Téma: A vipera

6/10
napraforgó 2021 júl. 17. - 08:53:03 6/10
(283/523)
Igazad van, Veronica és Demetrio még Guadalajarában vannak, ott történt az ominózus "hancúr". Kicsit fura, hogy - bár Veronica állandóan hangoztatja, hogy mennyire imádja a férjét, még mindig bizonytalanságban tartja a gyereket illetően. Mi a fene oka van erre? Miranda jelenléte erre nem igazán ok.
Miranda is nevetséges a titkolózásával. Épp emiatt nem kedveli őt Veronica. Ha kiderül az igazság, akkor vagy megbocsát az anyjának, vagy nem, de legalább tiszta vizet öntenek a pohárba. És mivel Vero nem bosszúálló fajta, némi kis szemrehányás után nyilván megbocsát. Mivel ő is járt már hasonló cipőben, vagyis ő is elhagyta már a férjét, talán meg fogja érteni az anyját, hogy miért nem maradt annak idején a férjével.

Most már megértettem Virginia taktikáját. Azért akarta rossz hirbe keverni a bankot, hogy aztán az elértéktelenedett részvényeket felvásárolhassák. Aztán amikor a bizalom helyreáll, ők lehessenek a legfőbb részvényesek. Vagy, ha el is adják a felvásárolt részvényeket, nagyot kaszálnak az árkülönbözeten. Csak kamu volt a nyafogása, hogy elszegényitették.

Moguel öntelt, macsó életszemlélete, viselkedése visszataszitó, még igy is, hogy bevallotta, hogy ő a nemzésképtelen. Ezt eleve nem lett volna szabad eltitkolnia Irma elől és rá kellett volna biznia, hogy igy is akar-e a felesége lenni. És gondolkodhattak volna az örökbefogadáson, ami jobb megoldás lett volna, mint az asszonyt felelőssé tenni a gyermektelenségéért.
Mit csinált volna, ha asszony megcsalja és valaki mástól teherbe esik?
Irma is túl elnéző, nyilván ő is megbocsát Francisconak. Bár én nem hiszem, hogy a férfi túl tudna lépni az árnyékán és gyökeresen megváltozna.
5/10
borzi84 2021 júl. 16. - 23:29:52 5/10 Előzmény kisbalaton
(282/523)
Na igen, akár már a faliújságra is kitehetnék, mert Veronica kivételével senkinek sem okoz majd meglepetést, ha végre fény derül Miranda kilétére!
Valóban nagy melléfogás a részéről, hogy Demetrio birtokán lakik, s már az is nagy baklövés, hogy egyáltalán odautazott!
Csak felesleges bonyodalmat jelent az ottléte!
Yadira rögtön kombinálni kezdett, s ha Veronica visszaérkezik, s ott találja Mirandát...

Ha valóban jót akarna a lányának, akkor most már igazán rászánhatná magát, s elmondhatná végre az igazságot, mert csupán annyit ér el az előtte való titkolózással, hogy éket ver Demetrio és Veronica közé!

Én nem értek egyet Veronica "feltételével", Juan épp elég bajt okozott az "akciójával", nincs értelme még ezzel is bonyolítani a dolgokat.
Gyermeket vár - a férjétől.
Nincs semmi értelme annak, hogy rossz színben tüntesse fel magát Demetrio vagy bárki előtt.

Teodoro valóban becsületes ember, de kicsit jobban figyelhetne Virginiára!

Ahogyan korábban is írtam, engem felháborított a doktor viselkedése!
Nem tudom, képes lesz-e hathatósan megváltozni, de Irma helyében én gondolkodás nélkül otthagynám - ezek után mindenképpen!
5/10
borzi84 2021 júl. 16. - 23:17:51 5/10
(281/523)
A bank ugyan megmenekült, de sajnos Teodoro még nem tudja, hogy a háttérben Virginia keveri a kártyákat - a részvényvásárlással nem kevés borsot törhetnek majd Teodoróék orra alá.
Ha mindennel tisztában lenne, nem volna ilyen nyugodt...

