Téma: Álomcsapda

9/10
macska78 2022 dec. 27. - 23:25:45 9/10
(156/156)
Szerintem ez egyáltalán nem egy rossz S K feldolgozás.Vannak ennél sokkal gagyibbak.A történetét se érzem kiszámíthatónak miután még hasonló story sincs.Nem vagyok nagy S K fan de szeretem a történeteiben a főhősök gyerekkori visszaemlékezéseit.Ezek nagyon rá jellemzőek és hangulatosak.
4/10
Trap 416 2019 márc. 06. - 10:47:22 4/10
(155/156)
Fontos leszögezni, hogy a szinkron okádék lett, akárhányszor meghallottam, hogy 50 dezső, az 50 dollár helyett, összerándult a gyomrom. Ez a stex, suska kombót is alulmúló, pocsék divatjamúlt szleng eléggé nehezen volt tolerálható számomra. Egyébként nem lehet mindent a fordítás számlájára, írni, mert a szereplők is olyan suttyó egysoroskkal dobálóznak, mint pl: "Tegnap leszoptak", meg hogy "Nekem gyakorlatilag egész nap áll", szóval ez eredeti nyelven sem lenne éppen a filmforgatókönyv írás csúcsa.
Tipikus Kinges motivum a gyerekkorban kutakodó flashback. Ez itt is fontos szerepet kap, persze csak elvben, mert a gyakorlatban nem sikerült úgy megvalósítani ezt a részt, hogy bármit árnyaljon vagy hozzáadjon a szereplőkhöz. A gyerekszínészek szájába adott dialógok pedig olyan benyomást keltenek, mintha felolvasnák őket papírról. Míg az Az-ban például sokat hozzáad a cselekményhez a gyerekkor, itt csak bele van tuszkolva a filmbe, mert mér' ne.
A hangulat és a havas helyszín rejtene magában potenciált, mert nekem az első 10 perc még tetszett is, viszont az ebből adódó feszültséget rendre agyonvágják a ripacskodó színészek vagy a random gusztustalanságok. Merthogy az Álomcspada első órája igencsak undorító, ahol a kelleténél jobban előkerülnek a fingós-szarós részek. Persze ez lehet King hibája is, a könyvet nem olvastam, de látatlanban úgy érzem, nem az öncélú gusztustalankodás lett volna szerző szándéka.
A főszereplők életére törő misztikus, természetfeletti láthatatlan lény működési mechanizmusa számomra érthetetlen volt. Ez sincs normálisan kifejtve, csak lóg a levegőben. Az utolsó harmadot már végképp nem sikerült dekódolnom, de ott már az érdeklődést is elvesztettem. Cserébe itt bekapcsolódik Morgan Freeman is, akit üdítő volt látni. Na, nem azért, mert az ő karaktere jól volt megírva, hanem mert végre egy nem "jóságos öregember" szerepben tetszelgett. Itt egy szókimondó, "helyibasszájbát" játszik, és tud egy kis szint vinni a filmbe, persze elsőre ő is szórakoztatóbbnak tűnik, mint amit végül kihoznak belőle. Profilból hasonlított az Acéllövedék kiképző őrmesterére, de itt abba is maradnak a párhuzamok, mert méltatlan egy Kubrick filmet felhozni az Álomcsapda kapcsán xD
Az Álomcsapda egy érezhetően félresikerült King adaptáció, melyet a fent ecsetelt hibák miatt, és azért mert tök feleslegesen majdnem két és negyed óráig húzzák, maximum 4.5 ponttal tudok jutalmazni.
AttilaG. 2019 febr. 13. - 20:29:10 Előzmény abisztriczky
(154/156)
Érdekes. Nekem kicsit inkább a sci-fi meghatározás jut róla eszembe. :) Nehéz meghatározni.
Veterano. 2018 jún. 03. - 07:47:59
(153/156)
A regény jóval terjengősebb, mint a film. A film második felére elfogyott a pénz vagy a lelkesedés, vagy mindkettő és elég összecsapott lett. A regény izgalmasabb volt. Egy 7 pontot azért megér a film részemről.
10/10
Gabó28 2017 okt. 23. - 21:06:09 10/10
(152/156)
Egyik kedvenc filmem, nagyon jó a hangulata! Érthetetlen az imdb-n az értékelések pontszáma!
1/10
Owl 2017 jan. 01. - 21:33:33 1/10
(151/156)
Ez nevetséges volt. King neve nálam már egyenlõségjelet kapott a gagyi fogalmával. Soha többé nem akarom semmilyen irományának a megfilmesítését végig szenvedni, egyszerûen nagyon buták a történetek, amit eddig láttam. Tucatíró. Ez a film is konkrétan elborzasztott, de nem azért mert rémületes volt. Elég a wc-n ülõs, fogpiszkálós jelenetig nézni (nem gusztustalan, hanem primitív), hát, akinek az tetszik, annak már nincsenek különösebb igényei. Nekem viszont vannak. 1 csillag, de inkább egy se!
fbri03d 2016 aug. 27. - 04:06:18 Előzmény Torolt Felhasználo
(150/156)
"A regény a Stephen Kinget ért súlyos balesetet követõ lábadozás idején, súlyos fájdalmak közepette született. Elsõ változatát az író kézzel írta meg mintegy fél év alatt. Eredetileg a Cancer (magyarul: Rák) címet szánta a mûnek, amelyet azonban felesége kérésére megváltoztatott, mert Tabitha úgy érezte, hogy a cím balszerencsét jelenthet rájuk nézve." - [URL=https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81lomcsapda]wikipedia.hu[/URL]

