeség, meg miegyéb, és talán egy külhoninak fel sem tûnne, de nekem szemet szúrt (és már csak a karikás ostor hiányzott volna mellé)

Azokkal sem tudok azonosulni, akik a film hiteles kösztümeit, meg a korhûséget emlegetik. Én ugyanis nem tudtam hovatenni ezeket a "skóciai indiánokat"!!! Kár, hogy nem valamelyik történész haverommal néztem meg a filmet, szívesen kikértem volna errõl a véleményét... Leborotvált fej, taréj, tollak, nyakékek, tetõtõl talpig befestve, ráadásul szinte félmeztelenül??? Hát nekem egyáltalán nem ez jutna eszembe az olyan népekrõl, mint kelták, normannok, vikingek, szászok, stb. Sokkal inkább: hosszú haj, szakáll, arcfestés, prémek, miegymás (tudom kicsit leegyszerûsítõ példa, de érthetõ a lényeg szerintem: egy William Wallace-t vár az ember, nem Winnetou-t)
Ráadásul az a törzs, akiknél a Sas van, állítólag a legádázabb, legrettegettebb, legerõsebb harcosok, ehhez képest csonthegyû dárdákkal, és kõbaltákkal képesek voltak felhentelni egy komplett, állig felfegyverzett és agyonpáncélozott római légiót???!!! Elképzelem ahogy a csirkecsontból kihegyezett kis dárdahegy keresztülhatol a bronz mellvérten... LOL
Szóval, ennyit a hitelességrõl is...

A vége pedig már nagyon sablonos volt, a'la "Hollywood-i öntõminta": újra összeáll a légió, jön a fõgec, akit csak a fõhõs állíthat meg, mindenki mást felhentel addig közben, hazaviszik a jelvényt, a négytagú(?he?) szenátus hálás érte, a fõhõsök meg nem kérnek a rizsájukból, és együtt mennek beb*szni...
Ráadásul azt néztem, hogy kb. annyi halott légiós lett a csata végén, ahányan megérkeztek segíteni. Aztán ennek ellenére még mégis maradt szinte ugyanannyi! Akkor most hogy is van ez?

Oké, értem én, hogy alacsony költségvetés meg miegymás, de ennél azért a Kilencedik légió nagyobbat domborított, és kár ezt a filmet az egekig magasztalni (pláne a másik film hátrányára, ami sztem abszurd)

Nem mondom, hogy kimondottan rossz film, mert az eleje tök jól kezdõdött, és ígéretes is maradt egészen a feléig... de sajnos onnantól mintha kifogytak volna az ötletekbõl a készítõk... kár érte, pedig maga a sztori és a környezet nem volt rossz, csakhát ez az indiános, meg unalmas-utazós rész... Illetve még azt nem értem, hogy minek kell manapság minden film akciójelenetét úgy fölvenni, hogy 1.) totál sötétben 2.) rángatni kell a kamerát 3.) rohadt gyors snittekkel... Így az akciójeleneteket akár itt is pörgethettem volna, mert ígyse-úgyse láttam volna belõle sz*rt se!

