Téma: A vipera

kisbalaton 2021 aug. 10. - 12:40:44
(403/523)
Nekem továbbra is az a véleményem,hogy Veronikának nem kellett volna megírnia azt a randevúra hívó levelet Nicole felé. Azt mondja,azért,mert csapdába akarja csalni. Azzal,hogy találkára hívja a férje nevében? Micsoda marhaság ez!! Most aztán Irmával lesik a hordók mögül a fejleményeket.Hát,én is kiváncsian várom,hogy mi sül ki ebből. Mérget veszek rá,hogy semmi jó.
Egy dolgot nem értek :.Virgínia ügyvédjét. Tisztában van a lány viselt dolgaival,-hogyan tud mégis segíteni neki?! ( Illetve dehogyis nem értem,hiszen ügyvéd,-mindent bevesz a gyomra ! )
( Nagy bánatomra az unokám jogi egyetemre megy .Mondom neki: ne menj oda,nincs benned elég gátlástalanság! Aszongya:mama,mire én végzek,addigra jobb lesz a világ! )
6/10
napraforgó 2021 aug. 10. - 07:22:51 6/10 Előzmény borzi84
(402/523)
Nekem annyira tetszett Teodoro hozzáállása. Azért ment be Santiagohoz, hogy az megerősitse, hogy Virginia csak valahogy belekeveredett a bűnügybe, csak annyi szerepe lehetett, hogy szökni segitett Santiagonak, aki a taanára és a barátja volt. Hajlandó lett volna segiteni a lánynak.
És aztán kénytelen volt szembesülni azzal, hogy Virginia volt a mozgatórugója a Veronica elleni gyilkossági kisérletnek. Szintén közreműködött a GIlbert doktor elleni merényletben. Sőt a kábitószer teritésében is aktivan közreműködött. Hidegvérű gyilkos, akit senki sem ismer igazán - ahogy a bűntársa jellemezte.
Szegény Teodoro teljesen összeomlott, hogy ilyen romlott lányt neveltek föl, ráadásul Sara kedvence volt, akit ajnározott egész életében. Szegény idős férfi szemmel láthatóan nagyon csalódott volt. Tudta, hogy Virginia hazug, alattomos, nagyravágyó, pénzsóvár, stb., de azért ezt a gonoszságot, romlottságot nem feltételezte róla.

Az, hogy Demetrio megosztotta Andréval azt, hogy az unokahúga milyen görbe utakon jár, még rendben is lenne. Na de miért vállalta el, hogy elmegy arra a fránya randevúra? És pláne miért kell annyira nyájasan viselkednie? Nyilván Belot is lesben áll valahol és rá akar piritani az unokahúgára. És persze nem tudnak a lesben álló asszonyokról. Hogy melyik csapat mit tervez, az csak a következő részben derül ki. Ki az a hülye, aki elhiszi, hogy egy ilyen rajtaütéstől Nicole egyből kiszeret Demetrióból????
5/10
borzi84 2021 aug. 10. - 01:25:53 5/10
(401/523)
Virginia mindent megtesz, hogy ne bukkanjanak a nyomára!
Sajnos az ügyvédet teljesen az ujja köré csavarta.
Feltétel nélkül hisz neki és támogatja mindenben...

Santiagónak tényleg nincs már veszítenivalója, ez ő is belátta.
Jól tette, hogy mindent elmondott Teodorónak, akinek ezek után aligha lehet bármilyen illúziója Virginiával kapcsolatban.
Pedig még most is reménykedett benne, hogy Virginia ártatlan...
Santiago olyan szenvtelenül beszélt az elkövetett gaztettekről, mintha az időjárásról társalogtak volna.

Eközben a "másik helyszínen" lezajlott az esküvő és az ünnepség.
A múltkor Demetrionak Moguel doktor, most Veronicának Yadira adott tanácsot...
Micsoda változások!

