Téma: Álmodozók

5/10
Newcastle United 2007 jan. 16. - 14:37:57 5/10
(19/199)
Nagyon nem lehetne engem Amerika-pártinak nevezni, de a hidegháborús veszély és a mai szélsõséges iszlám mumus azért egészen más kategória. A vietnámi résztvétel se olyan fekete és fehér. Hiszen az északi kommunista állam kínai és szovjet fegyverekkel felszerelve lerohanta a független és szabad Dél-Vietnámot. USA pedig nem akart teret engedni egy kiterjedt délkelet-ázsiai kommunista blokknak, ezért beavatkozott. Persze kellõ ideológiai töltetet is adtak a dolognak, hogy könnyebben el tudják fogadtatni a háborút az emberekkel, de ez mindenhol így mûködik. Ezt tette Szovjetunió is Afganisztánnal, csak õk a saját szemszögükbõl nézték a dolgokat.
McCarthyt tényleg nem említetted, csak azért hoztam szóba, mert akkor ment legjobban a vörös ördögözés, aminek azért volt némi alapja, elég csak a Rosenberg házaspárra gondolnunk.
Zárásképpen pedig a bizonyos "elkényelmesedett nyugati fiatalokkal" még nem leszek megértõbb, ha Afrikában élnek még náluk is hülyébbek és fanatikusabbak. Amúgy meg csak segget csinálnak/csináltak a szájukból, hiszen éppen a szabadságjogokért szálltak síkra, de emellett pedig abszurd módon egy olyan eszmével - a kommunizmussal - szimpatizáltak, melynek a legkevesebb köze van bárminemû szabadságjoghoz is.
Ati77 2007 jan. 16. - 10:20:53
(18/199)
A film ’68-ban játszódik, mivel az akkori párizsi eseményeket mutatja be. McCarthyról én egy szót nem ejtettem. Egyébként õt a koncepciós perei miatt végül „lehúzták a klozeton” 1954-ben, de ettõl függetlenül az egész hidegháború alatt ment az ideológiai nevelés Amerikában. Hivatalosan Vietnámban is a kommunizmus ellen harcoltak, ’68-ban is. A dominóelmélet, „ami elegendõ indokot szolgáltatott” a háborúra, és milliók elpusztítására, pedig ugyanolyan maszlag volt, mint most a „gonosz tengelye” kifejezés. Maót nem minõsítettem.

Az afrikaiakkal arra akartam rámutatni, hogy nem kell lesajnálni és leidiótázni a nyugati fiatalokat, mert „elkényelmesedettek”, és olyan dolgokat éltetnek, amiket nem nagyon ismernek, ez még mindig jobb, mint ami másutt van.
Ati77 2007 jan. 16. - 10:07:40
(17/199)
Én nem várom el, hogy a valóságot mutassák be az akciófilmek, de van egy szint, ami alatt jobb esetben könnyesre röhögi magát az ember (egyes B-movie-k), esetleg kicsit nevet (ilyen nálam A szállító második része is, amibõl láttam pár percet, illetve a James Bond bizonyos jelenetei) rosszabb esetben viszont maradandó traumát szenved el (pl. A függetlenség napja, ezt viszont sajnos moziban láttam). Megjegyzem, megnézek szuperhõsös filmeket is (Terminátor, Pókember, Batman Begins), de semmiképp nem említeném azokat egy lapon egy ilyen szintû filmmel.
5/10
Newcastle United 2007 jan. 14. - 17:21:55 5/10
(16/199)
Tévedsz, asszem ez a film '68-ban játszódik. McCarthy szenátor pedig az '50-es években tevékenykedett az USA-ban. Maot meg akárhogy is nézzük gonosz egy ördög volt. Párizsból könnyû okosnak lenni, mehettek volna Pekingbe vagy most Phenjanba, aztán szívesen megkérdeztem volna még egyszer õket, hogy mit gondolnak a kommunizmusról.
A hozzászólásod elsõ felében a párhuzamot én se nagyon értem.
Athelas 2007 jan. 13. - 18:03:10
(15/199)
Azért az elsõ mondatod elég fura, de egészségedre, ha így gondolod.

