Egyre többen foglalkoznak azzal, ami a szemük elé tárul -a sci -fi ezért is leáldozóban.
Ma már a valóság közelíti, esetenként felül is múlja az eddigi termést. Csak jobban körül kell nézni és nem biztos, hogy ott és abban, amit az orr alá nyomnak.
De egy filmblog iránt lenne érdeklõdés. Néhány odavaló képpel, filmrészlettel, alapinformációval.
A film egyszerre trendi, tehát karámba terel, ugyanakkor emel -kire, milyen hatással van.
De mindenki nézi.
Ezért lenne terepe

Vinogradov.
gúny és egyéb nélkül:
külön blog kéne.
Sztem lenne, aki rendszeresen olvasná

"A fontos dolgok mindig az Agorán történtek, és nem a pásztorok tanyáin." - írja Naplójában Márai Sándor. Nincs igaza (bármily pontos megfigyelõnek is mutatkozik általában bejegyzéseiben!), hiszen számos példát lehetne hozni arra, milyen fontos szerepet is játszottak a történelemben a "pásztorok tanyái".

Ugyanakkor viszont tény, hogy az Agora kulcsfontosságú színtere a társadalmi történéseknek. Centrum, középpont - olyan mikro-struktúra, ahol a közösségekre nézve meghatározó történések bontakoznak ki. Mivel a város kezdetben elsõsorban szakrális jelentõségû, ezért az agóra is szakrális funkcióval bír születésének hajnalán.

A késõbbiekben azonban a politika színtereivé lesz. Birodalmak buknak, királyságok és demokráciák születnek itt. S ha már megjelenik a demokrácia, hát mindjárt az agórán is jelenik meg!

Az agóra lesz Athén és a római köztársaság többé-kevésbé releváns népfölség-politikájának színtere. Ekkor már a nép birtokolja - s ekként egyre sûrûbben válik a népet megosztó pártok ütközõzónájává. Az agóra fogalmi háttere nem sokára kitágul. Ekkor már lehet a byzantinumi hippodrom is, ahol a kék és zöld cirkuszi pártok rendeznek véres összecsapásokat, a császári páholytól karnyújtásnyira (még ha utóbbi lényegileg nem is bír e városi "közterület" klasszikus funkcióival)...

Lám, így lesz a szakrális térbõl elõbb a földi uralom, késõbb a népuralom, végezetül pedig az erõszak, a fanatizmus nagyszabású kulisszája...

"Sic vobis gloria mundi!" - vagy, mondhatnánk a fellegajtó-nyitogató Senecával keserûen - "Parva sapientia regitur mundus..."

...

Tudhatott ezekrõl valamit Alejandro Aménabar is, aki 2009-es "Agora" c. filmjét minden bizonnyal hatástanulmánynak szánta a mindenkori fõtereken tenyészõ fanatizmusról.

S talán még brilliáns is lehetett volna a maga nemében. A lehetõség, legalábbis, adott volt.

Már cselekményének helyszíne és történeti ideje könnyen meggyõzhet errõl: Alexandria, a Kr. u. 4 század.

S valóban: ez a hely és ez az idõ rengeteg konfliktust, ellentétet, kirobbanó feszültséget rejt magában. Egy lassanként önmagát felemészõ birodalom utolsó évszázadának küszöbén zajlanak eseményeink. S valóban sûrû éra is ez. Becsvágyó germán légióktól, gót és hun támadásoktól, Szasszanida hódíásoktól, trónkövetelõ magister militum per orientemektõl hangos. Ha pedig még ez sem volna elég, hát itt az új államvallás, a kereszténység térnyerése is, amely Nagy Constantinustól kezdve folyamatosan és egyre látványosabban jelentkezõ probléma. S nemcsak azért, mert a kereszténység az õsi(bb) istenek kultuszától tántorít el, hanem azért is, mert teljesen új struktúrát intézményesít, s mert számos "vadhajtással" kell leszámolnia ezen institucionális keretek kialakítása során (gnoszticizmus, arianizmus, monofizitizmus, monothelétizmus stb.).