Veronica is kezd megbékélni Mirandával, Miranda pedig kezd összemelegedni Belottal. :-)

Veronicáék kis "akciója" Nicole ellen viszont finoman szólva is félresikerült, mivel Demetrio és Belot beleavatkozott a dolgok menetébe.
Ezzel kissé összekuszálódtak a szálak, de biztosan sikerül gyorsan kibogozni, már nincs sok hátra a sorozatból, felesleges túlbonyolítani.
6/10
napraforgó 2021 aug. 09. - 10:55:18 6/10
(400/523)
Veronica féltékeny hisztije túlzás. Vagy megbizik a férjében, vagy nem. Ha nem, semmi értelme a házasságuknak. Különben meg nem puffogni kell, hanem beszélni Nicole fejével, hogy tartsa magát távol a férjétől, mert nem tűri a flörtölését.

Azért Demetrio is megéri a pénzét. Azelőtt állandóan az agáve földeken mászkált és felügyelte, hogy az a 10 ember hogyan aratja a termést. Most miért nem jár ki? Vagy menne a tequila gyárba a gyártást ellenőrizni. De nem, mostanában állandóan a dolgozószobájában ül és várja, hogy NIcole mikor nyit rá hizelegve, hogy annyira szeretlek.... Ha elérhetetlen lenne, Nicole nem tudná zaklatni.

Érdekes, hogy épp Juan sürgeti a nyomozót, hogy szóljanak már Virginiának és a nyomozó nyugtatja, hogy várjanak még, mert a hölgy biztos ideges. Aztán amikor berúgja az ajtót rögtön orditozni kezd, hogy Juan segitett megszökni neki. Na meg Tona. Úgy tűnik a mexikói rendőrök sincsenek a topon agyilag.
5/10
borzi84 2021 aug. 07. - 05:47:06 5/10 Előzmény napraforgó
(399/523)
Szia!

Engem az lepett meg kicsit, hogy a templomban is tapsolt a násznép, ilyen nálunk egyértelműen nincs, templomban nem szokás tapsolni ilyenkor (sem).
A zenét én is hiányoltam, a templomban az orgonát, a templomon kívül pedig a latin zenét.
Lety és Sara részt vettek az esküvőn, elől ültek, illetve álltak, de eléggé takarásban voltak. :-)

Abban is igazad van, hogy Yadira igen rövid idő alatt változott meg ilyen gyökeresen, s ez elég valószerűtlen.

Furcsa, hogy míg Veronica korábban legszívesebben kitépte volna Miranda haját, Nicole esetében híján van az efféle indulatoknak.
Kíváncsi leszek, mi lesz a levél-dologgal, arra is kíváncsi lennék, hogy lett a vízesésből raktár.

Valóban lehetett rá számítani, hogy Virginiát nem kapják el az "első fordulóban".
Azért a rendőrség semmiképp sem állt a helyzet magaslatán, hisz elvileg körülvették a házat, s mégis egérutat nyert.
A telefon lehallgatása kézenfekvő lenne, de legutóbb is - amikor Veronicát keresték - túl sokáig vártak vele.
A legnagyobb baj az, hogy a rendőrség többet foglalkozik Juannal, mint Virginia kézre kerítésével.
Abban bízhatunk, hogy Lety birtokáról érkezik majd a telefon, feltéve, ha lesz, aki felvegye a készüléket.
6/10
napraforgó 2021 aug. 07. - 04:55:16 6/10
(398/523)
Jacinto és Yadira esküvőjén a bevonuláskor nem, de a kivonuláskor én is elvártam volna egy jó kis latin zenét. A taps engem nem zavart, ez egyfajta tetszésnyilvánitás, főként Jacinto megbecsült státuszának szólt. Mégiscsak ő intézője, a távollétében ő vezeti a birtokot.
Nem néztem alaposan körül, de én nem láttam ott az esküvőn Sarát és Letyt, holott elvileg arra hivták meg őket. Semmiből nem állt volna beültetni őket a templomba, vagy a kivonuló násznép között elhelyezni. Majd az ismétléskor igyekszem megkukkolni, hogy ott voltak-e.

Ami még fura, az, hogy Jacintát korábban egy vadóc, akaratos fiatal nőként ismertük meg, aki többször is gátlástalanul felajánlkozik a "gazdának", ráadásul a semmibe vett Veronica orra előtt, most meg egy kedves, szende szűzlányt alakitott. Azért a karakterek ilyen gyökeres változtatásától tartózkodni kéne a fk.iróknak.

