Téma: A vipera

kisbalaton 2021 aug. 18. - 22:57:26
(443/523)
Most mit lehet erről a részről írni?! Hát,én nemigen tudok semmit.
Nekem sok volt a mellébeszélés, az egymás mellett elbeszélés,- meg ilyesmi.
Mert történni nem történt semmi.
5/10
borzi84 2021 aug. 18. - 18:20:27 5/10 Előzmény napraforgó
(442/523)
Én sem értem, milyen egyéb bizonyítékra lett volna még szükség.

Az ominózus levelet kár volt elégetni, mert azzal legalább azt sikerült volna bebizonyítani, hogy valóban abortusza volt, s az abortuszt Gilbert doktor hajtotta végre, s ez az az ominózus abortusz, amit Veronica nevével visszaélve végeztetett el.
A kábítószerrel való visszaéléshez, s a többi gaztetthez ennek tényleg nincs köze, mégis több a semminél, legalább ezt sikerült volna hitelt érdemlően bebizonyítani, mert Virginia ezt is szemrebbenés nélkül letagadta.

Na igen, Virginiához képest Santiago "kis hal", s mégis ő húzza a rövidebbet, a "cápa" pedig megússza... :-(
Bár...Ha azt nézzük, ez annyira nem is áll messze a valóságtól, hisz nem egyedi eset, hogy a "kis halat" elítélik, a "nagy hal" pedig vagy nevetségesen enyhe ítélettel megússza, vagy el sem ítélik, hanem felmentik a vádak alól...
6/10
napraforgó 2021 aug. 18. - 17:11:41 6/10 Előzmény borzi84
(441/523)
Elég különös, hogy annyi rengeteg tanúvallomás után is ártatlannak találták Virginiát. Nem tuom,hogyy milyen egyéb bizonyitékokat akart volna a birónő?
Az viszont érthetetlen, hogy Demetrio miért égette el Virginia levelét? Bár az a levél csak arra lett volna bizonyiték, hogy abortusza volt, meg hogy elköltötte Ricardo pénzét. Ezek semmilyen kapcsolatban nincsenek sem a kábitószerrel való visszaéléssel, sem a gyilkossági kisérletre való felbújtással, sem a Santiago menekülésénél való bűnsegédi cselekedettel.

Kicsit fura lenne, ha Santiagot elitélnék, a felbújtóját, tettestársát meg nem.
Jajj, ezek a szappanoperák! tele vannak zöldségekkel.
6/10
napraforgó 2021 aug. 18. - 16:40:07 6/10
(440/523)
Gondolom,hogy Veronicánál meg fogják állapitani, hogy semmi baja, annyi vizsgálatot végeznek rajta és másik kórházban és nem ott, ahol Virginia lefizette az orvost.
5/10
borzi84 2021 aug. 18. - 16:22:38 5/10 Előzmény napraforgó
(439/523)
Jól mondod: egyértelműen megőrült.
A "Veronica-mánia" teljesen elhatalmasodott rajta...
6/10
napraforgó 2021 aug. 18. - 16:17:49 6/10
(438/523)
Juan megőrült? Elébb az ügyvédnek akart nekiugrani, aztán a riportereknek. Ez a halvérű pasi?
6/10
napraforgó 2021 aug. 18. - 05:19:13 6/10
(437/523)
Huh, most irtam már egy csomót, de elszállt valami miatt.

Naagyyon szomorú, hogy mindenek után Teo és a család még mindig aggódik Virginia miatt.
5/10
borzi84 2021 aug. 17. - 23:13:24 5/10 Előzmény kisbalaton
(436/523)
Szia!

Ez olyan elem, amit egyszerűen nem lehet kihagyni!

Nem kétséges, hogy Virginia alaposan rászolgált erre a büntetésre!
Én nem zárnám ki annak a lehetőségét sem, hogy időközben sikerül ellene bizonyítékokat találni, s ezáltal a börtönt sem kerülheti el!
Arra viszont vajmi kevés esély van, hogy valaha is megjavuljon vagy bármit is megbánjon!
Bezzeg a család még mindig aggódik érte, holott mindent elkövetett, hogy tönkretegye azokat, akik szerették őt!
Juan alaposan téved, amikor abba a hitbe ringatja magát, hogy Virginia miatta tévedt "rossz útra"!
Ugyan dehogy! A "vipera" már jóval a Juannal kötött házassága előtt eladta a lelkét az ördögnek!
Nincs értelme efféle önmarcangolásnak!