Juant úgy megráznám, mint Krisztus a vargát.
A problémák közepette mit tesz?
Otthagy csapot-papot, s elmegy kurizálni Veronicának!
Aki persze kedves mosollyal fogadja, ahogyan mindig, Juan pedig azt gondolja, nyert ügye van.
Pedig a "feketeleves" még csak ezután jön számára - Demetrio személyében.
Aki aligha örül majd a váratlan látogatónak, s vele biztosan nem cseveg majd el olyan kedélyesen, mint Belottal.
Azért remélhetőleg ölre nem mennek, s végül civilizált módon beszélik meg a dolgokat!

Ahogy várható volt, a Veronica és Demetrio közötti idill igencsak törékeny.
Veronica továbbra is féltékenykedik Mirandára, Demetrio pedig - ezúttal önhibáján kívül - kutyaszorítóba került, mert nem fedheti fel Veronicának Miranda kilétét, enélkül pedig nem tudja elaltatni a féltékenységét sem.
Demetrio pedig szeretne biztosat tudni a gyermek felől...
Azért Veronica részéről nagy butaság nem elmondani az igazat.

Ahogyan Demetrio aligha örül majd Juannak, úgy Veronica reakcióját is sejteni lehet, ha szembesül Miranda jelenlétével.
Yadira persze rögtön pletykálni kezdett, már a tegnapi részben is furcsán méregette a "két érdemes hölgyet".

Miranda igyekszik hasznossá tenni magát, ami igen dicséretes dolog!
Jól mondtam, hogy ezzel elnyerheti Williams atya és akár Belot rokonszenvét is, akivel egyébként jól összeillenének! :-)

A doktor egy nagy gazember!
Erre bizony nincs jobb szó!
Képes volt sok éven át kínozni szegény Irmát, s elhitetni vele a meddőségét, csak azért, hogy csorba ne essen a "férfiúi önérzetén"!
Szégyellheti magát, erre nincs mentség!
"Ezért vált alkoholistává..." - Na persze, s közben úgy "mellesleg" kínozta és semmibe vette a feleségét.
Aki mindezek tudatában és mindezek ellenére is képes megbocsátani!
Irma valóban rendkívüli nő, mert én ezek után rá se tudnék többé nézni egy ilyen emberre, nemhogy együtt élni vele!
kisbalaton 2021 júl. 16. - 23:07:25 Előzmény borzi84
(280/523)
Nos megtörtént,Miranda már szövetségesre talált az atyában és Belotban is. Röhejes,hogy már mindenki tudja ki ő,-csak Veronika nem. Sajnos,a "titokzatos szépasszony" szelleme belopakodott már Veronika és Demetrio szépen újraalakuló kapcsolatába is. Miranda annyira peches volt eddig a Veronikával kialakítandó kapcsolatában,hogy teljesen érthetetlen,hogy most utána ment és Demetrio birtokán lakik!!!
Igaza van Veronikának,amikor feltételhez köti az igazságot ! (Arról,hogy ki a gyerek apja) Már nem csak Veronika utálja ezt a "szent" asszonyt,hanem én is. Eddigi idióta melléfogásai ,egytől-egyig félreérthetőek voltak. Nem igaz,hogy nem tud már odaállni Veronika elé,és egyenesen színt vallani!!

Teodoro egy rendkívüli ember - szerintem. Jellemének nagysága lépten-nyomon megmutatkozik.(Jó volna,ha némely bankárok megnéznék ezt a sorozatot,csakis Teodoro miatt!)
Virgínia hozta most is az arcátlan formáját.Biztos,hogy fog még ő keverni ott a bank körül!
Jó kis meglepetés volt,hogy a doktor a saját "fogyatékosságáért"évekig Irmát hibáztatta,és ezt most végre megvallotta neki.Azért kiváncsian várom,hogy egy évekig alkoholista ember ripsz-ropszra meg tud-e változni.
5/10
borzi84 2021 júl. 16. - 20:50:28 5/10 Előzmény borzi84
(279/523)
Ui.: Aki pedig szerintem aktivizálhatná magát, és segíthetne a sebesültek ápolásában, az nem más, mint Miranda!
Végre csinálhatna valami hasznosat, ha már ott idétlenkedik, ahol tényleg semmi keresnivalója nincsen!
Ráadásul összeismerkedhetne Williams atyával és Belottal is, ők mindketten közel állnak Veronicához, s talán "szövetségesre" lelne bennük.
Szerintem szüksége lesz szövetségesekre, mert ha a visszatértükkor Veronica ott találja...Nem szeretnék sem Miranda, sem Demetrio helyében lenni!
5/10
borzi84 2021 júl. 16. - 20:01:46 5/10 Előzmény napraforgó
(278/523)
Nem, az időrendet illetően tévedsz, még most is Guadalajarában vannak!