Veronica és Irma ötlete, hogy Demetrio nevében randevúra hivják Nicole-t és aztán majd rajtakapják és megszégyenitik egyenesen egy nagy baromság.
Minek ehhez randevúra hivni? Egyszeren el kell kapni, amikor egyedül van és jól kioktatni, hogy mit tehet és mit nem. Én Veronica helyében elkapnám és megmondanám neki, hogy kikaparom a szemét, ha a férjemre meregeti. A szép haját meg szálanként tépem ki, ha nem nyughat és nem megy el innen jó messzire, de mielőbb.
Na egyszóval simán elzavarnám. Persze négyszemközt és tanuk nélkül, hogyha aztán szaladna vádaskodni a bácsikájához, simán letagadnám a fenyegetőzést, csak annyit ismernék be, hogy megkértem, ne zaklassa a férjemet. Belot már úgy is tudja, hogy Nicole rá van kattanva Demetriora, és igy talán valóban intézkedne és elküldené a lányt.

A két nő nő azt mondta, hogy a levélben a vizeséshez hivják a lányt, aztán a papiron mégis az volt, hogy találkozzunk a raktáraknál. Kiváncsi vagyok, végül is hol és mikor lesz a találkozó, hisz időpontot nem is irtak a levélben.

Virginia szökése boritékolható volt. Persze nem nagyon tud hová menni, mert nincsenek barátai, csak az egy Santiago volt, de ő már ugye zár alatt. Éppenséggel mehetne az ő lakásába, ha lenne kulcsa. De mindig csöngetett, ha jött, vagyis nincs kulcsa. Mivel Santiagót már őrizetbe vették, nem nagyon valószinű, hogy a lakásában keresnék. Most Lety birtokára megy, ahol előbb-utóbb megtalálják. Talán a birtokért felelős alkalmazott fel is hivja az úrnőjét és jelzi neki, hogy Virginia kisasszony megérkezett. A rendőrség nyilván le fogja hallgatni Teodoróék telefonját, igy fülön csiphetnék.
5/10
borzi84 2021 aug. 07. - 00:51:33 5/10 Előzmény kisbalaton
(397/523)
Szia!

Sejtettem, hogy Virginia nem adja fel egykönnyen, de az mindenképp a rendőrség sara, hogy egérutat tudott nyerni.
S nemcsak egyszerűen elmenekült, de még Juant is bajba sodorta, hisz a jóféle "rendőr-logikának"megfelelően kis híján őt tartóztatták le a "vipera" helyett.
Aki ráadásul az ügyvédjét is teljesen az ujja köré csavarta, hisz amikor beszélt vele, amaz helyesléssel fogadta a szökést.
Márpedig szerintem ilyen tettet valamirevaló ügyvéd nem helyeselhet!
Érthetetlen, hogy egy tanult, sokat látott embert ilyen könnyen félre lehetett vezetni!
Neki pláne jól kellene ismernie a bűnözők gondolkodásmódját, márpedig Virginia nem más, mint közönséges bűnöző!
Ráadásul: Ha valakinek nincs rejtegetnivalója, akkor miért a menekülés?
Még ez sem ejti gondolkodóba az ügyvédet?

Ami "szegény Nicole-t" illeti: Én egyáltalán nem sajnálom!
Szégyentelen perszóna, aki ennyit minimum megérdemel!
Szerintem amit Veronica és Irma kieszelt, csupán ártatlan tréfa, nem több!

A legjobb valóban az volna, ha Belot visszaküldené oda, ahonnan jött.
Remélem, nemcsak ígéri, de meg is teszi!

Az esküvői szertartás valóban különbözik az ittenitől, tapsot még én sem hallottam soha, pedig református, valamint görög-és római katolikus esküvői szertartáson is voltam már.
kisbalaton 2021 aug. 06. - 23:04:24
(396/523)
Na neeee! Virgínia még a letartóztatásakor is meg tudott szökni! Ez már mindennek a teteje!
Mi az,hogy egy körülzárt épületből feltűnés nélkül tudott távozni? Nevetséges.
Veronika partizán akciója sem tetszik nekem! Mármint az,hogy a levelet ő tette Nicole fényképezőgépébe.Most szegény Nicole reménykedhet. Szerintem ez butaság volt Veronikától.Tudom én,hogy tennie kellett valamit a levakarhatatlan Nicole ellen,- de egy ilyen -vallomással is felérő levéllel,-csak olajat öntött a tűzre!
Yadira esküvője nekem furcsa volt. Az a zene nélküli bevonulás és kivonulás a templomból,- hát,mifelénk nem így szokás. Sőt,megtapsolni sem szokás a templomban az ifjú párt.Más nép - más szokás.
6/10
napraforgó 2021 aug. 06. - 04:02:00 6/10 Előzmény borzi84
(395/523)
Hello!