Ennek a - kor viszonyai között - parvenü kultusznak most kell meghatároznia magát a hatalom szintjén. Most kell megszilárdulnia annak a kánonnak, amely amúgy ezer évig mûködése szinte kikezdhetetlennek tûnõ alapja lesz. Ez a vajúdás pedig még csak fokozza az amúgy is jelen lévõ nyugtalanságot, a türelmetlenséget - s újabb és újabb áldozatokat követel, a béke híveinek legnagyobb bánatára.

Az pedig már igazán természetesnek mondható, hogy ez a korhangulat az egyik legnagyobb "ókorvégi", multikulti metropoliszra, Alexandriára is átterjed, ahol egyre gyakoribbak a konfliktusok, az "új" és a "régi rend" összecsapásai.

A kellõképpen izgalmas alapanyag tehát adott.

Sõt, remekül meg is elevenedik Aménabar keze között, hisz számára az sem probléma, ha saját mûvészi törekvéseit kell ötvöznie a monumentalitás igényével. A film megvalósítása igazán hiteles, a díszletek, öltözékek, sõt, még a dilemmák is teljességgel korhûek, s ezen keresztül a római, görög, egyiptomi, fekete-afrikai, zsidó, keresztény kultúrrétegek helyi viszonyok közti sûrítettsége is meglehetõsen jól érzékelhetõ - a korszak kegyetlenségérõl nem is beszélve.

Dinamikus korkép ez a javából, ráadásul történetünk középpontjában, Alexandrián és ezen a sorsdöntõ küzdelmen túl egy különleges és erõs nõi egyéniség áll, aki a tudás fegyverével próbál gátat vetni a korszellem általános hisztériájának, s a higgadt bölcsesség eszközével kivonni klasszikus szcénát és harmóniát a kor keserû nedûjébõl, hogy azt, új generációkat nevelve, továbbadhassa és saját kutatásai révén gyarapítsa is.

Szerencsénkre e "figurine" - a Hüpathia nevezetû, valóban létezett természettudós - megformálása is kifejezetten hitelesre sikerült.

Rachel Weisz jól helytáll ebben az esetben - is. Egyszerû, szerény öltözékû és sminkeletlen puritanizmus jellemzi lényét. Kicsit matriarchai alak, ugyanakkor sajátosan finom, nõies is. Aménabar jól választott, amikor õt választotta a szerepre, s amikor a többszörösen is szokalan jellemû nõt emelte ki kora kavargó tömegébõl, fõkaraktereként, protagonistájaként prezentálva...

...

Adott tehát a kellõképpen sûrû légkör, az epikus távlatok és a jó fõkarakter - s a rutinos direktor is, aki mindezt egységbe foglalja.

Mi hát itt a probléma?

Nos, csupán annyi, hogy ez a film propagandisztikus elemekkel terhelt.

"Terhelt" - mondtam.

Tehát nem propagandafilm. Nem is lehet az, hiszen alkotója mély és bonyolult dilemmát érzékeltet, a maga mély és bonyult mivoltában (igaz, hangsúlyeltolódásokkal). De propaganda-elemekkel terhelt. Ezt mondhatjuk, hiszen arról szól, hogy azok a ... keresztények megsemmisítik a klasszikus kultúrát, kinyírják az alexandriai "óhitûeket", "másként gondolkodókat", elüldözik a zsidókat és minden helyi erõt rákényszerítenek, hogy térjen be a "bárány aklába", különben farkasként tépik darabokra.

Egyszóval mocskos, büdös, "tahógyerekek" történetünk antagonistái - fanatikus keresztények, akik hardcore intoleranciában utaznak. Formálódó szervezetük alexandriai vezetõje, Cirill, a késõbb szentté avatott "diktátor", aki élet és halál uraként szolgáltat igazságot a meggyengült központi irányítás helyett, nem tûr ellentmondást a nem az õ nótájára táncolók bûntetésének tekintetében.