Az időrendi sorrend a következő:

- Demetrio - otthagyván Veronicát, a doktort és a sérülteket - elment a házába - VERONICA NÉLKÜL!!! - Ekkor találkozott Mirandával, aki valóban ott várta őt Susannával együtt
(s mellesleg Jacintóval is váltottak néhány szót, aki örömmel üdvözölte a "gazdát")
- Miközben Demetrio a házában volt, addig Veronica Belot házába ment telefonálni a bácsikájának a repülőgép kölcsönkérése végett
- Amikor Demetrio visszatért, s Williams atyától megtudta, hol van Veronica, akkor ő is odament Belothoz, s ekkor koccintottak a boldogságukra
- Veronica és Demetrio mindketten konstatálták, hogy fáradtak, s a gép másnap korán indul, így nyugovóra tértek - HANCÚR NÉLKÜL!

Egy pillanatig sem tagadtam, hogy VOLT HANCÚR, méghozzá GUADALAJARÁBAN ahová Veronica és Demetrio is elkísérték Irmát.
Ha megfigyelted, ott voltak a kórházban is, együtt beszélgettek az orvossal, s Irma ekkor mondta azt nekik, hogy nyugodtan menjenek, ő ellesz egyedül is a kórházban
Ekkor elbúcsúztak Irmától, a SZÁLLODÁBA mentek, s ekkor történt a "hancúr"

Summa: VOLT HANCÚR, GUADALAJARÁBAN történt, s még MOST IS a városban vannak! :-)
6/10
napraforgó 2021 júl. 16. - 19:04:06 6/10 Előzmény borzi84
(277/523)
Igen, aztán hazatértek Guadalajarából a birtokra, ahol már várta Demetriot Miranda és Susanna.

Lehet, hogy csak vizionáltam, de az epizód végén Demetrio és Veronica iszogattak - nekem úgy tűnt, hogy a birtokon, de meglehet, hogy még a szállodában. Aztán Demetrio a karjában vitte be a feleségét a hálószobába, azt igérve, hogy majd gyengéden fogja szeretni. Vero azt kérte tőle, hogy úgy szeresse, ahogy a nászéjszakájukon, mert a többi alkalom durva volt.
Akárhogy is, volt ott hancúr.
5/10
borzi84 2021 júl. 16. - 18:07:44 5/10 Előzmény napraforgó
(276/523)
Szia!

Demetrio sérülése valóban nem súlyos, nem is ez volt ezzel a cél, csak arra volt jó, hogy Veronica
kellőképpen megijedjen, s újra helyreálljon közöttük az egyetértés.
(Kérdés: Vajon meddig tart az idill?)

Veronica nem "ugrált" sehová.
Belothoz ment, onnan telefonált Teodorónak, hogy kölcsönkérje a repülőgépet, hogy a doktort el tudják szállítani, mivel súlyos az állapota.
Demetrio és ő is fáradtak voltak, úgyhogy akkor és ott semmi hancúrozás nem volt.
Teodoro természetesen kölcsönadta a gépét, s ezzel szállították el a doktort, természetesen Irma elkísérte, Demetrio és Veronica pedig szintén velük tartottak.
(Feltételezem azért, hogy támogassák Irmát, aki nagyon aggódik.)
Ekkor került sor a - Te szavaiddal élve - "hancúrozásra".
Ha megfigyelted, nem a birtokon vannak, hanem egy szállodai szobában.
(Guadajarában, ahová a doktort szállították.)

