8/10
sexykex 2018 szept. 19. - 07:07:01 8/10
(394/454)
Szomorú, de nekem ebből a történetből sem a hősiesség, az élni akarás, de még csak nem is a bosszú ereje maradt meg, hanem az ember brutális, kegyetlen, kapzsi természete, a mindent és mindenkit uralni vágyó énje. Az őslakosok irtották egymást, a telepesek irtották a gyarmatosító briteket, utána az őslakosokat. Nincs olyan földrész, ahol az emberek ne irtották volna egymást a történelem során és nincs olyan földrész, ahol ez ne folytatódna a továbbiakban. Amíg ember él bárhol a világegyetemben, létezni fog az embertelenség, a vérengzés, a kínzás, az erőszak összes fajtája és mindig lesznek visszatérők is.
7/10
King Diamond 2018 aug. 09. - 14:40:31 7/10
(393/454)
SPOILER IS LEHET BENNE!!!
Azt már az elején le kell szögezni, hogy ez egy nehezebben emészthető, komoly film. Én még nem láttam sok filmjét Inárritunak (mindössze a Bábelt, ami tetszett). Nem értem azokat sem, akik 1-esre értékelik és azt mondják, hogy ez egy nulla, mert baromira nem az; de azokat sem, akik "túlajnározzák", meg istenítik. Az, hogy igaz történeten alapul, mindenképp ad egy pluszt a filmnek, de ahogy olvastam, itt-ott átdolgozták az eredeti történéseket. Ennél a filmnél például kifejezetten jó lett volna megnézni a Blu-rayen szereplő extra kisfilmet, amiben gondolom bepillantást engednek a kulisszák és a forgatás mögé, mert állat lehetett. Olvastam jó néhány dolgot az IMDb-n (minden filmnél van egy olyan rész az adatlapján, hogy Did you know? és erről például elég sok mindent leírnak), mint hogy DiCaprio nyers bölénymájat evett a jelenetben annak ellenére, hogy vegetáriánus; vagy hogy egy mű állattetemben feküdt, stb. Mindezek ellenére elmondható, hogy kemény dolgokat élhetett át/meg DiCaprio e film forgatása alatt, ami mindenképp becsülendő. Az, hogy megérdemelte-e az Oscart, szerintem kevésbé fontos, de azt mindenképp ki kell emelni, hogy előtte volt már olyan jelölése, amiért már meg kellett volna kapnia (nem is egy). A rendezői és a fényképezésért járó Oscar-díjakat pedig abszolút megérdemelte, mert a fényképezés, tájak gyönyörűek. Lassú, nyomasztó légkörben halad a film cselekménye, ami sokaknál egy idő után unalomba fulladhat (mint ahogy látjuk is a hozzászólásoknál), ám nálam ez nem történt meg. Igaz, olykor már kezdett kicsit bóbiskolásra késztetni (a második felében). DiCaprio mellett a többi színész is jól játszik. A medvetámadás szerintem nagyon jól volt megcsinálva, nekem egyáltalán nem tűnt fel, hogy gagyi lett volna a medve ábrázolása. Igen, több helyen is erőszakosnak, keménynek mondható, de ez megint csak nem a negatívumok közé sorolható. A zene is tetszett és a magyar szinkron is ok volt.
Az, hogy ez mennyire moziban megnézendő film, hát, nem tudom. A gyönyörű tájak, helyszínek miatt igen, viszont a lassú mederben és komor légkörben játszódó cselekmény miatt már kevésbé. Én legalábbis nem bánom, hogy nem néztem meg anno moziban, hanem csak most láttam először (ja, és az Aljas nyolcast sem láttam még).
Egyszer mindenképp érdemes megnézni, mert olykor kellenek ilyen filmek is, de nem gondolnám, hogy az elkövetkezendő jó néhány évben újra elő fogom venni.
7/10
9/10
Pied1 2018 ápr. 01. - 09:38:55 9/10
(392/454)
Tetszetős film,bár tényleg nem ezért kellett volna Oscart kapnia,ugyan a színészi játéka nagyszerű,de nem csak Ő a főszereplő ebben a filmben,nem csak rá van kihegyezve a történet,Tom Hardyra is jutott szerep bőven.Mindent összevetve jó film volt! 9/10
Bubus53 2017 júl. 23. - 16:46:38
(391/454)
Miért PONT EZÉRT kapott Oscart, arról nem beszélve, hogy már nem ennek az egynek kellene lennie! Persze, megvan a magyarázat! \"Karrierje azonban nehezen indult be: nem könnyen adta be a derekát az elüzletiesedett szakma által támasztott elvárásoknak. \" És szerintem ez ma is így van!
offtopic
kanyádport 2017 jún. 06. - 11:31:35 Előzmény kanyádport
(390/454)
A probléma végre (nagysokára) megoldódott!:) Miután szinte elküldtem õket melegebb éghajlatra:D , végre hajlandóak voltak érdemben válaszolni a levelemre. Kiderült, hogy ott volt az eb elhantolva, hogy rosszul emlékeztem rá, melyik e-mailcímemmel regisztráltam. De ez Lakatos István "Már nincs szükség a bejelentkezéshez a felhasználónévre: a regisztrált e-mail címmel és jelszóval kell bejelentkezni." (távirati) stílusú válaszaiból nem derült ki. A végén egy "vezetõ fejlesztõ" leereszkedett hozzám, és válaszolt.