Valamiféle törõdésre számított míg a regényt írta fájdalmai közt, még a balesetének körülményeit is beleírta, a rákfenéje a dolognak hogy a feltóduló emlékeivel is kezdeni akart valamit - "elfeledni? elégetni? vagy megtartani?" a kérdés fontosabb számára mint a válasz, ennyi emlékkép között meg-aztán hagyján. -Mért te mit kezdenél vele? Látom nem tetted fel jól a kérdésedet, s a válasz a fejedben ismét maradi lett. Ez a kötet pont erre világít rá: kire vagy mire emlékszel igazán, ami lehet számodra fontos? S igen szürreális, mert mi lenne más ha veled is meg történne, ki hinne neked? Még az állatok is elrohannak tõled. Hiába szapulod mind..
Torolt Felhasználo 2016 júl. 04. - 11:27:26
(149/156)
Tehát koncepció szintjén ez egyújabb "It",a körülmények az Évszázad Vihara - sõt, nem is, inkább A Valami. A szörny maga Kula-bácsi a Világok Harcából, a történet meg a szokásos (és azok közül is azegyszerûbb) B-horrorokat követi, amiknél nem illik 80-90 perc fölé menni, a 2 órás terjedelem végkép túlzás. És nem, nem ragad meg a Rémkoppantók természetes szaporodási ciklusa sem.
Onnan pedig látszik hogy King GYENGE író hogy kénytelen mindig a telepata karakter deus ex machinájához nyúlni, egyébként nem képes beírni a kellõ történetelemeket. Hogy az eredeti könyv 1000 oldalas, hát az is mutatja mennyire HANYATLIK King.

Mi a sz*rt akarnak ezzel az emlékraktárral? Mi a füttyért nem telepátiáznak egymással folyton (a 60. percig ez a képesség fel sem merül)? Hogyan képes testrablóként üzemelni Az bármelyik formája?

És a film még csak nem is ijesztõ. A lények unalmasak, csak ágaskodnak néha. A helyzet unalmas, mert a katonaság úgyis ellenõrzi. Maradtehát egy kisebb morális probéma, ami viszont csaka 90. percnél merül fel.
Az idegenek meg rohadt pechesek vagy ultrabénák hogy sosem tudnak egy nagyvárosra esni...