Belot tényleg örül Veronica boldogságának, Juan aligha lesz ilyen önzetlen!

Virginia viselkedése és tettei tényleg nélkülöznek mindenfajta racionalitást.
Ha annyira okosnak képzeli magát, tudhatná, hogy ha lejáratja a családját, az ugyanúgy rá is kihat!
Az pedig nevetséges, hogy azt gondolja, a házasság révén most már minden pénz őt illeti meg!
6/10
napraforgó 2021 júl. 16. - 11:27:29 6/10 Előzmény borzi84
(275/523)
Látod, hogy Demetrio fején van egy kis bibi. Még a haját sem kellett levágni ( ! ), ahhoz, hogy rábiggyesszék a pici kis kötést.
Bezzeg, amikor az én fiam állt fejre 11-12 éves korában, akkor kinyirták a haját a sérült területen, úgy kapott rá kötést, sőt az egész fejére egy rugalmas hálót kapott.

Veronica olyan sokat segit a sebesülteken, hogy közben hazaugrik Demetrioval a birtokra egy kicsit iszogatni, aztán meg beugrik vele az ágyba. Demetrio meg előbb ájuldozott egy kicsit, aztán evett, ivott és már rögvest volt kedve hancúrozni is.

Szegény Belot meg ott sopánkodik Williams atyának, hogy elvesztette Veronicát. De ő legalább tényleg örül a nő boldogságának, még ha igy nem maradt reménye sem.

Virginiát nem értem. Ez a rendkivül "okos" nő előbb tönkreteszi a bácsikája bankját, lejáratva őt a maffiózó pénzmosási manővereinek leleplezésével, aztán meg hisztizik, hogy jajj, elveszitették az ő pénzét is! Milyen pénzét? A Juan pénzét, amit már a sajátjának tekint???
Hát miért kellett lejáratni a bankot?
5/10
borzi84 2021 júl. 16. - 00:10:36 5/10
(274/523)
Belot ismét csak az úriember mivoltáról tett tanúbizonyságot.
Bebizonyította, hogy nemcsak a levegőbe beszélt, valóban őszintén kívánja Veronica boldogságát!
Demetrio pedig még mindig nem hagyta abba a féltékenykedést, szerencsére hamar belátta, hogy nincs rá semmi oka.
(Kíváncsi lennék, mi történne, ha Juan is megjelenne a színen.
Vajon vele is olyan jól el tudnának beszélgetni?
Még szerencse, hogy erre vajmi kevés az esély, Juannak most fontosabb dolga van, legalábbis remélem, hogy a bank ügyei most fontosabbak.)

A rendőrség talán nyomon van - azért mondom, hogy talán, mert a korábbiakból kiindulva:
Nem lehet tudni, vajon valóban fel akarják-e göngyölíteni ezt az ügyet?

Teodoro nagyon bátran viselkedett, s lám, mit tesz néhány őszinte szó - sikerült lecsendesítenie a háborgó embereket!
Szegény nagyon el lehetett keseredve, ha már az öngyilkosságot fontolgatta!
De: Ez soha nem megoldás, hisz arra is gondolnia kell, mit hagy hátra!
Az öngyilkosság felérne egy beismerő vallomással, s tényleg minden összeomlana.
Sara egyebet nem tud, ismét hisztériázik, s átkozza a korábban istenített Virginiát.
Meglepődtem volna, ha másképp viselkedik, pedig Teodorónak igazán elkelne egy kis támogatás, de ezt Sarától aligha kapja meg.
Ha jobban belegondolunk, Sarának jókora szerepe van abban, hogy Virginia ilyen szörnyeteggé vált.
Az ő esetében elkelt volna egy kemény kéz a nevelésekor, ehelyett csupán kényeztetést és ajnározást kapott, s itt az eredmény!
"Félti a vagyonát" - nevetnem kell a kirohanásán.
Erre előbb is gondolhatott volna, hogy ha romlásba dönti a családját, akkor azzal saját magának is ugyanúgy árt.
Remélhetőleg minél előbb sikerül leleplezni!

