Téma: A Viszkis

Megara8 2017 dec. 06. - 16:41:34
(54/214)
Én csak azt nem értem, hogy sehol nincs szó arról hogy a kisfiú Attilát ki játssza, vagy a pap bácsit aki a fülénél fogva rángatja haza a nagymamahoz, vagy az apját... ezekrõl miért nem írnak sehol?
kambekk 2017 dec. 04. - 17:25:50
(53/214)
Amerikában simán leforgatja ugyanazt az alapsztorit egy konkurens stúdió, ha úgy látja, hogy abból nek is dõlni fog majd a zsé. Remélem, hogy ilyen alapon egyszer még a Viszkis sztorit is megcsinálja majd valaki ennél igzalmasabbra. A történet amúgy sem copyright-os. Egy szegénysorsú kisebbségi fickó az anyaországban éveken át az ujja köré csavarja a zsernyákokat és végül a nemzet kedvenc bankrablója lesz. Csak nyerhetnénk vele.
Bozótharcos 2017 dec. 04. - 10:41:55
(52/214)
Engem Ambrus Attila története érdekelt és ezt maximálisan megkaptam a filmtõl. Voltak benne lassabb részek, volt benne akció, humor, és nem unatkoztam rajta. Persze volt néhány hiba és a szökés utáni részt is megfilmesíthették volna, nem lett volna baj ha két részben adták volna le, de így is élvezhetõ volt. A film végébõl még akár folytatásra is lehet következtetni, nem lenne rossz, és akkor már egy fikciós sztori sok rablással és üldözéssel igazi akciómozi lehetne. 8/10
7/10
Muya 2017 dec. 04. - 09:07:12 7/10
(51/214)
SPOILER

Féltem, hogy a fõszereplõt játszó színész nem fogja tudni végrehajtani a feladatot, de aztán egész jól alakított. Viszont nekem nagyon hiányzott a szökés utáni idõ. Én nem vagyok rendezõ és a legkönnyebb kritizálni, de biztos, hogy én ott kezdtem volna ahogy megszökik és visszaemlékezésekbõl tudtuk volna meg a történetét. A zenéje nagyon tetszett.
daramarci 2017 dec. 03. - 14:56:02 Előzmény UncleSam
(50/214)
Ez az ember nem ölt meg senkit. Bezzeg Hitlerrõl és egyéb millió embert legyilkolló történelmi hódítóról készített film erkölcsileg már magyarázható ;)
helmi 2017 dec. 02. - 19:57:27
(49/214)
Már évek óta hallani lehetett arról, hogy meg akarják filmesíteni Ambrus Attila történetét. Már alig vártam, hogy megnézhessem ezt a filmet, mert imádom azokat a filmeket, amik nem rugaszkodnak el a valóságtól, a nézõ már az elsõ pillanattól a végéig bele tudja magát élni a filmbe. Ráadásul elég nehéz ennél izgalmasabb valós történtet találni, ami számomra még átélhetõbbé teszi a filmet. Nem véletlen, hogy hollywood is meg szerette volna filmesíteni a sztorit. Amikor megtudtam, hogy magyar film lesz azt hittem, hogy \"na majd mi magyarok megmutatjuk milyen egy IGAZI jó bankrablós film\". Hát sajnos nem ilyen szájízzel jöttem ki a moziból. Mondhatni csalódott voltam. Barátaimmal néztük meg a filmet. Úton hazafele a kocsiban (1 órás út) végig soroltuk az ötleteket, hogy mivel lehetett volna izgalmasabbá tenni a filmet. Antal Nimród állítólag egy jó filmrendezõ. Nem akarom elhinni, hogy ilyen sztoriban nem lát több fantáziát, mint egy laikus nézõ. A forgatókönyv kritikán aluli. Az akciófilm jóformán a nyomozó és bankrabló kihallgatásáról szól. Egy bankrablós filmet erre a fonalra építenek fel? A rendõrségi munka legunalmasabb részére, amikor hatvanadjára is ki kell hallgatni a gyanúsítottat és a jogi minõsítést módosítani?! Ennél azért sokkal