Az ügyvéd ismét csak az ostobaságáról tett tanúbizonyságot!
Efféle kirohanást egyszerűen nem engedhet meg magának!
Nagyon remélem, hogy ő is hamarosan rájön, miféle nő valójában Virginia, s akkor megköveti a családot mindazért, amiket meggondolatlanul mondott és tett akkor, amikor vakon hitt a vipera ártatlanságában.

Annyiban egészíteném ki a Veronicára vonatkozó gondolataidat, hogy jelen esetben nemcsak ő, hanem Demetrio sem tud a feltételezett betegségről.
Szomorú, hogy a kórházi személyzet tagjai ennyire nem tudják, hogy "hallgatni arany", s Veronicának így kellett tudomást szereznie az "álhírről", amit mindeddig igyekeztek eltitkolni előtte.
Nem nehéz kitalálni, mi következik ezután:
Kétségbeesésében tesz valami ostobaságot.
Mondjuk külföldre utazik, hogy a szeretteinek ne kelljen végignézni a szenvedését.
Eközben persze kiderül majd az igazság, fény derül Virginia szerepére is...
Demetrio pedig rohan majd a felesége után, hogy biztosítsa arról, nem fog meghalni!
Ez persze csak feltételezés, de szerintem kb. ez várható...
kisbalaton 2021 aug. 17. - 22:50:07
(435/523)
Minden valamire való szappanoperában van legalább egy vérátőmlesztés,vagy szívmegállás,vagyis újraélesztrés. Akárcsak ebben a sorozatban.

Áá! Szóval így fog Virgínia lakolni! Örökre tolószékben! Jól kifundálták az alkotók! A rokonok bíznak abban,hogy megjavul,-de én szkeptikus vagyok !

Az ügyvédje egy szemellenzős idióta,és még a munkáját is rosszul végzi,mert egy ügyvéd egyszerűen nem mond olyanokat ,mint amiket ő mondott Teodoroéknak ("Most örülnek mi,....." stb)

Megismétlődni látszik az,ami korábban is megtörtént Veronikával,-amikor mindenki tudta,hogy Miranda az anyja,csak ő nem. Most mindenki tud a rettenetes diagnózisról.-csak ő nem.
5/10
borzi84 2021 aug. 17. - 20:01:37 5/10 Előzmény napraforgó
(434/523)
Szia!

Sajnos én is azt gondolom, hogy a leletek meghamisítása nem derül ki azonnal, az túl egyszerű lenne.
Ráadásul Veronica még nem is tud róla, s kizártnak tartom, hogy ne jutna a tudomására, hisz neki még szenvednie "kell" emiatt, amíg végül kiderül az igazság!

Neked több ismereted van a bírósági szembesítésről, de az még a laikusok számára is sejthető, hogy a valóságban nem így zajlik.
Gondolom, a készítők a "nagyobb hatás" kedvéért csinálták így, a valóság "túl unalmas" lett volna.
Korábban Carmelita és Kuko már tanúskodott - Santiago azonosításakor, de egyértelmű, hogy most is jelen kellett volna lenniük, a buszsofőrnek és a helikopter vezetőjének szintén.
Ahogyan szerintem a Santiagot kezelő, s a Virginia által lefizetett orvosnak is ott lett volna a helye.
Bár...Még ha el is mond mindent, Virginia akkor is azzal állt volna elő, hogy "ő csupán segíteni akart Santiagonak".
Nem értem, hogy ha egy ügyet alaposan ki akarnak vizsgálni, hogyan járhatnak el ilyen slendrián módon.

Az ügyvéd süket és vak, nem veszi észre, hogy Virginia még akkor is hazudik, ha kérdez valamit.
Ő már örök szerelmet esküdött Ricardonak, Juannak, s az ügyvédet is ezzel ámítja...

Santiago jól tette, hogy cselekedett, s lelőtte a viperát!
Viszont: Én már csak azért sem kívánom, hogy most meghaljon, mert a végén a sajtó még mártírt kreálna belőle!
Bűnhődjön csak meg az elkövetett bűnökért, de azok maradéktalanul kerüljenek napvilágra és bizonyításra, és ítéljék el annak rendje s módja szerint!
6/10
napraforgó 2021 aug. 17. - 04:57:37 6/10 Előzmény borzi84
(433/523)
Az epizód első fele eltelt azzal, hogy Veronica leleteit értékelték, az állapotát vizsgálták. Szerencsére Francisco elküldte Veronicát egy másik orvoshoz, egy nőgyógyászhoz, aki új vizsgálatokat rendelt el. Vélhetőleg itt kiderül majd, hogy az előző vizsgálat "tévedett" és nincs is semmi baja, nemhogy nyirokmrigyrákja lenne.
Na persze, a szappanoperák szaabályai szerint ez nem fog egyből kiderülni....