Nos, az természetes, hogy ez a kép túlzó és irreális, de attól még nem állíthatjuk azt, hogy a korabeli, ahogy fentebb már neveztem, még igencsak parvenünek számító új vallási establishment nem volt hajlamos a filmbélihez hasonló túlkapásokra. Mi több, számos esetben és helyzetben nyilvánult meg hasonló fanatikusként az õsegyház - s a késõbbi tekintetében sokszor csak még lesújtóbb fejleményekrõl számolhatunk be.

DE - és itt van a megkövezett hulla elásva - voltak köztük olyanok is, akik valóban a krisztusi üzenethez méltóan viselkedtek - amelyrõl persze egy szó sem esik a filmben! Voltak olyanok, akik már ekkor, ahogy késõbb is, megértették, hogy, a korábbi vallásoktól eltérõen, a kereszt és hal szimbolizálta eszményben, nem az erõszak és fanatizmus, nem a destrukció képezõdik le, hanem, éppen ellenkezõleg, a megbocsátás, a szeretet és a cselekvés konstruktív abszolútuma, az "ora et labora" valódi életszentsége.

S egyébként azt is mondhatom, immár kissé egyetemesebb síkra emelve a gondolatmenetet, hogy az efféle intézményesült hisztériának és ostobaságnak nem sok köze van a kereszténynséghez - de legalábbis Jézus szelleméhez biztosan nem!

Hiába hívja magát hívõnek - ereje ugyanaz a pusztító erõ, mint minden más fanatizmusé. És nem a jézusi igazság. A kereszténység lényege ugyanis nem az intézményesült vallás, nem a dogmák által szabályozott nyáj-lét kereteinek megteremtése. Ami számít, az a szeretet, éppen nem a csordaszellem, hanem az önállóságra törekvés ("Jézus volt az elsõ individualista." - Oscar Wilde: De profundis) és a megváltás jelentõsége.

Ez pedig abszolút szemben áll minden fanatizmussal, sõt, legtöbbször magával az intézményesült vallással is.

"Sokan jönnek majd az én nevemben..." - fogalmazott ugye Jézus. Nem is tûnik cáfolnivaló kijelentésnek, hogy rendkívül sok gennyláda jött és jön borisszaként is vizet prédikálva (s ha még csak errõl szólna a dolog!). DE, ettõl még nem lehet az egyházat, amelynek számos pozitív megnyilvánulása is volt - s amelynek fogalmát igencsak nehéz, és, talán nem is lehet igazán jól meghatározni - fanatikus vadállatok gyülekezeteként beállítani.

(A köztudottan egyházellenes) Aménabar ugyanis egyenesen azt mondja, hogy a keresztények akkora tuskók, hogy a legjobb közülük is csak az lehet, aki nem közöttük nõtt fel és nem az õ tanaikon iskolázódott, hanem a klasszikus kultúra hatott termékenyen a szellemére. S még ez az illetõ is csak annyira jó, hogy, szükség esetén a fájdalmas megkövezés helyett inkább szelíden megfojt, s erre is csupán a szerelem okán és jogán hajlandó... (aki becsülettel végignézte a filmet, tudja, mirõl beszélek...)

...

Ha a fanatizmust pártatlanul és részrehajlás nélkül, "sine ira et studio" mutatja be, az Agora csakis jobb lehetett volna jelenlegi önmagánál.

Csakhogy itt ilyesmirõl szó sincs!

Ahogy az örmény holokauszt helyes ismeretéhez is érdemes tisztában lenni azzal, hogy az örmények provokálták Oroszország történetének legnagyobb zsidó pogromját Odesszában, vagy, hogy a most oly sokak által kedvelt és támogatott, függetlenséget követelõ kurdok végezték el az örmények kiírtásának piszkos munkáját - úgy az "Agóra" megtekintésekor is érdemes ismerni mondjuk afféle mellékes adalékokat, hogy, teszem azt, az elsõ alexandriai könyvtárat még a rómaiak pusztították el.