izgalmasabb egy bankrablás. Nem tudom, hogy a rendõrséget miért csak egy nyomozó képviseli. Miért nem mutatják magát a rendõrséget, ahogyan tervezik hogyan kapják el, ahogy kisakkozzák, hogy melyik bank lehet a következõ célpont, ahogy összerakják a mozaik kockákat. Ugyanúgy a bankrabló részérõl sincs kifejtve a sztori, ahogyan megtervezi, hogy melyik bankot rabolja ki. Ahogy a valóságban is nyél gázon leméri, hogy mennyi idõ alatt lehet kiérni a legközelebbi rendõrségrõl a kiszemelt bankhoz, ahogyan térképen tervezi a menekülõ útvonalat. Nem véletlenül 6 éven keresztül nem tudták elkapni. Egy bankrablást alaposan meg kell tervezni. Egy bankrablós filmnél azért vártam volna a rendõrség és bankrabló macska-egér harcát. Mindebbõl semmi nem jött le. A másik, hogy a bankrablások után a viszkis szórta a pénzt. Hedonista módon élte az életét. Azért szerintem mindenki elkalandozott már, hogy milyen lehet úgy élni, hogy a pénz nem számít. Ezt szerintem mindenki megnézte volna a vetítõvásznon. Állítólag utazásokra, nõkre, italra, kocsikra költötte a pénzt. Mindezeket egy 15 másodpercet képvágásokba sikerült besuvasztani? Ambrus Attila szerint Marokkóban is forgattak. Ehhez képest szó szerint 1 másodperc szerepel a filmben, ahogyan a bazársoron sétál? Utazásait onnan tudjuk meg, hogy a nyomozó felolvassa az útlevelében szereplõ országokat? Ennek kicsit olyan íze van, mintha a stáb elment volna nyaralni Marokkóba az állam pénzén? A zene nem tetszett, néhol nyomasztó volt. Olyan Kontrollos volt, ahova kifejezetten jó volt ez a zene, mert a magyar metró aluljárók tényleg nyomasztó hangulatúak. Egy üldözéses jelenethez valami pörgõs zenei számot nyomtam volna be, a pénzszóráshoz meg valami kalandosabb, bulizósabbat. Például az erdélyi jelenetnél kifejezetten tetszett a zene, amikor a fut a többi gyerekkel. A viszkist megtestesítõ szereplõ párom szerint jóképû volt. Ilyen szempontból nem volt rossz választás, de ahogy párom mondta \"fapofával\" játszotta végig a szerepet. Valóban... Ambrus Attila ennél azért tökösebb volt. A börtönbõl megszökött és újból kirabolt pár bankot. Ez már pofátlanság... :) mégis minderrõl semmit nem tudunk meg a filmbõl. Ha nem tudnánk a valós sztorit, a filmbõl nem is sejtenénk, hogy ilyen tökös ez a gyerek. Hát nem is az a filmben. Amit Ambrus Attila csinált a valóságban az egyáltalán nem vicces. Mint személyiség szerintem vicces. Ahogyan a róla készült discovery dokumentum filmben is szerepelt, egy párszor megviccelte az õt üldözõ rendõrséget. Volt humorérzéke, ehhez képest a moziban egyszer sem hangzott fel egy hangos nevetés. A poénok kimaradtak a filmbõl. Amit Ambrus Attila csinált az elítélendõ mégis nemzeti hõs volt annak idején. Nem értem miért nem szerepel a filmben ahogyan minden egyes bankrablás után egyre inkább nemzeti hõssé válik. Maga a nemzeti hõssé válás folyamata. Amúgy a film képi megjelenítése, az akciójelenetek, fõleg a motoros tetszett. Ahogyan az elõzõ hozzászóló is írta a nézõ nem úgy jön ki, hogy egy \"olcsó magyar film\". Viszont egy valós izgalmas történet fantáziátlan megfilmesítése miatt nekem nem tetszett a film. Lehet, hogy Hollywoodnak kellett volna mégis csak adni a megfilmesítés jogát.