Nicole-t és Demetriot illetően teljesen igazad van. Az a lány polipként fonja a karjait Dömi köré, de a férfi nem nagyon siet azokat lefejteni. Tessék-lássék ugyan tiltakozik, de gyakorlatilag mégsem olyan erélyesen, hogy Nicole valóban leálljon a zaklatásával.

Tényleg fura, hogy még Moguel figyelmezteti Demetriót, pedig hát nem ő az, aki tanácsokat adhatna házassági ügyekben.
Kérdés, hogy Belot észreveszi-e az unokahúga tolakodását és tesz-e ellene?

André és Miranda jobban összeillik, mint André Veronicával - bár valljuk be, nem olyan nagy kuriózum, hogy 15-20 év legyen egy férfi és egy nő között. Mindenesetre André és Miranda kb. egy korosztály, igy jobban összeillenének.

Juan ügyesen, okosan "beoltotta" Santiagót és s férfi hamar rájött, hogy Virginia a sorsára hagyná és rákenne minden bűntettet, menekülve a felelősségre vonás elől. Szomorú, hogy VIrginia egy mégoly hires, dörzsölt ügyvédet is át tudott verni az angyalarcával és a nyafogásával, aki a védence kárára biztositaná neki a menekülést.

Várom az igazi vidéki mexikói lagzit, a mulatságot, a szép zenéket, táncokat.
5/10
borzi84 2021 aug. 05. - 23:32:40 5/10 Előzmény napraforgó
(394/523)
Szia!

Nicole szégyentelen perszóna, egy napon sem lehet említeni Veronicával.
Ahelyett, hogy megfogadná Belot intelmeit, most még tovább feszítette a húrt.
("Csak egy éjszakát" kért.)
Mégis mit képzel magáról?
A semmittevés teljesen elvette az eszét!
Ugyanakkor Demetrio is hibás, mert nem küldi el a pokolba!
Ezt a napot is megértük, hogy Francisco ad Demetrionak tanácsot!
Ezúttal viszont igaza van, egy ilyen buta kis tyúk miatt Demetrionak kár volna kockára tenni a boldogságát, később nagyon megbánná.
Veronica ezúttal teljes joggal féltékeny, s ő is helyre tehetné a kis libát, megérdemelne egy alapos leckét!
Vagy: Ha nincs más megoldás, Belotnak kell lépnie, s visszaküldeni oda, ahonnan jött!

Belot és Miranda kapcsolata szépen alakul, Miranda valóban jobban illik korban Belothoz, mint Veronica!
Egyébként szerintem - ha már a pároknál tartunk - Nicole-t Juannal kellene majd összeboronálni, egy próbát megérne! :-)
Talán mindkettőjük figyelmét sikerülne elterelni arról a valakiről, aki úgysem lehet az övék.
Persze, ehhez az is szükséges, hogy Juannak végre sikerüljön megszabadulnia Virginiától!
Engem is érdekelne, vajon hogyan határoz az egyházi bíróság, de attól tartok, ezen a témán egyszerűen át fognak siklani, legfeljebb egy mondatot szentelnek majd neki.

Sajnos Virginia továbbra is az orránál fogva vezeti az ügyvédet!
Pedig egy hozzá hasonló, tapasztalt férfi igazán lehetne jobb emberismerő!