Hú b*meg, a vége meg rosszabb mint a fogpiszkálós jelenet. A katona csak az után vérzik hogy öt perccelazeklõtt lelõtték gépágyúval. A fõkatona csak úgy kiíródik. A retard-ufo meg egyáltalán wtF? Miután az egészfilm szájbarágós volt ezt így a s*ggükbõl elõhúzni... És mi volt ezaz egész"Mr. Szürke"-ügylet? Mennyit számít egymilliárd másik Mr. Szürkéhez képest pont ez azegy? Egyáltalán, meghalt? És ha így halt meg, ami ugynaolyan ahogy az ûrhajójuk meghalt akkor most mi van? És a hirtelen vágás. És az a 2 rettenetes elrontott felvétel a stáblista elõt...


Rangsor:

jó filmek:
1. Carrie (1976)
2. A remény rabjai (1994)
3. Halálsoron (1999)
4. A holtsáv (1983)
5. Hasznos Holmik (1993)
6. A fûnyíró ember (1992)
7. Állj mellém! (1986)
8. Langolierek (1995)
9. A mángorló (1995)
10. Graveyard Shift (1990)
11. The Night Flier (1997)
12. Monsters: The moving finger (1991)
13. A ragyogás (1997)
----------
zs-filmek:
14. Menekülõ ember (1987)
15. Düh: Carrie 2 (1999)
16. Macskaszem (1985)
17. A Kukorica Gyermekei (1984)
18. Sorvadj el (1996)
19. Ámokfutó kamionok (1997)
20. The Mangler 2. (2001)
21. A kukorica gyermekei 2, a végsõ áldozat (1993)
22. Tales from the Darkside: Word Processor of the Gods (1984)
23. X-akták: Igézõ szemek (1998)
24. A rémkoppantók (1993)
25. Kedvencek temetõje 2 (1992)
26. Néha Visszatérnek (1991)
27. Halálos árnyék (1993)
28. Végítélet (1994)
29. Dolores Clairborne (1995)
30. Atlantisz gyermekei (2001)
31. A tûzgyújtó 2 (2012)
----------
kisebb problémákkal küzdõ filmek:
32. A kukorica gyermekei 666: Izsák visszatér (1999)
33. Carrie (2002)
34. A rózsa vére (2002)
35. Rémmesék 2 (1987)
36. Lawnmower Man: A Suburban Nightmare (1987)
37. Quicksilver Highway/Chattery Teeth (1997)
38. A kárhozottak visszatérnek (1998)
39. Az aranyévek (1991)
40. A fûnyíró ember 2 - Jobe háborúja (1996)
41. A kukorica gyermekei 5 - A sikolyok földje (1998)
42. Történetek a Sötétoldalról/Macska a Pokolból (1990)
43. A kukorica gyermekei 3 - terjeszkedõ gyökerek (1995)
44. Végtelen Határok: Becka Paulson titkai (1997)
45. Tûzgyújtó (1984)
46. A kukorica gyermekei 4: az aratás (1996)
47. A gonosz háza (1979)
48. Az Álomcsapda (2003)
----------
nagyobb problémákkal küzdõ filmek:
49. Ezüst pisztolygolyó (1985)
50. Creepshow (1982)
51. Christine (1983)
52. Alvajárók (1992)
53. Tortúra (1990)
54. Ellen Rimbauer naplója (2003)
55. Maximális túlhajtás (1986)
56. Tales from the Darkside: Sorry, Right Number (1987)
57. Kedvencek temetõje (1989)
58. Holtsáv (2002-2007)
----------
kritikán aluli filmek:
59. Ragyogás (1980)
60. Vámpírok városa (1987)
61. Children of the Corn - Revelations (2001)
62. Alkonyzóna: Gramma (1986)
63. Cujo (1983)
64. Kárhozottak (1996)
65. Az évszázad vihara (1999)
66. Izé (1990)
----------
banned:
67. Az eminens (1998)
frenchbullie 2015 szept. 13. - 17:10:23 Előzmény melody03
(148/156)
Ugye?:-)

King helyett újabban Dean R. Koontz-ra voksolok.
1/10
melody03 2015 szept. 07. - 18:36:42 1/10 Előzmény frenchbullie
(147/156)
A Dolores Claiborne nekem is nagy kedvencem, de így végig gondolva valójában nem vagyok oda Kingért, az ilyen misztikus szörnyes abnormális történetekért meg végképp. De azért a Gyilkos babok megérne egy misét :DD
frenchbullie 2015 aug. 07. - 11:12:18 Előzmény melody03
(146/156)
Üdv! Off Egyszer - mivel lehagyták az ékezetet - Gyilkos babok-nak olvastam egy Gyilkos bábok elnevezésû film címét:-) Teljesen felindultam, hogy na, valami újdonság, de ahogy elolvastam az ismertetõt, rájöttem, hogy csak simán tévedtem.

