szavazat: 8/10 április 21. 13:23:13
április 21. 13:23:13
(33/33)
Amennyire nem csípem már Neeason ilyen filmjeit, de Denzel valamiért nagyon jó ezekben.
Ez is 1.-nek jóóó volt:)
szavazat: 6/10 április 19. 21:57:33
április 19. 21:57:33
(32/33)
6 /10 Mese felnőtteknek.
szavazat: 6/10 február 03. 22:10:39
február 03. 22:10:39
(31/33)
SPOILER IS LEHET BENNE!!!
Szeretem feleleveníteni egy-egy film folytatásánál a korábbi rész(eke)t, így most is előbb újranéztem az első részt a második előtt. Főleg, ha 4 év telik el a két rész között. Nekem az első most is annyira bejött, mint annak idején. Ez sem volt rossz, de nincs olyan jó. Nem mondom, hogy egy teljes mértékben kapcsolódó folytatást vártam az első részhez, de azért lehetett volna több visszautalás is a két szereplő visszahozatalán kívül (Denzel mellett). Értem, hogy ez egy teljesen másik történet, lehet különállónak is venni, de akkor is. Igaz, tudunk meg újabb dolgokat a főszereplő múltjából, például, hogy ki volt a társa jó néhány éven keresztül (mondjuk az érdekes, hogy a felesége meg nem ismerte Robertet, bár, lehet, hogy mikor együtt dolgoztak, még nem voltak meg a gyerekek és a feleség sem). Az első "védelmező" jelenet, mikor visszamegy a srácokhoz a hotelszobába, kemény volt, nagyon tetszett. Egy ideig úgy tűnik, hogy erre lesz kihegyezve ez a második rész, ám aztán (kb. 50-60 perc elteltével) áttér egy személyes bosszúfilmbe. És innentől kezdve tetszett kevésbé.
A színészek nem rosszak, Denzel Washington most is hozza az első részben megismert karakterét, Pedro Pascalt jó volt látni a Trónok harca után, ám sajnos nem volt jó a negatív szerepében (Csókás Márton karakteréhez az első részből meg inkább ne is hasonlítsuk, mert annyira gyenge volt ahhoz képest). De tényleg, itt az összes rosszfiú együttvéve sem volt annyira kemény, mint az elsőben egyedül Csókás Márton karaktere, és ez gáz (pedig a film szerint Denzel korábbi társai a rosszfiúk, akik hasonlóan ki kellett, hogy legyenek képezve). Jó, hogy visszahozták Bill Pullman és Melissa Leo karakterét is, nekem viszont hiányzott Chloe Grace Moretz (legalább utalhattak volna rá, hogy mi történt vele). A "brüsszeli" jelenetek nekem jobban bejöttek. A végén hazamegy Robert és látjuk a házát, amit még nem láthattunk az első részben sem, igaz itt sem derül ki (legalábbis számomra), hol is van. A zenék sem voltak olyan jók, mint az elsőben, a magyar szinkronnal nem volt problémám.
Nem ismerem a sorozatot, ami alapján készültek a filmek, most megnéztem, 4 évadja van, összesen 88 rész, hát, nem gondolnám, hogy meg fogom nézni. Viszont ennek, és a kevésbé jó második rész ellenére is várom az esetleges harmadik részt, mivel azt olvastam, hogy trilógiának van tervezve a Védelmező. Remélhetőleg jobb lesz majd, mint ez.
6/10
január 28. 11:02:08
január 28. 11:02:08
(30/33)
SPOILER!