Az epizó második fele a birósági szembesitéssel telik, ami a valóságban természetesen nem igy néz ki.
Nem csőditenek egybe mindenkit, hogy aztán tetszése szerint mindenki bekiabálja a véleményét, hanem EGYENKÉNT hallgatnak meg minden tanút, egyenként szembesitik mindegyiket a vádlottal.
De hát ez pont azért egy mese, mert itt nem igy történnek a dolgok.

Vicces, hogy Santiagót csak rácsok mögött láthatjuk, egy "majomketrecben", nem tudom, hogy ez hány országban lehetséges a valóságban.

Furának találom, hogy a szembesitésre nem hozták el Pueblo Allegréből Carmelitát, aki szállást adott Santiagonak. Nem hozták el továbbá Kukót, aki látta őt sebesülten és segitett is neki kimosni, ellátni a sebét. Nem keresték meg a buszsofőrt sem, aki felvette a sebesült, papnak öltözött Santiagot az úton. Sem a helikopter vezetőjét, aki felvette és kimenekitette a férfit. Ezeket mind meg kellett volna keresni és odahivni. Nem hivták be Marcost sem, aki látta a vérnyomokat Virginia autójának hátsóülésén és nem keressték meg a szervizt sem, ahol a nő kicseréltette az üléshuzatokat.
Egyáltalán senkit nem keresstek meg, aki Santiagó, vagy Virginia bűnösségét alátámaszthatta volna.

A birósági eljárás maga egy kabaré volt, senki ne higgyje, hogy a valóságban ez igy zajlik. Persze, hogy nem pofázhat közbe a vádlott, meg senki más sem. Mivelhogy egyenként folyik a szembesités,a többi tanu nem is hallja, nem is hallhatja, hogy a másik mit mondott. Pont ez a lényeg, hogy aztán összevetik a tanúk által elmondottakat, de nem úgy, hogy mindenki közbeugat.

Az meg röhejes, hogy Virginia ügyvédje mindazok után, amit hallott még hisz a védencének. Pláne azok után, hogy Virginia a szerelmével kecsegtette, az ügyvéd pont ezért segitett neki. Hogy hihetett ebben az igéretben, amikor Virginia a tárgyaláson kijelentette, hogy mindennek ellenére szerelmes a férjébe, Juanba? Mert ha ez igaz, akkor nyilván nem igaz az ügyvéd iránti szerelme.

Na mindegy, az ügyvéd hülye, ostoba, ez legyen ez az ő baja.
És a végén Santiagó elveszi az őrizetére rendelt fegyőrtől a pisztolyt és hátbalövi Virginiát,aki olyan pofátlanul a szemébe vigyorogta, hogy bármit megtehet vele.
Hát mostantól nem fog majd belenevetni senki képébe.
5/10
borzi84 2021 aug. 17. - 00:13:58 5/10 Előzmény kisbalaton
(432/523)
Szia!

Valóban hihetetlen volt, ahogy a meghallgatáson Virginia csak mondta a magáét, anélkül, hogy rendreutasították volna.
Az ember azt gondolná, hogy nem lehet "csak úgy" belevágni mindenkinek a szavába, de Virginia eszerint kivétel.

Hihetetlen, hogy az ügyvédje semmilyen eszköztől sem riad vissza, még a sajtó nyilvánosságát is felhasználta, s nyilvánosságra hozta Virginia hazugságait.
Ezért is írtam korábban azt, hogy jobb megelőzni a bajt, de eszerint mégsem sikerült, mert a családnak kellett magyarázkodnia amiatt, miért is akarják a "szegény ártatlan" Virginiát "tönkretenni".

Virginia az évek során jól beletanult az "üldözött ártatlanság" szerepébe, s a család most a saját bőrén is tapasztalhatta, milyen mesterien érvelt.