Bizony, pár évszázaddal korábban, a hellenisztikus Ptolemaidák uralmának megdöntésekor. Õk gyújtották fel, kb. ugyanekkora fanatizmus által hajtva, mint ahogy itt a parvenü parasztok hajigálják szét a klasszikus kultúra becses tekercseit.

Pontosan ugyanekkora fanatizmus által hajdta - esetleg tán még kicsit - horribile dictu! - nagyobbal is.

S azt se felejtsük el, hogy az itt a gyûlölt establishmentet képviselõ keresztények apáit és nagyapáit még a római hatalom gyilkoltatta, üldözte, pusztította, sokszor hosszú évtizedeken keresztül szinte megállás nélkül, kútmérgezõnek és gyermekgyilkosnak beállítva teljesen ártatlan, a társadalmat még produktivitásukkal is támogató embereket...

...

Aménabarnak tehát a fanatizmusról kellett volna filmet csinálnia, s arról, hogy hogyan uralkodott el az "agórán". De munkája, sajnos, csak részben sikerült. E filmes esszé megejtésén túl ugyanis nem titkolt célja volt a nézõk indulatainak felszítása az általa oly izzóan gyûlölt egyház ellen.

Azonban, mint vázoltam már fentebb, ez a hozzáállás alapvetõen tett tönkre egy egyébként nagyon bíztatónak ígérkezõ produkciót.

Fanatizmussal ugyanis nem lehet küzdeni a fanatizmus ellen! Az olyasféle képtelenség volna, mint amit a kommunisták anno "békeharcnak" neveztek.

Nem tudom, hogy ez a mi "õrült spanyolunk", Aménabar, komolyan gondolta-e, hogy lehetséges az ilyesmi?

De ha igen, remélem, azóta már rájött, hogy a fanatizmus általában véve nem lehet pálya. Jó, persze, Riefenstahl, meg Eizeinstein - én is tudom, hogy vannak szabályt erõsítõ kivételek. De, úgy tûnik, azért Aménabarnak, legyen bármekkora király, beletelik majd némi idõbe és munkába (esetleg még jópár életbe!), hogy ilyen magasságokig szárnyaljon...

Szóval suszter maradjon csak a kaptafánál - Aménabartól inkább látnék még három "Belsõ tengert", mint egy újabb "Agórát"...

"a napot néha nagyobbnak néha kissebbnek látjuk, tehát közelebb ill távolabb vagyunk tõle, ezért vannak az évszakok és ezt az ellipszissel magyarázhatjuk"

Tudod akkor még nem tudták mivel magyarázhatják az évszakok létét, ez egy hihetõ elmélet volt rá, manapság is van sok hihetõ elmélete a tudománynak, amin majd a jövõben csak fogják majd a fejüket az emberek, hogy mekkora marhaságágokban hittek egykor.

De hát a kereszténység, mint minden vallás eredendõen rossz ....

Na most végképp nem értem, ki és miért köhög a makkjába?

bocs! "röhög a markába"

a film a nézhetõ kategóriában van. a képek gyönyörüek, a színészek középszerüek, a téma hatásvadász! el kell ismerni s
komolyra fordítva, nekem legnagyobb gondom a tudománytalanság. hogyan jött ez a nõszemély rá az ellipszisre: "a napot néha nagyobbnak néha kissebbnek látjuk, tehát közelebb ill távolabb vagyunk tõle, ezért vannak az évszakok és ezt az ellipszissel magyarázhatjuk" remélem csak a magyar szinkron ekkora marhaság, mert ha az eredeti is ez, akkor a film készítõinek még az érettségijét is visszavonatnám!!!
a filmekbõl tanulni kellene és nem ökörséget látni, és ez vonatkozik a kereszténységet eredendõen rossznak beállító szemléletre is!!