A doktor tényleg nagyon rosszul van, talán ennek hatására sikerül átértékelnie az eddigi életét, s lesz benne elég akarat, hogy változtasson!
Talán még nem késő - A jelek szerint Irma kész lenne megbocsátani.

Miranda jobb lenne, ha felhagyna az idétlenkedéssel, mert ha Veronica visszatér, s őt ott találja...
Akkor lesz csak haddelhadd!

Persze, most dúl a szerelem...Kérdés, meddig tart ez a tökéletes harmónia?
Demetrio már feszegeti a gyerek - témát, ezt minél előbb tisztázni kell, különben kezdődhet újból a "se veled, se nélküled" - játék...
kisbalaton 2021 júl. 15. - 22:58:51
(273/523)
Igazán szép beszélgetés zajlott Veronika és André között.Örvendetes,hogy Veronika bocsánatot kért,és ismét nyilvánvalóvá vált,hogy Belot milyen komoly,önzetlen és nagyszerű ember.Az is örvendetes,hogy ezt a tényt Demetrio is felismerte.
Teodoro ugyancsak szép beszédet mondott,miközben farkasszemet nézett egy csomó dühödt banki ügyféllel! Szegény,már az öngyilkosságot fontolgatta,de szerencsére javult a helyzet.
Olyan érzésem volt a mai rész közben,hogy Teodoro,mint egy pók,-lassan ,okosan, szövögeti a hálót Virgínia körül. Remélem, hamarosan sikerül körülfonni úgy ezt a hidegvérű bűnözőt,hogy nem menekülhet!
5/10
borzi84 2021 júl. 15. - 19:55:04 5/10 Előzmény napraforgó
(272/523)
Szia!

Ahogyan korábban írtam, én már régen feladtam, hogy a baleset - megtalálás hajcihőben akár az észszerűségnek akár a leghalványabb jelét is felfedezzem. :-(

Mirandára tényleg semmi szükség, mivel Veronicát szerencsére nem fenyegeti semmi veszély, így a jelenléte csak arra lesz jó, hogy bonyolítsa a dolgokat.

Veronica szerintem nem kifejezetten a vész hatására bocsátott meg, hanem a vész által kiváltott érzések hatására.
Rájött arra, hogy hiába igyekszik elfojtani magában, még mindig szereti Demetriot, s annak a gondolatára is kétségbeesett, hogy elveszítheti.
Azért Demetrio nem patás ördög!
Bár igaz, hogy sok hibát követett el, de szereti Veronicát, s ha ő ad még egy esélyt a házasságuknak, akkor lelke rajta!
Belot is erre biztatta, Juant soha nem szerette, ő Demetrioba szerelmes.
Remélem, Demetrio megbecsüli magát, s ezután nem követ el semmi ostobaságot!

Irma sem feltétlen a sérülése miatt bocsát meg a férjének, ha ugyan véglegesen megbocsát.
Egyszerűen arról van szó, hogy bármit is tett a doktor, képtelen arra, hogy a bajban magára hagyja.
Az sincs kizárva, hogy a doktornak pont ez a súlyos sérülés kell ahhoz, hogy megváltozzon!
Ha valakit megérint a halál szele, az sok esetben képes átértékelni a dolgokat, hátha ő is ezt tenné!

(Egyébként ez nemcsak elmélkedés, számos példát láttam már erre a környezetemből, bár az is igaz, hogy többen voltak azok, akiket semmi sem térített észhez, s ott folytatták, ahol azelőtt abbahagyták.)

A megbocsátás, megbecsülés - dolog elég furcsa: Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy ezt sajnos nem érdemre osztogatják, s ez az életben is így van.
Hány és hány példát láttam arra, hogy a férfi semmire nem becsülte a mindenki szerint kincset érő feleségét, s a fordítottját is, amikor a nő csinált bolondot az őt bálványozó férjből.