Juan viszont alaposan "megdolgozta" Santiagot, hogy ha már a bizonyíték "eltűnt" - mondjuk, ez a tény is megérne egy misét - akkor sikerüljön vallomásra bírni, különben minden erőfeszítés kárba vész.
Szerencsére Santiago nem olyan ostoba, hogy önként és dalolva menjen a börtönbe, miközben Virginia megússza az egészet.
Ő mindenkinél jobban ismeri a viperát, s rájött arra, hogy Juan igazat mond, Virginia arra készül, hogy a sorsára hagyja.
Remélem, nem ügyetlenkedik el a dolgot, és most végre sikerül letartóztatni Virginiát!
Bár, attól tartok, ez nem lesz olyan sima ügy, Virgina nem az a fajta, aki könnyen feladja, s eddig mindig sikerült kivágnia magát a szorult helyzetből, remélem, ezúttal másképp lesz!
kisbalaton 2021 aug. 05. - 23:03:55
(393/523)
Nahálaistennek! Ezt is megértük! Mármint,hogy letartóztatják Virgíniát! Ezek szerint még sincs több dobása.Nagyon remélem.
Nicole-Nicole,ejnye-bejnye ! Ez a lány nem fér a bőrébe! Csak nehogy bajt okozzon a házaspár háza táján!
Viszont Miranda és André határozottan közelednek egymáshoz. Ez tetszik nekem.
Langymeleg Juanból egész férfias ,határozott ember lett. Hatalmasat fejlődött a jelleme a kezdetek óta.
Érdekes,ahogyan Santiago lefelé csúszott - Juan úgy emelkedett felfelé.Vagyis,hát én így látom.
kisbalaton 2021 aug. 05. - 09:32:29
(392/523)
Nahát,ez a Virgínia ! Ez aztán megéri a pénzét! Micsoda vastag bőrű egy perszóna, ahogyan egyértelművé teszi az ügyvédnél,hogy mindenre hajlandó a megmeneküléséért! Ezek szerint Virgíniának még van egy dobása .
Nicole egyszerűen egy neveletlen,hülye kis liba. Szegénykém nem ismeri azt a szót,hogy NEM.Hogy ennek mi lesz vége!? Remélem,nem az,hogy Demetrio mégiscsak enged neki!
6/10
napraforgó 2021 aug. 05. - 04:39:57 6/10 Előzmény borzi84
(391/523)
Szia!
Én is úgy látom, hogy Demetrionak nagyon is jólesik egy szép fiatal lány rajongása és csak most kezd kinossá válni a dolog, amikor a lány csókokat akar és olyasmivel érvel, hogy most nincs itt Veronica, nem látja, meg különben is nem fosztja meg semmitől. A kis szuka nyiltan felkinálkozik, az asszony háta mögött nyugodtan folytathatnának viszonyt, mert neki "igy is jó".
Én úgy látom, hogy Demetrio nem elég határozott az elutasitásban, szóban igen, de azért nem tolja el magától kartávolságra Nicole-t, engedi, hogy a lány közel jöjjön, megcsókolja, megpuszilja. Közben mondogatja, hogy nem, nem, ez nem lehetséges, de azért én tudnék hatékonyabb módszert, amivel levakarhatná a kis kullancsot.

Irma nagyon rendes, hogy elviszi magával a lányt melózni, hagymát és petrezselymet apritani. Naná, hogy a csajnak nem tetszik, de nem tud mit tenni ellen. És végszóra megérkezik Belot is, egyedül találva MIrandát. Tőle aztán megtudja a történteket, mármint a Veronica ellen inditott merényletet. Miranda nyilván nem beszél az unokahúga rámenős pasivadászatáról. Is igen, úgy tűnik, hogy Belot Veronicáról átnyergel Mirandára. Amúgy ők korban jobban össze is illenének.

Virginia hogy meglepődött, hogy Juan is megfelezte a vagyonát, mondván, hogy vagyonközösségben vannak. Nagy kár, hogy egyáltalán nem mutatták az egyházi bitrság eljárását, hogy vajon belementek-e a házasság felbontásába. kiváncsi lennék, hogyan döntenek, ha a felek a házasság előtt már együtt voltak, de házasság alatt már nem. Számit-e ilyenkor az, hogy nem hálták el a házasságot?

