3/10
idõjós1010 2014 jan. 20. - 22:32:32 3/10
(177/217)
Színvonal többi rész esetében is ugyanaz, de talán ez a második a leglaposabb.
3/10
idõjós1010 2014 jan. 19. - 23:18:46 3/10 Előzmény Újvállalkozó
(176/217)
Szóval õ idõvel vega étrenden gyengülni fog ? Amúgy mit jelent náluk az hogy vega ? Már elfelejtettem.
4/10
Újvállalkozó 2014 jan. 18. - 19:11:18 4/10 Előzmény idõjós1010
(175/217)
A film azt a magyarázatot adta az erõsségére,hogy most lett vámpír,minden erõvel együtt,míg a többiek vegák voltak,kicsit legyengültek. Az egyik pasi a családból is azért volt erõsebb a többinél,mert nem rég váltott át állati vérre.

A héten sikeresen végig kínlódtam magam az Alkonyat szérián.
Ekkora szar, fos, lehúzós, irritálos, unalmas, vontatott, kínlódós filmmel már rég találkoztam.
Nem tudtam eldönteni, hogy a történet vagy Kristen Stewart irritált-e jobban, akiben annyi nõiesség volt, mint Görbe Nórában és a színészi tehetsége Steven Segallal vetekszik, de az utóbbi legalább tényleg tudott verekedni és a 90-es években jó filmekben szerepelt. Szintén bicskanyitogató volt, hogy az utolsó részt kétfelé szedték, csak azért, hogy minél jobban lehúzhassák a hülye tiniket. Meg is érdemelték.
Az egészet meg lehetett volna csinálni maximum két részben, akkor talán nézhetõ is lett volna.

Alkonyat 1: 3/10
Alkonyat 2: 1/10
Alkonyat 3: 3/10
Alkonyat 4.1: 0/10
Alkonyat 4.2: 4/10
7/10
bj029 2013 okt. 23. - 10:15:26 7/10
(174/217)
Összességében jó, kicsit kevés az akció... A baba nagyon mû, ez apró gyengesége a filmnek. Tetszett, 10/7.
3/10
idõjós1010 2013 szept. 08. - 15:59:33 3/10
(173/217)
Õ még csak tapogatózik a vámpír világban. Eleinte még nem mer dolgokat, aztán néhány dologhoz már képes hozzászokni, elfogadni. Szóval megvannak a fokozatok. Szerintem ez nem gáz, de amúgy továbbra is azt mondom hogy vicc az egész. ha csak arra gondolunk is, hogy még csak most lett vámpír, nem is annak született, de már most erõsebb mindnél a történet szerint. teljesen szembe megy minden vámpírfilmmel, és a logikával is.
frenchbullie 2013 szept. 08. - 09:34:28
(172/217)
Üdv! A történet irreális, de szórakoztató, szerintem. Egyébként Meyer egy alkalommal elmagyarázza, hogy Bella azért választja a pumát, az õz helyett, mert a húsevõk vérének íze jobban hasonlít az emberéhez, mint a növényevõké:-)))
A76 2013 szept. 08. - 09:00:47 Előzmény idõjós1010
(171/217)
É n azon röhögtem egyet h az õzet nem harapta+ Bella, de amikor megjelent a puma, azt igen. Álaatvédõ vámpír, vaazzee!!! :D :D
9/10
andycsek 2013 júl. 30. - 10:43:34 9/10
(170/217)
Tetszett, de remélem több részt már nem akarnak kifacsarni a Twilight-ból :) Elõzõ részek nekem jobban bejöttek...
kybuck 2013 jún. 24. - 05:15:55 Előzmény ildy7
(169/217)
Ez nem a Vatera vagy az Expressz.:)
3/10
idõjós1010 2013 jún. 20. - 11:02:27 3/10
(168/217)
KB mintha beleoltották volna a filmbe az X-ment meg az Asterix & Obelix -et. Egyszerûen nevetséges lett az egész. Volt benne ugyan értékelhetõ rész is, de alapjaiban egy vicc. Nagyon olcsó limonádé az egész.
2/10
M.Zs.F 2013 máj. 23. - 15:43:58 2/10
(167/217)
Szörnyû, szörnyû, szörnyû.....minél inkább haladtunk a végkifejlet felé annál hangosabban röhögtem és ez nemcsak ezen a filmen belül, hanem úgy unblock az egész sorozatra érvényes....borzalmas....