A gyermekek viselkedéséről a szülőkkel kapcsolatban szintén sokat tudnék mesélni:
Sok olyan gyermek, akiért mindent megtettek a szülei, semmilyen viszonzást nem adott cserébe, sőt!
Sok olyan szülő kapott viszont szeretetet és gondoskodást, aki pedig nem érdemelte volna meg.
Egyik esetben megkérdtem, az illető miért törődik annyit a szüleivel, amikor nem érdemlik meg, mivel szó szerint úgy nőtt fel, mint a gomba, teljesen magára volt utalva:
A felelet: "Nincs szívem sorsukra hagyni őket akkor, amikor szükségük van rám..."

S itt el is érkeztünk Virginiához, aki sajnos szemernyi tiszteletet és szeretetet nem mutat azok iránt, akik őt saját gyermekükként nevelték.
Sara pláne majomszeretettel csüngött rajta, alaposan elkényeztette, s ez sajnos csak rontott a helyzeten.
Én sem értem, miért jó az neki, ha a Fernandez - Negrete családot anyagi és erkölcsi romlásba dönti.
Ő, akinek beteges mániája, hogy viselje a "Fernandez - Negrete asszony" titulust, nem gondol arra, hogy ezzel a lépéssel magának is árt?
Ha pedig elveszítik a vagyonukat, csak a "semmi" lehet az övé.

Juannak már annyit hazudott a vipera, hogy az lenne a csoda, ha elhinné a hazugságait.
Azért ő sem teljesen tökkelütött, s a jelek szerint képes felfogni, hogy aki egyik nap a szemébe vágja, hogy csakis a vagyonért és a névért ment hozzá feleségül, majd utána hirtelen ismét visszatér a "mindent szerelemből tettem" meséhez, az egész egyszerűen hazudik!
6/10
napraforgó 2021 júl. 15. - 11:24:01 6/10 Előzmény napraforgó
(271/523)
El nem tudom képzelni, hogyan lenne a Fernando-Negreték minden vagyona Virginiáé, ha tönkreteszi őket???? Hogy képzeli, hogy automatikusan rászállna a vagyon?

Szerencsére Juant nem ejtették a fejére, már nem hiszi el Virginia egy szavát sem. És ez a végén nagyon elgondolkodta a viperát.
6/10
napraforgó 2021 júl. 15. - 07:26:31 6/10
(270/523)
Ahogy az várható, Demetrióékat megtalálták. Ráadásul nem is egy romházban, ahogy korábban láttuk, hanem egy erőd maradványaiban, egy kastély romjai mellett. És mit ad isten, nem kellett órákig lovakkal menniük, mint amikor anno idejöttek Jadirával, hanem egy hevenyészett hordágyon hirtelen le is tudták vinni Franciscot a várakozó teherautóhoz.

Miranda és Suzanna nyavalygása tök fölösleges volt, a bánat tudja, hogy ők minek jöttek ide? Csak, hogy mindenki egy kupacban legyen.
Az, hogy a vész hatására Veronica rögvest megbocsátott, azt én nevetségesnek találom, hisz igaazából semmi sem változott, pláne Demetrio nem.

Azt meg, hogy Irma miért is bocsát meg a rabbiátus, iszákos férjének, az végképp érthetetlen. Mert az, hogy a lába megsérült, pont nem egy valós indok.

Hogy Virginia miért akarja tönkretenni, elleheteleniteni a Fernandez-Negrete családot, azokat, akik őt befogadták, felnevelték, akik egy magas életszinvonlat biztositottak neki, az számomra még most is rejtély. Mondhatni, hogy maga alatt vágja a fát. Hisz ha tönkreteszi őket, az neki is rossz lesz. Innentől nincs értelme ennek.
5/10
borzi84 2021 júl. 14. - 23:16:22 5/10
(269/523)
A mai rész történéseit kb. lehetett sejteni:

- Rátaláltak Demetriora és a doktorra : Demetrio jól van, a doktor sajnos már kevésbé
- Veronica megbocsátott Demetrionak, Irma pedig a doktornak
- Virginia aknamunkája beérett, az újságcikkek megtették a hatásukat, a bankban "áll a bál"...
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Azért Demetrionak és Veronicának sok mindent kell még tisztáznia, többek között a gyermek kérdését is.
Juan még mindig abba az illúzióba ringatja magát, hogy elnyerheti Veronica szerelmét.
Ezek után nincs miben reménykednie, csak ezt ő még nem tudja, s most kisebb gondja is nagyobb annál, mint, hogy ezzel foglalkozzon
(Legalábbis remélem, hogy most a valóban fontos dolgokra koncentrál!)
S remélem, most már valóban komolyan veszik Virginiát, s a nyomozást is!