Igaz, hogy a filmet csak a közepétõl néztem, de amit láttam az nagyon nem tetszett. Túl magas mûvészet volt... :/
black&gold 2007 jan. 13. - 15:14:43
(14/199)
Szerintem ebben a filmben nem a vérfertõzésen van a hangsúly, a testvérpár egy álomvilágban él a mindennapi életre szinte képtelenek.
nem jön létre köztük komoly nemi kapcsolat, hiszen a lány szüzességét is az amerikai fiú veszi el..
Bertolucci egyszerûen csak a véleményét fejtette ki az akkori forradalomról.
CDK 2007 jan. 13. - 15:01:51
(13/199)
Nem a kérdésre válaszoltál, de ezek szerint soha, semmikor egyetlen egyet nem néztél végig, se gyerek-, se kamaszkorodban.....elég szegényes lehetett /nem kell ez a mûûbermencs felhang/. Ha még nem mondták volna: a játékfilmek fikciók, mind egytõl-egyig, a valóságot a dok.filmen kéretik számonkérni....
A 20.századi egyetemes filmtörténetben és kultúrában a Bond-széria megkerülhetetlen, még ha egyik-másik kissé nevetséges is mai szemmel nézve.
De ez nem az a fórum, OFF végeztem.
Ati77 2007 jan. 13. - 14:50:27
(12/199)
Nem szeretem ezt az „elkényelmesedett nyugati fiatalok” szöveget. Afrikában például mészárolják az embereket a kicsit sem elkényeztetett fiatalok, az talán jobb? Az amerikai azért okította ki, mert náluk akkoriban ment a vörös ördögözés. Most meg ott van nekik az arab ördög, errõl ennyit.
Ati77 2007 jan. 13. - 14:38:04
(11/199)
Annyira nem vagyok mazochista, hogy James Bondot nézzek, de sajnos láttam jeleneteket elõzõ részekbõl. Például az egyikben Bond ejtõernyõvel beugrott egy helikopterbe, ami repült... Az fájdalmas volt.
Ati77 2007 jan. 13. - 14:28:39
(10/199)
Nincs semmi baj a vérfertõzéssel, amíg mindkét fél akarja, és nem születik gyermek a kapcsolatból. Pont azért része ez is a filmnek, mert 68-ban az értelmetlen társadalmi konvenciók ellen lázadt fel a francia fiatalság.
soma200 2007 jan. 13. - 14:21:28
(9/199)
Jó volt jól meg szurta a francia csajt az amcsi csávo.
5/10
Newcastle United 2007 jan. 13. - 11:59:42 5/10
(8/199)
Sajnálom ezeket az elkényelmesedett idióta nyugati fiatalokat. Nem tudnak mit csinálni unalmukban, aztán elõveszik Maot és a vörös zászlót, úgy hogy fogalmuk sincs a dolgokról.
Csak az tetszett igazán a filmben amikor az amerikai gyerek kicsit kioktatta a hülye franciát a kíniai kultúrális forradalomról.
Amúgy valóban a "kissé" vérfertõzõ kapcsolat áll a történet középpontjában, az utcán zajló események csak mellékszál. Eddig se voltam oda Bertolucciért, ezután meg fõleg nem leszek.
CDK 2007 jan. 13. - 10:46:22
(7/199)
Jaja, te hányat láttál?
Huma 2007 jan. 13. - 05:08:49
(6/199)
Persze a mûvészettel mindent meg lehet magyarázni. Mindenesetre ez sem menti fel a dolgot, hogy (a leírás alapján, mivel nem nézem meg a filmet) egyértelmû vérfertõzésrõl szól az egész, könnyû kényelmes pehelybe burkolva. Ez az ami visszataszító, és ezért kérdeztem, hogy ez iskolafilm?
Ati77 2007 jan. 13. - 02:36:12
(5/199)
Ez egy csodálatos film.
James Bondot remélem nem nézted meg, mert 10 éves kor felett súlyos szellemi leépülést okozhat.
CDK 2007 jan. 12. - 20:27:56 Előzmény Huma
(4/199)
Azért legalább az elejét meg a végét érdemes megnézni, ez nálunk is mostanság eléggé idõszerû, ami viszont közte van az egy enyhén szexista önkifejezõs-szabadságvágyós felejthetõ maszlag - Casino Royale fanok figyelem! :) csak Eva Green miatt érdekes.
julius1 2007 jan. 12. - 17:03:57 Előzmény Lau1
(3/199)
Nállunk suliban levetítették rajz és vizuális kultúra óra keretében. ;)
Huma 2007 jan. 11. - 22:08:10 Előzmény Lau1
(2/199)
Ugyan miért? A filmet nem láttam, és nem is szándékozom megnézni, de ahogy a galériát végignéztem nem éppen egy "iskolafilm".
Lau1 2006 okt. 08. - 21:55:17
(1/199)
Ezt a filmet én iskolákban vetíteném :)