SPOILER - Igen, azért hogy ne szenvedjen, de ez persze csak a mese része. Mert a keresztény történetírás a gyilkosságot nem tagadja, csak a gyilkosság módját nem tudják biztosan; hogy keresztény felebarátai olyan jó szívûek voltak, hogy kövekkel megnyúzták vagy csak megkövezték vagy halálra verték Hüpatiát.

A Te hozzászólásod sajnos hangulatkeltõ téves propaganda, mert még hollywoodi filmek is készültek a keresztényüldözésekrõl (ld pl Quo Vadis, Ben Hur), így hát éppen ideje volt, hogy egy film készüljön a korai keresztények általi üldözésekrõl, akik - világi hatalmi hátszéllel, római államvallássá erõsödve alig pár évszázaddal a keresztényüldözések után - ugyanolyan barbárokká váltak mint korábbi üldözõik. A történelemnek ez a szelete kevesek által ismert, inkább a középkori inkvizíció, ha már keresztény kegyetlenkedés.
*********
SPOILER Hüpatia keresztények általi halálra lincselése ****SPOILER vége

pedig történelmi tény, amit az egyháztörténet sem tagad.

Sem a parabolani milíciák kegyetlenkedését, akik még zsinatokon erõszakkal, egyes püspökök megfélemlítésével a döntéseket is befolyásolták. Egyes városokból ki is tiltották õket a felfordulásokért, amiket okoztak. Õk nem voltak szelíd szerzetesek. Kürillosz püspök ellentmondásos, indulatokat szító tevékenykedése is az egyháztörténet része.

1

Ha valaki nem történelmi, hanem propaganda filmként kezeli, valahogy úgy, mint egy homoszexuális, ateista ember személyes lidércálmát egy korról, akkor rendben van. Érdekes módon sem arról nem készítenek filmeket, hogy a zsidók sem arról ,hogy a rómaiak milyen szörnyû keresztényüldözést végeztek az elsõ századokban. Az pedig senkit nem érdekelne, hogy a szerzetesek hogyan terjesztették el a különbözõ mezõgazdasági technikákat Európában a középkorban vagy hogyan mmentették át Európába az arab kulturális értékek egy részét. A nagyszabású filmipar bizonyos okoknál fogva mindig keresztényellenes volt. Ez nagyon erõsen formálja azoknak a világról alkotott képét, akik nem rendelkeznek alapos történelmi tudással és nincs tapasztalatuk abban, hogy a történetírók (és filmrendezõk) egyéni vagy csoportérdek által mozgatott mozgatórugóit is figyelembe vegyék, összehasonlítsák.

Nekem nagyon tetszett a film, egyik kedvencem, nagyon jól meg lett csinálva és nagyon jól érzékelteti a keresztények múltját, hány ember is halt meg anno azért, mert nem hitt az úgymond " egy igaz Istenben ", valamint mutatja azt is, hogy a nõk a keresztények szemében nem egyenrangúak, és ez még a mai napig is így van nem csak náluk, hanem más országokban is.....Rachel Weisz fantasztikus benne, az a kevés romantika jól el van találva, egyszerûen egy nagyszerû történelmi film az ókori világról 10/10

Mostanában divatosak lettek az erõszakosságot bemutató filmek.
Én Alatriste kapitány megnézése után is gondolom ezt.

Igazából, a történelem kimeríthetetlen forrás.
Lehetne filmet csinálni pl. a zsidó vallásalapítóról, Mózesrõl is, akinek parancsára 3000 bálványimádó zsidót gyilkoltak le honfitársaik Egyiptom elhagyása után, az Ígéret Földjére való bevonulás elõtt.

***SPOILER***
Szerintem nem farokkal fojtotta meg.
***SPOILER VÉGE***

farok.