U.i.: Ja, és nagyon bírom azokat a kommentelõket itt a Port.hu-n, akik már a trailer/képek alapján elkezdenek dícsérni és agyonpontozni egy filmet, aztán mikor megnézni: "Jaaa, hát én nem erre számítottam, ez sssszzz....r!" Csak gratulálni tudok hozzá!
4/10
Hansz 2012 jan. 20. - 17:25:33 4/10
(36/77)
Meglepõdtem amikor a filmben megjelentek a magyar színészek. Természetesen õk kitettek magukért de a többiek....enyhén fogalmazva is szarok voltak. A film vontatott,unalmas volt ezért el is aludtam rajta.Nálam 10/4!! Erõsen B kategóriás....
7/10
Spooner 2012 jan. 02. - 11:02:44 7/10
(35/77)
Visszaolvastam, megvan a válasz :)
7/10
Spooner 2012 jan. 02. - 10:59:57 7/10
(34/77)
Hangulatra meg képre nekem tetszik.. A story meg a film vége kicsit "hollywood-is" de sebaj nemrossz film. Amúgy (lehet már írták korábban) a végén a stáblista rengeteg magyar nevet tüntet fel.. talán itt forgatták?? 10/7
7/10
Rahar 2011 dec. 02. - 23:19:20 7/10
(33/77)
Nekem jobban tetszik a Kilencedik légió címû film, de ez sem rossz. A színészek, a kosztümök mind hitelesek. Az alaptörténet és a cselekményvezetés is jó, bár néhány helyen kiszámítható. Úgy érzem, hogy kiválóan bemutatják a római mentalitást és hogy az ember becsületességét milyen sunyi módon használták ki. Egyszer jó volt megnézni, bár többször nem akarom. A cselekményvezetésben van két dolog, mely számomra igencsak hiteltelen. Valamint néhány dolgot igencsak nem gondolt át a forgatókönyvíró.
***SPOILER***
A férfivá avatási szertartáson ünnepeltek a törzs tagjai, lerészegedtek, de hajnalban már frissen, kipihenten elkezdik az üldözést. A másik problémám, hogy lépjünk már túl a fekete-fehér Tarzan filmek szintjén, hogy emberek egész nap folyamatosan futnak egyenletlen terepen, közben nyomokat olvasnak, nem fáradnak, mennek harcolni. A fõszereplõ és a társa beleugrik a patakba és azon keresztül menekülnek, de utána semmi hatás. A skót felföldön a patakok, folyók hõmérséklete megközelítõleg 4 celsius fok, eddig tudtommal csak William Wallace úszott át egy tavat egy csónak miatt (persze valószínûleg más emberek is voltak már ilyen hideg vízben), de utána még õ is megszárította magát és ezután mozgott, a tóban lévõ vár helyõrsége lett lemészárolva. Ebben a filmben pedig, a fickó vizes ruhákkal fekszik a vizes talajon sérült lábbal, de neki nem kell átmelegedni, száraz ruhák, meleg, õ a fasza gyerek. Mintha a hollywoodi forgatókönyvírók csak a déli államokban élnének és semmi természethez kapcsolódó tapasztalatuk nem lenne, ez azért mégsem egy képregény adaptáció.
***SPOILER VÉGE***
wrossi 2011 nov. 10. - 20:11:04
(32/77)
lesújtó
Durva hiba.Bocs.
wrossi 2011 nov. 10. - 19:59:17
(31/77)
Nagyon szánalmas dolog egy színészrõl ilyen lesúlytó kritikát írni csak azért,hogy a jól kieszelt karizmás poént el lehessen sütni.Ezt a Port.hu jeles képviselõjének üzenem aki véleményezte a filmet.
10/10
Gyõrfi.Beáta 2011 okt. 18. - 15:47:16 10/10
(30/77)
Channing Tatum annyira szexi benne, hogy meg kell halni. :D Tõle néz ki jobban Jamie Bell is. :P
8/10
csibu 2011 okt. 17. - 14:16:47 8/10
(29/77)
Elõbb a 9. légia filmet néztem meg. Az katasztrófa volt, 10/3...
De mondom hátha ez jobb, szeretem a történelmet, kibírjuk. Hát ez a 9. légióhoz képest 10/10, egyébként 10/7.
Szép helyszínek, értelmes történet, és még tanulsága is van (alapvetõ erények fontossága). Van egy két dolog amit máshogy csinálnék, de ettõl függetlenül ajánlom mindenkinek! :)
8/10
androcles 2011 okt. 11. - 09:02:06 8/10 Előzmény Citromfû
(28/77)
Igen, azért annyira tényleg nem rossz. Aki egy másik Gladiátorra, vagy Trójára számít,az csalódni fog,de ennyi pénzbõl,itt ennyi sikerült. Vannak benne kifejezetten jó jelenetek is,és csodaszép helyeken játszódik, szerintem érdemes megnézni. A szinkron elég gyérre sikeredett, de ez jelenkori magyar specialitás.
kasi 2011 okt. 08. - 14:30:25 Előzmény clop
(27/77)
csak annyit szolnék hozzá amerikai angol film meg tele van magyar színészekkel !!!
Skobika 2011 okt. 06. - 23:16:57 Előzmény Rossi65
(26/77)
már van...
Rossi65 2011 szept. 30. - 18:46:00
(25/77)
Valaki tud arról hogy valaha le lesz e szinkronizálva?:O:D
2/10
sugar3 2011 szept. 03. - 18:44:26 2/10
(24/77)
Azért ennél sokkal jobbat vártam! Kicsit idõpocsékolás volt.
Citromfû 2011 szept. 02. - 12:24:36
(23/77)
Nekem tetszett ez a film, annak ellenére, hogy állítólag Amerikában nagyot bukott. Igaz, néha vontatott volt, de egyes ,,epizódok" kárpótoltak érte:)Számos jelenetet hazánkban forgattak, és a stáblistát is érdemes végignézni, mert rengeteg magyar statiszta, színész és kellékes-háttérmunkás van a filmben! Azért én örülök neki, hogy magyaroknak is szerepe volt e film megszületésében.
clop 2011 jún. 17. - 12:13:38
(22/77)
Adminok! Ez a 17 hosszú soros történet összefoglaló itt a porton leírja a film 90%-át. Ez spoiler nem?
Elég lenne annyi amit a film elején mondnak. A IX. légió eltûnt északon, Hadrianus falat emelt.

Nekem is tetszett. Szépek a tájak, meg korhû, de azért ez nagyrészt emberekrõl szól. És jól.
farkasfalkatag 2011 jún. 15. - 19:37:23
(21/77)
állitolag történelmi film is. én nagyon szeretem a történelmet de nekem abbol a szempontbol nem sokat adott. azt itt tudtam meg a forumozoktol h dolgoztak rajta magyarok. ennek viszont örülök. a látványvilága lenyügözö. izgalmakban viszont nem bövelkedik. a vége viszont nagyon tetszett. mármint a legvége.

10/6,5
Palyika 2011 jún. 15. - 09:43:28
(20/77)
Megnéztem a filmet. Nem vártam tõle sokat, de szerencsére kellemesen csalódtam.
Az elsõ csatajelenetek nagyon tetszettek, magával ragadott a kor ábrázolása.

Azonban a végére kicsit nekem sok lett a kiragadott képek mutogatása, és a túlzott erény!
9/10
Beregovo 2011 jún. 11. - 17:01:42 9/10 Előzmény songoku88
(19/77)
Teljesen egyetértek az elõttem szólóval. Nem vártam ettõl a filmtõl túl sokat, hála Istennek kellemesen csalódtam.
10/10
songoku88 2011 máj. 19. - 04:36:23 10/10
(18/77)
Jó film, nem értem a fikázókat. 10/10 et adok rá azért, mert olyan erényeket ábrázoltak kiválóan, amik a mai világban nem sokat jelentenek az embereknek, mint pl a hit, a becsület. Akinek nem tetszett a film nyilván ezek az értékek sem jelentenek neki túl sokat, bocsánat, ha tévedek. Korhû az ábrázolás is. A 9. légió címû alkotáshoz képest nagy ugrás.