7/10
gyereamozibabe 2017 dec. 01. - 01:37:19 7/10
(48/214)
A sztori elvarratlansága miatt 7 pont. Vannak profi részek a filmben, fõleg a hang és a zene, ami miatt tényleg megéri moziban nézni. Na meg az üldözések. És végülis jó képek is készültek. Látszik, hogy hollywood hozzánk jár filmet csinálni. Az embernek egy pillanatig sincs az a régi \"csóró_magyar_film\" érzése. Viszont a sztori, és egyes párbeszédek gyengék voltak. (mintha ezt is ránk ragadt volna az amcsi filmekbõl) Emiatt nem állt össze egy nagy történetté az egész. A barát (a tettestárs) csak úgy a semmibõl jelenik meg. A szökés utáni hat hónap EGYETLEN MONDATTAL van elintézve. EZ fájt a legjobban. Hisz tudjuk, hogy akkor csapott fel igazán a Viszkis-láz. Mindenki látni vélte a szomszédban. És ezután volt a legnagyobb rablása, 47 millió!!, amivel már joggal gondolhatta, hogy élete végééig szabad lesz. Szóval inkább erre gyúrtam volna, hogy végülis ki bújtatta és ki dobta fel. Meg azt a poént is elsütöttem volna, hogy volt olyan bank amit háromszor is kirámolt. Ehelyett film közben két-háromszor éreztem, hogy unatkozok. Szóval azokat nyugodtan ki lehetett volna vágni. A profi hang miatt és egyes akciójelenetek miatt megéri moziban megnézni. De engem nagyon zavar, hogy ha már ennyi energiát beleöltek, akkor miért nem lehetett még egy picit csiszolni a végét?
kturcsanyi 2017 nov. 30. - 21:40:24
(47/214)
Vagány srác volt ez a \"Viszkis\" de a film végére mégis Schneider Zoliba lettem szerelmes :)
Remek alakítás, gratulálok!
8/10
zsombor1 2017 nov. 30. - 21:01:02 8/10
(46/214)
Spoiler

Nem Ambrus Attila volt a legnagyobb rabló a filmben. Szerintem, Miki bácsi sokkal magasabb szinten csinálta. És még csak el se kapták... Szomorú.
7/10
gyereamozibabe 2017 nov. 29. - 00:43:03 7/10
(45/214)
AlCapone szép dolgot csinált? Mégis tucatnyi film van róla. Tökmindegy ki mit csinált, a lényeg, hogy érdekes legyen az élete. Vagy te eddig csak jó emberekrõl láttál filmet?
10/10
Lili Bullock 2017 nov. 28. - 20:07:41 10/10
(44/214)
Szuper jó film! Minden percét élveztem! Pedig nem vagyok az akciófilmek barátja, inkább a mûvészfilmeké, de ezt a filmet nagyon jól \"megcsinálták\". A színészek is csodálatosak.
10/10
baranyijo83 2017 nov. 28. - 17:40:41 10/10
(43/214)
nem szép dolgót csinált
10/10
baranyijo83 2017 nov. 28. - 17:40:15 10/10
(42/214)
de miért kell õt sztárolni ? nem értem nem dolgot csinált
Dániel Bartus 2017 nov. 27. - 23:21:58
(41/214)
Jó film volt. A tömegközlekedési eszközök azóta sem változtak. :D
8/10
tothadamm 2017 nov. 27. - 23:07:52 8/10
(40/214)
Sziasztok! Úgy látom nem mindenki a filmet nézi, csak a hibákat keresi. Én nem vagyok annyira jó ezekben, mint az elõttem szóló, nekem csak pl. az akkor nem létezõ autóbuszok tûntek fel egy jelenetben... de kérem... kit érdekel? Engem nem untatott, jó volt a sztori... szerintem kerek is. Egyébként a fõszereplõ színész egy interjúban elmondta, hogy ez nem feltétlen, vagy nem csak a viszkis életérõl szól(hat), de az õ története egy olyan érdekes alap volt számára, amelyet meg lehetett filmesíteni. Nem egy régi gagyi magyar film lett, hanem egy "amerikais" film, amin én jól szórakoztam, az meg, hogy mi mennyi pénz és kitõl milyen úton hova és hány felé megy, egy filmnézés során megint le van sz... errõl eleget cikkeznek általánosan, de ha már pénz van szó: Köszönöm a múltban azoknak az embereknek "a valamivel több, mint 142 millió forintját", akik ennyit fizettek azért, hogy most 2 órára jól érezzem magam :D
kambekk 2017 nov. 27. - 20:11:52
(39/214)
Ja, még egy baki: A volt Földmûvelésügyi Minisztérium árkádsorának falán található szimbolikus '56-os bronzgolyókat csak 2001-ben helyezik ki, miközben a filmben a Viszkis valamikor 89-90 környékén jár ott, a korrupt hivatalnok nyomában...