Virginia hogy hülyiti az ügyvédet, hogy adja a szende naivát, aki akaratlanul belekeveredett egy piszkos ügybe. És az ügyvéd hajlandó az ügyfelét rosszabb helyzetbe hozni, csakhogy a viperát kimentse és futni hagyja.
5/10
borzi84 2021 aug. 04. - 23:36:10 5/10 Előzmény napraforgó
(390/523)
Erre sajnos nem is lehet észszerű magyarázatot találni, hacsak azt nem, hogy Virginia velejéig aljas és gonosz, tényleg semmi jóérzés nincs benne.
Sajnos nemcsak a mesében, de a való életben is gyakran előfordul, hogy a testvérek nem szívlelik egymást, avagy az egyik egyszerűen ki nem állhatja a másikat.
Van olyan, hogy a gyűlölet kölcsönös, van olyan, hogy egyoldalú.

OFF! Sajnos a szűkebb családból is tudnék példát mondani arról, hogy a testvéri szeretet nem mindig van jelen.
Adott volt három nővér, s már úgy tűnt, nem születik fiúgyermek, pedig a szülők nagyon szerettek volna.
Miután feladtak minden reményt, csoda történt, s megszületett a várva várt fiúgyermek.
A legidősebb nővérből ez a tény a lehető legrosszabb magatartást váltotta ki, annak ellenére, hogy amikor férjhez ment, olyan hozományt kapott, amivel bőven elégedett lehetett, a szülők minden óhaját teljesítették.
Ennek ellenére szó szerint gyűlölte az öccsét, s folyton azt éreztette vele, hogy "már nem kellett volna megszületnie".
Folyton bántotta, áskálódott ellene, s legszívesebben megfojtotta volna egy kanál vízben.
A gyűlölete később sem csillapodott, sőt! A sógornőjére, és az unokahúgára is kiterjedt.
Csak akkor szállt kicsit magába, amikor gyógyíthatatlan beteg lett, akkor kért bocsánatot a testvérétől mindazért a sok rosszért, amit ellene elkövetett. OFF!

A történelemből is számos példát lehetne mondani, az évezredek során számos testvérgyilkosság történt, és sajnos nemcsak régen, de a közelmúlt sem kivétel.

Úgy látszik, itt is ezzel állunk szemben, Virginia irigy, egyszerűen nem képes elviselni, hogy minden színlelés ellenére Veronicát mindenki jobban szereti.
Egyedül Sarát tudta megtéveszteni, de most már ő is elpártolt tőle.
5/10
borzi84 2021 aug. 04. - 23:20:23 5/10 Előzmény napraforgó
(389/523)
Akár értelmezhetjük ezt úgy is, hogy miután Miranda elhagyta a lányát és a férjét, Veronica egy ideig még az apjával élt - annak halálig.
Nem tudni pontosan, mikor halt meg az édesapja, de szerintem nem azonnal, Veronica valószínűleg már iskolás volt, s ekkor történhetett az ominózus eset, hogy csúfolták amiatt, mert nincs édesanyja.
5/10
borzi84 2021 aug. 04. - 23:17:36 5/10 Előzmény napraforgó
(388/523)
Szia!

Szerencsére a mai részben Demetrio már határozottabb volt Nicole-lal, világosan értésére adta, hogy semmi nem lehet kettejük között, s nem elégedett meg azzal, hogy azt ismételgesse, mennyire szereti a feleségét.
A kis nyafka csitri azonban csak nem ért a szóból, továbbra is folytatja a kisded játékait.
Amikor arról kezdett beszélni, hogy "ő senkit sem érdekel, őt senki sem szereti", rögtön Virginia állandó nyafogása jutott róla eszembe.
Nicole olyan, akár egy elkényeztetett kisgyerek!
Demetrio nem hibáztatható azért, hogy legyezgeti a hiúságát Nicole csodálata, de úgy látom, eddig nem vette túl komolyan, mostanra viszont már egyre kínosabbá válik a számára.

Veronica pedig szövetségesre talált Irma személyében, aki rögtön felmérte a helyzetet, s mindent megtett azért, hogy Nicole-t távol tartsa Demetriotól.
Az esküvői előkészületek jó ürügyet szolgáltatnak erre, ráadásul még hasznossá is teheti magát.