Annyira nem próbálták titkolni, hogy ki az igazi rosszfiú, mivel az első perctől már-már kínosan gyanús volt a viselkedése. Semmiféle meglepetést nem okozott, amikor ez tényleg kiderült.
január 20. 17:06:06
január 20. 17:06:06
(29/33)
A folytatás nem lehet gyökeresen más, mint az első rész volt. Azonos stílus, azonos főszereplő, azonos rendező. Hiába más a sztori az embernek déjà vu érzése van.
Részben érthető a stáb szemszögéből – bevált a recept, főzzük meg újra. És az emberek megeszik. Nem olyan jóízűen, mint először, de valamit nyilván hoz a konyhára.
szavazat: 10/10 január 01. 18:21:30
január 01. 18:21:30
(28/33)
Kinek a pap, kinek a papné. Nem volt ez olyan rossz alkotás, egy délutáni szórakozásra mindenképpen jó és nekem tetszett.
szavazat: 4/10 december 31. 17:31:42
december 31. 17:31:42
(27/33)
Messze elmarad az első résztől! A film első fele egy nagy semmi, aztán majdnem beindul és vége... 4/10
szavazat: 1/10 2018 dec. 28. - 14:42:59
2018 dec. 28. - 14:42:59
(26/33)
Totál semmit nem lehet érteni, ki kicsoda, miért ölik meg, zagyva, bugyuta, kész szennvedés
szavazat: 10/10 2018 dec. 28. - 03:32:46
2018 dec. 28. - 03:32:46
(25/33)
Imádtam!
2018 dec. 08. - 13:10:07
2018 dec. 08. - 13:10:07
(24/33)
Azert nem tetszett mert egy Trapista vagy!

szavazat: 6/10 2018 dec. 06. - 10:49:13
2018 dec. 06. - 10:49:13
(23/33)
Mint majdnem mindig a folytatás alulmaradt.
6/10

spoiler
A végére minek kellett az a felesleges mókázás a viharban?
Jobb lett volna ha mondjuk az otthonukban kapja el őket.
Túl nagyot akartak a készítők de a kevesebb jobb lett volna elv itt is pozitív hatással lett volna a filmre.
spoiler
2018 dec. 02. - 23:05:50
2018 dec. 02. - 23:05:50
(22/33)
Denzel papa lever mindenkit.

Délutáni limonádé.
szavazat: 7/10 2018 dec. 02. - 19:16:20
2018 dec. 02. - 19:16:20
(21/33)
7/10

Nem volt rossz, csak talán kicsit hosszú és ezért lassan indult be. Talán a sorozat hangulatát szerették volna visszaadni. Az elsőben kicsivel több akció volt, de nekem ez a második rész is tetszett.
szavazat: 7/10 2018 nov. 28. - 15:04:52
2018 nov. 28. - 15:04:52
(20/33)
A jótevő igazságosztó filmje. Nem is lenne rossz...
Az első része tényleg jó volt, de ez sem lett rossz egyáltalán.
Kedveltem, jó film.

7/10
2018 nov. 28. - 13:42:48
2018 nov. 28. - 13:42:48
(19/33)
Felesleges róka nyúzás.
(pont nincs)
2018 nov. 14. - 23:46:31
2018 nov. 14. - 23:46:31
(18/33)
Merész ilyet állítani de a filmjeit végignézve amit közel 40 év alatt forgatott megállja a helyét.
szavazat: 10/10 2018 nov. 14. - 19:47:20
2018 nov. 14. - 19:47:20
(17/33)
Nagyon jó film. Amelyikben Denzel Washinghton játszik, az mind jó film. 10/10
szavazat: 2/10 2018 nov. 04. - 21:03:44
2018 nov. 04. - 21:03:44
(16/33)
Nah,az ilyen csúcs hozzászólások miatt (is) érdemes felnézni a port-ra! Ezen szétröhögtem magam! Nagyon jó volt,Brotha'! Semmi offenzivitás,csak egy intelligens,frankó vélemény! Amúgy nekem egyáltalán nem tetszett ez a film,max az első fele nézhető.
2018 nov. 03. - 14:09:49
2018 nov. 03. - 14:09:49
(15/33)
Hát, nem tudom. Igazából nem vártam sokat, de azt sem kaptam meg...



---- SPOILER ----
A végén, már tényleg annak szurkoltam, hogy Oberyn Martell lője le mind a kettőt és mindenki menjen haza szépen... nem jött be. (Mostanában ilyen irracionális, IDKFA filmekkel szívok mint ez, vagy 22 Miles)
szavazat: 6/10 2018 nov. 03. - 14:02:01
2018 nov. 03. - 14:02:01
(14/33)
jajjjjj, ez igencsak butácska lett. Igen, első rész ütött, ez max 1x megnézős, ha nagyon nincs más. Nem szenvedés, de nem is szórakozás...legalábbis nekem...