"Kedves Lili!

Sajnálattal olvassuk, hogy továbbra is problémái vannak a bejelentkezéssel. Tavaly a PORT.hu megújulásánál minden felhasználónkat átvittük az indapass rendszerébe. Akinek korábban volt már indapass regisztrációja, azokat email címük alapján összekötöttük a már létrezõ fiókjával (akinek nem volt, õket új felhasználóként vittük fel az indapass-ba)

Míg a korábbi rendszerben felhasználónévvel, és jelszóval lehetett bejelentkezni, úgy az indapass-nál már csak email címmel, és jelszóval lehet. Ahogy látom önnek van indapass regisztrációja a következõ email címmel: ...@gmail.com. Ehhez az email címhez van hozzákötve a PORT.hu fórum nick-je is (ezüstliliom).

Amennyiben elfejtette az indapass.hu-ra a belépéshez szükgés jelszavát, kérjük, kérjen új jelszót ezen a linken:
http://indapass.hu/jelszoemlekezteto/

A rendszerünk szerint mindennek a legnagyobb rendben kell lennie, azaz sikeres volt az összekötés, a belépési folyamatban sem tapasztaltunk hibát, és még a fórumban is hozzá tudnánk szólni a felhasználónevével (természetesen nem tesszük)

Szóval, kérem próbáljon meg belépni vagy az indapass.hu-n, vagy a forum.port.hu-n az email címével, és jelszavával, amiket fentebb írtam, és tájékoztasson, ha valami miatt nem sikerül (csak kérem legyen pontos)."

Mondjuk ez a "csak kérem legyen pontos" enyhén sértõ, de legalább méltóztatott válaszolni. Valójában már nem is emlékeztem rá, hogy ezzel a mélcímemmel regisztráltam a port.hu fórumra és az indapassra (mert szinte sosem használtam), így eszembe sem jutott ezzel belépni.
Azért mesélem el mindezt, hátha valakinek segítek vele, mert bár a válaszomban kértem a fejlesztõt, hogy ezeket az infókat írják ki a belépés alá is a fórumon (mivel nem én vagyok az egyetlen, akinek ez probléma), de ennyire azért nem volt segítõkész az illetõ, mert látom, hogy még most sincs ott, "had kínlódjon a sok hülye".:/
kanyádport 2017 jún. 06. - 11:30:52
(389/454)
Itt nincs moderátor? Vagy csak sztrájkol?
offtopic
kanyádport 2017 ápr. 06. - 20:51:35
(388/454)
Bocs az offért, de sajos kifogytam az ötletekbõl. Szeretném mindenkivel tudtani, aki ismert itt, a fórumon, hogy január óta (akkor vettem észre ezt az új, fészbukos-indapassos hülyeséget) nem tudok bejelentkezni ide a hosszú évekig használt nickemen (Ezüstliliom), és hiába kértem többször is a segítségét az üzemeltetõknek, tojnak rám. Ezt a regisztrációt nem fogom használni. Ha nem kapom vissza a régit, többet nem írok ide. Sajnálom, de a véleményemet elmondja ez a regem.:///
10/10
cellasto 2017 márc. 06. - 18:32:30 10/10
(387/454)
" Éretlen fórumtagokkal nem vitatkozom, az okos enged elv bölcsességét alkalmazom.;) "
10/10
cellasto 2017 márc. 03. - 20:11:19 10/10
(386/454)
gabretek, nem unod még?
attól még, hogy fikázod folyamatosan, ez a film még mindig mestermû marad :)