offtopic
Oh jajj 2017 nov. 27. - 20:07:36
(38/214)
Pedig de, pont arról van szó. Ezt a gazembert lassan nemzeti hõssé avatják...
kambekk 2017 nov. 27. - 19:40:02
(37/214)
No, kérem. Ez is egy habosbabosan kihagyott ziccer. Mehet a többi elfuserált milliárdos költségvetésû társa mellé a dobozba.
Az egész film vontatott. Az elsõ fél óra ráadásul a viszkis mitosz szempontjából maga a dögunalom. Után sem egy versenyvágta. A 27 rablásból jó ha hatot látunk. Ezek kidolgozása ugyan rendben van, és még a soha meg nem történt gépfegyveres lõdözést is elfogahatjuk, de az égvilágon semmit nem mutat meg nekünk abból, hogy miért is csinálta Ambrus amit csinált. Jó-jó, a kabaréba illõ mód átizzadt ingû rendsõrsertés elmeséli nekünk jól a szánkba rágva a hátteret, de ez nem hangjáték - könyörghöm. Ehhez nem kell kamera. Ehhez elég egy diktafon...

És az örök szívfájdalmam, a külsõ helyszínek korhûsége. Az utcaképek visszaöregítése bizony itt sem jött össze. Nem hogy a 30-as éveket nem tudjuk jól rekonstruálni (lásd Budapest Noir), de már a 90-eseket sem. Ez van, ha az erre fordítahtó pénzek valaki másnak a bukszájában landolnak, és az istennek sem a hollywood-i digitrükkök garmadát készítõ MAGYAR computeranimátorok zsebében. Bringafestés a Pauler utcai járdán, FUTÁR oszlop és betonmegálló a Zsarupalota tövében, Budapest Szíve cölöpök a 90-es évek végi belváros terein, fénycsíkkal díszített oktogon-i madártávlat? Fájóan slendrián munka.

A vége meg?! 2 óra tömény semmi után letudva 1 perc hiradómontázzsal. Semmi elfogás. Semmi akció. Mondván abból elég az az egyetlen filmközepi Verseny utcai randalír, amit már az elõzetesekben is ronygosra nézhetett az ember. Ami ráadásul soha meg nem történt...
8/10
Judit Papp 2017 nov. 27. - 10:12:08 8/10
(36/214)
Próbáltam a filmet úgy nézni , mint egy \"kívülálló\"...úgy, mint aki nem élte meg ezt az egészet....mint aki a 90-es években nem félelemtõl átitatva, mégis reménykedõ várakozással tért be egy bankfiókba Budapesten, hogy hátha.. mert hát , tegyük a szívünkre a kezünket kedves negyvenes társaim: ki ne akart volna szereplõje lenni a jelenkorban íródó népmesének? :) Néztem és azon kaptam magam, hogy a bankrablónak szurkolok...majd kiugrott a szívem a helyérõl, hogy sikerüljön kirabolnia a bankot...ez tiszta vicc...vagy mélypszichológia...
Szóval tetszett, jó volt újra fiatalnak lenni...no és az a répanadrág Katán....sírtam! :D
10/10
Bianconeri80 2017 nov. 27. - 08:02:57 10/10
(35/214)
Nagyon rég láttam már ilyen jó magyar filmet. Szuper volt!