On Egyszer azt hiszem sikerült végignéznem az Álomcsapdát, de ez a misztikus fantasy-szerû sztori nem annyira nyerõ, szerintem, ha King, akkor inkább maradok a Dolores Claiborne-nál, a Tortúra-nál meg A remény rabjai-nál. Sõt, még a Christine-t is kedvelem, a két fiatal kölyök csipkelõdése miatt. Meg a járgány is vadas, bár részemrõl maradok az Opel Astra-nál:-)
adeept 2015 aug. 07. - 09:46:45
(145/156)
Ekkora sz@rt (!)
-2/10
ja, és még okádék is...
abisztriczky 2015 febr. 13. - 20:04:13
(144/156)
Szerintem ez inkább horror, mint thriller.
szenati 2015 febr. 13. - 19:15:04
(143/156)
Érdekes módon, sokaktól eltérõen, én S.K. könyveitõl lábrázást kapok, míg a filmjeit szeretem. (Itt nem lehet egy lepkefingnyi eseményen órákat témázgatni, a könyveiben volt, hogy 60 oldalon át nem történt semmi.)
Nem biztos, hogy baj az, ha kiszámítható a történet, a megvalósítás is lehet érdekes. Én például nem szeretem azokat a mai divatos befejezéseket, amikor csak kérdések maradnak, vagy nincs is lezárva a történet. A sok kiontott béltõl és fröcsögõ vértõl sem lesz semmi érdekesebb, inkább nézek egy ilyen filmet, mint a mai brutál-horrorokat. Ebben még van értelmi színvonal...
7/10
henxmoncsi 2015 febr. 12. - 23:49:39 7/10
(142/156)
hát vissza olvastam a véleményeket a film elött,és nagyon rákészültem hogy egy szuper film lesz:)))nem nyügözött le ha king hanem king:)))végig teljesen kiszámithato volt a fing:)))bocs a film:)))semmi csavar nem volt benne!nem tudom,akik irták hogy aki nem olvasta a könyvet az nem érti meg:)na ne!!!!!sztem kb az elsõ félora után leszürtem mi lesz a vége,na de hát mondom biztos lesz egy durva csavar benne:)SPOILER:a szörnyek gagyik,a szinészi játék is hagy némi kivánni valot maga után:)morgan freemantõl is többet vártam volna!1x nézhetõ 10/5
1/10
melody03 2014 febr. 09. - 23:17:23 1/10
(141/156)
-Nyomokban spoilert tartalmazhat-
Rendesen megszívattam saját magam... ugyanis lény helyett lányt olvastam... ugye nem kell ecsetelnem mekkora meglepetés volt számomra a wc-s jelenet... azt hiszem kínomba csak nevetni tudok magamon, elcsesztem az életembõl 1 órát. Stephen King ide vagy oda, szupernevetséges ez a film :DDD "Gyûjts erõt egy gyilkos finghoz?" -na neeee!!!
rené2010 2014 febr. 09. - 22:45:07
(140/156)
Ez a film egy izé.
MaxwellRobinson 2014 febr. 09. - 22:02:59 Előzmény camaro
(139/156)
Amennyiben tudod használni a tv-d távirányítóját, akkor ez annyira nem probléma.... Cine módra állítva normál szélesvásznú film lesz belõle. Vagy Subt, s akkor a viasat logo sem látszik.
offtopic
Vinogradov 2013 ápr. 04. - 09:31:52 Előzmény Tibag05
(138/156)
Azt igen rosszul teszed.
AvatáR Gil Maerth 2013 ápr. 03. - 16:48:01 Előzmény Durin
(137/156)
az azért túlzás :(
adjanak ki nyugodtan- de mértékkel.