megint magadat égeted, nyomorult :)
8/10
homeboy 2017 febr. 17. - 07:06:36 8/10
(385/454)
A film egyedi és értékes, mert sajátos módon szakit a Wild West romantikus verziójával... és autentikusan mutatja be az életkörülményeket, ill. mi mindennel kellett megküzdeni a vadonban.
Hatalmas szinészi alakitások, s odaadó munka átérezhetõ...
8/10
10/10
cellasto 2017 febr. 13. - 05:59:39 10/10 Előzmény t_ev
(384/454)
hardy engem is meglepett, nagyon jól hozta a szerepét :)
10/10
t_ev 2017 febr. 07. - 13:28:52 10/10
(383/454)
Ez a film maga a zsenialitás. Dicaprio és Hary is nagyot alakított, de Hardyról nem gondoltam volna, hogy ennyire jó. Minden egyes perce lekötött, a film alatt soha nem unatkoztam..az operatõri munka szintén tökéletes, mondhatni..brutál jó szemszögekbõl láthatjuk a történteket, a táj is fenomenális!:) Teljesen megkaptam azt a hangulatot, ami abban az idõben játszódott, abszolút megéri megnézni, csak ajánlani tudom. Én már 3-szor láttam, de lehet fogom többször is! Az Oscar-díjak jogosak, sõt még kevesellem is õket. 10/10
10/10
cellasto 2017 febr. 03. - 19:58:42 10/10
(382/454)
...
10/10
cellasto 2017 jan. 28. - 20:58:11 10/10
(381/454)
leo fejére feltette inarritu a koronát végre :)
a tavalyi év legjobb filmje számomra

érdemes megnézni az özönvíz elõtt címû dokumentum filmet is
mushi 2017 jan. 28. - 18:11:30
(380/454)
Azt hiszem, teljesen ugyanaz a véleményem, mint sawyerx-nek elõttem kettõvel.
Maga a látvány fantasztikus, a bevágott tájképek csodásak, valahogy ezzel jobban beleélhettük magunkat a film világába.
Viszont egy-egy jelenetet leszámítva vontatott film, DiCaprio-nak pedig nem ezzel a végigszenvedett filmmel kellett volna oscart nyernie.
Ugyanakkor valószínûleg, mivel tele volt az internet a film kiadása óta mindennel ezzel kapcsolatban, talán többet is vártam tõle.

SPOILER
Nem gondoltam volna például, hogy a medvés harc már a film elsõ tíz percében meglesz.
Amúgy ott se az volt a gondolatom, milyen jól elbánt a medvével, hanem hogy mi lesz most a két kis boccsal, akik árván maradtak.

Persze ebbe az idõbe is nehéz beleképzelnünk magunkat, amikor gyakorlatilag még a hódítás folyt az indiánok ellen.

Mindent összevetve nem érzem úgy, hogy elpazaroltam rá az idõt, hanem csak azt, hogy ezt is megnéztem, köszönöm, legalább van tapasztalatom a filmmel.
4/10
hodyzoli 2017 jan. 01. - 10:50:42 4/10 Előzmény sawyerx
(379/454)
Egyet kell értenem az elõttem szólóval, bár szerintem én beleestem abba a hibába hogy túl sokat vártam a filmtõl. Szerintem is egy közepesnél gyengébb sztori és vontatott cselekmény a két legfõbb jellemzõje. Valóban a látvány nem rossz (a "kockafejû" medve viszont tényleg kiábrándító), a rendezés is oké, de én is úgy érzem hogy fölöslegesen szántam rá az életembõl 2 óra x percet.
6/10
sawyerx 2016 nov. 27. - 20:50:28 6/10
(378/454)
Nem egy könnyû film, és a sztorija sem nagy szám, a rendezés viszont megérdemelten kapott díjat.
A táj szép, az operatõri munka jó. Az a bizonyos medve igen gagyi, mai világban egy normálisabbat simán csinálhattak volna CGi-jal.
Csak akkor nézd meg, ha van felesleges 2 órád az életedbõl, nem vesztesz vele semmit, ha kihagyod, mert amúgy unalmas.
jozef1969 2016 nov. 27. - 13:13:38
(377/454)
Gyerekek ha lehetne a filmrõl valamit!! Ez nem a chat oldal!!!!
10/10
offtopic
cellasto 2016 nov. 05. - 17:27:57 10/10
(376/454)
ne aggodj, a mindigtv-nél is ugyanez megy
kivették a digisport 1-2t, a vh1-et....

vajna papa kezd uncsi lenni
ráadásul egyik szenny adóját sem nézem, hiába erõlteti rám...
_goldie_ 2016 nov. 05. - 16:58:18
(375/454)
off
2017-tõl már kevesebb helyen:
"A Magyar Telekom kivette kínálatából a Fox Networks Group csatornáit, például a National Geographic vagy a nagyon népszerû sorozatokat sugárzó Foxot. Helyettük Andy Vajna médiabirodalma, a TV2-csoport csatornáit nézhetik a felhasználók, mint a Kiwi TV, az Izaura TV vagy a Humor+. A Fox sajnálja – írja a Privátbankár."