Jó, hogy Belot hazaérkezett, talán ő is beszél az unokahúga fejével, ráadásul Nicole is visszamehet végre a nagybátyja házába.
Ha már Belotnál tartunk: Úgy vettem észre, igencsak rokonszenvezik Mirandával!
Korábban viccesen megemlítettem, milyen jól illenének egymáshoz.
Igazából nem gondoltam komolyan, de ki tudja, hátha tényleg lesz valami a dologból.

Igazad van abban, hogy Veronica kezdettől fogva nyílt kártyákkal játszott, Juannal és Belottal is közölte, hogy csakis barátként tudja őket szeretni.
Belot meg is értette ezt, Juan viszont még most sem képest ezt elfogadni, ezét mondtam azt, hogy vele talán egy kicsit határozottabban kellett volna viselkednie, elérni azt, hogy felhagyjon a reménnyel.

Virginia alaposan benne van a slamasztikában, s ráadásul szembesülnie kellett azzal, hogy a vagyonmegosztás oda-vissza alapon működik! :-)
Ugyanakkor mit sem veszített a dörzsöltségéből, ezúttal az ügyvédet csavarta az ujja köré, ő pedig fenntartás nélkül elhitte minden hazugságát.
Az ügyvéd becsületesnek tűnik, ezért remélem, hamarosan ő is rájön arra, kivel áll szemben, s nem válik akaratlanul is a "vipera" cinkosává.
6/10
napraforgó 2021 aug. 04. - 12:37:05 6/10
(387/523)
Demetrio udvariasan, Veronica meglehetősen keményen értésére adja Nicole-nak, hogy nem igazán látják szivesen, illetőleg nem tetszik neki a rámenőssége, de Nicole sehogysem akar érteni a szóból.

Viszont Santiagót megcsipték és biztos, hogy nem lesz lojális Virginiához, el fogja őt árulni.
6/10
napraforgó 2021 aug. 04. - 11:00:42 6/10
(386/523)
Korábban azt mondták, hogy Veronica 5 éves volt, amikor az anyja elhagyta, most meg Veronica azon mereng, hogy az anyja nem jött elé az iskolához és ezért a többi gyerek csúfolta.
6/10
napraforgó 2021 aug. 04. - 07:51:10 6/10 Előzmény napraforgó
(385/523)
Azért Veronica korábban közölte Juannal, hogy ő csak testvéri, baráti érzelmeket táplál iránta, de nem őbelé, hanem Demetrióba szerelmes. Igaz, hogy a későbbiekben ezt nem ismételgette, nem hangsúlyozta, akkor sem, amikor Juan nyakába borulgatott százszor és ezzel szegény Juant meghülyitette. Belot is veszkődött/ veszkődik Veronicáért, amit azért a lány mindig helyretett, nagyon szeretlek, de azért nem úgy... módon. Még a "vegyél feleségül" tirádánál sem áltatta, hogy időközben beléd szerettem....
Demetrionál viszont nem volt ilyen eddig, hogy más nőt is érdekelte volna, ez a Nicole az első, akinek megakad a szeme rajta Veronica után. Na és melyik férfinak (nőnek) nem tetszik, ha valaki odavan érte??? Ha nem akarja viszonozni, akkor is legyezgeti a hiúságát... Azért a legtöbb esetben nincs olyan nyomulás, mint itt Nicole részéről. És hát Demetrio is igyekszik hangsúlyozgatni, mennyire szereti Veronicát. Csak hát ez Nicolet nem érdekli, ő nyomul továbbra is.
6/10
napraforgó 2021 aug. 04. - 07:30:30 6/10
(384/523)
Teljességgel érthetetlen, hogy Virginia miért is akarja/akarta megöletni Veronicát???
Kb. egyidősek, együtt nőttek fel, szinte testvérekként. Ráadásul Virginia az álnok magatartásával már kiskorában elérte, hogy Sara jobban szeresse őt, mint Veronicát. Elkényeztetett hülye kis liba lett, akinek soha, semmiért nem kellett megküzdenie.
Ehhez képest Veronica a közvetlen modora miatt jobban meg tudta kedveltetni az idegenekkel, sőt még Juan is jobban szerette őt, mint az unokahúgát.
De akárhogy is, szerintem ez még mindig nem elég ok arra, hogy megölje/megölesse Veronicát. Valahogy ez nem következik szervesen az eddig történtekből.