Téma: Alfa

5/10
offtopic
sexykex okt. 02. 10:09:08 5/10 Előzmény kettyo
(76/76)
Jó volt ide visszatérni. Már csak azért is, hogy a korábbi „egyet értek” szót, amit sikerült ketté szedni leírjam helyesen: Egyetértek veled. Meglepetéssel tapasztalom, hogy rendszeresen keverem a rövid és hosszú magánhangzókat és az egybe, vagy különírást. Azt hittem elfogadható a helyesírásom. Ismét tévedtem.
Évek óta gyártok – nem folyamatosan és szigorúan csak kedvtelésből – fotókból összeollózott képet. Nem szoktam ezeket közzétenni, mert erős korlátot jelent a szerzői jog kérdése. Próbálok persze jogdíjmentes képeket keresgélni, de nem mindig sikerül. Ezt is csak azért említem, mert a majom barátomnak elgörbült a mikrofonja, ami most már nagyon nem tetszik. Azt hittem elfogadható képeket gyártok, de ismét tévedtem.
A hardcore metált is szeretem, a tündérkéket még attól is jobban. Ezért most kivételesen nem értek egyet veled. Függetlenül attól, hogy a metálosok még mindig üvöltenek ők is vonzók a lányok számára. A metálos tündérkéről viszont tudom, hogy ő is nőből van ezért képes erőszakot tenni a fülén, ha tetszik neki a slágerzenés fickó:)
offtopic
kettyo szept. 30. 20:39:03 Előzmény sexykex
(75/76)
Kivéve ha hardcore metálos tündérkéről van szó :)
5/10
sexykex szept. 27. 11:01:38 5/10 Előzmény kettyo
(74/76)
Egyet értek. Aki a szokásos üvöltő hangok helyett szépen énekel, az manapság is vonzóbb a lányok számára :-)
kettyo szept. 24. 22:05:06 Előzmény sexykex
(73/76)
A nyelv módosulása véletlen változás lehetett - mint minden az evolúcióban-, és az elterjedésben valószínűleg inkább az játszott szerepet, hogy akiben ez a változat megvolt, az a szokásos egyszerű üvöltő hangok helyett tudott szépen "énekelni", ezáltal vonzóbb volt a lányok számára.

Később aztán mikor már elég sok emberben megvolt ez a képesség, rájöttek, hogy ezt a korábbinál tartalmasabb kommunikációra is lehet használni, és hát persze elkezdték használni. Idővel a 'beszédképtelen' emberek teljesen visszaszorultak, majd kihaltak.
biffco szept. 11. 18:24:55 Előzmény sexykex
(72/76)
aha..biztos:) nem szoktam filozofálni
5/10
sexykex szept. 11. 14:10:54 5/10 Előzmény biffco
(71/76)
Ha valami távol áll tőlem, az a filozófia, noha a logika kedvenc vesszőparipám. Attól messzebb már csak a vallás van. Mondhatjuk tehát, hogy materialista vagyok és Hofihoz hasonlóan a lét határozza meg a tudatomat. Viszont nem akarok tudománytalanul elemezni: meghagynám ezt inkább a filozófusoknak:)
Oooo szept. 10. 00:08:48 Előzmény Ráday úr
(70/76)
dodó Úr
,,, sose halunk ki!! ,,, :D
biffco szept. 09. 20:56:55 Előzmény sexykex
(69/76)
nem mondtam hogy találgass, csak kár hogy ez sem hit kérdése hogy mi mitöl van vagy nincs éppen:)
5/10
sexykex szept. 09. 20:20:16 5/10 Előzmény Ráday úr
(68/76)
Talán :)
5/10
offtopic
sexykex szept. 09. 20:17:46 5/10 Előzmény biffco
(67/76)
Bocs, de nincs kedvem találgatni miért jelent meg az „(én) tudat, ezáltal a kreativitás” pont az ember őseinél. Egyébként is van erre a kérdésre egy sokkal egyszerűbb magyarázat, csak a Bibliát kell hozzá fellapozni.