Általában nem helyeslem az önbíráskodást, jelen esetben mégsem tudom elítélni Santiago tettét!
Szomorú, hogy neki kellett igazságot szolgáltatni, máskülönben a "vipera" büntetlenül, s megdicsőülve sétálhatott volna ki a bíróságról.
Az már más kérdés, vajon Santiago honnan szerezte a fegyvert?
Igazából én nem kívánom Virginia halálát, azzal is megelégednék, ha olyan sérülést szenvedne, ami nyomán talán jobb belátásra térne.
(Bár attól tartok, ő önként aligha ismerné be az általa elkövetett bűnöket.)
De: A lábadozása során talán előkerülnek újabb bizonyítékok, amik nyomán már semmiképp sem kerülheti el a felelősségre vonást!
Leginkább ebben bízom, s abban, hogy az ügyvédje is rájön, hogyan vezette félre ez az aljas nő, s emiatt "leveszi róla a kezét"!

Remélem, az újabb vizsgálatok során fény derül a leletek manipulálására, s természetesen arra is, hogy ki áll az újabb gaztett mögött!
kisbalaton 2021 aug. 16. - 22:59:24
(431/523)
Hát....
Ez egy olyan idegesítő rész volt,hogy majdnem abbahagytam a nézését!

Ez a bírósági meghallgatás inkább volt egy operett-tárgyalás,mint komoly per.
Én úgy tudtam eddig,hogy a tanúkat azért hívják,hogy elmondják az általuk megélt történéseket.
Mi az,hogy 20 ember rémségeket mond Virgíniáról.és azt nem hiszik el!!!!???
Mi az,hogy senki nem vallott mellette,-mégis neki hittek?
Mi az,hogy az ügyvédjének nem ütött szöget a fejében,hogy ha sokan ugyanazt mondják,-akkor az igaz is lehet???!!

Hálistennek Santiago hátba lőtte a végén! Remélem,kinyiffan végre ez a dög!
Luna34 2021 aug. 15. - 09:22:43
(430/523)
az szerintem is nagyon gáz, hogy Verónica még csak kéthónapos terhes. jól leírtátok hogy mennyi minden történt azóta hogy eljött Denetriótól.én is azt nem értettem hogy akkor Andrénál ez az egész vállalkozás meg munka kb egy hétig tartott? meg Irma és Gildárda is csupán pár napot tartózkodott ott? fura.
6/10
napraforgó 2021 aug. 15. - 03:15:23 6/10 Előzmény borzi84
(429/523)
Átgondolva igazad volt a dolog nyilvánosságra hozását illetően. Nem lenne jó, ha a sajtó találgatna, vagy pláne belekeverné a acsaládot, hogy ők is tudtak róla, falaztak Virginiának. Igy legalább eleve elhaatárolódnaak tőle és azáltala elkövetett bűncselekményektől.

A pénzt illetően nem vagyok meggyőzve, az ügyvéd azt mondta, hogy Svájcbaa utalta Virginia pénzét, ezt külfüldön, leginkább Svájcban gyorsabbaan felvehette volna, mint Mexikóban, ahol figyelik Virginia baanki manővereit is. Ennyi pénzt meg ne vehetett föl autómatából a később letiltott kártyájával.
5/10
borzi84 2021 aug. 15. - 02:33:20 5/10 Előzmény borzi84
(428/523)
* megelőzés
5/10
borzi84 2021 aug. 14. - 22:08:22 5/10
(427/523)
Szia!

Ezekben a sorozatokban szinte "természetes", hogy a főszereplők útja mindig keresztezi egymást.
Legyen az étterem vagy kórház, szálloda...Máskülönben hogyan lenne annyi bonyodalom?

Valóban jó lenne tudni, Virginia honnan szerezte a rengeteg pénzt.
Bár, ha azt vesszük: El akarta hagyni az országot, úgyhogy megtalálhatta a módját, hogy ne üres kézzel induljon neki a "nagy utazásnak".

Az egyértelmű, hogy Veronica csak viccelődött a vérvétellel kapcsolatban, amit nem kell komolyan venni!

Juannal kapcsolatban teljesen osztom a véleményedet!
Szerintem egy jó pszichiáterre lenne szüksége, mert a Veronica - mániája kezd kóros méreteket ölteni!