Virginia hihetetlenül cinikus és aljas!
A végén még maga is elhiszi, hogy ő az "üldözött ártatlanság"!
Bizonygatja az ártatlanságát, ugyanakkor kijelenti, gyűlöli a családot, amelyik gondoskodott róla...
Attól tartok, ez még nem minden, még sok egyéb van a tarsolyában...

Teodoro a körülményekhez képest higgadt maradt, s a napnál is világosabb, hogy becsületes ember.
Kérdés, hisz-e majd neki a közvélemény?

Eközben a másik helyszínen is sok gonddal kell szembenézni
Remélhetőleg a doktor gyorsan felépül!
Kíváncsi leszek, mit szól majd Irma örökbefogadási tervéhez.
Irma köztudottan melegszívű asszony és szereti a gyerekeket, de azt gondolom, talán már idősek ehhez - Hamarabb kellett volna cselekedniük!

Azt viszont még mindig nem értem, Miranda miért utazott a helyszínre.
A titkárnője egyfolytában nyafog, s ő is jobban tette volna, ha otthon marad!
Veronica aligha fog örülni a jelenlétének, a végén még azt képzeli majd, hogy Demetrio miatt utazott oda, s ez ismét éket ver Veronica és Demetrio közé! (Ne legyen igazam!)
kisbalaton 2021 júl. 14. - 23:07:33
(268/523)
Jaj,ez a Virgínia ! Ügyesen felépített ördögi terve megvalósult,-tényleg óriási botrányt robbantott ki.
Erre a nőre már nincsenek szavak,talán Juan mondta ki a legjobbat "te patkány"! Szerencsére az egész család tudja már,hogy ki ő,-már senki nem hisz neki. És még mindig nem figyeltetik,még mindig nem tudnak a Santiagoval való viszonyáról sem!
Hogy Irma és Veronika meg tudjanak bocsájtani a párjaiknak,-a katasztrófa okozta traumára volt szükség.
Vajon a doktor megváltozik majd (ha életben marad),és tisztességesen fog bánni Irmával? És a sok éves rettenetes bánásmódot mivel fogja magyarázni? Ha lehet az ilyesmit megmagyarázni.
5/10
borzi84 2021 júl. 14. - 16:35:34 5/10 Előzmény napraforgó
(267/523)
Én már nem is próbálom racionálisan szemlélni, mert tényleg ezer sebből vérzik a sztori. :-(
Veronica és Irma valóban jobban tették volna, ha a kétségbeesés helyett kicsit megpróbálnak segíteni.
A doktor nincs a helyén, minden segítő kézre szükség van.

A doktor ezzel a kirohanással valószínűleg bűntudatot akart kelteni Irmában, ami sajnos sikerült is.
Ti. ha Irma nem hagyja el a férjét, annak nem kell utána mennie, stb.
Hiába hibás az okfejtés, sajnos a történtek után Irma pont emiatt ostorozza magát ennyire. :-(
6/10
napraforgó 2021 júl. 14. - 10:40:39 6/10
(266/523)
Azért annyira nem lehet megközelithetetlen az a hely a hegyekben, ahová Demetrio Veronicát akarta elvinni, ha a folyóból kimászva egyből odataláltak.....
6/10
napraforgó 2021 júl. 14. - 10:37:31 6/10 Előzmény kisbalaton
(265/523)
Csoda történt, az árviz felfelé folyt a hegytetőre.
6/10
napraforgó 2021 júl. 14. - 10:36:52 6/10
(264/523)
Megütötte fülem Francisco kirohanása : "ha velem valami történik, az a te lelkeden szárad" mondja Irmát emlegetve.
Már mi a francért lenne Irma a hibás, ha a doktorral történik valami a vihar miatt?