10/2
8/10
Johnny14 2013 ápr. 19. - 23:11:50 8/10
(166/217)
:)!
8/10
Johnny14 2013 ápr. 19. - 18:12:32 8/10 Előzmény ildy7
(165/217)
Én szerintem ez volt a legjobb része! Nekem tetszett, izgalmas volt, nem unatott! legfõképp a "Nagy harcnál" izgultam! Teljesen jól sikeredett, a vége is jó lett, én szívesen megnézném a folytatás! Csak kár hogy nem lesz!:ss Pedig nem vagyok nagy Alkonyat fan! És SZERINTEM nem ennek a résznek kellett volna megkapnia a legrosszabb filmenk járó díjat, sokakna nem tetszett! De hát kinek a pap kinek a papné!;)
ildy7 2013 ápr. 17. - 15:49:12
(164/217)
Sziasztok!

Lenne pár eladó Alkonyat cuccom:

Bella holdkõ gyûrûje - 2900 Ft
Bella holdkõ nyaklánca - 2700 Ft
Bella eljegyzési gyûrûje - 2200 Ft
Antik hatású napló - 3000 Ft
Antik hatású jegyzetfüzet - 2500 Ft
IPhone 4 hátlapok - 1800 Ft/db
Kozmetikai táska - 1000 Ft

Részletekért keress a pimpiful kukac citromail.hu címen!
7/10
peti2006 2013 ápr. 05. - 15:40:57 7/10 Előzmény Bogoj
(163/217)
Bocs, elírtam. Igazad van.
1/10
adi223 2013 márc. 31. - 17:42:03 1/10
(162/217)
Ekkora nagy rakat ótvart még nem láttam!!! Azt hinné az ember, hogy a széria végére összeszedi magát az egész történet, DE NEM! És most komolyan..fõleg a történettel volt gondom=befejezésnek nagyon nagyon szar volt!-és ugye ezt nem a forgatókönyvírók zárták le így...a Harry Potter 7. részét megértettem, hogy ketté vágták, de ezt?!! Így annyit értek el, hogy mindkét résznél azt láttam, NEM TÖRTÉNT SEMMI...persze a õk meg 2x annyi pénzt tettek zsebre..Az igényességrõl már ne is beszéljünk..a speciális effektek hihetetlen szarok(fõleg a kis csecsemõ) a vágás szörnyû és most komolyan minden egyes kép szarul nézett ki..no komment. Az elsõ film még komolyan mondom tetszett a 3. nem volt rossz de az utolsó kettõ...minõsíthetetlen SZAR 10/0
_mason_ 2013 márc. 29. - 17:25:02
(161/217)
amúgy ti tudjátok milyen funkciója van ezeknek az alcímeknek? csakmert a film cselekményéhez eddig egyiknek sem volt köze.
pillangókisasszony 2013 márc. 27. - 00:18:35
(160/217)
Próbáltam minden ellenérzésemet félretéve megtekinteni ezt az alkotást(a sorozat többi részével együtt), még sem tudok róla sok jót mondani.A történet rossz, a film unalmas.Mikor kiderült, hogy a számomra értékelhetõ, a filmet megmenteni látszó 15 perc hosszas csatajelenet pusztán Alice látomása, még fel is bosszantottam magam.
Tényleg nem tudom mire vélni a filmek népszerûségét.Az elsõ rész még nem is olyan rossz, ha az ember elvonatkoztat ettõl a béna vámpíros valamitõl, de a többi szörnyû.A Hajnalhasadásból ráadásul teljesen indokolatlanul készítettek 2 részt,bõven belefért volna 1*2 órába ez a cselekmény.
Legalább elmondhatom magamról, hogy láttam.
1/10
Dotti55 2013 márc. 24. - 17:24:29 1/10
(159/217)
Szörnyû volt..
Majdnem elaludtam közben..
1/10
Bogoj 2013 márc. 21. - 10:28:15
(158/217)
Arot nem Martin, hanem Michael Sheen alakította