Szerintem Teodoróékat a megelőzős szándéka indította arra, hogy a nyilvánosság elé tárják a Virginia által elkövetett gaztetteket.
Virginia túllépett egy határt, s az általa elkövetett bűnök mindenképpen napvilágra kerülnek.
Ezt nem lehet megakadályozni, sem pedig azt, hogy a sajtó - már csak a Fernandez - Negrete család befolyásos volta miatt is - "ráharapjon" a témára.
A botrány elkerülhetetlen, s még mindig jobb, ha a család elmondja a maga verzióját, s a sajtó azt adja közre, mintha a botrány kirobbanása után ostromolnák őket az újságírók, ők pedig utólag magyarázkodnának.
A szándék egyértelmű: Próbálják menteni a menthetőt, s jelen esetben szerintem is ez az optimális megoldás!
6/10
napraforgó 2021 aug. 14. - 05:47:35 6/10
(426/523)
Igen furcsa, hogy Veronica és Virginia pont ugyanabban a kórházban vizsgátatják ki magukat. Veronicát behivják, Demetrio nem mehet be vele, kinn várakozik. Eközben Virginia néhány méterre tőle a recepción kérdezősködik. Hogy nem fél attól, hogy Demetrio várakozás közben pont arra sétál?
Honnan vette Virginia azt a nagy halom pénzt? Mert az ügyvéd letiltatta a kártyáját. és gondolom, hogy egy bankfiókba sem mehetett be, hogy személyesen vegyen fel pénzt.

Veronica meg mórikálja magát demetrio előtt, hogy a vizsgálathoz mennyi vért levettek tőle, literszámra, mondja, ő, aki terhesen több deci, nem pár kémcsőnyi vért adott az anyjának.

Juan már szinte elmebeteg, elhatalmasodott rajta a Veronica-mánia. Igaz, hogy egy darabig Veronica kedvesebb volt vele, mint más férfiakkal és valóban megfordult a fejében a vele kötött házasság is, de csak addig, amig meg nem ismerkedett Demetrióval. Onnantólmár csak ő érdekelte és ezt Juan tudtára is hozta. Normális ember innentől visszavonul és tudomásul veszi, hogy a nő mást szeret. nem igy Juan, ő egyre mániákusabb.

Közben Virginiát harmadszor is letartóztatják. Kissé röhejes ez a sok letartóztatás, pont elég lett volna egyszer. Max kétszer, mondjuk egy szökés még belefér.

Lety és Sara az esküvő után hamarosan hazautaztak Mexikóba, de hogy került oda Veronica és Demetrio? eddig egy szó sem volt arról,hogy velük utaztak volna. Márpedig a kórházi vizsgálat után úgy sétáltak be Teodoróék nappalijába az Uh felvétellel, mintha mindig is ott voltak volna. És eszerint Virginia és az ügyvéd sem hagyták el a fővárost soha.
Az ügyvéd pedig meglett férfi létére annyira megszédült Virginia szépségétől, ártatlan angyali arcától, hogy mindent beszop neki.

A szegény, jóságos Juannak meg rossz volt látnia rács mögött a viperát - mondja Sara Veronicának. Jujj, úgy megsajnáltam szegény, jóságos Juant. És a család férfitagjai, akik eddig annyira féltek, hogy napvilágra kerül a sok disznóság, most hirtelen úgy döntenek, hogy a sajtó elé kell tárni Virginia rémtetteit. Mi van??? Ezt miért?
5/10
borzi84 2021 aug. 14. - 02:56:32 5/10 Előzmény napraforgó
(425/523)
Nagyon jó megfigyelés a ruhákkal kapcsolatban!
A hölgyek öltözetéből aligha lehet rájönni, milyen évszakban vagyunk! :-)

Nicole maga a megtestesült ártatlanság!
Én is sokszor neveztem csitrinek, de nem a kora miatt, hanem a viselkedése alapján!
Lehet, hogy 22 esztendőt számlál, de a viselkedése legtöbbször egy elkényeztetett csitriére emlékeztetett!
Remélem, magába száll és megkomolyodik!
Esetleg csinálhatna valami hasznosat is, mert amellett, hogy kattogtatja a fényképezőgépét, mondhatni semmittevéssel tölti az idejét.
(Értem én, hogy a Demetrio iránti epekedés sok időt vett el, de ezzel már felhagyott, úgyhogy hajrá!) :-)
5/10
borzi84 2021 aug. 14. - 02:48:31 5/10 Előzmény napraforgó
(424/523)
Az összefoglalást pontos, az idő múlására mindenképpen figyelnie kellett volna a készítőknek!