offtopic
Ráday úr szept. 09. 20:08:19 Előzmény sexykex
(66/76)
Saját vélemény: élőhely, tömeg. :-)
biffco szept. 09. 19:52:55 Előzmény sexykex
(65/76)
nincs olyan hogy miért pont az ember elödjének kellett, lehetett volna a kardszárnyu delfin is vagy az olajfalók:), gondolom volt egy(vagy több) mutácio az emberi génekben, amik a környezeti kihivások
miatt aktiválodhattak, a fejlödéshez valo szükségesség miatt valahogy megjelent az (én) tudat, ezáltal a kreativitás (amely önmagában szándékos kommunikácio másokkal,a környezettel) amely a környezethez valo alkalmazkodást lehetövé tette sokkal hatékonyabban mint elötte bármely állatnál. Valószinüleg ezen a szinten szükséges volt a hatékony kommunikácio a csoporttal, ezért muszáj volt kifejlödnie a beszédnek, a beszéd is a kreativitás egy formája (ennek is vannak szintjei ugye). És gondolom amikor "megszüntek" az akadályok, és több idő maradt a lustálkodásra, amikor már nem a környezettel kellett "kommunikálni" és az általa "felvetett" problémára jó választ adni(megoldani), akkor fejldöhetett tovább a kreativitás (vagy kommunikácio) egy még magasabb szintre egyeseknél, és megjelent a semmiböl valo létrehozás képessége...a tudat megjelenése sztem azért elsö lépcsö, mert kreativan ugy lehet kommunikálni (beszélni, festeni, zenélni, irni, kivágni a fát hogy tüzelj vele mert itt a jégkorszak ) ha "magadnál" vagy, és reflektálsz környezetre (a tudat is ugye egy önreflexio). Egy állat sem tudja ezt, viszont nem is gyujták fel az amazonaszt:)
5/10
sexykex szept. 04. 17:46:56 5/10 Előzmény kettyo
(64/76)
Igen, szerintem ezt érdemes volt leírnod. Valóban nem erre gondoltam. Az evolúció csodákra képes, az élőlények szinte tökéletesen alkalmazkodtak élőhelyükhöz és étkezési szokásaikhoz. Viszont jó lenne tudni, hogy miért kellett pont az ember ősének mutálódni a fejlett beszéd elsajátításáért és miért nem volt erre szüksége például a gorillának. Ezzel együtt valóban kár lenne erre a filmre több szót vesztegetni, Martin Tylernek igaza van.
kettyo aug. 25. 23:01:53
(63/76)
Amúgy meg ja, a kapucnis kabát a paleolit ősembereken az überfuck. Van még benne pár durva dolog de nálam az mindent visz :)
kettyo aug. 25. 22:53:53 Előzmény sexykex
(62/76)
Szerintem félreérted. Itt konkrétan a nyelvnek mint testrésznek a hangképző szerepéről van szó. Annak volt egy olyan módosulása - illetve az ahhoz kapcsolódó idegpályáknak - ami lehetővé tette strukturált hangalakok irányított leadására. Ezáltal lett lehetséges az összetett szóbeli kifejezések használata. Annak előtte főleg a testbeszéd dominált, mutogatás stb., mivel a hangformálás nem volt ilyen jól vezérelhető és variálható mint ma, hasonló volt mondjuk a gorillákéhoz. Az utána kialakult "nyelvek" már csak ezen hangalakok különböző értelmezési készletei. De előbb a fiziológiai lehetőségnek kellett létrejönni.
5/10
offtopic
sexykex aug. 14. 07:52:58 5/10
(61/76)
Próbálunk úgy tenni, mintha értenénk valamihez. A mesefilmek színvonalát talán máris meghaladtuk.
7/10
dandelion83 aug. 11. 13:54:33 7/10
(60/76)
Jó film, nekem tetszett! Jó történet, a képi világa csodálatos, a helyszínek magukkal ragadnak.
Nem szabad a valódiságát, vagy a korhű történelmiséget vizsgálni, csak meg kell nézni, és másfél órára hagyni, hogy minket is abba a korba repítsen egy kis időre!
5/10
sexykex jún. 27. 16:15:02 5/10 Előzmény kettyo
(59/76)
Igen, az ősember 100.000-50.000 évvel ezelőtt kezdhette a nyelvhasználatot – ez az érvényes teória – sőt, egyes nyelvészek szerint mindez hirtelen jelenhetett meg a maihoz hasonló, komplex formában. Őseink tehát egyik napról a másikra megvilágosultak és makogás helyett beszélgetni kezdtek.
Ez szinte csak akkor fordulhat elő szerintem, ha sokáig éltek egy fejlett kultúra közelében és megtanulták a nyelvüket, amint azt a csecsemők manapság is teszik. Én úgy vélem, hogy még 20.000 éve is inkább csak szavakat használtak az ősök, mint mondatokat, a forgatókönyvet is jegyző rendező Albert Hughes másképp gondolta. Joga volt hozzá, mint nekem is a saját elképzelésemhez. Elég nehéz lesz bebizonyítani, hogy kinek volt igaza.
kettyo jún. 20. 22:30:17 Előzmény krammermann
(58/76)
Na igen, a nyilazós jelenet az elég gáz volt :)
kettyo jún. 20. 22:21:56 Előzmény mck77
(57/76)
ÖÖÖÖ Dicaprioval a Visszatérő az reális? Átússza a jéggel zajló folyót súlyos sérülten meg ilyenek?
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás